Füzessy Tibor (KDNP)

1994. július 13.

DR. FÜZESSY TIBOR, a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Amikor egy-két hónappal a választások előtt elhangzottak az MSZP szórványos nyilatkozatai, amelyek szerint a KDNP-vel sem tartana elképzelhetetlennek egy választási koalíciót, az ötlet váratlan és látszólag meglepő volta miatt kevesen szenteltek figyelmet neki. Néhányan a KDNP köreiből azonban felfigyeltünk rá. Felfigyeltünk azért, mert áttanulmányoztuk az MSZP választási programját, a külön egyházpolitikai programját, és úgy találtuk, hogy azokban a sok eltérő vonás mellett számos olyan pont van, amely - az alapvetően eltérő ideológiai kiindulás után - a praktikus megoldások és gyakorlati tennivalók terén a kereszténydemokratákkal azonos vagy közel azonos megoldásokat tartalmaz. (11.10)A két párt közeledése és találkozása elmaradt. Elmaradt azért, mert a mai magyar politikai valóságban a múltban gyökerező taszító elemek még erősebben hatnak, mint az azonosságok és hasonlóságok. De mi, kereszténydemokraták, jól megjegyeztük az MSZP választási programjának azokat a részeit, amelyek hasonlóságot mutatnak a KDNP programjával. Meggyőződésem, hogy éppen ezek a programrészek eredményezték az MSZP választási sikerét. Megjegyeztük ezeket a pontokat, és élni fogunk azzal a lehetőséggel, hogy alkalomadtán részleteket idézzünk, s ha kell, fejére olvassuk ezeket a pontokat az MSZP-nek.Nem kevés vajúdás után született meg az új kormánykoalíció, és annak előttünk fekvő kormányprogramja: két olyan párt kapcsolatának gyümölcse, amelyeket külön-külön igen nagyra becsülök, de ismerve a rendszerváltás idején, majd az elmúlt négy évben betöltött politikai magatartásukat, csak úgy tudnék jellemezni, hogy a "furcsa pár". Nem azért furcsa, mert a rendszerváltás évében, sőt az elmúlt parlamenti ciklus első éveiben is a lehető legélesebben álltak szemben egymással, hanem azért, mert programjukban két olyan ideológiát, két olyan gazdasági, társadalmi rendszert kellett összegyúrniuk, amelyek úgy viszonyulnak egymáshoz, mint az ég a földhöz vagy a tűz a vízhez.Szabó Iván képviselő úr többször csodálkozott, hogy az elegyítés nyomán az SZDSZ magatartása, az SZDSZ programja szenvedett sérelmet. Én azon csodálkozom, hogy több helyen az elegyítés nyomán az MSZP programja szenvedett komoly sérelmeket. Mostanában sokszor hallom és olvasom, hogy a nép, a választók erre a koalícióra szavaztak, és ezért most a szoros és jól összehangolt együttműködést várják tőle. Azt hiszem, hogy e mögött a jelszó mögött napjaink politikai életének egyik legjelentősebb csúsztatása áll. Csúsztatás térben és időben, mert hiszen hogyan szavazhattak volna a választók egy olyan koalícióra, amely a választás után köttetett, és amelyet a felek - megkötésének utolsó pillanatáig - mint akadályokkal és problémákkal gátolt bizonytalanságot tüntettek fel.Számos választópolgárral találkoztam, akik az MSZP-re szavaztak, találkoztam olyanokkal, akik az SZDSZ-re szavaztak - de egyetleneggyel sem találkoztam, aki a koalícióra szavazott volna, amely akkor még csak kitervelőinek tudatában fogant meg. (Szórványos taps.) Sokan nem értik, sem itthon, sem külföldön - és bevallom, magam sem értem -, mi késztette az MSZP-t ennek a koalíciós megállapodásnak a megkötésére, ennek a megállapodásnak, amelyet én magamban - elnézést a történelmi gondolattársításért - paktum II-nek nevezek. (Szórványos taps.) Mint ahogy azt sem értettem, hogy miért kellett a '45-ös Kisgazdapártnak koalícióba lépnie és a '90-es MDF-nek a paktum I-et megkötnie azokkal az ellenfeleikkel, akiket a választáson fölényesen megvertek - vagy legalábbis elég fölényesen ahhoz, hogy egy demokratikus rendszerben egyedül vagy a hozzájuk közel álló szövetségesekkel nyugodtan kormányozhassanak. Igaz, 1945-ben nem volt szabad az ország, és 1990-ben sem teljesen. De 1994-ben, egy szabad országban és szilárd demokráciában mi késztethet egy 54 százalékos, nyugodt többséggel rendelkező, győztes pártot arra, hogy paktumra lépjen volt vetélytársával? Talán