Glattfelder Béla (Fidesz)

1993. december 7.

GLATTFELDER BÉLA, a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka: Nagyon köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A felszólalásomat szeretném néhány reagálással kezdeni, aminek az oka az, hogy Zsiros képviselő úr többek között a köztársasági elnököt is támadásra méltatta, ami szerintem megalapozatlan volt. (Dr. Zsiros Géza: Tényt közöltem, nem támadtam.) Megalapozatlan volt. A képviselő úr azt mondta, hogy a kárpótlás késedelmes végrehajtásának egyik oka az, hogy a köztársasági elnök úr az elfogadott kárpótlási törvényjavaslatot az Alkotmánybírósághoz fölülvizsgálatra beadta. Ezzel kapcsolatban a következőt szeretném elmondani. Egyrészt: a kárpótlás ügyében először alkotmánybírósági eljárást maga a miniszterelnök kezdeményezett még akkor, amikor a koalíciós tárgyalások folytak, amelyről Bogárdi Zoltán is beszélt. Valószínűleg a koalíciós tár- gyalásokhoz kívánt némi érvanyagot gyűjteni. (Dr. Gáspár Miklós: Az előzetes volt.) Erről van szó, de az is nyilván késleltette az ügy rendezését. A köztársasági elnök úr által beadott törvényjavaslatot pedig mintegy két helyen - csupán csak két helyen - tartotta alkotmányellenesnek az Alkotmánybíróság. Azt hiszem, hogy mindannyian hálásak lehetünk amiatt, hogy ez az alkotmányellenes törvény akkor hatályba lépni nem tudott, és csupán sajnálkozni tudunk azon, hogy a későbbiek során visszahozott törvényjavaslat elfogadása után nem tudta ugyanezt az utat megjárni, hiszen akkor nem most kellene a 24. �-sal bajlódnunk, amelyiket viszont most a nyáron nyilvánított alkotmányellenessé az Alkotmánybíróság. Zsiros képviselő úr azt is mondta, hogy az ellenzéki pártok - gondolom, erre gondolt - módosító javaslataikkal akadályozták a törvényjavaslat gyors tárgyalását. (Dr. Zsiros Géza: Nem mondtam semmit.) A FIDESZ a maga részéről egyetlenegy módosító javaslatot nem nyújtott be, a többi ellenzéki párt is - tudomásom szerint - meglehetős önmérsékletről tett tanúbizonyságot. A mi részünkről módosító javaslat benyújtására azért nem került sor, mert magunkénak valljuk Janus Pannonius elvét, miszerint kár ja- vítani ott, ahol az egész csapnivaló. Azonban szeretnék utalni arra, hogy vajon mi okozhatta a kárpótlás végrehajtásának a késedelmét. És erre egy nagyon jó szemléltető példát szeretnék fölhozni. Hiszen éppen most osztották ki a földtörvényjavaslatot 14 809-es számmal, amelyik most itt fekszik az asztalunkon. Éppen Zsiros képviselő úr volt az, aki 1990 nyarán azzal szédítette a választóközönséget, hogy augusztus 20-ig benyújtásra kerül a földtörvény. Azóta eltelt néhány év, éppen most osztották ki. Nem-e inkább ezek azok az okok, amelyek eme késedelemhez vezettek? (Dr. Gáspár Miklós: Ez nem magyaros, Glattfelder!) És végezetül az utolsó mondatára szeretnék reagálni, ami meglehetősen talányos. Ugyanis ő azt kérdezi költőien, hogy ugye, mi legalább tudjuk, a parasztjainkkal együtt, hogy mit akarunk. Hát, remélem, hogy tudják, kár, hogy ez nem derült ki a beszédből, azonban (Dr. Zsiros Géza: Majd a következőből.) erre a "parasztjaink"-ra szeretnék valamit mondani. Ebben a Parlamentben egyszer már, ha jól emlékszem, a Kisgazdapárt volt frakcióvezetője használta ezt a kifejezést, bizonyos állampolgárokat "parasztjaim"-nak minősített, és akkor már az akkori frakcióvezetőnk fölhívta a figyelmét arra, hogy parasztjai legutoljára Csák Máténak voltak ebben az országban. Ma jelenleg demokratikus jogállam a Magyar Köztársaság. (Dr. Gáspár Miklós: Dózsa Györgynek is voltak!) (10.30) Úgyhogy kérem, ne használja Zsiros Géza ezt a kifejezést - nem tudom, hogy kikre vonatkozóan -, ehhez 200 hektár kevés (Általános derültség. - Taps a bal oldalon.) Tisztelt