Csóti György (MDF)
CSÓTI GYÖRGY (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A baloldali koalíció kormányprogramjából a kül- és biztonságpolitikai, valamint a kisebbségpolitikai fejezetekről kívánok szólni, melyek lényegében nem tartalmaznak újdonságokat az előző kormányprogramhoz képest, azok látszólag az Antall József-i politika visszaigazolásai. Ha azonban alaposan tanulmányozzuk a szöveget, és különösen ha összevetjük azt a kormányprogramot majdan megvalósító politikusok megnyilvánulásaival, azonnal szembetűnik például, hogy mennyire tisztázatlan a baloldali blokk álláspontja az európai integrációt és az észak-atlanti politikát illetően.
Horn Gyula tapasztalt politikus, így innsbrucki nyilatkozata az európai szerződés felülvizsgálatáról nem tekinthető véletlen elszólásnak. A kijelölt miniszterelnök is jól tudja, hogy nincs esély az újratárgyalásra. Egy NATO-tagságra törekvő ország leendő kormányfőjétől nem szerencsés azt hallani, hogy semmi esélyünk a tagságra. Az sem erősíti a csatlakozási szándékunkat, ha a külügyminiszter-jelölt következetesen arról szól, hogy észak-atlanti tagságunk csak a térség valamennyi országával egyidejűleg lehetséges. A népszavazás állandó emlegetése is bizonytalanságot kelt a nyugati fővárosokban, hiszen az még nem is időszerű.
Aki ismeri az Európai Unió belső viszonyait, a döntéseket meghatározó kényes egyensúlyi helyzetet, az jól tudja: kerülni kell annak a látszatát, hogy a csatlakozni kívánó ország az Unió erős államai közül valamelyiket előnyben részesítse. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, évekkel elodázhatja a tagságot.
Mit tapasztalunk ezek után? Horn Gyula már a választások első fordulója óta másról nem is beszél, mint mihamarabb megvalósuló bonni útjáról és kiváló német kapcsolatairól. Ez persze nagyszerű. De vajon miért csak a német és hellyel-közzel az osztrák kapcsolat kerül ápolásra? Miért nem hallunk magas szintű francia, brit, olasz, netán amerikai, orosz, japán kapcsolatokról? Mert nincs? A helyzetet tovább rontja, hogy a kormányprogram sem szól ezekről a kapcsolatokról, így Washingtonban, Moszkvában, Londonban és máshol - Pozsony és Bukarest kivételével - most azt tapasztalják, hogy számukra nincs mondanivaló vagy csak elcsépelt nagy általánosságok.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek a tisztázatlanságok a kormányzati munka során súlyos zavarokat idézhetnek elő, és megingatják a mindenképpen szükséges külpolitikai konszenzust a parlamentben.
A kormányprogramból kis rosszindulattal - vagy netalántán anélkül is - azt lehet kiolvasni: kivárásra épül az új baloldali kormány nyugati, illetve észak-atlanti politikája.
A határon túli magyarság támogatása témakörében a program az eltelt négy év eredményein túlmutató deklarációkat tartalmaz. Ezzel szemben az ezt megvalósítani hivatott szervezet közigazgatási súlyát és méreteit csökkenteni kívánják. Ez azt a látszatot kelti, hogy a programban rögzítetteket a kormánynak nem áll szándékában teljesíteni. Azok csupán egy célt szolgálnak: elaltatni a hazai és a határon túli magyar közvéleményt annak érdekében, hogy már a választási kampányban megígért és oly sürgősnek vélt alapszerződéseket gond nélkül megköthesse - mert kell alapszerződés. De nem az a fontos, hogy minél előbb megkössük azokat, hanem az a fontos, hogy jó alapszerződések legyenek!
Sajnos, még bizonyítékot is szolgáltat erre a kormányprogram. Egyrészt a 149. oldalon azt olvassuk, hogy a kormány "támogatja a határon túli magyarság európai gyakorlattal összhangban álló autonómiai törekvései megvalósítását". Másrészt viszont Szlovákiát és Romániát illetően a 148. oldalon leszögezi, hogy a kormány "kész tárgyalásokat kezdeni olyan alapszerződésekről, amelyek egyaránt tartalmazzák a kölcsönös lemondást területi követelésekről, illetve kötelezettségvállalást az egymás országában élő nemzeti kisebbségek jogainak az Európa Tanács és az EBEÉ normáival összhangban álló elismerésére, garantálására és gyakorlati érvényesítésére".
Az első idézetben hivatkozott európai gyakorlat pozitív megoldásai - például Dél-Tirol vagy a finnországi svédek autonómiája - fontos példákat jelentenek, hiszen azok lényege, hogy az adott közösség helyzetét azok konkrét igényeinek megfelelően rendezték. Ismeretesek a kisebbségben élő magyar nemzetrészek autonómia törekvései, ennek ellenére az alapszerződésekkel kapcsolatban a kormányprogram ennél lényegesen alacsonyabb követelményszintet támaszt, amikor az Európa tanácsi és az EBEÉ-normákról beszél. Ezzel eleve figyelmen kívül hagyja a határon túli magyarság érdekeit az alapszerződésekben. Hiába mondja az új kormányzat, hogy a szomszédsági kapcsolatok javításától függ a kisebbségek helyzetének javulása, attól az nem válik stílustól függő technikai kérdéssé, hanem marad súlyos sorskérdés: feladjuk-e vagy sem a határon túli magyarságért viselt felelősségünket, sőt felelősséggel viseltetünk azért is, mert tudjuk, hogy a kisebbségi kérdés megoldatlansága súlyos instabilitáshoz vezet, az egész térség biztonságát veszélyezteti. Márpedig akkor előállhat egy olyan helyzet - ami reméljük, hogy nem fog bekövetkezni -, hogy a tízmillió magyar állampolgár miniszterelnökének néhány millió menekülttel is számolnia kell.
Tisztelt Ház! Még több aggasztó körülményről kellene szólnom, például a Duna TV és az Illyés Alapítvány jövőjéről, a határon túli magyar fiatalok ösztöndíjrendszerének kérdéséről vagy az expo megkérdőjelezésének külpolitikai következményeiről, de az időkorlát ezt nem teszi lehetővé számomra. Remélem azonban, hogy sikerült felhívnom a figyelmet arra, milyen veszélyeket jelent a külpolitika területén is a kétfelé politizálás.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)