Nagy Sándor (MSZP)
DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kár lenne tagadni: a hivatalba lépő új kormány programjának tervezete nem tartozik a könnyű, andalító hangulatot árasztó nyári olvasmányok közé. Mentségéül szolgáljon, hogy nem is ezzel a szándékkal íródott, de ami ennél is lényegesebb: az ország valóságos gazdasági, társadalmi állapota szándékoktól függetlenül sem teszi lehetővé, hogy most egy felüdülést jelentő szöveget tarthassunk a kezünkben, legalábbis ami a gazdaság tényeit, a válság következményeit és terheit illeti.
Mindezen, mármint a tényeken, az sem sokat változtat, hogy mi az, amit ebből a helyzetből az elmúlt négy, az elmúlt negyven vagy éppen az elmúlt négyszáz év számlájára írhatunk. Ezt azért hangsúlyozom, mert a kormányprogram biztató vonásának tartom, hogy nem elsősorban abban merül ki, hogy a megelőző kormány tevékenységét ostorozza, sokkal inkább arra teszi a hangsúlyt: milyen módon és milyen irányban kell keresni a megoldást, a kivezető utat a mai helyzetből. Ebben pedig láthatóan jelentős szerepet szán egy átfogó gazdasági-társadalmi megállapodásnak.
Úgy gondolom, hogy ezt helyesen teszi. Semmilyen más esélyt nem látok arra, hogy a viszonylagos társadalmi béke továbbra is megőrizhető legyen, hogy az ország súlyosabb társadalmi megrázkódtatás nélkül túljusson a legnehezebb perióduson. Ebből pedig az következik, hogy az Országgyűlés és a társadalom nyilvánossága elé tárt kormányprogram nem megfellebbezhetetlen befejezett tényeket, hanem megalapozott, elemzéseken nyugvó szándékokat, megoldási módokat foglal keretbe, amellyel - a szöveg tanúsága szerint is - a kormány a szociális pertnerekhez kíván fordulni, és a legfontosabb kérdésekben tárgyalások útján akar megállapodni.
Szeretném tehát Kövér László képviselőtársamat megnyugtatni: mi, szakszervezeti vezetők nem diktátumnak fogjuk fel ezt a kormányprogramot; de ennél is fontosabb, hogy a szerzők sem tekintik annak, hiszen a szöveg több helyen is a szociális partnereknek tett javaslatról, kezdeményezésről szól, ami azonban nem jelenti azt, hogy a program maga piszkozat lenne, sokkal inkább jelenti azt, hogy a program konkrét döntések sorozatán keresztül teljesülhet majd és formálódik természetesen.
Félreértés ne essék, nem akarom szépíteni a helyzetet: nagyon nehéz döntések elé nézünk. De van egy óriási különbség a megelőző évekhez képest: ezeket a döntéseket az új kormány nem egyedül, nem az érintettek kirekesztésével, hanem velük párbeszédet folytatva és velük megegyezésre törekedve kívánja meghozni. Ez az a vonás, amivel a most leköszönő kormány nemigen gyanúsítható. Így aztán Pusztai Erzsébet képviselő asszony felszólalását hallgatva, amelyben határtalan aggodalmának adott hangot az érdekegyeztetés helyzetét, szerepét illetően, amelyben azt vázolta, hogy veszélyben látja a valódi érdekképviseleteket, és hallva, hogy az elmúlt évek, a négy év milyen nagyszerű módon működtette az érdekegyeztetést, önkéntelenül Liv Ullmann svéd színésznő aforizmája jut eszembe, ami így szól: "A boldogságnak két titka van: a jó egészség és a rossz memória". (Általános derültség. - Taps a bal oldalon.) Pusztai Erzsébet képviselő asszonynak jó esélye van arra, hogy boldog legyen, hiszen mint orvos bizonyára vigyáz az egészségére - és a másik feltétel is teljesülni látszik. (Derültség.)
Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége komolyan készül a kormányprogramban jelzett és kezdeményezett társadalmi-gazdasági megállapodásra, és ismereteink szerint így áll a dolog a többi szakszervezet esetében is. Szeretnénk elérni, hogy az új kormány erőfeszítései valóban a gazdaság stabilizálására, majd a gazdasági élénkülés feltételeinek megteremtésére irányuljanak; hogy a privatizáció ne egyszerűen a költségvetési bevételek növelését, hanem a technikai, technológiai fejlődést, a munkahelyteremtést, a magyar termékek piacra jutási esélyeinek javulását szolgálja; hogy az államháztartás elkerülhetetlen reformja ne hozzon jelentős társadalmi csoportokat a mainál is elviselhetetlenebb helyzetbe; hogy a magyar gazdaság egyetlen vélt vagy valós gazdasági-politikai hatalomtól se kerüljön egyoldalú függőségi helyzetbe, hiszen ennek hosszú távon mindig a munkavállalók fizetik meg a árát; hogy végre kormány vegye fel a küzdelmet a fekete-gazdasággal szemben.
(11.40)
Természetes dolog, hogy szeretnénk elérni: egyre több embernek legyen munkája, és aki dolgozik, az boldogulhasson is a keresetéből.
Szeretnénk elérni, hogy a válságtérségek, mint amilyen Észak-Kelet-Magyarország is, átgondolt, az erőfeszítéseket összpontosító, a szociális partnerek elgondolásait integráló programok segítségével, súlyos helyzetükből kilábalhassanak; hogy olyan, a magyar gazdaság szempontjából alapvető jelentőségű ágazatok, mint a mezőgazdaság, az élelmiszer-gazdaság, az őt megillető figyelemben és támogatásban részesüljön.
Szeretnénk elérni, hogy a foglalkoztatási helyzet javulása, a munkanélküliség mérséklése ne csupán a Munkaügyi Minisztérium, hanem a kormányzat egészének feladata, a gazdaságpolitikai vonalvezetés alapvető szempontja legyen.
És persze szeretnénk elérni, hogy az érdekegyeztetés különböző szintjein és színterein törvényben szabályozott feltételek között, világos játékszabályok alapján részt vevő, kiszámítható szereplők közreműködésével alakuljanak ki a megállapodások.
Mindezt egyszerűbben megfogalmazva: bízunk abban, hogy az új kormány valódi párbeszédre törekedve, a szociális partnerek bevonásával alakítja ki álláspontját; készíti elő az egyes döntéseket - beleértve a nehéz, kényes döntéseket is. Így aztán az alkalmi aggodalmaskodóknak szeretném mondani: hamis dilemmát fogalmaznak meg, amikor arról beszélnek, vagy teljesíti az új kormány a szakszervezetek követeléseit, és akkor csődbe megy a gazdaság, vagy a szakszervezetek felpuhulnak, odasimulnak a hatalomhoz, és így elveszítik tagságuk bizalmát. Túl azon, hogy az ilyen módon aggódókról sohasem tudom igazán, melyik változatot szeretném látni megvalósulni (Derültség a bal oldalon.), szeretném mondani: ne reménykedjenek! Azon leszünk, hogy egyik se következzen be! Ha egyeseknek talán nehéz is, azt javaslom, tételezzék fel, hogy a magyar szakszervezeti mozgalomban - és itt nem az MSZOSZ-ről beszélek pusztán - az ország, az itt élő emberek sorsáért felelősséget érző emberek dolgoznak. Nem akarják sem az országot, sem magukat lehetetlen helyzetbe hozni. Ehhez mind az új kormány, mind a szakszervezetek részéről felkészültségre, felelősségtudatra, önmérsékletre és nem utolsósorban nyilt légkörre és emberi tisztességre van szükség. Ezek többségükben pedig olyan feltételek, amelyek nem érintik közvetlenül az államháztartás mérlegét, nem kell hozzá megnyerni még a Nemzetközi Valutaalapot sem. Ezért talán akár sikerülhet is. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)