Nagy Tamás Gábor (független)

1993. december 7.

NAGY TAMÁS (Agrárszövetség): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, már véget ért egy történet és elmulasztottunk egy óriási lehetőséget. A Kormány, a koalíció pártjai a miniszteri expozéban, az FM háttéranyagában világosan leszögezik: a dolgok rendjén mennek a maguk útján, a jelenlegi agrárpolitikának nincs alternatívája, valamint a Kormány - ez esetben az FM - a problémákat életszerűen és gyakorlatiasan kezelte, szabályozásával - ha lehetett - egy pillanatra sem hátráltatta a polgárok szabad kezdeményezésén alapuló öntörvényi fejlődést. Ez így néz ki az ő olvasatukban. Ezzel szemben mi azt gondoljuk, hogy a dolgok teljesen másképp néznek ki. 1990 óta 1993 őszéig, teléig ebben az országban stratégiai irányvesztés történt. A magyar agrárágazatban olyan folyamatok zajlottak le, amelyek nem a fejlett Nyugathoz vezetnek bennünket, hanem az elmúló Kelethez és egyéb európai országokhoz. Azt gondoljuk, hogy ez a gazdaság, amely 1990 óta folyamatosan biztosította a nemzetgazdaság működését, az a gazdaság, amely biztosította a 2,6 milliárd dolláros exportárbevételt, nem ezt a sorsot érdemelte volna. Azt gondoljuk, hogy 1993-ban a dolgok tetéződni fognak, most ismétlődik a 35 milliárdos termelői veszteség, de ez megfejelődik az élelmiszeripar mínusz 20 milliárdjával, megfejelődik a mínusz 1 milliárdos dollár exportárbevétel- kieséssel, a GDP-csökkenéssel, tehát nyugodtan jelenthetjük a túloldalról, hogy kérem, a káosz totális. Ebben a helyzetben jogos volt a termelőknek az a kérése szeptember 14-én itt a téren, hogy a magyar Parlament az 1994. évi költségvetési vitát megelőzően érdemben tárgyalja meg a magyar mezőgazdaság helyzetét azért, hogy tudjon stratégiai irányváltozást létrehozni. Ez nem történt meg, ma december 8. van, olyan körülmények között kell beszélgetnünk, amikor a költségvetés elfogadást nyert, olyan körülmények között kell beszélgetnünk, amikor már bizony csak csekélyke dolgokat tehetünk. Tehát azt gondolom, hogy ez a politika igenis leváltható, ez a politika megmásítható, ez a politika az én olvasatomban egy vudu gazdaságpolitika, ahol most már csak tényleg a boszorkányokat és a varázslókat kellene bemutatni, hogy valamiképpen működésbe kezdjen. Valóban fel lehet tenni azt a kérdést, hogy mit lehet tenni akkor, amikor a költségvetés elfogadott, akkor, amikor tudjuk, hogy a költségvetésben bizonyosfajta pluszok nem jelentenek sokkal többet, mint annyit, hogy a tavalyi évhez képest a költségvetésben talán az inflációs nyomást valamilyen módon ellensúlyozzuk. Azt gondolom, hogy talán a teendőinket - ami 1994 tavaszáig hátra van - négy témakörre lehetne felosztani. Az első: a tulajdonban meg kell tenni mindent, hogy rendeződjenek a dolgok. Észre kell vegyük, hogy a földhivatalok hihetetlen teher alatt dolgoznak, ezt a terhelést nem bírják, ide személyi és pénzügyi segítséget kell azonnali módon juttatni. Nagyon fontos, hogy az állam tegyen eleget annak a kötelezettségének, hogy az állami tulajdonban lévő földalapokat végre kijelöljék és ezzel a kárpótlási földalapokat szintén biztosítani lehessen. Figyelmeztetni szeretném a Kormányt, hogy 1993. február 28-án a határidő letelt. Ugyanilyen fontos kérdés a kárpótlási földalapok vonatkozásában, hogy közel 800 községben mind a mai napig nincs kijelölve ez a földalap. Itt általában olyan szövetkezetekről van szó, amelyek több községben működnek - törvényi módosítással ezt a kérdést talán enyhíteni lehetne. Szeretném felhívni a figyelmet a földkiadó bizottságok állapotára. Hihetetlen sok faluban ezek a bizottságok megszűntek létezni a törvénynek az alkalmazhatatlansága miatt, másrészt pedig azért, mert egész egyszerűen a pénzügyi forrás, ami a működésükhöz szükséges, mind a mai napig nem érkezett meg. Ez nemcsak ezért problematikus, hanem azért is, mert az önkormányzatok költségvetését