Szabad György (MDF)
SZABAD GYÖRGY, az Országgyűlés elnöke: Tisztelt Országgyűlés! Elnézést kérek, hogy ilyen késői időpontban, amikor az ebédszünet kezdődne, szót kérek, de megteszem; ha a képviselő az Országgyűlés elnöke is, a legtöbb hozzászólnivalóját elnyeli. Ez most nem ez az eset. Elhárítva a klasszikus tanácsot, az _aquila non captat muscas" tanácsát, felszólalok; irodámban fél füllel hallgatva az ülést, Hankó Faragó Miklósnak volt egy olyan megállapítása, amit az előbbiek előrebocsátása ellenére nem tudok szó nélkül hagyni. Ő szólt az Országgyűlés jogalkotásainak nagy számáról, és ha jól értettem, valamiféle egyenes összefüggést vélt látni a sok jogszabály és a jogbizonytalanság között. Ennek szeretnék nagyon határozottan ellentmondani. Az Országgyűlés valóban sok jogszabályt alkotott; hogy ki dicsekszik ezzel, ez más kérdés. Korunkban, ahol az érdeklődés a publicisztikában is számszerűségre törekvő, érthető módon az immár 400 törvényt alkotó és megközelítően hasonló számú határozatot hozó Országgyűlés tisztségviselőit gyakran éri ilyen kérdés, de aligha tőlük indul ki a büszkélkedés ezekkel. Az azonban, hogy a sok jogszabály a jogbizonytalanságnak valamiféle meghatározója lenne, óriási leegyszerűsítés. Aki egyetemre járt vagy egyetemen tanított, jól ismeri a diákot, aki a folyosón a szaktárgyakat tantermek szerint megkülönböztetve, előrehaladásában nem tudja a különböző termekben megismerteket az élet vagy a tudomány valóságában egyeztetni. A jogelmélet vagy a végrehajtási jog kétségtelenül egy fontos résztudomány, de mulaszthatatlan, hogy mindez a jogtörténet összefüggéseiben is világossá váljék. Mi most egy olyan jogtörténeti szituációban vagyunk, amikor az Országgyűlés - szerény megítélésem szerint - akkor tett és akkor tesz eleget elemi kötelezettségének, amit nem egy szaktudomány támaszt, hanem korunk és helyzetünk, ha arra törekszik, hogy a joghézagokat elhárítsa megfelelő jogszabályok megalkotásával, és ha vállalkozik olyan jogszabályok megalkotására is, amelyekben nincs mintakövetelési lehetősége. (13.10) Ez a kettő pedig azt jelenti, hogy jogviszonyaink között naiv - ez a legenyhébb szó, amit használni tudok - a publicisztikában gyakran felvetett kérdés, hogy az új jogszabályok nem okoznak-e zavart az állampolgár tudatában. Hiszen nem mindig kerülnek - mindjárt hozzáteszem az időtényezőt - azonnali összhangba a még meglevővel és a majd megalkotandóval. Hogy ez így van, ez tény! És aki ezt szóvá teszi, ha csak ezt látja, akkor tényszerűen beszél. De ez egy olyan kornak a velejárója, amely átmenetet és átalakulást reprezentál. Tehát elkerülhetetlen. Kétségtelen, nagyon tetszetősen lehet régmúlt, és majd eljövendő boldog koroknak a képét idevetíteni, amikor nagyon is egy kialakított jogrendszer összefüggéseiben lehet szólni arról, hogy még kiegészítésekről, illetve a jogrendszerben mindig meglévő avuló elemeknek újakkal való felcseréléséről van szó. De ez most teljesen más. Egy olyan jogrendszert örököltünk, amelyik az általunk kialakítandó és világméretekben fennálló jogrendszerhez való alkalmazkodás követelményei folytán egyfelől meglévő hiányok pótlására, másfelől a sokat emlegetett jogharmonizációra való törekvést kötelességünkké teszi. Másfelől és szükségképpen van egy olyan öröklött jogkészletünk, amelyet sem egyszerre kidobni, sem jelenlegi struktúrájában és mondanivalójában fenntartani nem lehet, hanem az előbbi folyamattal együtt és párhuzamosan átalakítására kell törekednünk. Ilyen körülmények között egy direkt összefüggést teremteni az átalakulásunk szempontjából és érdekében a törvényhozás iránt támasztandó legfőbb követelmény, a szükséges jogszabályok megalkotása és a még le nem küzdött jogbizonytalanság között, úgy gondolom, nagyon lényeges kérdésnek a tévesztése. Ezért is tartottam szükségesnek az utalást rá, annál is inkább, mert az ilyen elgondolások leszivárognak a mindennapi publicisztikába, zsurnalisztikába és propagandába, és mérhetetlen zavarokat támasztanak. De talán még egy kiegészítést. Ezt nagyon röviden, mert már egyszer ugyanitt elmondottam egy konkrét összefüggésben, ugyanígy vitába beleszólva, hogy a jogrendszerünk átalakításának és megújításának problematikája korunkban ez megint jogtörténetileg pontosan megközelíthető kérdés - amiatt is sajátos, mert olyan jogszabályokat kell megteremtenünk, amelyek esetében sem hazai, sem nemzetközi vonatkozásban a mintakövetés lehetősége nem áll fenn számunkra. Nekünk újat kell kreálni, amennyire lehet a felhasználható, hasonló helyzetben lévő országok törvényalkotását természetesen figyelembe véve. Igaz, hogy ilyen körülmények között és itt bizonyos járulékos jogbizonytalanság-teremtés vádja felhozható. Nem mindig találjuk el a céltábla középső körét. Ezért gyakran van szükség az általunk büszkén vállalt önkorrekcióra. Mert többek között az általunk követett törvényhozási mód és eljárás abban is különbözik a bennünket megelőző számos kor törvényhozásától és a jelen korban számos hasonló történelmi sorsot megélt ország gyakorlatától, hogy mi, amint az élet, az átalakulás sodrában és elősegítése végett hozott jogszabályainkat nem igazolja vissza, akkor mi nem makacsul és önhitten ragaszkodunk az egyszer már kimondotthoz, hanem készek vagyunk és legtöbbször képesek is arra, hogy önkorrekcióval a magunk által hozott jogszabályokat újrafogalmazzuk, korrigáljuk és így adjuk át azoknak, akik tőlünk ezeknek a megteremtését és kormányzatunktól az érvényesítését joggal elvárják. Én megértem azt, hogy felmerülhet a sok jogszabály és joggal felmerülhet a jogbizonytalanság problémája. De a kettő között a direkt összefüggéseknek leegyszerűsítő kapcsolatteremtése volt az, amivel kapcsolatban elnézésüket kérve ezt a hozzászólást megkockáztattam. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)