a túlbiztosítás igénye, amely azonban a tömegek szemében nem annyira bölcs óvatosságról, mint bizonytalanságról, önbizalom hiányáról tanúskodik?Egy kétségtelen: a közelmúlt történelmében egyik paktum sem hozott jót a nagyobbik szerződő fél számára. Megmondom: most a paktum II. kapcsán nem a nagyobbik felet féltem; igaz, nem is a kisebbiket - de féltem azokat a paktumon kívül rekedteket és az ország mögöttük álló egyharmados kisebbségét, amelynek szava, kívánságai, jogos igényei könnyen nem juthatnak el az eltúlzott hatalmi koncentráció fülébe, és amelynek feje felett ott lebeg majd a helyzetből folyamatosan adódó, napjainkban sokat emlegetett hatalmi arrogancia reális veszélye. És ha nem is féltem, de kissé sajnálom a nagyobbik szerződő felet, mert feloldotta a sarkalatos nézeteit ebben a paktumban, és pontosan azokat, amelyekkel a választáson tömegeket nyert meg, és amelyek közül nem egy a Kereszténydemokrata Néppárt szavazóira sem volt hatástalan.Miután úgy érzem, hogy a mai napon ebben az Országgyűlésben a humor hivatalosan is polgárjogot nyert, engedjék meg, hogy fiatal korom egy kedvenc olvasmányára, a háború utáni évek szatirikus napilapjára, a Szabad Szájra emlékeztessek. Ennek a lapnak közkedvelt figurája volt Brandy kapitány, a sokat tapasztalt - és a neve is mutatja, bölcsességét elsősorban miből szerezte - öreg tengerész, akinek aranymondásai közszájon forogtak. Az egyik nagy hatású így hangzott: megjavulni egy nő kedvéért annyi, mint lemondani azokról a tulajdonságokról, amelyekkel meghódítottuk. (Derültség. Szórványos taps a jobb oldalon.)Tisztelt nagyobbik Koalíciós Partner! Ne vegye rossz néven, ha arra figyelmeztetem, hogy egy látszólag előnyös frigy kedvéért lemondani azokról a tulajdonságokról, amelyekkel híveinket, sőt magát partnerünket is meghódítottuk, nem lehet hosszú távon előnyös befektetés.És most áttérek néhány példára, amelyeket frakciótársaim majd részletesebben kifejtenek.Az Antall-kormány négy évvel ezelőtti programjának parlamenti vitáját olvasgatva megállapítottam, hogy a gazdasági program ellen a legsúlyosabb kifogás az akkori ellenzék részéről a program megalapozatlannak vélt optimizmusát érte. A most előterjesztett kormányprogram komor jövőképéről akarva-akaratlanul Churchill háború kezdetén elhangzott ígérete jut eszembe: nem tudok mást ígérni, mint vért, erőfeszítést, könnyeket és verejtéket. Azt hiszem, az igazság valahol a kettő között van. Az Antall-kormány programjának előterjesztésekor a gazdaság jövőképe nem volt annyira ragyogó, most pedig nem annyira sötét, mint ahogy a kormányprogram megfesti. Félek attól, hogy egy gyakorlatilag igen hasonló gazdasági realitás taktikai, stratégiai megfontolásoktól befolyásolt eltérő színezéséről van szó. Míg az Antall-kormány talán úgy vélte, hogy az erőt sugárzó optimizmus és a jövőbe vetett hit arra is képes, hogy a gazdaság egyik hajtóerejévé váljék, a most alakuló kormány a mélypont állandó hangsúlyozásával kívánja elfogadhatóvá tenni kemény és húsbavágó pénzügyi, gazdasági intézkedéseit, bízva abban, hogy ezek az intézkedések utólag megbocsáttatnak, ha a gazdaság fellendülése az ígértnél hamarabb vagy nagyobb mértékben következik be.(Dr. Szilágyiné Császár Teréziát Nahimi Péter

váltja fel a jegyzői székben.)(11.20)Mi, kereszténydemokraták, őszintén kívánunk az új kormány számára gazdasági sikereket. Mert hisszük, hogy azok egyben az egész ország gazdasági felemelkedéséhez vezethetnek. De ha ezek a sikerek a gyors eredmény hajszolása érdekében csak az életszínvonal indokolatlan megnyirbálásával, az infláció növelésével, a tömegek szociális védelmének elhanyagolásával érhetők el, úgy hiszem, készen állunk arra, hogy a magát szociálliberálisnak valló koalíció antiszociális intézkedéseinek kemény szociális, vagy ha úgy tetszik, akár balról jövő bírálói legyünk.Az elmúlt kormányzati ciklus utolsó éveiben egyre szélesebb körben vált ismertté a kereszténydemokratáknak a privatizációs gyakorlat ellen erősödő kritikája. Az MSZP választási programját megismerve