Dénes János (MIÉP)
DÉNES JÁNOS (MIÉP): Elnök Úr! Akkor kénytelen vagyok elmondani. Elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! Pontosabban a Magyar Köztársaság tisztelt Országgyűlése, sőt mélyen tisztelt Országgyűlése! Engedjék meg, hogy hivatkozzam arra, hogy az általános vitában szakszerűen, különféle szempontból - mind mezőgazdasági szakszerűséggel, mind jogászi szakszerűséggel, a féltés szempontjából is különféle érvelési rendszerrel - igen tiszteletre méltóan érveltek előttem az általános vitában felszólalók, egyesek már majdnem a részletes vita precizitásával. Így abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy csupán csak egy jelenségről beszéljek, amelynek, sajnos, van egy kis személyes keserű íze is. Mégpedig hivatkozom az 1805-ös számon benyújtott önálló képviselői indítványomra, amelyet még 1991. február 18-án, tehát abban az időszakban nyújtottam be, amilyen időszakról Rott Nándor képviselő úr is beszélt a Független Kisgazdapárt nevében, és a saját érvelését tiszteletben tartva hivatkozom erre. Tulajdonképpen mi volt az én módosító javaslatom tárgya? Ha netalán a tisztelt Ház 1991. február 18-án megfelelt volna annak a méltóságnak, amiért egyenként és összességében ideküldték, a magyar Parlament tisztelt falai közé, akkor valóra válhatott volna az a javaslat, amely javaslatot több évezredes erkölcsi gyakorlat alapján, több évezredes jogismeret és joggyakorlat alapján tettem, hogy a földet vissza kell írni annak a nevére, akitől elrabolták. A javaslatot én végső soron indoklással is elláttam, mely indoklásban olyasmiről beszéltem először is, hogy a kétszer kettő négy egyszerűségével és anyagi, pénzügyi, gazdasági vonzat nélkül lehet ezt a jogi alkalmazást megvalósítani, hiszen azzal, hogy a sérelmet szenvedett, megrabolt paraszt nevére visszaírjuk a tőle elrabolt földet, tulajdonképpen nem történt semmi; a tsz kukoricája éppúgy zöldell, a tsz traktorja éppúgy dübörög rajta, csupán megteremtődik annak a lehetősége, hogy aki még tavasszal vetett, az ősszel arathasson és megbeszéljék a következő gazdasági év hogyan-mikéntjét. Akkor javasoltam, hogy az egész kárpótlás, kártérítés, ami ezután következik, ez viszont már függhet az ország teljesítőképességétől, és ebben az esetben talán a kártérítés helyett a kárpótlás alkalmazásától sem idegenkedtem volna. Hogy a tisztelt Ház mennyire nem felelt meg erkölcsi, politikai, sőt egyszerű, egyénenkénti emberi tisztének, bizonyítja az, hogy egy ilyen jellegű javaslatot a tisztelt Ház nem megszavazott, nem leszavazott, hanem 64 igennel, 72 nemmel és 115 tartózkodással nem engedett a napirendre tűzni. Ezt parlamenti jegyzőkönyv bizonyítja. A következő a helyzet: én megértem, hogy egy 385 fős Parlamentből hárman vagy öten tartózkodnak, mert istenem, fáradtak, elpilledtek, kinek a lóversenyen, kinek a barátnőjén jár az esze_ (Derültség.) _de nem történhet ez meg - engedjék meg, hogy felolvassam - 115 képviselő esetében. (20.20) Itt tulajdonképpen mindnyájunk egyénenkénti felelősségéről van szó. Tulajdonképpen hány év után ér utol bennünket ez a minősíthetetlen parlamenti képviselői viselkedésünk? A részletezett szavazás szerint még ma is nyomon követhető, hogy a Parlamentnek melyik része, melyik személye, ki milyen módon szavazott ebben a kérdésben. Tekintettel arra, hogy a föld - így érveltem már akkor is - a tulajdonok, a vagyonok közül egy különleges tulajdont, egy különleges vagyont jelent, ami tulajdonképpen a föld középpontjától a csillagos égig tart, a föld értékét - a magyar föld értékét - az a specialitás különösen meghatározza, amit a magyar klíma jelent, a tokaji szőlőtől kezdve az acélos magyar búzáig, a kecskeméti cseresznyepálinkáig és a rajta korábban egészségesen viruló társadalomra is jellemző. Tulajdonképpen ez mind benne van ebben. Olyan kincsről, olyan értékről van szó, amelynek valójában nem lehet más a tulajdonosa, mint