Fodor András Attila (MDF)
DR. FODOR ANDRÁS ATTILA (MDF): Köszönöm, Elnök Úr! Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A címben feltett kérdéssel egyre több kispesti polgár keres meg személyesen vagy levélben. Ami feltűnő, egyre több köztük a nő. Miután az érintettek végigjárták a munkanélküliek szokásos útját, a munkaközvetítőtől a felkínált munkahelyekig, ahol először az életkoruk után érdeklődtek; miután kiejtették szájukon a bűvös ötvennel kezdődő számot, majd az ügyintéző emberségétől függően alkalmuk volt megtapasztalni az együttérző vagy a nyers elutasítást anélkül, hogy a szakmájuk vagy felkészültségük után érdeklődtek volna; miután kikerültek a munkanélküli-ellátásból és némi nélkülözés hatására legyűrték magukban a berzenkedő büszkeséget, és elmentek támogatást kérni az önkormányzattól, vagyis végigjárták a számukra kirótt kálváriát, rendszerint megkeresik az országgyűlési képviselőt, és megkérdezik: mi legyen az ötvenesekkel, avagy munkanélküliként megyünk nyugdíjba? Tisztelt miniszter úr! A munkanélküliség minden korosztályt sújt a pályakezdőktől a nyugdíj előtt állókig. Valamennyi korosztálynak megvannak a sajátos problémái, amelyekről a maga helyén beszélni és megoldásuk érdekében cselekedni kell. Éppen most azért erről a korosztályról esik szó, mert megítélésem szerint az ötvenen túliaknak érezhetően kevesebb az esélyük az újbóli elhelyezkedésre és arra is, hogy átképzés útján segítsenek magukon. Ennek a korosztálynak a helyzetén rontott elsősorban a nyugdíjkorhatár felemelése is, amely elsősorban ugyancsak a nőket érinti hátrányosan, ebben az összefüggésben úgy, hogy több évvel kitolódott annak a kockázata, hogy valaki nyugdíj előtt elveszíti munkahelyét, és nem tud újra elhelyezkedni, ezért munkanélküliként megy nyugdíjba. A nyugdíjkorhatár jelen körülmények közötti emelése nem oldja meg a nyugdíjbiztosítás valóban lehetetlen helyzetét, csupán a foglalkoztatási alapra hárítja az érintettek ellátását. (15.50) Ennek viszont ők a kárvallottjai, ugyanis nekik egyáltalán nem mindegy, hogy munkanélküli-járadékot kapnak vagy nyugdíjat. A magam részéről ezt akkor sem támogattam, mégis azt kell mondanom, közös a felelősségünk, hogy a társadalombiztosítási törvény módosításakor nem gondoskodtunk róluk, vagy a korábban meglévő védett időszak fenntartásával, vagy az előnyugdíj korábbi igénybevételének lehetőségével, továbbá a munkanélküliként nyugdíjazottaknak nem a munkanélküli-járadék, hanem az azt megelőző munkabérnek - mint nyugdíjszámítási alapnak - a figyelembevételével. Kérdéseim a következők: 1. Tekintettel arra, hogy az ötven éven felüliek elutasítása munkára jelentkezéskor gyakorlattá vált, mely az Alkotmánynak a bármely megkülönböztetés tilalmát kimondó 70/A � (1) bekezdésébe ütközik, és ugyanezen paragrafus (2) bekezdése szerint e cselekményt a törvény bünteti, miniszter úr mit kíván tenni ilyen természetű megkülönböztetések gyakorlatának megszüntetésére? 2. Lát-e lehetőséget az említett esetekben valamilyen intézményes védelem biztosítására, a nyugdíjkorhatár rugalmas alkalmazására a nyugdíjazást megelőző években? 3. Helyesnek tartja-e, hogy egyfelől a munkanélküliként nyugdíjazottak munkanélküli éveit - legalábbis amikor kikerülnek az ellátásból - nem veszik figyelembe a szolgálati idő megállapításánál, másfelől a nyugdíjszámítás alapjául nem a ténylegesen munkában töltött évek munkabére, hanem a munkanélküli-járadék szolgál? Megoldható-e, hogy ez ne így legyen? 4. Végül számíthatnak-e valamilyen méltányos megoldásra azok, akik már így mentek nyugdíjba, és most a becsülettel ledolgozott munkásévek után rendszerint igen alacsony nyugdíjjal kénytelenek beérni? Érdeklődéssel várom miniszter úr válaszát. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)