Molnár István (MDF)
MOLNÁR ISTVÁN (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt hónapokban, az elmúlt egy évben több interpellációt hallottunk, illetve a sajtóban több elmarasztaló cikket olvashattunk az élelmiszer-ipari vállalatok eddigi privatizációjáról. Így például "elkótyavetyéltük az állami vagyont", "csökken a létszám" és még sorolhatnám. Ezért úgy gondolom, szólnom kell arról, hogy a rendszerváltás milyen helyzetben találta az élelmiszeripart, és néhány példát említenék a már privatizált társaságok helyzetéről. Az 1980-as évek során folyamatosan szűntek meg a monopolhelyzetben lévő nagy országos szervezetek és a trösztök. Ezen vállalatok helyzetét az öröklött adósság terhe mellett tovább rontotta a volt kelet-európai piac összeomlása, a belföldi piac csökkenése, a nyugat-európai túltermelés, a megemelt kamatok stb. A vagyonvesztés megállapítása, valamint az elmaradt műszaki fejlesztés pótlása elengedhetetlenné tette a külső tőkebevonást az élelmiszeriparban is. (12.40) Mindezek figyelembevételével kerültek meghatározásra az élelmiszer-ipari privatizáció elvei: valós tulajdonviszonyok kialakulása, működőtőke bevonása, a pénzügyi helyzet javítása érdekében a tőkeemelés végrehajtása, a fejlesztések révén a világpiacon is versenyképes termékek előállítása, az önálló és működőképes egységek leválasztása, a mezőgazdasági termelők tulajdonhoz jutásának prioritása, a kárpótlási jegyek figyelembevételével; a foglalkoztatáspolitikai és környezetvédelmi szempontok érvényesítése. Tisztelt képviselők! Önök előtt is ismert, hogy Magyarországon az elmúlt 40 évben nem alakult - alakulhatott - ki egy gazdag polgári réteg, mint például Angliában az állami tulajdon lebontásakor, és így a tőkeerős hazai befektetők hiányában nem volt és nem lehetett indokolt a külföldi tőke beáramlásának tiltása illetve korlátozása. Meg kell említenem, hogy az elmúlt másfél-két évben a hazai befektetők tulajdonszerzését jelentős preferenciák segítik, így például: egzisztenciahitel, kárpótlási jegyek, reorganizációs kamattámogatás, a vállalatok decentralizált privatizációja stb. Itt szükségesnek tartom megemlíteni, hogy a mezőgazdasági termelők nem mutatnak megfelelő érdeklődést az élelmiszer-ipari üzemek privatizációja iránt, nem élnek lehetőségeikkel. Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásom elején már említettem, hogy a különböző szempontok, a külföldi tőke részaránya, a mezőgazdasági termelők érdekeinek sérelme stb. alapján sokan vitatják az eddigi privatizációs gyakorlatot. Az élelmiszer-ipari fejlesztéshez szükséges pénzügyi eszközök korlátozottsága, az időtényező miatt, valamint a tőkeerős hazai befektetők hiányában azonban más változat aligha volt reálisan megvalósítható. Engedjék meg, hogy most néhány példát említsek a már privatizált társaságok eredményeiről. Elsőként az oly sokat emlegetett Növényolaj-ipari Vállalat privatizációjáról: a martfűi Cereol. A mezőgazdasági termelőket féltettük, és ma a társaság 20000 forintot fizet egy tonna napraforgóért; 1,6 milliárd forintos fejlesztést hajtott végre, növelve a magasabb feldolgozottságú termékek gyártását. Az ácsi, a sárvári, a mezőhegyesi, a sarkadi és az ercsi cukorgyárban több mint 60 mezőgazdasági termelő jutott tulajdonhoz a menedzsment mellett. Ugyanígy sorolhatnám a Soproni Sörgyár, a Fővárosi Ásványvíz- és Jégipari Rt., a Pepsi Cola, a Buszesz Rt., a Bajai Hűtőipari Rt., az Unilevel, a Veszprémi Fagylaltgyártó Üzem, a dohánygyárak stb. privatizációját. Itt meg kell jegyeznem, hogy a sütőiparban példaértékű a decentralizált privatizáció végrehajtása: a több mint 100 üzem külön került értékesítésre, elsősorban az ott dolgozók, illetve a magyar kisbefektetők részére. Lehet olyanokról is beszélni, amelyek teljesen magyar tulajdonban maradtak, például az Apomill Békéscsabán, a Zalahús; az új vállalkozásokról nem is beszélve - például a Fundi Kft., a Pappker, a vajai zöldség-gyümölcs Balogh- cég Szabolcsban. Tisztelt képviselők! Úgy gondolom, az élelmiszer-ipari privatizáció gyakorlatának bírálatakor nem szabad érzelmeinkre hagyatkozni, figyelembe kell venni a realitásokat. Ezért kívántam röviden ismertetni e néhány példát. Az elmondott példákból is kitűnik, hogy a privatizált társaságok likviditása jelentős mértékben javult, komoly fejlesztéseket hajtottak végre, magasabb hozzáadott értéket állítanak elő; nemzetközi piaci kapcsolatokkal rendelkeznek, és végül a mezőgazdasági termelők időben megkapják a pénzüket előállított termékeikért, valamint korrekt üzleti partnerekkel állnak kapcsolatban. Azon szakágazatok - hús, tej, konzerv, baromfi -, ahol az érdeklődés hiányában még csak néhány esetben került sor a privatizációra, komoly likviditási és gazdasági gondok vannak. Ezért vált szükségessé a Kormány múlt heti döntése, azaz: közel 20 élelmiszer-ipari vállalat gyorsított adóskonszolidációba történő bevonása. A működőképességet javító privatizációs folyamat eredményességéhez a viszonosság elve alapján további hatékony belsőpiac-védelmi és exportérdekeltséget fokozó intézkedések szükségesek. Mindezek alapozzák meg, hogy a feldolgozóipar újra tudjon termelni, perspektívát nyújtani, stabil gazdasági kapcsolatot kínálni a termelőknek. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)