Kis Gyula József (MDF)
DR. KIS GYULA (MDF): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szociálpolitikáról, egészségügyről öt percben beszélni igen nehéz feladat. Ezért engedjék meg, hogy rövid, pattogós mondatokat használjak.Azt hiszem, a szociálpolitika az a terület, amit mind a történészek, mind a napi elemzők, a szociológusok, a legalkalmasabb mércének tartanak arra, hogy egy párt vagy kormány valódi jövőképét, ha tetszik, társadalmi filozófiáját lemérhessék. Akkor, amikor ebben a gazdasági helyzetben vagyunk, senki nem vitatja, hogy az átalakulás, a gazdasági élénkítés, a tőkefelhalmozás elkerülhetetlen és szükséges. A kérdés csupán az, hogy ennek ki a haszonélvezője és ki fizet érte. Ha a társadalmat megpróbáljuk jövedelmi csoportokra osztani, akkor az elmúlt négy év alatt azt tapasztaltuk, hogy mialatt a felső egytized igen erősen gazdagodott, az alsó egyharmad helyzete nem romlott és a középső háromnegyed az, amely egyre lejjebb csúszott. A maradék, a különbség a középső rész.Egy egészséges társadalom úgy működik, hogy van egy széles középréteg, van egy kevés gazdag és van néhány százaléknyi, esetleg 10 százaléknyi segélyezésre szoruló. Azok a társadalmak, amelyekben kettészakad a társadalom, és van egy egységes általános szegénység, és van egy nagyon szűk gazdag réteg, általában labilisak. és csak nagyon szigorú - hadd ne mondjam, diktatórikus - körülmények között működnek stabilan; dél-amerikai példák, vagy akár a létezett szocializmus példa erre. Én azért tartom nagyon-nagyon komolyan megfontolandónak a program szociális részét, mert deklarálja mind az adópolitikában, mind az újraosztásban, a szociálpolitikában, hogy a középrétegek lecsúszása nem megállítható, az alacsony jövedelműek segélyezésére kell koncentrálni, és el kell fogadni a tőkefelhalmozás érdekében a magas jövedelmek viszonylagos kisebb terhelését. A forrásadót, az értékpapírok adóját és a többit csökkenteni kell, az áfát és a fogyasztási adók más formáját növelni kell. Mindezek ára, hogy idézzem: egyes szociális ellátások elkerülhetetlenül szűkülnek. Még talán az is elfogadható, bár mondom, elég veszélyes hosszú távon egy ilyen társadalmi modell mint cél; de a szűkítés leginkább érintetteinek köre azt hiszem, hogy nem érzelmi szempontból, hanem merő kemény gazdasági megfontolásból nem biztos, hogy jól kiválasztott. A gyermeknevelési támogatások, a gyermekkedvezmények, a gyerekek után járó adókedvezmények megszűnése, az átgondolása és differenciálása a családi pótléknak, a gyes és a gyed idejének rövidítése, a nevelési támogatás szigorítása - mind-mind egy speciális csoport, a gyerekesek, illetve egy másik sokkal speciálisabb és fontosabb csoport, a gyerekek érdeke ellen szól. Kérdem én, lehet-e egy fogyó népességű országban és egy olyan Európában, ahol mindenhol a demográfiai közgazdaságtannak az a fő baja, hogy a munkaképeskorú lakosság létszáma fokozatosan csökken a passzív létszámhoz képest és mindenhol ugyanilyen problémák vannak, mint a nyugdíjvitában hallottuk és hallani fogjuk, nálunk a társadalombiztosításban, célszerű-e pont ezt a csoportot megcélozni? A másik csoport a nyugdíjasok, megint nem érzelmi, hanem racionális, gazdasági megközelítésben: az ember, ahogy öregszik - és én már elmúltam bizony 55 éves -, egyre inkább aggódni kezd biztos jövőjéért. És a biztos jövő zálogát egy biztos, stabil, kiszámítható nyugdíjrendszerben képzeli el. (15.30)Ezt már Bismarck kitalálta. Nem azért, mert szocialista volt, hanem azért, mert stabil Németországot akart. A nyugdíj, a nyugdíjjogosultság viszont munkával és járulékfizetéssel megszerzett jog. Ha tehát én nem tudok bízni az értéktartó nyugdíjamban, akkor kénytelen vagyok mind a munkámat, mind a járulékfizetésemet visszatartani, és ez nagyon rosszat tesz a gazdaságnak. A program egészségügyi részében ugyanilyen megszorítások szerepelnek. Limitálni kell a szolgáltatások körét, csökkenteni kell a kórházi ágyak számát, az orvoslétszám növelése nemkívánatos, és ami a legfájóbb és talán a legkevésbé racionális, hogy a táppénzt 30 napra a munkaadók által kívánják fizettetni. Ez azért nem racionális, mert a munkahelyteremtést nehéz így elvárni a magánmunkáltatótól, és nekem mint szociális bizottsági tagnak, illetve orvosnak különösen fájó, mert mélységesen diszkriminatív a beteg ember hátrányára, mert az a magánmunkáltató rá fog jönni, hogy felvétel előtt tetőtől talpig megvizsgáltassa a dolgozóját, és aki cukorbeteg, magasvérnyomásos, bizony nagyon hátrányos helyzetbe kerül a munkaerőpiacon. Ezért megint vagy munkanélküli segély, vagy egyéb szociális támogatás formájában kell gondoskodni róla az államnak, amelynek ugye kevesebb lesz a pénze - ez elfogadható -, és ebből eredően kevesebbet tud kiadni. Éppen ezért nem értem, hogy az egészségügyi és szociálpolitikában miért szükséges újabb hivatalok, apparátusok létrehozása: felügyelet, szociális felügyelet, országos gyámügyi hatóság, megyei regionális egészségügyi tanácsok - hogy csak a megállapodásból idézek. Mindezek megfontolását kérném tehát az igen tisztelt kormánypártoktól, hiszen a szociálpolitikai döntéseknek még egy rettenetes következménye van: nem négy évre szólnak, hanem egy generációra. És ha de Gaulle azt mondta, hogy a politikust az különbözteti meg az államférfitől, hogy nem négy évre, hanem egy generációra gondol, akkor én azt kérem önöktől, hogy mindannyian legyenek államférfiak. Köszönöm. (Taps.)