Zétényi Zsolt (MDF)

1994. március 8.

DR. ZÉTÉNYI ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Országgyűlés! Olyan sok okos dolog hangzott itt el, hogy ezeknek a megismétlése az idő fecsérelése lenne. Rendkívül sokat tanultam az elhangzottakból. Nem vagyok szakértője az ügynek, mint ahogy talán képviselőtársaim sem, de a környezetvédelemnek az etikai része, a környezetvédelemnek mint sorskérdésnek a felfogása jellemző volt az életpályámra, már a 80-as évektől kezdve számos, pontosan a jelen kérdéskörrel összefüggő tüntetésnek, rendezvénynek, kiáltványnak voltam a részese. Egyet tudok érteni azzal a megjegyzéssel, hogy a vízre áhítozó, a vizet hiányoló területeket így vagy úgy - hangsúlyozom, így vagy úgy - vízzel kell ellátni. Nagyon hajlok annak az elfogadására is, hogy itt valóban nagy valószínűséggel a bősi vízlépcső elfogadásának egy szakaszáról van szó. Tehát az a döntés, ami itt születik, a bősi vízlépcső sorsát lényegesen befolyásolja, mégpedig nem a megszüntetés, a felszámolás irányában. A Duna jogtalan elterelése miatt a vízlépcső ügye nemzetközi politikai feszültség forrása és jövendő forrása is lehet. A probléma kezelésének egyetlen békés eszköze a Hágai Nemzetközi Bíróság előtti eljárás fenntartása és folytatása. Ez nemcsak a méltányos ítélet reményét, hanem azt is jelenti, hogy az országok közötti konfliktus nem éleződik a per tartama alatt. Ezért minden lépés, ami ezt az eljárást veszélyezteti, vagy a perbeli magyar pozíciót gyengíti, súlyos politikai következményekkel járhat. A dunakiliti küszöb építése véleményem szerint ilyen veszélyt rejt magában, és sajnos, nemcsak szerintem, hanem nemzetközi jogászok álláspontja szerint is. A bősi erőmű további terveibe illő beavatkozás, a Duna újabb elzárása - mert erről van szó, a Duna elzárásáról van szó, amikor olyan tapintatosan fenékküszöbről vagy fenékgátról beszélünk - és az erőműrendszer közös tulajdonú főműtárgyának, a dunakiliti duzzasztónak az üzembe helyezése a nemzetközi közvélemény és a nemzetközi bíróság számára is azt az üzenetet hordozza, hogy Magyarország módosította álláspontját, és a Duna elvesztését, legalábbis időlegesen, realitásként fogadja el. Mint a kisebbségi ügyekkel is foglalkozó országgyűlési képviselő, ki kell, hogy térjek a szlovákiai magyar kisebbség sorsára gyakorolt hatásra abban az esetben, hogyha megvalósul ez a döntés. Kezemben tartom az egyik szlovákiai magyar vezetőnek az Európai Közösségek Bizottsága elnökéhez írott levelét, amelyben nagy hangsúllyal mondja, hogy mi ott élők - idézet kezdete - azonban szenvedünk attól, hogy lakóterületünk egy részét elvágták eddigi természetes társadalmi közegétől és beszorították a vízi erőmű és a Duna eredeti főmedre közé. Csak mi látjuk, hogy éjjel-nappal 18 m-rel a fejünk fölött másodpercenként több ezer köbméter víz folyik egy olyan építményben, amelynek a minősége az elmúlt rendszer munkaerkölcse miatt megkérdőjelezhető. Kárt szenvedünk azáltal, hogy több ezer hektár földünket ellenérték nélkül elvették, kárpótlás, vagy föld viszszaadásának reménye nélkül kisajátították. A szakértői vélmények szerint több mint 50000 ha-nyi szántóföldünk kiszárad a talajvíz szintjének süllyedése miatt. A félelem vagy az anyagi következmények nyomása miatt sokan inkább az elköltözést választják, elmenekülnek szülőföldjükről, messze a Dunától. Mindezt védelem nélkül éljük át. S végül azt is mondja: kérjük, hogy az Európai Közösség ne feledkezzen meg még egy szempontról: a Duna e szakaszának mindkét oldalán szinte kizárólag magyarok élnek. A szlovák kormány és a szlovák politika saját törekvéseinek salakját üríti ránk, amikor a bősi vízi erőmű feltétel nélküli működtetését szorgalmazza. Olyan viszony alakul ki, amely hasonlít a gyarmatosítók és a gyarmatok viszonyához, a szenny a gyarmati bennszülötteké, a haszon a gyarmatosítóké. Kérjük önöket, hogy mielőtt pontot tesznek szakvéleményük végére - mondja, de ad analogiam én értem azokra a szakvéleményekre is, amelyeket itt figyelembe veszünk - jöjjenek el hozzánk megnézni kiszáradt kútjainkat, házaink repedező falait, s a fejünk felett toronymagasságban