rokonszenvessé váltak előttünk azok az elképzelések, amelyek tömör megfogalmazással akár a mi programunkba is behelyettesíthetők lettek volna. Mint például: miközben elismerjük, hogy a privatiziáció fontos része a gazdaság átalakításának és egyik feltétele a gazdaság működésének, ugyanakkor nem tartjuk olyan csodaszernek, amely egyedüli eszköze annak, hogy a magyar gazdaság a mély recesszióból kilábaljon. Ehhez viszonyítva a koalíció programjában alaposan megnőtt a privatizáció szerepe és jelentősége. Így hangzik: "A tulajdonosi szerkezet a magántulajdon túlsúlyát biztosító átalakulásnak és egyúttal a vállalati válságkezelésnek alapvető módszere az állami tulajdonban levő társaságok privatizálása. Előkészítését és lebonyolítását a versenyszférában gyorsan el kell végezni." Vagyis a privatizáció a gazdasági siker egyik és nem is legfontosabb eszközéből és feltételéből a legfontosabb eszközzé, alapvető módszerré, tehát mégis csak csodaszerré vált.A választási program szerint az ezredfordulóig jutottunk volna el oda, hogy a magántulajdon aránya elérhette volna a 60-65 százalékot, és utána is tartósan fennmaradt volna egy jelentős volumenű és befolyású állami szektor.A kormányprogramban viszont világosan rajzolódik ki a privatiziáció felgyorsításának célja és átfogó, az állami vagyon egészére kiterjedő jellege, amelyet az új privatizációs törvényben kidolgozandó eszközök és módszerek egész sora hivatott gyorsítani. Torgyán József képviselőtársam ezt olyan meggyőző képpel és színekkel ecsetelte, hogy e téren többet mondani úgy sem tudnék.Mi, kereszténydemokraták az MSZMP (Sic! - Moraj a bal oldalon.) mezőgazdasági választási programjában sarkalatos tételként érzékeltük a földművelők és az élethivatásszerűen mezőgazdasági termeléssel foglalkozók preferálását, a szövetkezetbarát agrárpolitikát és a külföldiek termelőföld-tulajdon szerzésének elismerése mellett e lehetőség elhalasztását a reális földárak kialakításáig. A kormányprogramban már a szektorsemlegesség van előtérbe helyezve, s a kormányprogram egyaránt kívánja elősegíteni a szövetkezeti gazdaságok stabilizálását, a középparaszti gazdasági modellek és a nagyfarmok kialakítását. A külföldiek ingatlanszerzésének tilalma eltűnik a kormányprogramból. Sőt, mintha az vált volna igazán kedves mezőgazdává, aki mindegy, hogy honnan jön, de sok pénzt hoz, sok földet vesz és sokat fektet bele. Ez az új fordulat és új preferencia legalábbis elgondolkodtató. És elgondolkodtató azok számára, akik emlékeznek még arra, hogy ötven évvel ezelőtt szociáldemokraták, kommunisták, kisgazdák, parasztpártiak és velük együtt a volt KALOT-fiatalok is teljes egyetértésben adták ki a jelszót, hogy azé a föld, aki megműveli.Ami a kormány kulturális programját illeti, többszöri átolvasás után sem sikerült megtalálnom benne az MSZP választási programjának három, a kereszténydemokrata füleknek is rendkívül rokonszenvesen csengő vezéreszméjét. Ezek a következők voltak: a nemzet, a demokrácia és a társadalmi szolidaritás. Egy mondatot idéznék, amelynek kapcsán sajnálom, hogy ezt a mondatot nem a KDNP programja találta ki. "Az szolgálja legjobban a magyarságot, aki azt akarja, hogy a nemzet kultúrája minél sokszínűbb és gazdagabb legyen." De miért kellett ezeket az alapelveket a kormányprogramból kifelejteni? És miért hiányzanak azok a gyakorlati teendők is, amelyek legalább utalnának arra, hogy az alapelvek nem kerültek mellőzésre? S ugyanakkor miért hemzsegnek az egyébként is meglehetősen rövidre szabott kulturális programban az üzleti élet olyan kifejezései, mint a kulturális vállalkozások, a fogyasztói szuverenitás, a kulturális piac biztosítása, a haszonelvű szervezetek és a piaci szempontok? Sajnos a kulturális program fenyegető irányváltásra enged következtetni; a speciális kezelési szempontok helyett a kommerciális szempontok térhódítására a kultúrában.A kormányprogram sajnálatos bővülését érezzük viszont a Lelkiismereti és vallásszabadság, egyházak című fejezetben az MSZP választási programjához viszonyítva. Az MSZP