képviselőtársaim! A mai vitanap elé sokan igen nagy várakozással néztek, azonban fönnáll a veszélye annak, hogy ezek a várakozások nem fognak megalapozottnak bizonyulni, hiszen az az agrárdemonstráció, amelyik itt lezajlott a Kossuth téren, azt tűzte ki célul, hogy elérje, hogy még a költségvetési vita előtt, még a költségvetési törvény tárgyalása előtt sor kerüljön erre a vitára. Ez, sajnos, nem történt meg. Így ezért abban a szomorú helyzetben vagyunk, hogy bármi lesz ennek a vitának az eredménye, azt aligha tudjuk elérni, hogy az 1994. évben az agrárágazat költségvetési pozíciói javuljanak. Azonban még mindig maradt néhány lehetőség, amit ezen vita során ki lehet használni. Egyrészt azt hiszem, hogy a Kormány által, a kormánykoalíció által elkövetett hibákban vannak olyan tanulságok, amiket szükséges levonni, mert azok a következő kormányok számára is hasznosak lehetnek. Fontos áttekinteni, melyek azok a hosszú távú feladatok, amelyek ma a mezőgazdaság előtt állnak - és én majd azon a nyomvonalon szeretnék haladni, mait Juhász Pál megkezdett, de befejezni nem tudott -, s harmadsorban pedig néhány rövid távú feladat is áll még ezen Országgyűlés előtt, néhány olyan lépést meg kellene tenni, ami megtehető a választásokig. Frakciónk részéről két további képviselő fog hozzászólni, kiegészítve az általam elmondottakat. Egyikük a mezőgazdaság és a munkanélküliség összefüggéseiről fog beszélni, a másik pedig az agrárágazat költségvetési kapcsolatait fogja vizsgálni. Tisztelt képviselőtársaim! A rendkívül nehéz helyzetben levő nemzetgazdaságunknak nincs még egy olyan ágazata, amelyben a kialakult válságért olyan mértékben felelősség terhelné a kormánykoalíciót, mint a mezőgazdaság válságáért. 1990-ben az ágazat súlyos válságjelenségekkel volt terhelt, azonban a Kormány három és fél éves működése csak arra volt elegendő, hogy a néhány területen elért eredmények ellenére az ágazatot terhelő korábban elkövetett súlyos hibákat és mulasztásokat továbbiakkal tetézze. Nincs még egy olyan ágazat, ahol a döntések olyan mértékben rendelődtek volna alá a koalíciót összetartó politikai alkuknak, mint az agrárágazat. Nem alaptalan szerintem az az állítás, miszerint az MDF, föladva korábbi választási programját - erre Bogárdi Zoltán is utalt -, a koalíció támogatásáért cserébe eladta a kisgazdáknak a mezőgazdaság ügyét. Egyik kisgazdapárti képviselőtársam maga állítja minap kelt levelében, hogy az 1990. évi választásokon egyedül a Kisgazdapárt hirdetett meg világos agrárprogramot, emígy is emlékeztetve akkori egyedül maradásukra. Akkori tényekedésükről vallott önértékelésük, tudniillik hogy az ő programjuk volt egyedül világos, arra a viccbéli sofőrre emlékeztet, aki az autópályán haladva, az autórádióját hallgatva, amelyben egy, a forgalommal szemben haladó ámokfutóra hívják fel a figyelmet, így sóhajt fel: Még hogy egy! Hiszen mind szembe jön (Derültség.) A választási kampányban többek között Bogárdi Zoltán által is nevetségessé tett reprivatizációs elképzeléseket az MDF-kormány olyanformán emelte törvényerőre, hogy közben a reprivatizáció elmaradását hangsúlyozta, ahogy teszi ezt a vitához készített kormány-előterjesztés is, és a miniszter úr is ezt erősítette meg, elfelejtkezvén arról az apró, pici tényről, hogy több tízezren az 500 forint/aranykoronás limitáron erdők és ültetvények ingyenes megszerzésével többszörösen kárpótolták magukat. Ráadásul a kárpótlás nem egyszeri állami aktus lett, hanem az alaptörvényből fakadó, alkotmányossági és a koalíciós többség fenntartásához szükséges újabb és újabb politikai alkuk hatására folyamattá nőtte ki magát, lassan szinte önálló jogággá válik - lásd például a kárpótlási jogalkotásra vonatkozó megnevezést -, áthatja és