vésztjóslóan zúgó víztömeget. Csak ezután mondják ki a végső szót! Én azt hiszem, hogy ez a javaslat, ami előttünk, kezünkben van, nem ad választ ezekre a kételyekre. Valóban nem állíthatjuk azt sem, hogy egy részletes cselekvési program minden tekintetben átgondolt - hatásaiban és eredményeiben átgondolt - változatáról és részéről van szó. Valóban elfogadom előttem szólott képviselőtársaim azon utalását, hogy én csak arról tudok dönteni, aminek a szakmai és erkölcsi megalapozottságáról meg vagyok győződve. Nem kétlem, hogy a döntés előkészítése szakmailag az adott szűk körben megfelelő volt, mégis bizonyos régi reflexek működnek, dolgoznak bennem. Például az a reflex, hogy tudom, miszerint a vízlépcsőkészítés volt haszonélvezői jelenleg a Szigetköz megmentői. Bízom benne, hogy valóban a Szigetköz megmentését és nem valamilyen politikai taktikai lépést készítenek elő. De kétségtelen, hogy ismét gátat akarnak építeni, és a cél érdekében a vízpótlásnak és hatásainak szakmai elemzése helyett sok más eszköz is felvetődik, többek között a térség képviselőinek és magas rangú tisztségviselőinek a megnyerése által. A fenékküszöb tervezői egyúttal a dunakiliti duzzasztó üzembe helyezését is tervezik. Világosan kell látnunk, hogy itt a dunakiliti duzzasztó üzembe helyezéséről is szó van. Ezért a fenékküszöbről történő döntés tétje nem több és nem kevesebb, mint hogy akarjuk-e a vízlépcsőrendszert folytatni vagy sem. Én nagyon hiszem, hogyha olyan döntés születik, hogy ezt a kormány- előterjesztést elfogadjuk, akkor sem akarjuk a vízlépcsőrendszert folytatni. De megint más kérdés, hogy ez kifelé hogyan lászik. A Szigetköz átmeneti vízpótlása egyszerű eszközökkel megoldható lenne, a fenékküszöb tervezői azonban erről nagyon keveset beszélnek. Nem törődnek azzal, hogy a magyar érdek érvényesítésének egyedüli útja a hágai per folytatása. Kérdés ugyanis, hogy a C variáns további terveibe illő építkezésekben való részvételünk mellett marad-e a terv folytatására esély. Nagyon hiszem, hogy marad esély. Ezzel együtt a saját döntésemet nem tudom sem szakmailag, sem erkölcsileg megalapozottnak tekinteni akkor, hogyha igennel szavazok. Végül hadd idézzek a bizottsági meghallgatáson is szereplő szakértő véleményéből, aki azt mondja - Valki László, a budapesti egyetem professzora, egyébként öt évig évfolyamtársam az egyetemen -: a magyar álláspont egyértelműen puhulna abban az esetben, ha Dunakilitit bármilyen formában működtetni kezdenénk. (10.20) Abban teljesen igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy merő kormányzati jogi szempontból a dunakiliti műtárgy működtetése nem azonos azzal az elképzeléssel, amit 1977-ben előírtak - ez biztos. Az a probléma, hogy tárgyalunk egy olyan szlovák kormánnyal, amely magától értetődően a saját érdekeit figyelembe véve értelmezi a dolgot. De ez még hagyján, ezt enélkül is megtenné. A fő probléma az, hogy a hágai bíróság bírái is - jogászok lévén - percepciók alapján ítélnek. Ha nekik az az érzésük támad, hogy a Dunakilitinél létesített műtárgy üzembe helyezhető, a magyarok hajlandók is voltak üzembe helyezni, hajlandók voltak használni, akkor tulajdonképpen ez a probléma számukra nagyjában-egészében megoldható. Attól félek, hogy egy ilyen megközelítés a hágai bíróság tagjait, amikor a döntésre kerül sor, ebbe az irányba fogja mozgatni - eddig az idézet. Tisztelt Országgyűlés! Tudom, hogy nem kellemes dolog olyan érvek hallgatása, amelyek megingatnak bennünket döntéseink egyedüli helyes voltába vetett hitünkben; tudom, hogy az ilyen eltérő vélemények feszültséget keltenek, de a mi foglalkozásunk ilyen, hogy állandó konfliktusokkal és feszültségekkel kell szembenéznünk. Mint ahogy a jó orvosnak, nekünk is vallanunk kell a nil nocere elvét, hogyha nem vagyunk biztosak valamiben, akkor legalább ne ártsunk, és hogyha időlegesen használunk, akkor gondoljuk meg, hogy ez az időleges előny távlatilag milyen hátrányokkal jár. Gondoljuk meg, hogy ha nem tudjuk eldönteni az előnyök és a hátrányok arányát, akkor szabad-e a rövid távon látható előnyök mellett döntenünk. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)