Varga Mihály (Fidesz)

1993. december 7.

VARGA MIHÁLY (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A parlamenti agrárnapra készülve a Földművelésügyi Minisztérium egy háttéranyagot készített, amely - mint a címe utal rá - a mezőgazdaság helyzetéről szól. Természetesen egyetértek én is azokkal, akik azt mondják, hogy itt ma, pár órában, tulajdonképpen pár percben igazából nem lehet lényegesen érinteni agrárproblémákat, nem lehet körbejárni. Én is inkább csak utalás szintjén szeretnék egy témáról beszélni, ez pedig az agrárágazat költségvetési támogatása. A minisztériumi háttéranyag külön fejezetet szentel a költségvetési politikának a mezőgazdaságban, és részletesen felsorolja azokat a rendezőelveket, amelyeket a Kormány az agrárágazat felé közvetíteni kíván. A gond nem is igazán ezzel van, hiszen valamennyi párt fontosnak tartja a piaci kereslet által szabályozott termékszerkezet-váltást. Fontos a mezőgazdaságra érvényes adózási szabályok összhangja az általános adózási elvekkel, és valóban fontos a költségvetés oldaláról biztosított fejlesztés, struktúraátalakítás, a piaci intervenció és az exporttámogatás. A probléma ott érezhető, vajon milyen mértékben voltak ezek a rendezőelvek részben hatásos, szép szavak az elmúlt időszak költségvetési politikájában? Mi és hogy valósult meg ezekből? Kezdjem mindjárt az utóbbival, hiszen a legfontosabb vitakérdések egyike éppen az export- és a termelési célú támogatások nagyságáról szól. Bár a már említett háttéranyag tartalmaz néhány mellékletet, egyik sem szól arról, miként alakult az ágazat támogatásának nagyságrendje. Ennek a hiánynak a pótlására hadd említsem meg azt az összeállítást, amely a Pénzügyminisztérium adatai alapján készült a Pénzforgalmi Szemlében, és 1988 óta tartalmazza az agrárágazat támogatását, befizetéseit és azt az adatot, ami a többletbefizetés nagyságáról szól. Most nem kívánom fölsorolni valamennyi adatot, csak a lényegesekre kívánok utalni. A közölt nagyságrendek alapján jól látható, hogy míg az ágazat 1988-as többletbefizetése 35,1 milliárd forintot tett ki, addig az 1993-as várható többletbefizetés eléri a 110 milliárd forintot, vagyis megközelítően ugyanannyi lesz, mint 1992-ben. A számadatok 1991-92-ig egy drasztikusan emelkedő többletbefizetésről tanúskodnak. Valószínűleg csak az ágazat kedvezőtlen helyzete, a kedvezőtlen piaci körülmények és az időjárási hatások tudták csökkenteni a többletelvonás mértékét. Nemcsak a mértékkel lehet azonban ebben az esetben vitatkozni, de azzal a hatással is, amit a szakemberek már régóta emlegetnek, vagyis hogy az állami támogatások igazi haszonélvezője sok esetben nem az agrárágazat, hanem a gazdaság más területei, kereskedelem, szállítás vagy éppen a bankszektor és így tovább, amely csatornákon keresztül az agrártámogatások jó része nem az agrártermelőkhöz kerül, hanem a gazdaság más szereplőihez. És sok esetben gyakran pont az államkasszához kerül vissza, hiszen ezeken a csatornákon keresztül, adókon és más elvonásokon át az állam ugyanazt a pénzt vonja el; amit agrártámogatásra kíván adni az egyik kezével, azt a másik kezével visszaveszi. Kifejezetten szembeötlő ez a jelenség az exporttámogatások körénél, ahol az árbevétel - arányosan 8%-ára tehető exporttámogatást az exportőrök kapják és ennek csak töredékét juttatják vissza a termelőkhöz. Ezért téves, véleményünk szerint, az exporttámogatások kapcsán egy az egyben agrártámogatásról is beszélni. Azért a minisztérium védelmére hadd mondjam el, hogy ez a probléma nemcsak nálunk gond, ezt nálunk jóval fejlettebb nyugat-európai országokban sem tudták megoldani. A mai napig is éles viták folynak arról - részben a belső agrárérdekek, részben a külső piaci versenyszereplőkön keresztül -, hogy az exporttámogatások milyen mértékben számítanak agrártámogatásnak. A dolog lényegét most csak azért