Kis Gyula József (MDF)

1994. július 14.

DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Az ünneplés rövid percei után elérkeztek a munka órái - reméljük: évei -, és ezzel a kérdéssel még nagyon sokszor fogunk találkozni. Nagyon nehéz döntést kell hoznia az Országgyűlésnek, nagyon nehéz döntésekkel jutottunk el idáig, egy valóban nagyon pontosan nem szabályozott hármas összefüggésrendszeren belül. Ez a hármasság: az állami költségvetés, a társadalombiztosítási alapok - jelen esetben a nyugdíjalap - és a parlament viszonya.

Miután a képviselők többsége megkíméltetett az előző négy évben attól, hogy végighallgassa a társadalombiztosítási rendszernek az államháztartáson és a magyar közjogon belüli helyzetéről folytatott vitákat, elnézésüket kérem, de ebben a meleg órában nagyon röviden - hogy megértsük, miről van szó - megpróbálom összefoglalni.

(16.10)

A következő: az alkotmány garantálja a Magyar Köztársaság polgárainak szociális biztonságát, öregség esetén ellátását, és azzal folytatódik, hogy a társadalombiztosítás rendszerén keresztül. Ez azt jelenti, hogy egy alkotmányos alapjog, amit a magyar Országgyűlés - nem az előző parlament, hanem már az az előtti parlament - úgy oldott meg, hogy kettéválasztotta az állami költségvetést és az akkor még egységes társadalombiztosítási költségvetést, szigorúan ügyelve arra, hogy a kettő ne legyen átjárható, hiszen az előző években ez okozott gondot a kifizetéseknél.

A későbbiek folyamán ez a kettéválasztás fokozódott, és az előző Országgyűlés úgy döntött, hogy mindezek garanciájául létrehozza a társadalombiztosítás választott önkormányzatát. Ez megtörtént, ez a választás 700 millió forintba került, és sikeres volt. Fölálltak az önkormányzatok több mint egy évvel ezelőtt, és azóta a társadalombiztosítási alapok, a nyugdíjalap kezelője a Társadalombiztosítási Önkormányzat. A költségvetését elkészíti, és a jogalkotás szabályai szerint benyújtja az Országgyűlésnek. Ez történt, elfogadtuk az előterjesztett költségvetést. Elfogadtuk, noha ez évi 40-50 milliárd forintba került - akár forráscsere, akár egyéb szempontok megvalósítása miatt - az állami költségvetésnek, mert egyre növekvő deficitje volt a társadalombiztosításnak. Elfogadtuk, mert azt mondtuk, azt gondoltuk, hogy a társadalmi stabilitás alapja a szociális biztonság, és a szociális biztonság alapja a működő társadalombiztosítás. Akik régen itt ültek, tudták, hogy sok esetben fogcsikorgatva, de akkor is elfogadtuk.

A legutolsó országgyűlési ülésnapon azt mondtam, hogy nagy keserűséggel, de elfogadásra ajánlom a szociális bizottság nevében a társadalombiztosítás költségvetését, és ez az Országgyűlés, az előző, a jelenlegi kormánypártok - akkori ellenzék - támogatásával szavazott úgy. Minden évben megismétlődött azonban ezen belül a vita arról, hogy mennyi legyen a nyugdíjemelés mértéke. Ezért három évvel ezelőtt az Országgyűlés úgy határozott, hogy ezt valami módon automatikussá teszi, éspedig a nettó munkabér-növekedéshez kötötte. Azt mondotta a társadalombiztosítási törvény, sokadik módosításában - hogyha megengedik, olvasom, az 1975. évi II. törvény 4. § (6) bekezdés -: "A nyugellátásokat, baleseti nyugellátásokat évente a nettó átlagkereset várható növekedésének megfelelő mértékben kell emelni." Tehát a várható nettó átlagkereset mértékében kell növelni. Lehet, hogy ez tenyérjóslás - hogy a várható jövedelmet kell jósolni -, de azért az elmúlt három év alatt sikerült ezt úgy eltalálni, hogy a statisztikai hibán belüli módon követte a nyugdíj a nettó munkabért.

