Szilasy György (független)
SZILASY GYÖRGY (Magyar Piacpárt): Örömmel hallottam és hallgattam ma, hogy nagyon sokszor szóba került a piac fontossága - engedjék meg, hogy a Piacpárt nevében elmondjam rövid felszólalásomat. Kedves képviselőtársaim! Gyakran elhangzik manapság, gazdasági életünk visszásságaival kapcsolatban, hogy még az előző országgyűlés idején helyeztek el különféle robbanóaknákat, melyek felismerésére későn került sor. Kevéssé ismerik, hogy Németh Miklós, korábbi miniszterelnök, valamint Kulcsár Kálmán, korábbi igazságügy-miniszter terjesztette a korábbi, mindennel egyetértő országgyűlés elé azokat a törvényjavaslatokat, amelyek elősegítették a leköszönő állampárt gazdasági hatalmának megszerzését, illetve megtartását, a gazdasági bűnözést és a védtelen mezőgazdasági tömegek kifosztását. Az állampárti időkben az összehangolt állami ellenőrzési rendszer egyik fontos célja az volt, hogy a gazdasági szféra szabályozásra váró jelenségeiről időben tájékoztassa a jogalkotásért felelősöket. Ezt az összehangolt ellenőrzési rendszert Németh Miklós kormányzása és Kulcsár Kálmán igazságügy-minisztersége alatt a mezőgazdasági területen is - több lépcsőben - felszámolták. Az előző országgyűlés 1989 végétől megszüntette a mezőgazdasági termelőszövetkezetek ügyészségi törvényességi felügyeletét, és ezt a feladatot a megyei cégbíróságokra bízta. 1990 elejétől megszűnt a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumnak, továbbá a megyei és városi tanácsok mezőgazdasági osztályainak felügyeleti jogköre is. Végül 1990. április 30-án, tehát már a választások után, Németh Miklós ügyvezető kormánya hatályon kívül helyezte az ellenőrzési rendszerek maradványait is. E jogi folyamat végeredményeként kialakult a szövetkezetek tökéletes ellenőrzésmentessége. E rendszerben a szövetkezet legfontosabb döntéseinek végrehajtása a téeszelnök jogosultságává vált. A téeszek belső ellenőrzését ellenőrző bizottságok gyakorolták a tőlük megszokott intenzitással, azaz az elnök urak igényeinek megfelelően. A vázolt folyamat eredményeként tehát a téeszelnökök olyan korlátlan hatalmat kaptak, amelyre még a pártállam idején sem volt példa. A szabadon választott Parlament csak másfél év múlva hozott törvényt a szövetkezetekről. A másfél év alatt az előző parlament idején alkotott jogszabályokat az elnök urak a saját szájízük szerint értelmezve bonyolítgatták saját gazdasági hatalmuk átmentését. Az előző országgyűlés által meghozott törvények alapján 1990-től - azaz éppen a választási kampány idején - lehetőség volt a szövetkezeti földek eladására. Több szövetkezet élt is ezzel a lehetőséggel, annak ellenére, hogy már számítani lehetett a későbbi kárpótlások fedezeti igényére. Az előző parlament által hozott törvény lehetőséget adott arra, hogy a szövetkezeti vagyon felét a tagok között felosszák, és e vagyonnevesítésről igazolásokat adjanak ki. (16.20) Ott, ahol sor került a vagyonnevesítésre, az ország szövetkezetei eltérő módszereket alkalmaztak, de abban megegyeztek, hogy a sors kifürkészhetetlen akarata folytán a határozatokat előkészítő tsz-vezetők általában a többszörösét kapták annak, amit az egyszerű tagok. A szabadon választott Országgyűlés elé a Kormány terjesztette be a mezőgazdaságot érintő törvényjavaslatokat. Sajnálatos módon a sor nem egy világos koncepciót tartalmazó földtörvénnyel kezdődött, hanem a különböző részterületekkel foglalkozó jogszabályok megalkotását kezdeményezte. Ez a sajátos jogalkotási logika számtalan visszaélésre adott továbbra is lehetőséget, és alapjaiban járult hozzá ahhoz, hogy a mezőgazdaságból élő lakosság bizalma a kormányzatban megrendült. Az 1992. évi I. és II. törvény új alapokra kívánta helyezni a teljes szövetkezeti szféra rendszerét, ezért ismét foglalkozott a vagyonnevesítéssel. Azt immár kötelezően írta elő, és a tagokon kívül az úgynevezett kívülállóknak is biztosította a vagyonjuttatást. E törvényhez nem társult végrehajtási rendelet, így a törvényszöveget - a végrehajtás során - a pozícióban lévő tsz- vezetők kedvükre magyarázgathatták és hozhattak a törvényhozók akaratával ellentétes közgyűlési határozatokat is. Az 1992. évi II. törvény 11. �-a írta elő: "Ha a szövetkezet a korábbi jogszabályok alapján vagyonjegyet adott ki, annak névértékét az új vagyonnevesítés során össze kell vonni és az összevont vagyont kell az összes jogosult között újraosztani." E törvényi előírás betartása esetén az 1992-ben vagyonnevesítésre jogosult úgynevezett kívülállók is részesültek volna az 1990-ben még csak a tagok között felosztott vagyon arányos részéből. A gyakorlat azonban bebizonyította, hogy a teljes külső ellenőrzés nélkül működő szövetkezetek jelentős része büntetlenül túlteheti magát a törvényi előíráson. A szövetkezeti elnökök által előkészített és a közgyűlések által jóváhagyatott vagyonnevesítési szabályzatok általában érintetlenül hagyták a '90-ben történt vagyonnevesítéseket, így a '92-es új vagyonnevesítést a szövetkezeti vagyonnak csupán a felére hajtották végre, azaz a kívülállók már csak ebből a csökkentett alapból részesülhettek. Persze ez az eljárás ország- szerte törvénysértő volt, de hála Németh Miklós ellenőrzési rendszert megszüntető lépésének, erről időben a jogalkotók nem értesültek. A Parlamentben néhány képviselő felszólalt - magam is köztük voltam - és sürgette, hogy teremtsük meg a végrehajtás hatósági felügyeletét, de e képviselői felhívásokkal a földművelésügyi tárca nem tudott mit kezdeni. A vagyonnevesítést a szövetkezeteknek '92. április 30-ig be kellett fejezniük. Országgyűlésünk ezt követően egy fél évvel, '92 végén alkotta csak meg a '92. évi LXXXVII. törvényt, amely végre legalább utólag felhatalmazta a megyei földművelésügyi hivatalokat, hogy ellenőrizzék a szövetkezeti törvény, valamint az átmeneti törvény szabályainak érvényesülését. A tömeges vizsgálatok