Tompa Sándor (MSZP)
TOMPA SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Felelős Miniszter Urak! Igen, én is abban a reményben készültem erre a mai reggelre, hogy nem kell napirend előtt szólnom, azonban a legfrissebb információim szerint, úgy érzem, szükséges elmondani az Ózdon kialakult helyzetről néhány gondolatot. Mégis, mi indokolja ennek rendkívüliségét? Úgy érzem, elnök úr kérdése alapján ki kell térnem erre a kérdésre. Indokolja egyrészt az, hogy Ózdon március 8-án az Ózdi Foglalkoztatási Társaság mintegy 150 dolgozója megjelent az önkormányzati ülésen, és kérte, hogy az ózdi önkormányzat foglalkozzon azon problémájukkal, miszerint hamarosan lejár az a két év, amire a foglalkoztatási társaságot létrehozták, és ennek nyomán 1200 társukkal egyetemben az utcára, pontosabban munkanélküli-segélyre kerülnek. Annak idején ezt a foglalkoztatási társaságot abból a célból hozták létre, hogy majd a párhuzamosan létrejövő munkahelyteremtő beruházások során az akkor elbocsátottak mintegy átvészeljék ebben a társaságban, ebben a formában azt az időt, amíg munkára találnak. Azonban két hónappal a társaság megszűnésének határideje előtt semmi reményt nem lát ez az 1200 ember - és még jó néhány ezer ember Miskolcon - arra, hogy munkához jusson, hogy munkájából biztosítsa családja megélhetését. Ha a helyzet megengedné, volna egy ironikusabb megjegyzésem is, hogy mi indokolja a rendkívüliséget. Miközben a gazdasággal foglalkozó miniszter urak nap mint nap jelzik mintegy pozitívumként a munkanélküliség csökkenését, arról a szomorú és valószínűleg egyedülálló esetről kell rendkívüli ügyként itt szólnom, hogy Ózdon növekszik a munkanélküliség, növekedni fog annak következményeként, hogy a foglalkoztatási társaság a tavasz folyamán elbocsát közel 1200 dolgozót. A március 8-i önkormányzati ülést követően a foglalkoztatási társaság képviselői, vezetői egy levelet intéztek miniszterelnök úrhoz, amiből a nyomaték kedvéért néhány gondolatot - bár önkényesen kiragadva ezeket - szeretnék ismertetni önökkel: _Az ózdi kilátástalan helyzetben levő, elkeseredett emberek nevében és megbízásából fordulunk önhöz. Eddig türelmesen vártunk, bíztunk az érdek- képviseleti szövetség békés, többirányú lépéseinek sikerében - sajnos, csak részeredmények születtek. Tájékoztatjuk, miniszterelnök úr, hogy Ózdon csordulásig telt a pohár. Miniszterelnök úr! Mi hiszünk önnek, bízunk az ország közvéleménye elé tárt szavaiban, de várjuk, hogy azt a gyakorlatban is bebizonyítsa, mert nem tudjuk elfogadni sem öntől, sem a pártok vezetőitől, hogy ebben az országban mindenre jut pénz, csak az egyszerű emberek sorsának jobbrafordítására nem. Az érintett dolgozók 1994. március 17-én 8 óráig várják válaszát." Nos, ez a pillanat volt az, amikor a dolgozók képviselőivel leülve, nem vártam meg az interpellációs, illetve kérdésnapot, hanem frakcióvezetőm támogatásával napirend előtt kértem szót. Néhány számadat a helyzet illusztrálására: Ózd munkaügyi kirendeltségéhez jelenleg 9391 regisztrált munkanélküli tartozik; munkanélküli-segélyben, munkanélküli-járadékban 2678 ember részesül jelenleg - tehát, mint a számok is mutatják, már elég sokan kiestek ebből a rendszerből -; jövedelempótló támogatást, amely a tavalyi III. törvény alapján jár, mintegy 2500 ember számára folyósít az önkormányzat. Nos, ezek az adatok mind-mind illusztrálják azt a kissé talán drámainak tűnő mondatot, amelyet az előbb idéztem, hogy Ózdon csordulásig telt a pohár. Azt hiszem, amikor erről a kialakult helyzetről szólunk a Parlamentben, nyilván nem lehet megfeledkezni arról, hogy ez a kétéves türelmi idő, amely az akkor elbocsátott dolgozóknak járt, azt a célt szolgálta, hogy az akkori kormányhatározatok nyomán létrejövő munkahely-teremtési program következtében munkahelyhez jutnak, és ők maguk sem számoltak azzal, hogy időközben a foglalkoztatási törvény számukra kedvezőtlenül változott, rövidült a munkanélküli-járadék időtartama; hogy időközben a felszámolások során a végkielégítésük a mai napig bizonytalan; hogy a várva-várt borsodi kohászati reorganizációs program mindössze néhány hete született meg, és bár munkahelyek teremtését és komoly anyagi eszközöknek a térségbe való juttatását célozták meg, ezeknek az embereknek ez sovány vigasz, mert napokon, heteken belül megkezdődnek a felmondások, a leszámolások. Milyen elképzelésekkel álltam fel és kérem a miniszterelnök úr, illetve a miniszter urak figyelmét? Azzal, hogy amikor a nehézipar általános válságából adódóan egy válságövezetben a válság kezeléséről beszélünk, akkor úgy tűnik - az eddigi tapasztalatok bizonyítják -, az egyedi részmegoldások, az elaprózott döntések nem vezetnek eredményre, nem mutatják meg egyértelműen a kivezető utat a térségben jelen levő munkaadói és munkavállalói oldal számára. Azt hiszem tehát, ebben a nem szokványos, nem hagyományos helyzetben nem szokványos, nem hagyományos módszereket kellene a Kormánynak alkalmaznia. Átfogó elemzésre volna szükség az eddigi tevékenységről, az eddigi döntésekről, az eddig odacsoportosított pénzeszközök felhasználásáról. Sürgető a minél szélesebb körű érdekegyeztetés megteremtése; nagyon fontos volna a különböző érdekcsoportok megosztottságának megszüntetése, egy tárgyalóasztalhoz való ültetése. Az intenzív munkahelyteremtő politika felgyorsítása volna minél kívánatosabb, állami és önkormányzati megrendelések, amelyek egy része létezik - utalni szeretnék itt az ózdi kórház- rekonstrukcióra vagy a fűtőerőmű rekonstrukciójára is -, de ezek felgyorsítására volna szükség. És a legfájóbb, amit számomra ezek a dolgozók elmondtak és közvetítettek, hogy egy olyan átfogó szociális programra volna szükség, amely a legvédtelenebb, a legkiszolgáltatottabb családtagjaikat, a gyerekeiket védi. Azokat a gyerekeiket, akiknek tanulása, továbbtanulása válik bizonytalanná azáltal, hogy sok esetben nem tudják biztosítani számukra az elemi feltételeket sem. Úgy gondolom, ez a két év már elegendő lett volna arra, hogy legalább a legelesettebb, a legvédtelenebb réteg, a gyerekek számára egy olyan program jöjjön létre ebben a térségben, amelynek nyomán nyugodtan térhetnek haza családanyák, családapák otthonaikba. Köszönöm megértő figyelmüket, és remélem, hogy az Ózdi Foglalkoztatási Társaság dolgozói, képviselői számára nem késik a válaszuk. (Taps a szocialista frakció padsoraiból.)