átértelmezi a más célból meghozott törvényeket - például a szövetkezeti átmeneti törvényt -, elhatalmasodó bürokráciájával maga alá gyűrve az államigazgatás jobb sorsra érdemes részeit, újabb és újabb kárpótlási ötletek kiagyalásával és népszerűsítésével küzd önnön továbbéléséért. A kárpótlás olyan lavinához hasonlít, amely apró kis hógolyóból növi ki magát falut elsöprő veszedelemmé. Ennek a lavinának a hordalékában találjuk a tulajdoni jogbizonytalanság miatt hitelképtelenné vált szövetkezeteket, a falusi munkanélküliek jelentős részét, a jó gazda gondosságával megművelt földterületek és az export csökkenését. Ráadásul a folyamat elhúzódása és a kárpótlási jegyek kedvező befektetési lehetőségeinek eddigi hiánya miatt a kárpótlás máig sem tudta beváltani a társadalomban a neki szánt stabilizáló szerepet. Nekünk a kárpótlás és a szövetkezeti átalakítások jelentős tanulsággal szolgálnak. Az államnak nem az a feladata, hogy megmondja, netalántán kikényszerítse, hogy a tulajdonosok milyen formában hasznosítsák a tulajdonukat, hanem az, hogy a gazdálkodás különböző módozatait szabályozza az egyéni vállalkozástól a társas vállalkozásokig, és köztük az átjárást biztosítsa. Tisztelt képviselőtársaim! Várható volt, hogy a tulajdonviszonyok átalakítása a korábban kialakult vállalatközi kapcsolatok felbomlásával az agrárpiacokon zavart fog okozni. A rendtartási törvény megalkotására túl későn került sor. Mégsem mentesíti ez a Kormányt az alól a felelősség alól, hogy a törvény által előírt kötelezettségeinek időben eleget tenni nem tudott, a felkínált lehetőségekkel pedig nem él. A rendtartási törvény például lehetőséget teremt a lefölözés bevezetésére. Ennek ellenére a Kormány a mai napig egyetlen termék esetében sem élt ezzel, pedig a világpiaci versennyel a hazai termelő ma már nem csupán az EK piacain találkozik, hanem egyre gyakrabban a sarki ABC-ben vagy a zöldségesnél. Az importszabályozás kialakulatlansága, a jogszabályok hiánya nem teszi lehetővé - ahogy ez kiderült a múlt heti mezőgazdasági bizottsági ülésen is -, hogy a vámhatóságok hatékonyan fellépjenek a jogszabályok megsértőivel, kijátszóival szemben. Ha ezen a területen nem történnek sürgős intézkedések, az a legtöbb élőmunkát igénylő zöldség- és gyümölcságazatban ellehetetlenüléshez vezethet. Itt a tanulság az, hogy amennyiben egy nagyobb mértékű társadalmi átalakulásra szánja el magát a kormányzat, abban az esetben annak technikai részleteit is végig kell gondolni, és könnyen elképzelhető, hogy ezeknek a technikai részletszabályoknak a meghatározása meg kell, hogy előzze a fő szabályok megalkotását. Amennyiben az agrárpolitika hosszabb távú teendőiről vitatkozunk, azt hiszem, a legfontosabb annak az eldöntése, hogy a magyar nemzetgazdaságnak szüksége van-e az ágazat által biztosított exportra vagy sem. Ha a válasz igen, akkor félre kell tenni a költségvetési szűkkeblűséget, hiszen az ágazat exportjának alternatívája az ország külső eladósodásának folytatódása. Ma már, sajnos, az a helyzet, hogy az export korlátja - ahogy Juhász Pál is elmondta - nem annyira a piacok hiánya, hanem sokkal inkább a belföldi árualapok hiánya. Arra számítani pedig, hogy a jelenlegi jövedelmezőség mellett magas szinten stabilizálódnak az agrárpiacok, teljesen felesleges. Az állandósuló veszteségek mellett természetesnek tűnik a vagyonfelélés, a mezőgazdasági beruházások katasztrofális visszaesése. A termelők jövedelmét növelhetné az indokolatlan költségek megszüntetése. A földadót nemcsak 1994-re kell felfüggeszteni, hanem végképp meg kell szüntetni. A gázolaj adótartalmát a mezőgazdasági termelésben való felhasználás esetén - főleg a kertészeti ágazatban - újra kell gondolni. Az élelmiszerárak kormányzati