a rajta élő nép - és ezt kívántam volna módosító javaslatommal elérni. Az elmúlt közel három esztendő ismét utolér bennünket. Előttem nagyon világosan érveltek, mint mondottam, szakszerűség szempontjából - mezőgazdasági szakemberek szájából hallottunk meggyőző érveléseket, hallottunk jogászi érvelést, hallottunk környezetvédelmi, biológiai érvelést is e melett - így hát akkor engedjék meg, hogy a magam részéről, tekintettel a késői időpontra, és nagy tisztelettel a jelenlévők iránt, rövidebbre fogjam a mondanivalómat. Véleményem sommázata, hogy a benyújtott törvényjavaslat alkalmatlan a tárgyalásra. Ennek a törvényjavaslatnak az alkalmatlansága mellett érvelt a Magyar Szellemi Védegylet szellemi-szakmai grémiuma is - nemcsak most, hanem már korábban is -, azzal, hogy a magyar föld értéke nulla, mert piacbarát, lelkesedő, pluralista barátaink nem akarták hagyni kialakulni a föld esetében a piacot. A magyar föld, specifikumánál fogva, többet ér annál, mint amennyiért - jelenleg például mélyen ár alatt - meg tudják venni mások, különféle fondorlattal. Ahhoz, hogy a magyar földet ne kelljen kifejezetten kemény jogi eszközökkel védeni, olyan feltételeket kell teremteni, hogy a földnek meglegyen az értéke, mégpedig - a magyar klíma és a magyar föld minőségénél fogva - a környező államok viszonylatában, azt hiszem, joggal lehet a legdrágább a magyar föld. Abban az esetben, ha ilyen magas földár volna, már lehetséges lenne, tegyük föl, a külföldi vagyonszerzése abban az esetben, ha a megvásárolt földön olyan létesítményt hoz létre, amely a megvásárolt föld értékének sokszorosa - felépítményben, intézményben, vállalkozásban. Ebben az esetben lehet módot találni arra, hogy valaki földet vehessen vagy hosszú távra földet bérelhessen, hogy szolgálhassa a magyar gazdaságot, és szolgálhassa a saját maga jövedelemszerző érdekét, ha a megfelelő beruházást garantáltan, felelősséggel elvégzi. Én nem vagyok tehát teljes egészében a külföldiek földszerzése ellen, de abszolút garanciákat követelek a magyar törvényalkotástól, hogy csak a megfelelő áron és megfelelően indokolt esetben juthasson külföldi állampolgár földtulajdonhoz. A mezőgazdasági munka és a mezőgazdasági termelés világszerte állami támogatással folyik. Nem közömbös, hogy ezt az állami támogatást kinek adjuk. Abszolút jogos volna, hogy ha a magyar földet a magyar paraszt művelné, és a magyar paraszt kapná azt az állami támogatást, aminek segítségével a magyar mezőgazdasági termékek piacképesek lennének államkörnyezetünkben, sőt az egész világon. A tisztelt Háznak, különösképpen a törvényjavaslat benyújtójának, a Magyar Köztársaság Kormányának figyelmébe ajánlom: vonja vissza ezt a törvényjavaslatát, amely véleményem szerint tárgyalhatatlan. Tekintettel arra, hogy ez a magyar Parlament már 1991-ben is így vizsgázott, ahogy elmondottam, egyéb részleteket nem kívánok felsorolni. Volt azonban egy történelmi pillanat: a néhai Antall József miniszterelnök úr halála után, amikor játszi könnyedséggel belementünk a hosszú szünetünkbe. Hogyha ez a tisztelt magyar Parlament valamit adott volna magára, akkor legkésőbb 1994. január 3-án, hétfőn, rendkívüli Országgyűléssel méltatta volna annak a feladatnak a fontosságát, amelyért a parlamenti ciklus hátralévő részében még felelősséggel kellene viseltetnie. Ez a Parlament azt sem vette észre, hogy egy ilyen rendkívüli esetben, mint a miniszterelnök úr halála, rendkívüli Országgyűléssel kell reagálni, miként rendkívüli Országgyűlést hirdetett meg a köztársaság elnöke a taxisblokád után - és ugyancsak a tisztelt Parlament hitványsága volt, hogy nem tartotta meg a rendkívüli Országgyűlést. Ebből következik, hogy ez a Parlament már alkalmatlan bármilyen törvényjavaslat tárgyalására ebben az ügyben. Elnök úr, köszönöm, hogy meghallgattak. Mondanivalómat végső soron a jegyzőkönyv tiszteletében, archiválás céljából mondtam el.