Kováts László (EKgP)
KOVÁTS LÁSZLÓ (Kisgazda): Elnök Úr! Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Aki ma tisztában van a mezőgazdaság fontosságával és nemzetközi jelentőségével, annak tudnia kell, hogy egy ilyen országban, mint Magyarország, minden munka szorgalma és törekvés eredménye a mezőgazdaság helyzetétől függ. Fel kell tenni a kérdést, hogy most mire van szükség: intenzív vagy intelligens gazdálkodásra? Hogy ezek közül melyik felel meg a legjobban - ezt kell eldöntenünk. A mezőgazdaság az egyik legszebb és ez idő szerint egyúttal a legnehezebb foglalkozás is. Szép azért, mert a gazda a szabad természetben tölti élete nagyobbik részét, szép azért is, mert a gazda boldogulása, gyarapodása sohasem a mások kárára történik. Azért is szép ez a foglalkozás, mert edzi a testet, védi a gazdát a jelenkor átkától: az idegességtől; és nem utolsósorban azért is szép a mezőgazdaság: a gazdálkodás sokkal nagyobb függetlenséget biztosít, mint egyéb foglalkozási ág. Azonban amilyen szép, olyan nehéz is. Nem mindig volt ez így, és remélnünk kell, hogy a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat elősegíti a jót, a jobbat, a legjobbat. Ennek alapja pedig az alapos szaktudás megszerzése, mert e nélkül nem boldogulhat a gazda. Keresnünk kell a probléma megoldását. A nemzetre ráerőszakolt, kötött, vagyis tervgazdálkodástól, az etatizmusnak erről a rendszeréről a magántulajdonnal való szabad rendelkezés rendszerére kell áttérnünk, amelyhez a nemzet továbbra is ragaszkodik. A termőföld éppen úgy tőke, mint az iparnál a technikai felszerelés vagy a kereskedelemben az árukészlet. Az emberek nem veszik figyelembe, hogy a mezőgazdaság organikus, az ipar pedig mechanikus termelés, mert a piaci szerkezet az árak alakulásán keresztül ezeket a különbségeket úgy a termelés intenzitásánál, mint annak eredményénél kiegyensúlyozza. A mezőgazdasági termelés különös és különleges mivoltának tudományos vizsgálatát nem közgazdászok, hanem a mezőgazdasági technika világhírű szakemberei, mint például Thar, Albrecht berlini egyetemi tanárok, majd később Liebig glesseni egyetemi tanár, a Bajor Tudományos Akadémia elnöke végezte el, inkább természettudományi, mint közgazdasági alapon. Mint tudjuk, báró Liebig a szerves vegyészet egyik legnagyobb tudósa volt, aki a világon elsőnek foglalkozott a mesterséges műtrágya kérdésével. Liebig egyik legfontosabb megállapítása a talajkimerüléssel kapcsolatos. Talajkimerülés tana című könyvében a tápanyagok statisztikáját ismerteti. Leírásában, ellentétben a japán és a kínai talajerő-utánpótlással, szerinte az európai ember rablógazdálkodást folytat. Utánpótlás nélkül használja ki a talajt, és az általa termesztett mezőgazdasági terményekben tulajdonképpen földjének talajértékét árusítja ki. Görögország, Olaszország és Spanyolország világbirodalmainak bukását a talajerővel űzött rablógazdálkodás, vagyis a talajkimerülés okozta. (11.20) Ezek az országok ma már alig tudják a saját népességüket eltartani. A talajerő fenntartása a jövő generációja érdekében végzett szolgálat, de egyúttal a mai generációnak ad lehetőséget arra, hogy a termelését a vetésforgón kívül intenzív irányba tudja terelni. A mezőgazdaságban elsősorban nem a munka, hanem a természet a döntő termelési tényező. Természetesen nemcsak a földet, hanem az éghajlati viszonyokat, a napfényt, a csapadékot s az időjárás bizonytalanságát is figyelembe kell venni. A családi vagy farmergazdaság különleges helyzetét, a nemzetgazdaságban, az egész magyar mezőgazdaságban elfoglalt, elfoglalandó helyzetét kell itt tisztáznunk. Ezt ugyanis, mint a gazdaság fejlődését befolyásoló szervezetet, nem eléggé méltatja a közgazdaságtan, sem a közgazdasági politika - annak dacára nem, hogy a földműveléssel foglalkozó emberiség túlnyomó többsége családi gazdaságban termel. A Teleki Pál gazdasági földrajzkönyvében közreadott adatok szerint a földkerekségnek több mint a fele él a családi gazdaságból, illetve a mezőgazdaságból. Ebből körülbelül az egésznek egytized része jut Európára. A mezőgazdasági termelésnek tehát a családi gazdaság a normális szervezete, a vállalkozói nagyüzem kivétel. Egyértelmű tehát, hogy a családi gazdaság nem kizárólagosan történelmi kategória, de nem is az egzotikus földrészek tipikus üzemformája. A modern agrárpolitika legfontosabb üzemtípusa a családi kisbirtok. Ez alatt van a törpebirtok-kategória, amely szociális szempontból egy munkáscsalád részére lehet nagyon fontos, de nemzetgazdasági, illetve közgazdasági szempontból a legrosszabb birtokkategória. A családi kisbirtok és a törpebirtok között