letörése vagy akár csak az azzal való fenyegetőzés elfogadhatatlan. Az áraknak nem szociálpolitikai célokat kell szolgálniuk, hanem a hatékony termelők költségeit és nyereségigényét kell fedezniük. A különböző állami támogatások nagyobb részét kell a termelőkhöz juttatni. (10.40) Tisztelt képviselőtársaim! Ugyanakkor szeretném azt is elmondani, hogy mindezek az intézkedések, pénzügyi intézkedések eredménytelenek maradnak abban az esetben, ha nem épülnek ki az agrárpiacok intézményei. Olyan szövetkezeti törvénymódosításra van szükség, amelyek olyan szövetkezetek létrejöttét is elősegítik, buzdítják, amelyek a termelőket fogják össze annak érdekében, hogy a piacon együttesen tudjanak föllépni, hogy a megtermelt jövedelmet a saját gazdaságaikban tudják tartani. Az élelmiszeripar tulajdonlását a mezőgazdasági termelők számára is lehetővé kell tenni. Most már talán önök is sajnálják, hogy nem fogadták el a kárpótlásijegy-ígérvényről benyújtott törvényjavaslatomat. Meg kell teremteni az agrárpiacok átláthatóságát, nagybani és aukciós piacok kiépítésére van szükség. A tulajdonrendezés terén is vannak lépések. Elő kell segíteni a koncentrációt. A művelhető földterületek kialakítása érdekében szerintem már a következő kormánynak majdan meg kell alkotnia egy polgári tagosításról szóló törvényt. Olyan bérleti szabályokat kell megalkotni, amelyek a Juhász Pál által elmondottak szerint is szétvált földhasználatot és földtulajdonlást meg tudják oldani olyan módon, hogy a földhasználókat kedvezményezik a tulajdonosokkal szemben. A szövetkezeteknél elő kell segíteni, hogy a külső üzletrész-tulajdonosok üzletrészét a beltagok, a tagok meg tudják vásárolni. Ennek érdekében nem csupán adókedvezményekre van szükség, amelyek részben az idei személyijövedelemadó-törvénybe már beépültek, hanem szükség van arra is, hogy az egy tag - egy szavazat elvét a szövetkezetekben oldjuk. Ez biztosíthatja a szövetkezetek és általában a mezőgazdaság nagyobb tőkevonzó képességét is. A mezőgazdaság hitelezését ki kell alakítani. Itt egyetértek azokkal, akik ez ügyben fölszólaltak, de ennek előfeltétele a földtulajdon rendezése, hiszen addig a földjelzálog intézménye nem működhet. És a falusi bankhálózat megalkotása önmagában is eredménytelen lesz akkor, ha e mögé nem épül föl egy hitelszövetkezeti rendszer. Amit még meg kellene tenni a választásokig, azok a következők. Nem szabad új kárpótlási törvényeket alkotni, márcsak azért sem, mert az előttünk álló kárpótlási feladatokat sem tudta még ez a Ház megoldani. Most szavazás előtt van az a törvényjavaslat, amely kiszélesítené a kárpótlásban részesülők körét, újabb kárpótlási igények benyújtására adna lehetőséget, miközben még a 24. � alkotmányellenességét nem oldottuk meg. Ezt meg kell oldani. A földkiadó bizottságoknak 1 milliárd forinttal tartozik a kormányzat, mert az önkormányzatok nem tudják tovább fedezni a földkiadó bizottságok működését (Közbeszólás: Úgy van!) úgyhogy ezt rendezni kell még mindenképpen ennek a Kormánynak. A földművelésügyi hivatalok ellenőrzési jogköréről szóló törvényt meg kell semmisíteni, ez a Kormány erkölcsi kötelessége, azt hiszem. (Közbeszólás: Idő! - Az elnök megkopogtatja a mikrofont.) Egy mondatom van, elnök úr. Mindaz, amit a végén elmondtam, erkölcsi kötelesség. Ha megteszi, az sokat javít - azt hiszem - az ország állapotán és az önökbe vetett lakossági, választói bizalmon. Azonban - mint ahogy Zsiros Géza is elmondta, ők tudják, hogy mit akarnak. Sajnos, mi is tudjuk. (Zaj. Derültség.) Azt hisszük, hogy ma az agrárágazat jobbra fordulásának nem csupán konkrét lépésekben megtestesülő feltételei vannak, hanem vannak politikai előtfeltételei is. Köszönöm a türelmüket és a figyelmüket. (Taps.)