érintettem, mert ugye, egy koncepcióról lenne szó, arról, hogy a Kormány mit tett az elmúlt három év folyamán. S ha hiányolnunk kell valamit, az éppen az, hogy - éppen az államtitkár úr tegnapi vagy tegnapelőtti nyilatkozatában olvastam, milyen örömteli, hogy az agrárágazat támogatása '94-ben növekedni fog. Szóval, én azt nem tekintem koncepciónak, ha véletlenszerűen dőlnek el parlamenti szavazások vagy koalíciós egyeztetések során ilyen fontos kérdések. Szintén hasonló problémák merülnek föl az adózási rendszer harmonizálásával kapcsolatban is. Én ugyanis jól emlékszem még arra, amikor két évvel ezelőtt, éppen a költségvetési törvényjavaslat vitája során az egyik koalíciós frakció oroszlánként küzdött azért, hogy a mezőgazdasági kistermelők árbevétele 450 000 forintig legyen valamilyen módon adómentes. Ugyanez a helyzet mondjuk azzal a földadóval, amit 1994-re végre a Kormány el kíván engedni. A FIDESZ- nek kezdettől, már 1992 óta az volt az álláspontja, hogy nincs szükség erre az adófajtára. S ha már az előbb említettem az államtitkár úr nyilatkozatát, akkor itt is hadd kifogásoljam, hogy véleményen szerint az nem koncepció, ha valaki egy sajtónyilatkozatban vagy mondjuk egy látványos nagygyűlésen mondja azt el, hogy a minimáladó az ágazat számára milyen veszteségeket fog okozni, és gondolom, oroszlánként küzd majd az ellen a minimáladó ellen, amit egyébként ez a Kormány és ez a kormánytöbbség szavazott meg. S ha már a jövő évi költségvetés szavazását említettem, akkor hadd szóljak arról, az sem vall megalapozott és megtervezett kormányzati szándékra, hogy például az országos erdészeti alap vagy éppen a mezőgazdasági fejlesztési alap költségvetési támogatása kialakult, hiszen ezeket a beterjesztett költségvetési javaslatban nem tervezte be a Kormány. Ezek az összegek a módosítások hatására alakultak ki végül. Összefoglalva, a pénzügyi támogatások tehát egyelőre teljesen kiszámíthatatlanok, és főképpen a magángazdálkodók számára nem tervezhetők és nehezen elérhetők. Tisztelt Ház! Befejezésül két idézettel hadd zárjam rövid hozzászólásomat. Az egyiket a Kormány az októberi Jász-Nagykun-Szolnok megyei villámlátogatásakor tette, amikor is a földművelésügyi miniszter a következőket nyilatkozta: nagy kérdés, valóban válságban van-e a mezőgazdaság. S úgy folytatja, úgy vélte, túlzottan szuggerálják a válságot, a visszafordíthatatlan folyamatokat. A másik idézet, amivel zárni szeretném, az a kiosztott anyagban szerepel, és már többen utaltak rá, ez az az ominózus mondat, miszerint a jelenleg megvalósuló agrárpolitikának nincs alternatívája Magyarországon. Nos hát, miniszter úrnak jelenthetem, hogy én találtam egy ilyen szuggerálót, méghozzá pont az ön pártjának sorai között, dr. Szabó Lajos Kisgazda-képviselőnek hívják. S a tegnapi nap folyamán éppen ő osztott ki számunkra egy levelet, amiben szinte csak szuggerálja a válságot a parlamenti képviselők számára. Jómaga is azt írja, hogy a mezőgazdaság válságos állapotban van, bár ő nem a Kormány eddigi tevékenységét teszi ezért felelőssé, hanem a megelőző éveket. (14.20) A másik idézettel kapcsolatban hadd mondjam el, hogy véleményem szerint le kellene már zárni ezt az egymásra mutogatást, amikor azzal vádoljuk mi, s részben az ellenzéki pártokat, hogy nincs agrárprogramjuk, és nincs más alternatíva az ország számára, csak az az agrárpolitika, amit a Kormány visz. Nem szabad szerintem senkitől sem elvitatni, hogy valamilyen véleménye van a mezőgazdaságról, mindnyájan másként gondolkozunk, azért vagyunk különböző pártokban. Mi sajnálatosnak tartjuk, hogy arra az egyeztetésre vagy kompromisszumkészségre eddig a Kormányban nem volt fogadókészség, aminek mi álltunk elébe. Én azt hiszem, hogy azzal az idézettel fejezhetem be, hogy az növeli, aki elfedi a bajt. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a bal oldalon.)