Zsupos Lajos (MDF)
ZSUPOS LAJOS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy bevezetőben elmondjam, hogy az elhangzottakkal kapcsolatban szeretnék néhány választ adni olyan kérdésekre, amelyek nem voltak egyértelműek, vagy nem voltak pontosan, illetve szeretnék tényszerű kiigazítást adni néhány esetben. Azzal kezdeném, hogy a Torgyán úr által elmondottak nem teljesértékűen fedik a valóságot. Csak onnan induljunk ki, hogy a külföldiek tulajdonlása vonatkozásában a törvény 7. �-ának (1) bekezdése világosan és egyértelműen leszögezi azt, hogy sem külföldi magánszemély, sem külföldi jogi személy nem vásárolhat magántulajdont. Az más dolog természetesen, ha belemegyünk abba a vitába, ami már többször előjött a Parlamentben, hogy kijátszható a törvény. De úgy gondolom, ha ezt feltételezik, akkor be is csukhatnánk a kaput, hisz minden törvény kijátszható valahol és valamikor. A következő megjegyzésem a termőföldszűküléssel kapcsolatos. Azt tudnám mondani, hogy a korábbi időszakban a magyar Kormány valóban méltatlanul bánt a magyar termőfölddel. De úgy gondolom, ebben a törvényjavaslatban is a földvédelem elfogadható színvonalon kifejezést nyert, és már jelentősek azok a bírságok, amelyek szankcionálják a törvény megsértőit. Egyébként több javaslat van arra - azt hiszem, az SZDSZ-nek is van ilyen irányú javaslata -, hogy ezeket a bírságokat tovább kell emelni. Nyilvánvaló, hogy ez a Parlament megfontolásán múlik, és ha úgy döntünk, lehet tovább emelni ezt a bírságot. (18.00) Az önkéntes földcsere intézményét is kárhoztatta az előttem szóló. Nyilvánvaló, benne is van a törvényben az, hogy ezzel nem teljes értékű megoldást kívánt adni a törvényalkotó. Éppen ezért azt is beletette a törvénybe, hogy új törvényjavaslatot kell a későbbiek során az általános birtokrendezésre vagy tagosításra - ahogy tetszik - alkotni. De hát az idő véges, és nyilvánvaló, hogy ebbe a ciklusba ez már nem fér bele. Az önkéntes földcsere intézménye részleges megoldás, de bizonyos esetekben elfogadható. És amit nem lehet ennek keretében megoldani, azt a későbbiek folyamán az álalános birtokrendezés keretei között meg lehet oldani. A földbirtok felső határával kapcsolatban azt kell elmondani, hogy ez egy politikai döntés volt a Parlament részéről. Én elmondtam - és többen is elmondták -, hogy egy hatpárti konszenzus született voltaképpen, mind a hat párt és a függetlenek is részt vettek abban a kodifikációs bizottságban, amelyik meghozta a maga politikai döntéseit, és a politikai döntések alapján fogalmazódott meg a törvényjavaslat. Ott ez hangzott el, hosszan lehetne pró és kontra sorolni az érveket, hogy miért nem 400 ha és miért 300 ha; de ugyanígy szólnak érvek a kisebb birtoknagyság mellett is. Úgy gondolom, hogy ez, amit ma a törvény megfogalmaz, lehetővé teszi azt, hogy az átlagos körülményekkel rendelkező gazdaság hatékonyan és versenyképesen tudjon dolgozni. Aztán nyilvánvalóan vannak olyan területek is, ahol sokkal kisebb birtoknagyság mellett is meg lehet valósítani ezeket a dolgokat, tehát ez egyáltalán nem lezárt kérdés. A korábbiakra visszatérve néhány vezérszónokkal - főleg az ellenzékiek közül - szeretnék vitatkozni, illetve részben kiigazítani őket. Lakos úr az MSZP részéről meglehetősen ellenszenvesen nyilatkozott magáról a törvényjavaslatról, és megkérdőjelezte azt, hogy egyáltalán van-e ennek a törvényjavaslatnak koncepciója. Úgy gondolom, ez megvan, csak nem az a fajta koncepció, amire ő gondolt. Ő ugyanis a törvényjavaslatot csak a szövetkezeti tulajdonban lévő területekre gondolta alkalmazni. Ha tetszik, ha nem, tudomásul kell venni - mi hoztuk egyébként a törvényt -, hogy kárpótoltak is vannak, tehát igenis olyan koncepciót kellett a törvényjavaslatba bevinni, amely a kárpótoltakra is vonatkozik, és mindkét felet azonos értékűen kellett kezelni. Számomra egyébként is rendkívül megmagyarázhatatlan és érthetetlen az, hogy az a 30 év, ami eddig eltelt, miért biztosítana nagyobb jogalapot arra valakinek, hogy birtokolja a földet, mint az a 100 év, amelyben esetleg előzően birtokolt a tulajdonos. Nem hiszem, hogy észérvet lehetne találni ahhoz, hogy ezt a koncepciót így elfogadjuk, és ilyen alapon a kárpótlást egyértelműen rossz döntésnek nyilvánítsuk. Az SZDSZ-nek a Kis Zoltán által elmondott vezérszónoklata, úgy érzem, végül is nagyrészt azonosulni tudott a törvényjavaslat lényegével. Ők tették azt a javaslatot, amit korábban már említettem, hogy növelni kell a bírságok mértékét. Ez meggondolandó, de úgy gondolom, hogy a törvényjavaslatban jelenleg is