Juhász Pál (SZDSZ)
JUHÁSZ PÁL (SZDSZ): Köszönöm szépen, és elnézést kérek a Háztól a zavarért. Szóval, azokkal az értékekkel értek egyet, amiket Fekete Gyula úr elmondott, de ne felejtsük el, hogy az ő statisztikái és meggondolásai más birtokpolitikai rendszerekre vonatkoznak és más földhasználati módokra, mint amik nálunk vannak. Két dologhoz szeretnék megjegyzést tenni a gondolatmenetéből. Az egyik az, hogy amikor Henry George vagy mások azt hangsúlyozzák, hogy bérleti díj nem is olyan rossz dolog, mert ösztönzőbb működésre készteti az embereket, és megállapítják azt a tényt, hogy önmagában nem hat árfelhajtóként, akkor teljesen igazuk van: ők azt akarják bizonyítani ott, hogy miért kell az államnak kemény vagyonadót vagy erőforrásadót tennie a földre, és miért nem kell ettől félnie. Nálunk sem az a baj a nagy bérleti rendszerrel és a bérleti díjakkal, hogy az árfelhajtó lenne - hisz a piac sokkal keményebb ármeghatározó, mint hogy a termelési költségek oldaláról azt ki lehetne kezdeni -, hanem az, hogy természetes tőkekivonással jár a mezőgazdaságból. Másrészt azt kell pontosan látni, hogy az a bérleti rendszer, ami nálunk van - szükségszerűen - kialakulóban, alapvetően más társadalmi természetű, mint amelyik Nyugat-Európában vagy Észak-Amerikában létezik. Ott ugyanis éppen a kemény birtokpolitika, másrészt a szociológiai tartalmú meggondolások miatt az van, hogy a birtokba ülés a lakosság sokkal kisebb részének van megadva, mint amennyi tulajdonos. Itt tehát a testvérek, szomszédok földjét bérletként használja nagyon sok birtokos - ennek a szociológiai tartalma viszont egészen más, mint amiről nálunk van szó, ahol egymással semmiféle kapcsolatban nem lévő, egymást nem ismerő partnerek közt léteznek a bérleti viszonyok. Ez azért jelent nagyon kínos helyzeteket, mert így nagyon nehezen kiszámíthatóvá válik a bérleti rendszer: maga a birtok válik bizonytalan határúvá és bizonytalan időtartamúvá. Ettől van az, hogy ez a kérdés nálunk még sokkal élesebb, mint ott: ott gondosan szabályozzák, mi slendriánok vagyunk - pedig a kérdés sokkal nagyobb jelentőségű. A másik: a tulajdon oldaláról. Én is azt tartom, hogy a földtulajdont a feltétele oldaláról kell szabályozni, tehát hogy ki lehet földtulajdonos. Ennek azonban ebben a törvényben semmiféle nyoma nincs. Maga az a szabályozási gondolat, amelyet az általa idézett francia vagy dán példák mutatnak, egy más logikába épül be, mint ami nálunk van: ott ugyanis a földbirtokok nyilvántartása, a birtokbavétel területi kezelése történik, és ehhez kapcsolódnak a jogszabályok. Így tehát ott az a feltétel, hogy az szerezhet bizonyos területen túl tulajdont, aki ott letelepszik, berendezkedik, gazdálkodóvá válik, vagy olyan vállalat, amely befektetővé válik, együtt van egy olyan birtokpolitikával, amelyet a terepen folytatnak: ott konkrétan ellenőrizhető, hogy miről is van szó. A mi törvényünk szabályozása azonban egy blöff, mert elvont tulajdont szabályoz, nem pedig konkrét birtokok tulajdonát. Ilyen értelemben semmilyen gyakorlati hatása nincs arra, hogy mekkora és milyen birtokok alakuljanak ki, egyetlen jelentősége csupán annyi, hogy ne tudjuk igazán, a tulajdonosi láncok hogy kapcsolódnak össze, hogy ténylegesen kik tulajdonosok egy-egy birtok mögött. Ilyen értelemben azt is mondhatnám, hogy nem véd sem a nagy tásasági földtulajdoni koncentrációtól, sem a külföldi tulajdonostól, egyetlenegyet tilt meg: tisztességes társaság nem vehet földet, és tisztességes külföldi nem vehet földet - más mindenki nyugodtan. Egyszerűen azért, mert földbirtokot nem lehet ilyen absztraktan szabályozni, mint ahogy ez a törvény akarja, így ez az egész végül is halandzsa - így az én hozzászólásom is tökéletesen fölösleges. Köszönöm szépen. (Derültség. - Dr. Fekete Gyula: És egyben halandzsa is! - Taps.)