Gaál Gyula (SZDSZ)

1994. október 3.

GAÁL GYULA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Hölgyeim és Uraim! Takács Péter azt mondta, ezelőtt egy perccel, hogy az ellenzék érvei visszhangtalanul feneketlen kútba hullanak. Hadd visszhangozzak egy kicsit, hogy ne érezze úgy, hogy senki nem figyel oda a mondandójára!

Megmondom őszintén, hogy nekem inkább az volt az érzésem, hogy az általunk elmondottakra nem figyelt oda senki. Sok olyan dologról, úgy gondolom, nem lett volna illő vitatkozni, amelyek tényeket jelentenek és egyértelműek. Ilyennek gondolom például az államháztartási törvény állandó idézgetését a kisgazdapárt által arra vonatkozólag, hogy van-e joga egyáltalán egy jogállamban egy kormánynak beterjeszteni egy pótköltségvetést. Azt gondolom, aki valamennyire is járatos a jogban, az nem engedheti meg magának azt a vélekedést, hogy egy kormánynak nincsen joga az Országgyűlés elé egy előterjesztést, egy törvényjavaslatot benyújtani. Aki ennél egy picit jobban ért a joghoz, és már az államháztartási törvény koncepciójáról valamit sejt, az már tudja azt is, hogy az államháztartási törvény nem lehetőséget kínál a kormánynak, hogy mikor szabad neki benyújtani egy ilyen törvényjavaslatot, hanem kötelezi bizonyos esetekben. Pont arról van szó, hogy a kormány bármikor jöhet beszámolni az Országgyűlésnek az ország pénzeiről, bármikor jöhet ide új felhatalmazásokat kérni az Országgyűléstől, hogy más módon költhesse el azt a pénzt, mint az előző felhatalmazása ezt lehetővé tenné neki. A lehetősége tehát bármikor fönnáll, az államháztartási törvény viszont kötelezi bizonyos esetekben, hogy ne szabad pénzként kezeljen közpénzeket, ne érezze úgy, hogy a saját pénzéről van szó, legyen tudatában annak, hogy közpénzeket használ, és jöjjön ide az Országgyűlés elé beszámolni, ha bizonyos kritériumok fennállanak.

Úgy gondolom, nem megyek bele abba, hogy ezek a kritériumok fennállnak vagy sem, csak egyszerűen arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy a vitának valamilyen tárgyszerű hangját vagy szakszerűségét elvártam volna az ellenzéktől is.

Folytatom akkor Takács Péternek egy másik felvetésével, azt mondja, nem lenne nagyobb a hiány módosítás nélkül sem, és ezzel összefüggésben itt szakszerűbb számsorokat várt volna a kormány-előterjesztéstől.

(19.30)

Itt, a Ház nyilvánossága előtt szeretném Takács Péter urat is tájékoztatni arról, hogy az állami költségvetés szeptember 30-ai állapota szerint, ha ettől a pillanattól kezdve leállítunk minden kifizetést a központi költségvetési szervek számára, nem kap senki egy fillért sem, pusztán csak az ebben az évben esedékes adósságtörlesztést és kamatterheket fizeti ki a központi költségvetés, már akkor meghaladja a költségvetés ez évi hiánya a költségvetési törvény által lehetővé tett mértéket.

Ez összefüggésben van azzal az érvrendszerrel, amelyet több képviselőtársam elmondott itt a napokban. Hivatkoztak egyrészt az augusztusi hiánynövekedés mértékére, arra, hogy az egy hónapban alig több mint egymilliárd forint - akkor hogy gondolja a kormány, micsoda szakszerűtlenség, hogy akkor az most, a hátralevő hónapokban mennyit fog növekedni. Hangoztattak olyan érveket is, hogy a decemberi költségvetés mindenképpen szufficites, tehát itt tulajdonképpen két-három hónap alatt kellene 180 milliárd forintnyi hiányt produkálnia az országnak.

Most tisztelettel tájékoztatom önöket arról, hogy jelen pillanatban az adósságtörlesztéssel kapcsolatban több mint 160 milliárd forintos ez évi kötelezettsége van még hátra a központi költségvetésnek. Tehát azért mondom, ha ettől a pillanattól kezdve egy fillért sem folyósít a központi költségvetés, akkor is túllépi az ez évre előirányzott és a költségvetési törvény által finanszírozásra felhatalmazott hiánymértéket.

