Torgyán József (független)

1993. december 7.

DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKgP): Köszönöm a szót, Elnök Úr! Van Európa közepén, a 3. évezred küszöbén egy istenáldotta ország, Magyarország, amelynek földjei minősége, éghajlata, az istenáldotta parasztság józan paraszti esze, az agrárértelmiség Európa-szerte kimagasló tudása, és a mellettünk elterülő, a földkerekség legnagyobb éhségzónáját, más részről pedig a legnagyobb piacát jelentő terület. Ilyen helyzetben ennek az országnak mezőgazdasági kánaánnak kellene lennie, mégis mezőgazdasági katasztrófahelyzet van. Miért? Nyilvánvaló, hogy nemcsak a jelenlegi hatalom dilettantizmusa, hozzá nem értése idézte elő ezeket az állapotokat, hanem - ki kell mondjam kerek perec - itt szándékosságról van szó; egyesek tönkre akarják tenni a mezőgazdaságot, hogy egy számunkra elfogadhatatlan mezőgazdasági kvótarendszerbe tudjanak bekényszeríteni. Egyértelmű, hogy így kellett lenni, mert különben hogyan fordulhatna elő, hogy a rendszerváltoztatást jelentő reprivatizáció helyett végül is a mai napig is küszködünk a tulajdonjog kezelésével. Hogyan fordulhat elő, hogy az ezzel megbízott államtitkár még mindig azt selypíti a televízióban, hogy ki beszélt itt patak vérről. Elnézést kérek, patak könny és patak szenvedés már volt, sok helyütt vannak verekedések, mit kér még az államtitkár úr ahhoz, hogy elismerje, csődhelyzetet idéztek elő? Akik a Független Kisgazdapártot támadni merik, azoknak a szemükbe mondom: azért van mezőgazdasági katasztrófa, mert nem a kisgazdapárti politikát fogadták el. Ha megértették volna az akkor még a tanulópadból jövő FIDESZ-esek például (Derültség.), hogy miért van szükség reprivatizációra -, tehát magyarán mondva, hogy egy tollvonással lehetett volna a tulajdoni állapotokat visszaállítani - ebben az esetben visszaáramolhatott volna a korábban földjeiről elűzött parasztság, amelyről mi tudtuk, hogy el fogják kergetni majd a gyárakból, ha egy olyan helyzet következik be, csak már nem tudott visszamenni a földjére, mert azt közben megszerezték maffiózó csoportok, a kommunista társadalomban anyagilag, pozíciójukban megerősödött különböző kommunista vezérek és a legkülönbözőbb színben megjelenő utódképződményei. Tehát egyértelmű, hogy ne a Kisgazdapártot szidják, mert a Kisgazdapárt tulajdonképpen a lelkiismeretessége miatt került abba a helyzetbe, hogy végül a kisgazda-frakción belül az ismert ellentétek keletkeztek, mert egy célhoz akartunk elérni, de az utat kétféle módon akartuk megközelíteni. Volt, aki ragaszkodott a bölcsebb reprivatizációhoz, volt, aki kompromisszumkészebb volt, elfogadta azt a megoldást, hogy végül is licit útján jussanak hozzá a földhöz. De vegyék tudomásul, tisztelt képviselőtársaim, hogy mi voltunk az egyetlen párt, amely a választási ígéreteit mégiscsak meg tudta valósítani, ha reprivatizációval, ha nem; a többi párt pedig semmit megvalósítani nem tudott. Az a Glattfelder Béla, aki igazán nem a számomra kedvező Király Zoltán riporterkedése mellett Szegeden vitatársam volt és végül sírva volt kénytelen távozni a vita színhelyéről (Derültség.), mert köznevetség tárgyává lett a hozzá nem értésével, és én idegösszeomlásszerű állapotban hoztam haza - hát elnézést, az oktasson ki minket? (Derültség.) azt mondja, hogy csak Csák Máté volt paraszt. Én kioktatom igen tisztelt Glattfelder Bélát, lemaradt az iskolai tanulmányaival. Dózsa Györgyről megfeledkezik? És ne kívánja, hogy még egyszer Dózsa György üsse fel a fejét! (Derültség.) Vagy netán-tán Esze Tamás talpasairól megfeledkezik? Még egy dolog a parasztokkal kapcsolatban. Lehet, hogy ön húzza a száját erre a szóra, de ha Zsiros Géza használja ezt a szót, vagy Torgyán József, ők jogszerűen használják, mert mindketten paraszti családból származnak. Zsiros Géza egy jobbmódú parasztcsaládból, én magam - nem titkolom - apai ágon egy jobbágycsaládból. De igen tisztelt Glattfelder Béla, vegye tudomásul, ahogy a zsidók között nem számít például bűnnek, ha a zsidó zsidózik, úgy vagyunk mi, parasztok is ezzel. Tehát ha mi parasztok mondjuk azt, egymástól természetesnek vesszük. De ne feledje, felhívnám igen tisztelt figyelmét, parasztra mindig szükség lesz, ha másra nem, hát legfeljebb arra, hogy terelgessük az ökröket. (Derültség.) Úgyhogy ennyit erről a kérdésről. Ami pedig a megoldást illeti, egyértelműen megvan a megoldás, minden pénzt a mezőgazdaság talpra állítására kell fordítani. S ha azt mondják, hogy nincs pénz, én pedig azt mondom, hogy az elosztási rendszereket kell megválasztani. Arra van pénz, hogy mondjuk a reprivatizációs veszteségünk eddig a hivatalos adatok szerint legalább 300 milliárd forint legyen? Vagy ahhoz van pénz, hogy tavaly a bankcsődök elkerülésére 91 milliárdot fordítottunk, ebben a fél évben 113 milliárdot? Még nem is tudom, hogy a második fél évben mennyit fogunk fordítani. Arra van pénz, hogy egy teljesen rossz, elfogadhatatlan munkanélkülisegély-rendszert finanszírozzunk, amely 100 milliárdos tételeket visz el, ahelyett, hogy a társadalmilag hasznos munka útján indulnánk el? Vagy arra van pénz, hogy az Állami Vagyonügynökség hat rossz munkatársának - akiket azért rúgtak ki, mert az Állami Vagyonügynökség vezetője szerint nem tudtak a körülményekhez alkalmazkodni - adjanak 60 millió forintot? Hány paraszt tudna 60 millió forintból például vetőmagvat szerezni? Tehát én kimondom: ezt az istenáldotta magyar földet Európa közepén, egy éhségzóna mellett kánaánná lehetne tenni, ha minden erőnket a mezőgazdaság talpra állítására fordítanánk. És itt siránkozások nem segítenek semmit. Az elosztási rendszereken kell változtatni. Mi meg tudjuk mondani az útját, hogy miként. Megmondjuk, hogy kormányzati struktúrában hogyan kell átalakítani a dolgokat. Tessék egy mezőgazdasági csúcsminisztériumot odatenni, alárendelni mindent, a termelést, a feldolgozást, az értékesítést, az élelmiszeripart és nem idegen kézre átjátszani az élelmiszeripart, miközben a földeket lassan kezdjük visszaadni, hanem mindent a mezőgazdaság érdekében kell besorolni. Akkor talán nem fogja majd naivitásnak tekinteni a kérdést meg nem értő Mádi László. Ha ő felfogta volna, hogy mi a munkanélküliség bizonyos csökkentése miatt szerettük volna a földeket, mindenekelőtt a tulajdonosaiknak visszaadni