A szöveg, a törvényszöveg további folytatása arról szól, hogy az emelésre két alkalommal, március és szeptember hónapban kerül sor. Az emelés legkisebb és legnagyobb összegéről - ami azt jelenti, hogy mennyi legyen a minimum, amit a legkisebb nyugdíjas is kap, mennyi a maximum - tehát erről, az adott időpontban esedékes emelés összegéről, tehát az esedékes összegről - ami aszerint lesz esedékes, hogy mennyi a nettó kereset várható növekedése továbbá e két emelésen túlmenő esetleges további emelésről, illetőleg az emelésre jogosultak köréről is az Országgyűlés határoz.

Nos tehát, a jogi helyzet az, hogy ahhoz, hogy szeptemberben ennek meg tudjunk felelni, a tisztelt Társadalombiztosítási Önkormányzat véleménye szerint augusztus elejéig dönteni kell. Az a probléma, ami itt felvetődött - az egyik javaslattevő, Nagy Sándor úr előadásában -, hogy miért nem tette meg ezt az előző kormány: azért, mert július 5-én megkapván a javaslatot - hiszen ezt a javaslatot is az önkormányzat készíti el, és a kormány terjeszti be, vagy más, ha épp nincs kormány, az Országgyűlés elé, és az Országgyűlés határoz -, július 5-én nem volt Országgyűlés. Országgyűlési határozatot hozni Országgyűlés nélkül nem lehet.

Ezért kénytelen volt két nap tétovázás után a miniszterelnök úr úgy dönteni, hogy megkéri az Országgyűlést - majd ha összeül, noha akkor még nem lesz kormány -, hogy tegyen kísérletet arra, hogy megvalósítja azt az előterjesztést, amit a társadalombiztosítási önkormányzatok elénk terjesztettek. Kísérletet tett erre a szociális bizottság, mint ahogy hallottuk. A kísérlet eredménytelen volt. A társadalombiztosítási önkormányzatok úgy döntöttek, hogy ragaszkodnak eredeti javaslatukhoz, majd egy újabb kísérlet is elvetélt, hiszen a négy ellenzéki párt képviselői önálló képviselői indítványt készítettek, de amire megszerezték a szükséges 78 aláírást, nagy örömünkre a jelenlegi népjóléti miniszter és Nagy Sándor képviselőtársunk ezt beterjesztette.

Ez a beterjesztés nem egyezik meg a társadalombiztosítás, a nyugdíjbiztosítás elképzeléseivel. Hol van a különbség? - és ez a vita lényege, uraim. Elnézést a hosszas felvezetésért, de azt hiszem, ez nem volt haszon nélkül való. (Zaj, közbeszólás az MSZP padsoraiból: Nem mellébeszélni!) Uraim, nagyon sajnálom, még sokszor kell a társadalombiztosítás száraz és unalmas ügyeivel foglalkozni.

Nos tehát, 32 milliárd forintba kerülne ennek a rendelkezésnek a végrehajtása. 32 milliárd forint nagyon nagy összeg. 32 milliárd forint nem áll a társadalombiztosítás kasszájában rendelkezésre. Ezért született az a kompromisszumos javaslat, amit hallhattunk, hogy ehelyett 2,7 milliárdot fizessünk ki szeptemberben - tehát kevesebb mint egytizedét -, és ígérjük meg a nyugdíjasoknak, hogy majd utána, az év végén visszatérünk a kérdésre. Ebben az a gond, hogy a 2,7 a 32-nek mintha kevesebb lenne, mint 10... (Közbeszólások.), akkor egyharmada. Azért van pénzügyminiszterünk, hogy számoljon, pontosan számoljon. (Zaj.)

Hölgyeim és Uraim! Arról van szó, hogy a különbség azért még így is csak 20 milliárd, ami nem kevés; és a mi feladatunk az, hogy döntsünk ebben a kérdésben lelkiismeretünk szerint. Hallottuk az érveket: vagy terheljük a költségvetést, mert ez a pénz várhatóan az év végén sem áll rendelkezésre a tb kasszájában, a költségvetés azonban az adófizetők pénze, a mi pénzünk; vagy ne vállaljuk ezt a terhet, illetve odázzuk el a döntésünket. Jogos érvek, meghallgattuk őket. Kérem, mérlegeljék!

Viszont egy másik érvrendszert is hallgassanak meg, ami egy módosító indítvány formájában, H/21. pont alatt került önök elé, és amely azt tartalmazza, hogy a Társadalombiztosítási Önkormányzatok javaslatának megfelelően miért lenne célszerű mégis most végleges döntést hozni ebben a kérdésben.

