Latorcai János (KDNP)
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm szépen Elnök Úr. Tisztelt Képviselőház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szakértők véleménye szerint egy kormányprogram akkor tekinthető megalapozottnak és reálisnak, ha az adott helyzet széles körű elemzésén alapulva úgy készít jövőképet, hogy számba veszi a szóba jöhető eszköztárat és forrást, a lehetőségeket és a korlátokat is. Ha megvizsgáljuk a kormányprogram gazdasággal foglalkozó részét, azt látjuk, hogy a kritikai elemek lényegesen kiforrottabbak, mint a javaslati részek. A helyzetértékelést bizonyos egyoldalúság jellemzi, csupán a negatívumokat emeli ki, és a történelmi folyamatokból kiragadva csak az egyensúlyi követelmények oldaláról értékeli az öröklött gazdasági helyzetet. Hiányzik az értékelésből, hogy milyen környezeti feltételek, például a Szovjetunió és a keleti piacok összeomlása miatt, milyen korábbi időszakból ránk maradt adósság és egyéb feltételek között kellett a gazdaság működőképességét az elmúlt négy évben megőrizni. Hiányzik a helyzetelemzésnél annak elismerése is, hogy a gazdaságban, elsősorban az ipar területén megindult a stabilizáció, amit az ipari termelésnövekedés egyértelműsít. A programban csak néhány általános cél tekinthető négy évre szólónak, a konkrét javaslatok kifejezetten rövidtávúak, amelyek lényegében megegyeznek a hosszú távú programokkal, illetve nem határolhatók el az időhorizontok. Egyértelmű, hogy jelenleg a válságkezelés kap majd nagyobb hangsúlyt, de úgy tűnik, a kormánynak mélyebb, kidolgozott elképzelése nincs a fogyasztás korlátozásán, a beruházások ösztönzésén kívül az egymásnak ellentmondó gazdaságpolitikai célok megvalósítására. A programpontok általában csak feladatkijelölést tartalmaznak, például át kell tekinteni, ki kell dolgozni, meg kell teremteni stb., a feladat végrehajtásához szükséges források meghatározása és az alkalmazandó konstrukciók megjelölése nélkül. Ezzel a módszerrel kerüli el tulajdonképpen a programtervezet a nyilvánvaló költségvetési és gazdaságpolitikai konfliktusok felszínre kerülését. Néhány alfejezet, programpont, például az iparpolitika, az idegenforgalom annyira üres, hogy nyilvánvalóan csak a teljeskörűségre való törekvés magyarázhatja szerepeltetésüket. Az előzőek alapján magától értetődő, hogy az egymásnak ellentmondó, rövid távú célokon belüli prioritásokat, azok társadalmi elfogadtatását a kormány érdekegyeztetéssel, szociális megállapodással kívánja megoldani. Ha, tételezzük fel, ezt a paktumot sikerül a munkaadókkal és a szakszervezetekkel megkötni, akkor is számolni kell a restrikciós intézkedések, a bérkiáramlás fékezése, a fogyasztás korlátozása negatív gazdasági és társadalompolitikai hatásaival. A programban a privatizációra irányuló javaslatok többségében öncélúnak tűnnek. Ha a privatizáció gyorsítása a cél, önkéntelenül vetődik fel a kérdés: ez hogyan egyeztethető össze a növekvő tőkebevonás igényével, azaz hogyan biztosítható ehhez a kereslet? Kétséges a vagyonkezelő szervezetek azonnali összevonásának és a privatizációs törvények azonnali megváltoztatásának célszerűsége is, hiszen amennyiben a privatizáció gyorsítása a cél, ez az átszervezés épp a privatizálás egy esetleg még hosszabb megtorpanását, fékezését is jelentheti. A változtatási szándékokból a kötelező versenyeztetés, mint garanciális elem háttérbe szorításával éppen annak az osztogatási jellegnek a megerősödésével lehet számolni, amely annyiszor elhangzott