Természetesen nem gondolom azt, hogy ettől a pillanattól kezdve most már semmi másra nem fog költeni a költségvetés. Mert ha mindezt figyelembe vesszük, akkor teljes lelki nyugalommal mondhatjuk azt: az ötvenmilliárdos hiánytúllépés lehet, hogy még indokolatlanul alacsony mértékűnek volt prognosztizálva. Lehet, hogy ennél nagyobb mértékű hiánynövekedésre kellett volna számítani.

Az, hogy augusztusban, egy hónapban a költségvetési hiány mértéke csak annyival nőtt, amennyivel, ez ebben a vonatkozásban semmit sem jelent. Emlékeztetném arra képviselőtársaimat, hogy 1993 augusztusában pontosan ugyanez volt a helyzet. Ennek van egy szezonalitása. Augusztus olyan hónap, amikor nem esedékesek olyan költségvetési kifizetések, amelyek a hiánynövekedést ennél nagyobb mértékben indokolnák. Sajnos az év hátralevő viszont részében* pontosan olyan esedékességek jelentkeznek, amelyek miatt jelentős mértékben fog növekedni a hiány.

Még egy dolog: akkor Sepsey Tamás képviselőtársam hozzászólására is szeretnék röviden reagálni. Tulajdonképpen nagyon örülök neki, hogy elhangzott az ő felszólalása. Ez ugyanis ráirányította a figyelmet arra, hogy mennyire más a szerepe egy ilyen vitában egy ellenzéki párthoz tartozó képviselőnek és egy kormánypárthoz tartozó képviselőnek. Ellenzéki képviselőtársaimat ugyanis nem köti az, hogy amit elmondanak, az konzisztens legyen és valamilyen megoldás felé mutasson. Ezért ellenzéki padsorokból nyugodtan lehet egymásnak homlokegyenest ellentétes követelményeket mondani, s mindegyiket számon lehet kérni a kormányon, miközben a szerencsétlen kormány csak egyetlenegy megoldáshoz ragaszkodhat. Hiszen valamit döntött, valamit dönteni kellene az Országgyűlésnek is - és abban csak egyféleképpen lehet állást foglalni.

Sepsey Tamás az államigazgatást féltette a költségvetési kurtításoktól, és igaza van neki. Én is azt mondom, teljesen igaza van, amikor azt mondja, hogy az államigazgatás forrásai igazából nem csökkenthetők tovább. Igaz, hogy egyszerre pazarló is az államigazgatás, de a másik oldalon nagyon nagy hiányok vannak benne. Tehát ami megspórolható az államigazgatáson, azt a másik oldalon ugyanennek az államigazgatásnak a szakszerűségére, szakszerűségének fokozására, felszereltségére kellene fordítani, tehát arra, hogy egy igazán profi módon és hatékonyan működő, bár a jelenleginél kisebb terjedelmű államigazgatás legyen az országban.

Tehát én azt mondom, igaza van neki, amikor azt mondja, hogy jelentősen nem mérsékelhetők az államigazgatás kiadásai. De azért emlékeztetni szeretném rá, hogy az ő képviselőcsoportjából volt olyan képviselőtársa, aki pontosan azt kérte számon a pótköltségvetési előterjesztésen, hogy miért nem az államigazgatást korlátozza és szűkíti ennél nagyobb mértékben, mint ahogy teszi, s ezzel szemben miért a fogyasztást próbálja korlátozni.

Ugyancsak az ő képviselőcsoportjának egy harmadik képviselője pedig azt mondta, ahelyett, hogy a fogyasztást meg másokat korlátoznak, miért a beruházási, felhalmozási kiadásokat korlátozza, hogyan lehet ilyet tenni, hogy a növekedés zálogát jelentő felhalmozási kiadásokat akarja valamilyen módon kordában tartani a kormányelőterjesztés.

Persze mindegyik igaz és mindegyik mellett mondhatók el érvek, csak akkor az kerekedik ki az ellenzéki hozzászólásokból - amiket persze Takács Péter szerint feneketlen kútba dobálnak -, hogy akkor nem szabad korlátozni az államigazgatás kiadásait, nem szabad korlátozni a fogyasztást és nem szabad korlátozni a felhalmozási kiadásokat.