szereplő, aranykoronánkénti négyezerszeres érték nem kis összeg a jelen körülmények között sem. Tudjuk, hogy a mezőgazdaság jövedelmezősége meglehetősen alacsony manapság. A FIDESZ vezérszónoka koncepcionálisan szintén el tudta fogadni a törvényjavaslatot; viszont Pap János képviselőtársam tett egy megjegyzést az aranykorona-rendszerre vonatkozóan, amit azért szeretnék újra szóba hozni. Ugyanis ő azt mondta, hogy ebben a törvényben az aranykorona helyett már célszerűbb lett volna pontrendszert alkalmazni - nyilván arra gondolt, hogy valamikor, talán a 70-es évek legelején elkezdődött az aranykorona-érték helyett egy százpontos rendszer kidolgozása. Ez az ország jelentős részén meg is valósult, nem vagyok vele pontosan tisztában, hogy hány helyen, de úgy tudom, megközelítően a terület felén megvan a százpontos rendszer. Meg kell mondani az eddigiek alapján, ahogy ezt a rendszert bírálták, az sem sikerült jobban, mint az aranykorona-rendszer, és így nem volt szerencsétlen dolog visszatérni az aranykoronához. Az aranykorona-rendszer hibájául mindig azt róják fel, hogy a közgazdasági adottságokat nem kezeli. Ez sincs egészen így, mert ha csak a szőlőt nézzük, a soproni szőlőket annak idején azért értékelték magasabbra, mondjuk, a villányiaknál, mert közelebb volt Bécshez. Tehát ilyen vonatkozásban volt bizonyos érzékenysége ennek az értékelésnek is, ha nem is nyilvánult ez meg minden esetben. Viszont a százpontos rendszernek is meglehetősen sok hibája van, úgyhogy ha valaha annyi pénzünk lesz, hogy tényleg megcsinálja az ország ezt az új értékelést, akkor nyilvánvaló, hogy az egész rendszert újabb szempontokkal kell kiegészíteni. A továbbiakban még Kőrösi úr felszólalásához szeretnék annyit mondani, a magam részéről egyet tudok azzal érteni, hogy rendkívül káros minden talpalatnyi erdő kiirtása, ami engedély nélkül történik; de azért amit azt követően mondott, mármint azt, hogy ehhez képest semmiség az ország termőtalajában bekövetkezett romlás, az nem állja meg a helyét. Hogy csak számszerűen megemlítsem, egyedül a talajsavanyodás olyan mértékű Magyarországon, ami több százezer hektárt érintett, de a defláció és az erózió is megközelítően félmillió hektáros nagyságrendű. Tehát óriási károk lennének, és nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezen a téren a törvényjavaslatnak is módosulnia kell mindenképpen, úgy gondolom. Hiszen például az, hogy a korábbi évtizedek gyakorlatát, sajnos, a meliorációnál is követtük, azt eredményezte, hogy az Alföldön kiirtottuk a fák nagy részét. Ugyanakkor - nem magamat akarom védeni, bár én is részese voltam a terveknek - számtalanszor leírtuk azt is, hogy erdősávokat kell telepíteni. De telepíteni csak úgy engedett volna az akkori kormányzat, hogy nem vonják ki a területből az erdőterületet, tehát az után is adózni kellett volna; ráadásul természetesen nem lehetett állami segítséget kapni az erdőtelepítéshez. Így, sajnos, ma Magyarországon a defláció éves értéke a korábbiakhoz képest tízszeres nagyságrendű. És ez a talajlepusztulás egyáltalán nem nevezhető jelentéktelennek. (18.10) Végül, a 36-ok közül Zsiros Géza bizottsági elnök úr javaslata is olyan értelmű nagyjából, mint Torgyán úré. Ő is 150 ha-ra, illetve 3000 aranykoronára kívánná mérsékelni az egy személy által birtokolható területnagyságot. Azt tudom mondani, hogy így, ebben az értelemben, ahogy írva vagyon, nem volna túlságosan szerencsés, mert az alacsony aranykoronájú területeken az átlagnál rosszabb körülmények között birtokló földtulajdonos ezáltal meglehetősen nagy korlátok közé szorulna, hisz köztudott, hogy a 3-6 aranykoronás földeken a 150 ha megközelítően sem hozza azt a hozadékot, mint a 30-40 aranykoronás földeken; és kimondatlan, de törvényben lévő szabály végül is, hogy a területnagyság megállapításánál az volt a cél, hogy olyan gazdaságok jöjjenek létre, amelyek hozadék szempontjából - hangsúlyozom: jövedelem szempontjából - egymással versenyezni képesek, és nem az a kisgazdaság, amit rövid távon a normális területtel rendelkező gazdaságok tönkre tudnak tenni, hisz kétségtelen, hogy a művelésnek a lehetősége, a korlátai a kis területű gazdaságokban nem valósíthatók meg teljes hatékonysággal. Úgyhogy én a magam részéről ezzel be is fejezem mondandómat, és abban a reményben teszem ezt, hogy a továbiakban is a szakszerűség fogja uralni a vitánkat, és szerintem a vitában eddig elhangzottak mindenképpen azt igazolják, hogy ez a törvényjavaslat - megfelelő javításokkal együtt - igenis alkalmas arra, hogy betöltse szerepét. Köszönöm szépen. (Kis taps.)