az MSZP ellenzékiségéből fakadóan.A programból az sem derül ki, hogy a kormány hogyan akarja erősíteni az Országgyűlés privatizációs ellenőrző szerepét. Gazdaságpolitikailag, a gazdaságélénkítés szempontjából az sem látszik szerencsésnek, hogy az összevont vagyonkezelő szervezetet a pénzügyminiszter felügyelete alá helyezik. Ez a kormányzati átalakítás azt sugallja, hogy a privatizációs bevételek meghatározóan a költségvetés forrásoldalát fogják növelni, nem pedig a vállalatok helyzetének javítását, az elengedhetetlen reorganizáció végrehajtását. A veszteséges vállalatok konszolidációját a program alapvetően a bankokra kívánja alapozni, ami megítélésünk szerint tévedés, hiszen kormányzati presszió és szerepvállalás nélkül nem teremthető meg a bankok érdekeltsége a kockázatos reorganizációs projectekben. A program arról sem beszél, hogy a vállalati reorganizációt végül is ki végzi. Az államháztartás reformjára vonatkozó részből hiányzanak leginkább a számon kérhető négyéves számszerű célkitűzések. Ez a rész a feladat nagyságához képest elenyésző, rövid távú javaslatokat tartalmaz. Nincsenek számítások arra, hogy a költségvetési bevételt növelő és csökkentő tételeknek, valamint a kiadásokat jelentő és megtakarító intézkedéseknek mi lesz a várható hatása. Az iparpolitika, mint ahogy azt az előzőekben már jeleztem, rendkívül vérszegény. Nem derül ki, hogy a kormány tulajdonképpen ezen eszközök és célok felhasználásával mit és hogyan akar elérni, a gazdaságot végül is hogyan, miből akarja finanszírozni. A programtervezet nem foglalkozik a hazai ipar jövőképével, a modernizáció feltételeinek megteremtésével, a források biztosításával, a kooperációs kapcsolatok bővítésével, a multinacionális vállalatok iparpolitikai szerepével, a belföldi fogyasztás visszafogásának az ipari keresletre gyakorolt hatásával. Tisztelt Ház! A rövid távú gazdaságpolitikai intézkedések felsorolásszerűen ismétlik a kormányprogramot, minden indoklást mellőzve, a lehető legkevésbé számon kérhető módon megfogalmazva a feladatokat. Emellett ellentmondásokat is tartalmaznak, néhányat szeretnék részletezni. A növekedés feltételeinek megteremtését szolgáló célok között az exportfejlesztés, a munkahelyteremtés szerepelnek ugyan, de ezek költségkihatását a program nem vizsgálja. Kérdéses, hogyan férnek ezek bele a költségvetési egyenleg javítására irányuló törekvésekbe. Az előirányzott normatív beruházásösztönzés nem preferálja sem a belföldi befektetőket, sem a kis- és középvállalkozásokat. A csődtörvény módosítása megítélésünk szerint szükséges, de kérdéses: végső soron ki finanszírozza majd az adott vállalat veszteségeit? A forint árfolyamának versenyképesség-növelő karbantartása esetére a program nem vizsgálja, hogy milyen hatással jár a leértékelés, mit jelent ez a hazai beruházások megdrágulásában. Összességében a program a lakosság terheinek növekedését vetíti előre. Ez nyilvánvalóan kedvezőtlen társadalompolitikai hatásokkal jár, és korlátozza a gazdasági növekedés lehetőségeit. A növekedés rövid távon feláldozásra kerül az egyensúly érdekében. Nincs a kormányprogramban tehát válasz arra, hogyan biztosítható ezek után a felzárkózás és a modernizáció. A kormányprogram végrehajtása során a Kereszténydemokrata Néppárt arra fog törekedni, hogy annak pozitívumai minél nagyobb teljességben megvalósuljanak, a program negatívumait pedig, az ellenzéki szerepkörünkből adódó korlátokat is figyelembe véve, minden erőnkkel csökkenteni igyekszünk. (Taps.)