Szabad György (MDF)
Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának
12. ülésnapja
1994. március 16-án, szerdán
(Az ülésnap kezdete 10 óra 5 perc)
- Elnök: Szabad György -
Jegyzők: Juhász Péter és Glattfelder Béla)
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm képviselőtársaimat, kedves vendégeinket, a közvetítésre figyelő minden honfitársunkat. Tavaszi ülésszakunk 12. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Juhász Péter és - az útban lévő - Glattfelder Béla lesznek segítségemre. Mai ülésünkről 16 képviselőtársunk jelentette be előzetesen távolmaradását. Kérem, ha valamelyikük mégis meg tudott jelenni, adja meg szíves jelzését. Senki sem jelentkezett. Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság megtisztelő felkérésének eleget téve, napirend előtt meg szeretnék emlékezni olyan történelmi évfordulókról, amelyek e hétre esnek. Történelmünk úgy alakult, hogy indokolt megemlékeznem három ilyen évfordulóról is. Az ország tegnap ünnepelte 1848. március 15-e évfordulóját, s ennek kapcsán emlékezett meg a forradalom és szabadságharcról. Úgy gondolom, hogy a kiváló megemlékezések felmentenek engem minden részletezés alól, és beérhetem azzal, hogy arra emlékeztetek: március 15-én az ország azt a történelmi fordulót ünnepli, amelyre annak idején legjobb erői nem hiába tettek erőfeszítéseket, amikor célul tűzték, hogy Magyarországról - róla, nélküle - senki ne dönthessen, amikor nevén nevezték, mint Kossuth tette már 1842-ben, hogy sem orosz tartomány, sem német gyarmat nem akarunk lenni, de az Európát fenyegető nagy kataklizmában a nyugati civilizációval jegyeztük el egymást, s mi ehhez híven ragaszkodunk, de nem valamiféle szolganépként kezelt segédcsapat formájában, hanem nemzeti öncélúságunkat elismerve, egyenjogúságunk bázisán. És hadd emlékeztessek arra is, hogy 1848 realizálta azokat az akkor több mint fél évszázados törekvéseket, hogy az érdekegyesítés jegyében Magyarország népe a jogegyenlőség alapján számolja fel a kiváltságrendszert, szabadítsa föl az ország lakosságának földesúri függésben élő 79%-át, és hogy a jogbiztosítást társítsa a parlamentáris demokrácia alapintézményének létesítésével, a magyar rendi országgyűlések nyugat-európai értelemben vett polgári parlamentté alakításával és a parlamentnek felelős kormányzati rendszerrel, amely - ismét Kossuthot idézve - politikájának irányát minden idegen befolyástól mentesen az országgyűlési többségben megnyilatkozó nemzeti akarattól vegye. És emlékeztetek még arra is, hogy 1848-49-ben a függetlenség kimondásával nem a nemzeti elszigetelődést emelték céllá, hanem - amint a Függetlenségi Nyilatkozat is szó szerint kimondja - azt, hogy Magyarország az európai státuscsalád tagja legyen ismét, és szövetséget létesítsen minden, eddig vele együtt élt nemzettel és a szomszédos államokkal. Tisztelt Országgyűlés! Minderre emlékezve úgy gondolom, egyben megemlékeztem és emlékeztettem önöket ennek az átalakulásnak az irányadó személyiségére, Kossuth Lajosra is, akinek a halála évfordulója vasárnap lesz. Arra a Kossuthra, aki irányadó módon világossá tette, mi a különbség a patriotizmus és a sovinizmus között, és aki egyértelművé tette, hogy a nemzeti liberalizmus értékeit a demokráciába emelve, nemzetének azt tanácsolja, hogy nemzeti és demokratikus politikát folytasson, mert tragikus fejleményeket hozhat, ha a nemzetivel nem társítja a demokratikusat, vagy a demokratikusat nem társítja a nemzeti törekvésekkel. (10.10) Végül hadd emlékezzek meg arról, hogy a XIX. századnak e nagy pozitív erőfeszítéseit kiegészítették, rontották, megosztották az itt jelzett követelményeket mellőző más politikai irányzatok, amelyeknek szerepük volt abban, hogy Magyarország XX. századi története olyan nehézzé fordult, hogy mohó és hatalompolitikai célokat követő nagyhatalmak és egyes szomszédok viszonya Magyarország rovására, de a politikáját formáló egyes erők hibái folytán is tragédiák sorozatához vezetett. És e tragédiák sorozatában a trianoni mélypontot megerősítette és felerősítette a második világháború tragédiája, és azon belül Magyarország 1944. március 19-i megszállása, amelyben az idegen megszállás elkövethette a nemzettel a legsúlyosabb bűntényeket, és, sajnos, akadtak, akik e bűntényeknek - ember- és nemzetellenes bűntényeknek - kiszolgálóivá szegődtek. De, amint a magyar nemzet minden tragédiájának, minden megrázkódtatásának, minden próbatételének és bukásának volt ellensúlyozó kísérlete, úgy volt ennek is, mert nemcsak kiszolgálói voltak az idegen megszállásnak, a magyar nemzetet és becsületét odadobó állampolgárainak, deportáltaknak és katonáknak százezreit feláldozó tettei, hanem voltak olyanok is, akik - amennyire a lehetőségekből, néha még azon túl is, és amennyire erejükből tellett - az áldozatok és az áldozatul odavetettek segítségére igyekeztek lenni, mentették, ami menthető volt életben és becsületben. Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, e három ünnepnek az egybetalálkozása nemcsak a múltakra emlékeztet bennünket, hanem mindenkori kötelességünkre, hogy megőrizzük, amit örököltünk, kiteljesítsük az öröklött értékeket, és a demokrácia mintaállamává téve Magyarországot, bizalmat csiholjunk ki a világból iránta, és reményt azok számára, akik magyarként és demokrataként akarnak élni határaink között, és büszkén tekinthetnek ránk határainkon túlról. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) Tisztelt Országgyűlés! Ritkán szoktunk halálesetekről megemlékezni. Engedjék meg, hogy most mégis megemlékezzek egy halálesetről, ami nem szakmai veszteség csupán; korunk tudományosságának emberségben is nagy alakját, Benda Kálmán akadémikust vesztettük el váratlanul. A házbizottság ülésén erről még nem szólhattam, és tilalom szól arról, hogy az elnök önmaga felállást rendeljen el. Engedjék meg, hogy én felállás nélkül egy perc néma csendet kérjek önöktől az elhangzottak nyomán. (A jelenlevők néma felállással adóznak Benda Kálmán emlékének.) Köszönöm, és tiszteletem az önöké a felállásukért. Tisztelt Országgyűlés! Gál Zoltán frakcióvezető úr Tompa Sándornak az ózdi foglalkoztatási problémák tárgykörében bejelentett napirend előtti hozzászólására kért biztosítási lehetőséget. Fennáll ez a kérés? (Tompa Sándor: Igen!) Igen. Tompa Sándort illeti a szó. (10.20)