Suchman Tamás (MSZP)

1993. december 7.

DR. SUCHMAN TAMÁS (MSZP): Köszönöm. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Délután 4 óra felé már azt gondoltam, hogy az agrárnapi vita teljesen ellaposodik, semmi érdekes nem történik már, önmagunkat ismételgetjük, amikor is a gazdaságot megszabó három Szabó miniszter úr végül is Gerbovits képviselő úr hozzászólása után erőre kapott, és néhány olyan dologgal jutalmazott meg bennünket, amelyről azt hiszem, hogy szólni kell, és eredeti szándékomtól, témámtól el kell hogy tekintsek. Először talán a pénzügyminiszter úrhoz. Pénzügyminiszter úr remek szónok, és azt hiszem, hogy jól el is bagatellizálta mindazokat a gondokat (Derültség a bal oldalon.), amelyek az agrárgazdaság területén jelentkeznek. Ugyanis - kedves pénzügyminiszter úr - laikusoknak talán igen, de mi egymás között beszéljük meg, hogy a finanszírozás témaköre az egy a mezőgazdaság közgazdasági és pénzügyi rendszerében. Ugye, szakszóval ezt így nevezik? A finanszírozásnak és az agrártámogatásnak és az egésznek rendesen való felélése azt a látszatot is keltheti, hogy itt minden rendben van. Csak a szakszerűség kedvéért: a pénzügyi, közgazdasági rendszere tehát a mezőgazdaságnak áll a finanszírozásból, az átütemezésekből, csődeljárások - és egyéb kezelésekből, pontosabban hozzátartozik a támogatások rendszere, amely ebben az esetben a földalapú támogatás, az exporttámogatás, a vetési támogatás, a kiegészítő támogatás, nem akarom sorolni, az egész így válik egy rendszerré. (15.50) Hogyha erről beszélünk, akkor mindjárt egészen más a kép, mint azt a miniszter úr számunkra előadta. Itt arról van szó - hogy csak a finanszírozásnál maradjak -, hogy mintegy 60 milliárd forinttal kevesebb pénz, kevesebb hitel jutott a mezőgazdaságba 1991-ben - 1992-ben már csökkent a tendencia, hiszen csökkent a hiteligény is -, mint amennyi szükségeltetett volna. Hozzá kell tennem, hogy valamiből azonban finanszíroztak. Mégpedig finanszíroztak abból, hogy felélték a vagyont, és ez nyújtott lehetőséget arra például az utóbbi időben is, hogy vessenek. Köszönöm Boross miniszter úr kiegészítését a konszolidációt illetően. Ha hozzáteszem a konszolidációt - amit a miniszter úr súgott -, akkor a kiesés valamivel csökkent, de még mindig nem érte el azt az elégséges szintet, mint ami az FM különféle belső anyagaiban bent volt, amit volt szerencsém olvasni még Gergátz miniszter úr idejében. - Igen, figyelek, miniszter úr. Somogyi vagyok én is, mint ön. (Dr. Boross Péter: Nagyon örülök neki!) A másik gondolat, amin átszaladt a pénzügyminiszter úr, az az, hogy mi történik egy olyan gazdasági szektorral, amely a vagyonát elveszíti. Közgazdasági értelemben nem válik finanszírozhatóvá. A kiüresedett vagyonú - és ezt a privatizációs miniszter úrnak is szánom -, a kiüresedett, csökkenő vagyonú gazdaságok a banki, és főleg a világbanki minősítések során egyszerűen nem válhatnak finanszírozhatóvá. Miniszter úr, mi lett volna olcsóbb: 1991-ben megkezdeni a konszolidációt kis mértékben, kis összeggel azért, hogy a vagyont megőrizzük, és azért, hogy nemcsak a nemzeti vagyon részeként, de bankilag finanszírozhatóvá tegyük a mezőgazdaságot, általában ezt a szektort; vagy pedig az, hogy hozzájárultunk hallgatólagosan ahhoz, hogy elfogyjon a vagyon, és tényleg nincs