(16.20)

Az első: a mi szövegértelmezésünkben az 1975. évi II. törvény így rendelkezik, és azt átlépni csak ennek a törvénynek a módosításával lehetne - ami lehetséges, csak hát kicsit hosszadalmas.

A másik: annak a gondolatnak a felvetése, hogy majd később megvizsgáljuk, meglesznek-e a forrásai ennek a kifizetésnek, egy idős emberben, aki bizalmatlan, óhatatlanul azt a kérdést veti fel, hogy biztos nincsenek meg, esetleg nem lesznek meg, mert ha biztos meglennének, akkor nem kéne ezt a manővert eljátszani, akkor most eldöntenék.

Egy idős ember bizalmatlan, különösen ha nyugdíjas és még különösebben ha magyar nyugdjas. Minden oka megvan a bizalmatlanságra. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Bizony, az elmúlt négy évben eleget hallotta.) Minden kormánnyal, és minden rendszerrel, és minden állammal szemben bizalmatlan. Egyrészt korából eredően, másrészt mert megtanulta élete során, hogy az öregkorára majd biztonságot jelentő vagyonát egykor államosították, majd megtanulta, hogy a nyugdíjbiztosítók vagyonát is államosították, majd tapasztalta, hogy nem gyűjtötte össze az állam a befizetett nyugdíjjárulékait, s amikor a társadalombiztosítás önállósult a költségvetéstől, akkor e nélkül a kumulált összeg nélkül kapták vissza a nyugdíjalapok vagy akkor még egységes Társadalombiztosítási Alap a gondoskodás lehetőségét.

Tehát megértem a bizalmatlanságukat. Ezt próbáltuk oldani azzal, hogy az elmúlt három évben viszonylag kiszámítható rendszert, a nettó munkabért követő rendszert alkalmaztunk, hiszen ebben az is benne van, hogy ha nő a nettó munkabér, nő a bérkifizetés, akkor annak egy része azért csak bekerül a Társadalombiztosítási Alapba, tehát akkor mód van arra, hogy az ezt követő kifizetések megtörténjenek.

Két módon lehet ezt automatizálni: vagy az inflációt követem így, vagy a nettó munkabért. Ha a nettó munkabér gyorsabban nő, mint az infláció, akkor a nyugdíjas jár jobban. Az idén ez történt. Ha fordítva történt volna - mint tavaly -, akkor a nyugdíjas jár rosszabbul. De ebben dönteni kell, uraim. S dönteni úgy kell, hogy megnyugodhassunk, hogy ne kelljen valóban minden évben ezt a vitát újrakezdeni és arról beszélni, hogy a nettó munkabér most 24, 25 vagy 26 százalék, hogy ez az indexálás havi 8 legyen visszamenőleg vagy egyösszegű, akármennyi. Ezt nem fogja fel az állampolgár, nem fogja fel a nyugdíjas. Azt felfogja, hogy a szomszédban lakó lakatos meg tudja venni a krumplit - vagy a paradicsomot is, ha egy jó lakatos -, ő pedig nem. Tavaly még meg tudta, tehát romlott a helyzete hozzá képest.

Hogy ki tudja számolni, hogy megnyugodjon, hogy az állam valóban komolyan veszi azt, hogy garantálja a nyugdíjak kifizetését - ezt, mondom, a nyugdíjasok érzelmeire tekintettel is támogatni lehetne.

De aki nem ilyen, nem szíveli az érzelmi érveket, akkor annak hadd mondjak egy mást, halkan.

Hölgyeim és Uraim! Választópolgárainknak majdnem a fele nyugdíjas. Nagyobb arányban mennek el, mint az egyéb korosztályok. Ezek a választópolgárok választottak minket, és ezért is volt talán puhább a kelleténél az előző parlament nyugdíjkérdésekben. De ezt mérlegelni kell, és eszerint kérem, hogy döntsenek.

Tehát: vagy most döntünk és megnyugszik a nyugdíjas, de ez biztos 32 milliárd, és ebben az esetben el kell fogadni ötünk módosító javaslatát vagy most azt mondjuk, hogy csak 2,7-et szeptemberben egyszer, és attól kezdve minden hónapban 2,7-et. A különbségről pedig majd november táján döntsön a parlament, és december táján kapják meg a nyugdíjasok.

Kérem szépen, próbálják ezt úgy végiggondolni, hogy legjobb lelkiismeretük és - hogy is mondjam? - talán mondhatnám, hogy politikai ösztönük szerint döntsenek.

Köszönöm szépen. (Taps.)