gyakorlatilag teljes mértékben tönkretették. Kétségkívül nagyon fontos kérdés a piacok állapota. Azt gondolom, el kell ismerni, hogy a külső piacokban kedvezőtlen trendek lezajlottak, de akkor, amikor mi piacokat vesztettünk, mások piacokat nyertek. Azt is szeretném megemlíteni, hogy Magyarországon volt a legnagyobb piacvesztés és a magyar Kormány bizony nem tett meg mindent annak érdekében, hogy szükséges intézkedésekkel ezeket a fájdalmakat tompítsa. A magyar Kormánynak lehetősége lenne arra, hogy az 1993. évi VI. törvény keretén belül védje a magyar termelők érdekeit, ha kell vámemelésekkel, ha kell importlefölözéssel - kilenc hónapja ebben a kérdésben teljes mértékben késlekedik. Úgy gondolom, tényleg meg kéne teremteni azokat a feltételeket, hogy a mezőgazdasági termelők jövedelemhez jussanak, hiszen mínusz 35 milliárd egy befektetéshez nem kecsegtető állapot. Ehhez legalább a garantált árak intézményi rendszerét kellene bevezetni, azokét a garantált árakét, amelyeket 1993-ban is elmulasztottak, vélelmezhetően 1994-ben is ez fog történni. Hangsúlyozni szeretném, ebben a tekintetben ismételten törvénysértésről van szó, hiszen törvény írja elő, hogy a kormányzatnak ezt meg kell tennie. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy információink szerint a tervezett ármértékek nincsenek összhangban az ártörvénnyel, azok követelményeivel, mivel nem biztosítanak kellő fedezetet a vállalkozók költségeire. Természetesnek tartanám tehát, ha az Országgyűlés számon kérné a Kormánytól az eddig felhalmozott mulasztásokat és rászorítaná, hogy végre hajtsa végre a törvényeket mindezekben a kérdésekben. A mezőgazdasági termelők számára óriási csalódás volt a privatizáció. Az a privatizáció, amely ebben a háttéranyagban és a mellékelt anyagokban is sikerágazatnak van bemutatva. Ez a privatizáció, amely ebben az országban lezajlott, már sokféleképpen lett minősítve. Azt gondolom, szakmai szempontból az a legkellemetlenebb, hogy végérvényesen talán elvesztettük annak a lehetőségét, hogy Magyarországon a termelők tulajdont szerezzenek az élelmiszeriparban, tulajdont szerezzenek a kereskedelemben. Elvesztettük annak a lehetőségét, hogy a tulajdonszerzéssel kialakuljon a vertikális integráció, az a vertikális integráció, amelyet minden parlamenti párt 1990-ben megígért és politikai programjában felmutatott. Úgy gondolom, még mindig vannak morzsák, amelyeket érdemes megszerezni. Ezeknek a morzsáknak a megsegítése érdekében nagyon fontos lenne, hogy a kormányzat sokkal inkább intenzívebben támogassa a mezőgazdasági termelők tulajdonszerzését, legyen szó akár a KRP-programról, vagy legyen szó a hátralévő privatizációs lépésekről. Azt gondolom, nem lehet megkerülni azt a helyzetet, amely a hitelszférában uralkodik. Ma teljesen világos, hogy a mezőgazdasági folyamatok hitelezhetetlenek. Fel lehet ezt róni a kereskedelmi bankoknak. Azt gondolom azonban, akkor nem járunk el tisztességesen, mert a kereskedelmi bankok önös érdekeiket szolgálják. A magyar Kormánynak kéne szembenézni azzal, hogy az ígéretek helyett létrejöjjenek azok a hitelkonstrukciók, amelyek valóban a mezőgazdasági termelési folyamatokat támogatják, és én nagyon örülök, hogy Medgyasszay képviselő úr, államtitkár úr Amerikából hazajőve megállapította, hogy bizony ott 30-40 évre szóló hitelek vannak, amelyekkel a fejlesztéseket, és 10-15 évre szóló hitelek vannak, amelyekkel a folyamatos termeléseket garantálják és biztosítják. Úgy vélem, ezeket a lépéseket ki lehetne egészíteni a hitelszövetkezetekkel és minden olyan fajta lépéssel, amely a szűkebb régiók hitelezési problémáit talán megoldanák. Tisztelt Parlament! Tisztelt képviselőtársaim! Az érdekképviseletek nemcsak megszervezték ezt a demonstrációt, hanem - úgy gondolom - érdemben elmondták, hogy 1994 tavaszáig mit lehetne még tenni, ajánlom megtisztelő figyelmükbe. Köszönöm a szót. (Taps.)