mire hitelt adni a banknak - nem azért mondom, mert én is a bankszakmához tartozom. A másik gondolat - és egy kicsit most csaponganék -, a privatizációs miniszter úr elmondta, hogy mi minden történt áldásos tevékenysége alapján, mennyi minden beruházás történt. Úgy látszik, nem voltak szinkronban a földművelésügyi miniszter úrral, mert ő meg azt írja, hogy az 1991. évi színvonalat alapul véve 1992-re 60%-kal esett vissza a beruházások teljesítése. Az élelmiszeriparban 30-35, az erdőgazdaság területén, a mezőgazdaságban 80, stb., nem sorolnám, összesen 50 milliárd fejlesztés maradt el. De mi lenne, ha nem lett volna privatizáció? (Derültség.) - mondta a miniszter úr. Szeretném hozzátenni, hogyha a beruházások összegét, valamint a tőkekivonást - amiről ön már másodszor egy ilyen vitában azt mondja, hogy nem igaz - összeadja, akkor nagyon jól tudjuk, hogy legalább ugyanakkora összegben ment ki a tőke, mint ahogyan bejött. Miniszter úr nagyon jól tudja, hogy az összes mezőgazdasági feldolgozó üzemben amit behoztak pénzt egy hónap, három hónap, hat hónap vagy egy év alatt, a saját leamortizált gépeiket hozták be; és azt is tudja, hogy én tételesen tudom, csak ugye a banktitok tiltja, hogy elmondjam: hol és milyen összegben. Tessék akkor kiszámítani, hogy mit hozott a tőkebehozatal. Jó tudom, ez ellen nagyon nehéz fellépni. De akkor azt is szeretném kérni, hogy korrektül vonjuk meg a számok mérlegét és ismerjük el, hogy a hozzánk befolyó tőke egy része valóban visszament, de talán majd egyszer indukál beruházásokat és egyszer majd valódi tőkévé válik. Három gondolattal azért visszatérnék eredeti mondanivalómhoz. Az egyik az, hogy a Kormány munkájában végig diszharmónia volt. Ez itt a három miniszter úr előadásából is nagyon jól meglátszott, és én nem akarván nagyon védeni az agrártárcát, de úgy érzem, néha meg kell védenem, hiszen mi mindnyájan, kedves uraim, tanúi voltunk annak, hogy milyen késhegyig menő küzdelem folyt az éves költségvetések elfogadása során, ki hogyan, milyen módon küzdött, néha a Kisgazdapárt egyes képviselői - mondjuk - még zsaroltak is, hogy mennyi jusson az agrárágazatba. Én azt hiszem, hogy valóban a Kormányon belül az agrárlobby nem működött. A gazdaság mai állapota annak tudható be, hogy nagyon sokszor magára maradt az éppen akkori miniszter vagy uralkodó miniszter és politikai államtitkára, és ezen tudatos fejlesztési politikának az eredményeképpen jutottunk el ahhoz, hogy a '80-as évek végén jelentkező válsághelyzet valóban felgyorsult. Valóban mindennek előzményei voltak - nem tartozom azok közé, akik ezt letagadják -, viszont önök tudják, hogy a számokkal sajnos úgy van, mint az elmaradt hiteleknek a késedelmi kamata, egyszer csak valami óriási nagyságrendre növeli meg a tartozást, mindig többe került ez a rendbehozatal. A másik gondolat, amit nagyon-nagyon szeretnék a privatizációs miniszter úrnak - ha már megszólalt - a lelkére kötni. Ez pedig a privatizáció további folytatása, a privatizációból származó bevételek sorsát illeti. Én nagyon szeretném, ha egyszer úgy négyszemközt, derékszíj nélkül be tudná bizonyítani, hogy hová lett a privatizációs bevétel, nem a folyó költségvetési kiadások közé tűnt-e el, és hogyan tudná megfordítani, hogy vissza lehessen tenni oda, amelyik ágazatból ez származott.