Ez is egy koncepció, ez egy jó gazdaságpolitika. A probléma csak az vele, hogy nem vezet sehová. Nem vezet sehová abban az értelemben, hogy - amint ezt múltkor is mondtam -, mindenkinek mindent meg lehet ígérni és mindenkit külön-külön lehet boldogítani. A baj csak az vele, hogy közben az ország tönkremegy.

Amint az előbb próbáltam rámutatni, egy ilyen politika mellett a költségvetés hiánya igen jelentős mértékben megnő.

Még egy dologgal szeretnék foglalkozni, amely casus belliként került elő az ellenzéki hozzászólásokban, ez pedig az ominózus 8. §-nak az átcsoportosításokra vonatkozó felhatalmazása. Az eddigiekben Sepsey képviselőtársam még tudta azt, hogy kiadáscsökkentésekkel jár a pótköltségvetési előterjesztés, itt hirtelen elfelejtette és arról beszélt, mintha ötvenmilliárd forintos költekezési többletlehetősége lenne a kormánynak, és arra vonatkozna a felhatalmazás, hogy ezt szabadon úgy költse el, ahogy csak akarja.

A dolog nem erről szól. Ha az előbb még emlékezett rá, hogy itt kiadáskurtításokról van szó, akkor itt is emlékeznie kellene arra, hogy ilyen vonatkozásban az átcsoportosítási felhatalmazás nem jelent többet annál, mint hogy megengedem a kormánynak, hogy fejezeteken belül később mondja meg, hol lehet kevesebbet költeni, mint ahol most látszanak ezek a lehetőségek. Nem arról van szó, hogy hol lehet sokkal többet költeni és hol lehet szabadon garázdálkodni, hanem pont arról van szó, hogy működés közben dőlhetnek el azok a pontok, ahol ténylegesen lehet korlátozni és ahol nem lehet korlátozni a kiadásokat.

Tehát a dolog egészen másról szól. Nem beszélve arról, hogy természetesen - és ezt se felejtsék el, mert úgy tesznek, mintha elfelejtenék! - a zárszámadás keretében a kormánynak be kell számolnia arról, hogy milyen módon használta fel a költségvetési előirányzatokat, hol, miért, hogyan tért el tőle. Tulajdonképpen az igazi felmentést az Országgyűlés a zárszámadás elfogadásával adja meg neki.

Igazából itt nem jogi felelőssége áll fenn a kormánynak, hanem egy politikai felelőssége azzal, hogy beszámol az Országgyűlés előtt ezeknek a pénzeknek a felhasználásáról. Ez pedig semmiben sem korlátozta volna ezt a politikai felelősséget, ha benne maradna e törvényjavaslatban ez az átcsoportosítási felhatalmazás.

Tehát a dolog tulajdonképpen nagyon akadémikus vita, de hogy mindenkit megnyugtasson, azért tájékoztatom ellenzéki képviselőtársaimat, természetesen módosító indítvánnyal ki fogjuk vétetni e törvényből ezt a felhatalmazást. Ez persze azt jelenti, hogy most kell majd tudni megmondani pontosan, milyen előirányzatok fognak csökkenni, egészen fejezeten belüli címekre, előirányzatokra lebontva. De hát vállalni kell ennek a felelősségét azért, hogy senkit ne bántson ez a rendelkezés, ez a lehetőség; azért, hogy senki ne érezze úgy, hogy itt most szabad pénzelköltési lehetőségekről van szó.

Tehát tulajdonképpen azt gondolom, ha tárgyszerűen akarunk vitatkozni, akkor nemcsak azt kellene elvárni vagy kijelenteni, deklarálni, hogy a koalíciós pártok nem figyelnek oda az ellenzéki véleményekre. Azt gondolom, ezeket az ellenzéki véleményeket egyrészt szakszerűen kell megfogalmazni, másrészt nem árt, ha egymással összhangban van és akkor tudja egy ellenzéki párt, hogy mit képvisel egy vitában, s nem pedig egymásnak ellentmondó hozzászólásokat tesz meg.

Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)