az a különbség, hogy amíg a törpebirtok nem biztosít elegendő életlehetőséget a család számára, addig a családi gazdaság nemcsak a család és az állatállomány élelmezését biztosítja, hanem annak egész munkaerejét le tudja kötni és foglalkoztatni. A kolhozosítás előtt ez volt a hazai birtokmegosztás: 5 holdig törpebirtok, 5 és 100 hold között kisbirtok, 100 és 1000 hold között középbirtok, 1000 holdon felül nagybirtok, 10000 holdon felül volt a latifundium. Mint tudjuk, a pártállam idején papíron 25 hold volt az a határ, amely alatt vagy fölött kuláknak vagy nem kuláknak minősítették a gazdálkodót, illetve ez a doktrína sem lett mindig érvényesítve, mert tudunk nagyon sok olyan esetet, amikor 25 holdon aluli birtokosokat is kuláknak minősítettek. Nálunk a létesítendő családi gazdaság nemcsak mezőgazdasági üzemi kategória, hanem annak társadalmi jellege is fontos, ezért szeretnék néhány mondatban kitérni a mezőgazdasági szociálpolitika legnehezebb problémájára: a családi gazdaság hajtóerejének, a parasztgazda fogalmának a meghatározására. Hazánkban például a paraszt fogalmába zárták a szakműveltség vagy a magasabb általános műveltség nélküli földművest, a mellékesen városi munkát vállaló falusi napszámostól a fizikai munkát végző kisbirtokosig. Németországban viszont egész más megoldást találtak. Létrehozták az úgynevezett Erdhofot, ami paraszti hitbizományt jelent, és ez egyben örökbirtok is volt. Általában csak a saját kezelésben lévő paraszti birtoknak lehetett ilyen hitbizományi tulajdonosa, de csakis német állampolgár, aki önállóságra képes volt. A családban vagy a legidősebb, vagy a legfiatalabb fiú örökölhette a családi birtokot, csak egy asszonyt lehetett a házhoz hozni. A család többi tagja más foglalkozási ágban, leginkább a városban helyezkedhetett el, így friss vér áramlott a falu legegészségesebb rétegéből a városba. A legfiatalabb fiú törzsörökössé válása esetén az idősebb testvérekről az apa még életében tudott gondoskodni azzal, hogy kitaníttatta őket. Egyes kutatók szerint Németországban az ipar magas színvonala annak is köszönhető, hogy a családi örökségből kiszorult parasztfiatalokból kiváló iparosok és gyári művezetők lettek, illetve ha tanultak, akkor ezek alkották az alsó és középső tisztviselői réteget. Nálunk az I. világháború után a Vitézi Szék próbálkozott ilyen hitbizományszerű szervezetet létrehozni azzal, hogy vitézi telkeket adományozott az arra igényjogosultaknak. Itt most az a kérdés, hogy milyen legyen a családi birtok, amelyre szükségünk van. Talán Dániát vagy Hollandiát lehetne példaképpen követni: mint tudjuk, Dánia a gazdag parasztok országa. Nálunk most egy új honfoglalás kezdődik, és minden reményünk megvan arra, hogy a szervezés sikeres lesz, és boldog parasztok országává válhatunk. Hazánkban a földkérdés nem csupán szociális, népnemzeti és gazdasági feladat, hanem egyenesen történelmi sorskérdés lett, és ennek megoldásától függ a magyarság jövője. Korunk parancsa éppen ezért az, hogy mezőgazdasági berendezkedésünk szociális szempontból helyes társadalmi osztódást hozzon létre, és növelje népünk fejlődését, anélkül hogy lényeges fönnakadás vagy zökkenés álljon elő a termelés folyamatosságában. Az 1945. évi földreform során az újgazdák, sajnos, nem sokáig élvezhették a tulajdonukba került föld áldásait, mert jöttek a fordulat évét megelőző, majd azt követő évek, amelyeknek során a tűzzel-vassal végrehajtott kolhozosítás, egy idegen államakarat sajátos földbirtok-politikája érvényesült, a magyar nép kirekesztésével és érdekében. Nem szabad megfeledkeznünk azokról az időkről, amikor a szovjet mintára megszervezett termelőszövetkezetek majdnem kétharmad része fizetésképtelen lett, illetve a csőd szélén állt. A magyar parasztnak ez emlékezetes marad, mert akkor tulajdonképpen katasztrófasújtott övezet lett a mezőgazdaság - bár a magyar paraszt akkor is megtalálta a maga helyét, és még a Rákosi-időkben sem tudtak emberpróbáló szempontból vizsgálva olyan falut találni, amelyik talán feladata volna paraszti mivoltát. Persze nemcsak papíron dolgoztak az akkori szervezők, hanem a buldózerekkel is, amelyek ezer, sőt talán tízezerszámra leradírozták a földről a tanyákat, amelyek most alapkövek lehetnének, illetve nem kellene újakat építeni. Hogy ezek a szörnyű idők meg ne ismétlődhessenek, fogadjuk el ezt a törvényjavaslatot, és egyben erősítsük meg ezzel a magántulajdonon alapuló magyar mezőgazdaságot. A törvényjavaslatot az egységes kisgazdapárt nevében elfogadom, s a tisztelt Háznak elfogadásra ajánlom. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)