választási programja úgy, ahogy volt, pártunk, de legjobb tudomásom szerint az egyházak számára is megnyugtatónak tűnt. Megígérte az egyházi ingatlanokról szóló törvény fenntartását, az ingatlanok visszaadását - e folyamat meggyorsítása mellett -, a jelenlegi költségvetési rendszer fenntartását, sőt annak egy automatizmus beiktatásával történő javítását is.A kormányprogram ezekhez viszonyított bővítései nyugtalanító elemeket tartalmaznak. Különösen, ha azokból az újítások mögötti hátsó gondolatokra próbálunk következtetni. A kormányprogram revidiálni akarja az egyházi ingatlanokról szóló törvényt, a tábori lelkészek működésének szabályozásáról szóló szabályokat, legalábbis korlátozott körben nyilvánosságra akarja hozni az egyházak és a volt Egyházügyi Hivatal iratanyagát. S ami a legzavaróbbnak tűnő találmány: revidiálni akarja a költségvetési támogatás egyházak közötti megoszlását, az eddigi egyházak nagysága és híveinek száma szerinti megosztás helyett egy népszavazásra vagy még inkább közvéleménykutatásra emlékeztető módszerrel.A Közjog, jog- és közbiztonság című fejezet számos érdekes gondolat elindítására alkalmas. E gondolatok forrása az a tényleges helyzet, hogy a kormánykoalícíó a kétharmadot bőven meghaladó, kényelmes parlamenti többségre tett szert. Ez a körülmény lehetővé teszi számára, hogy a törvényhozás területén abszolút hatalomra tegyen szert és az ország valamennyi törvényét a saját képére és hasonlatosságára alakítsa. (11.30)A kormánykoalíció etikus része egyelőre érzékeli, hogy ez a páratlan mértékű hatalomkoncentráció sem jogosítja fel az abszolutista hatalomgyakorlásra és a kisebbségi álláspontok semmibevételére. Ezért több jogalkotás kapcsán megígérte, hogy az ellenzéki pártokkal való konszenzus kialakítására törekszik. Az eddigi jelek azonban ezt a törekvést nem mindenben támasztják alá.A kormányprogram célul tűzi ki egyebek közt az alkotmányról, az Alkotmánybíróságról szóló törvény, az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény módosítását. E törvényekkel kapcsolatban arra szeretnék emlékeztetni, hogy ezeknek a törvényeknek alapvető vonásait, sőt, nem egy esetben tételes szövegét is olyan széles körű nemzeti konszenzus hozta létre, amilyenre nemigen adódott példa a magyar történelemben. Ezek a törvények az ellenzéki kerekasztal, a volt MSZMP és az úgynevezett harmadik oldal szervezeteinek hosszan tartó, verítékes és türelmes tárgyalásai során alakultak ki, és bennük valóban a legszélesebb népakarat testesül meg.E törvények megváltoztatásához a fennálló jog szerint elegendő a kétharmados többség - de etikailag nem. Az egész ország számára meggyőző és megnyugtató megváltoztatásukhoz olyan közakarat kell, mint amely azokat létrehozta.A kormánykoalíciónak szerény véleményem szerint azt is figyelembe kell vennie, hogy az alkotmány és a választási törvény sajátossága folytán a parlamenti erőviszonyok nem tükrözik teljes hűséggel a szavazópolgárok megoszlását. A törvények teljes értékű jogosítványt adnak a kormány számára a szilárd és kiegyensúlyozott kormányzáshoz, de korántsem az abszolút uralkodáshoz és az ország teljes gazdasági, társadalmi, alkotmányos rendjének alapvető megváltoztatásához.Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottakat összegezve a kormányprogramról azt mondhatom, hogy volt jobb. És itt nem az előző kormány programjára gondolok, hanem arra, hogy az MSZP és az SZDSZ választási programja is külön-külön jobb volt. Az elegyítés furcsa, helyenként illogikus, ellentmondásos képződményeket és megoldásokat hozott létre. A kereszténydemokratákhoz az eredeti MSZP program állt közelebb.Nem tudom elhallgatni azt a fülemben visszhangzó versikét, amellyel az én korosztályom annak idején az iskolában Arkhimédesz törvényét magolta: Minden vízbe mártott test a súlyából annyit veszt, amennyi az általa kiszorított víz súlya. Az MSZP programjába belemártott kormányprogram pontosan annyit vesztett súlyából, amennyit az MSZP programjából kiszorított - a kereszténydemokraták sajnálatára. Köszönöm. (Taps.)