Kovács László (MSZP)
KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Őszintén szólva meglepett Csóti György alelnök úrnak az az érvelése, hogy ilyen későn még nem mondtak le világkiállítást. Felmerül bennem az, hogy azzal válaszoljak, ilyen gyenge lábakon sem akartak még világkiállítást rendezni. Tehát valószínűleg az okozza ezt a késői lemondást, hogy ilyen gyengén előkészített világkiállítást kellett a kormánynak lemondani, pontosabban javasolni a parlamentnek, hogy mondjuk le. Felvetődött Csóti György alelnök úr érvelésében, hogy százezer aláírás gyűlt össze. Persze, én nem hiszem, hogy csak százezren támogatják Magyarországon a világkiállítás gondolatát. Tehát azt sem tartom igazán meggyőző érvnek, hogy százezren már aláírásukkal foglaltak állást a világkiállítás mellett. Az, hogy a megkérdezettek háromnegyede támogatja-e, azt hiszem, ez a szám viszont egy kicsit eltúlzott. A közvéleménykutatásban a megkérdezetteknek nem háromnegyede, hanem annál kevesebb foglalt állást a világkiállítás mellett. Az az érvelés pedig, hogy valószínűleg terheket is vállalnak, nos arról nem volt közvéleménykutatás, hogy hányan vállalnának terheket is. Azt hiszem, a világkiállítás megrendezését igenlők arra a kérdésre, hogy vállalnának-e anyagi terheket is, valószínűleg nemmel válaszolnának.Meglepett az az érvelés is, hogy Kanada mit fog szólni, hogy a kis Magyarország becsapta Kanadát, vagy csak viccelt. De Csóti György alelnök úr pártjából elhangzott nem régen egy olyan érvelés, hogy a magyar kormány netán idegen érdekeket szolgál, kanadai érdekeket szolgál, amikor lemondja a világkiállítást, hogy átjátssza Kanadának. Akkor el kellene dönteni, hogy a magyar kormány most becsapta Kanadát, vagy pedig éppenséggel kanadai érdekeket szolgálva mondja le a világkiállítást. Nos, ezeken túllépve szeretném a tisztelt Házat tájékoztatni arról, hogy milyen is volt a részvételi szándék.(15.50)A meghívott országok kétharmada nem válaszolt a meghívásra, pontosabban valamivel több mint egyharmada jelentkezett vissza, válaszolt valamit, pontosan hatvanöt ország a meghívottak közül. Ebből - ahogy Csóti György alelnök úr is utalt rá - huszonnyolc ország jelezte azt, hogy döntött a részvételről. Ezek között az országok között - tehát a huszonnyolc között - egyaránt vannak jelentős gazdasági potenciállal rendelkező, Magyarország számára fontos gazdasági partnerek és olyanok, amelyeknek nincs ilyen súlyuk a nemzetközi gazdasági életben és amelyek Magyarország számára aligha jelentenek fontos gazdasági partnert, és amelyeknél a lehetőség se nagyon látszik, hogy a világkiállítási részvételük Magyarország és az ő gazdasági kapcsolatukban valamiféle jelentős előrelépést hozhatna.Ezen kívül - a huszonnyolc országon kívül - még nyolc ország adott elvi pozitív választ. Összesen tehát azt mondhatjuk, hogy a meghívott országok egyötöde reagált pozitívan, a többi vagy nem válaszolt vagy azt mondta, hogy vizsgálja a részvétel lehetőségét, vagy azt mondta, hogy nyugtázta a meghívás tényét - ez is egy udvarias formula egyébként a diplomáciában -, vagy pedig kifejezetten elutasító választ adott.A másik dolog, amiről szólni szeretnék: a lemondás. '94. augusztus elsején fordultam levélben Ole Philipson úrhoz, a Nemzetközi Kiállítások Irodája elnökéhez, abban tájékoztattam őt arról, hogy július 28-án a kormány áttekintette a világkiállítás előkészületeinek állását és megállapította, hogy az expó az 1991-es törvény szerint nem valósítható meg, mégpedig azért nem, mert a megvalósításhoz szükséges állami források lényegesen meghaladják az eredeti előirányzatot, ugyanakkor pedig a vállalkozók érdeklődése elmarad a remélttől. Valóban utaltam arra, hogy a szükséges költségvetési forrásokat - figyelembe véve a költségvetés jelentős hiányát és a fizetési mérleg jelentős hiányát - csak a lakosság terheinek növelésével lehetne biztosítani, ezt pedig a kormány nem tudja vállalni.Mit válaszolt Ole Philipson úr, a Kiállítások Nemzetközi Irodájának elnöke? Szeretném idézni a válaszlevelet. "Tökéletesen megértem azon nehézségeket, amelyeket a beruházók érdekeltségének hiánya okozott, és annak is tudatában vagyok, hogy lehetetlen a magyar lakosság pénzügyi terheinek növelése. Meggyőződésem, hogy a tagállamok részéről, amelyek közül némelyek már tettek intézkedéseket a budapesti EXPO '96-on történő részvételre, ugyanilyen megértésre talál majd a hozott döntés, figyelembe véve az önöket kényszerítő tényezőket."A különböző országoktól kapott válaszok azt hangsúlyozzák, hogy bölcs realitásérzéket mutató döntés, amelyet időben hoztunk, megkímélve a jelentkezőket a további költségektől.Jelezték azt is, hogy nem lesz negatív hatása a kapcsolatainkra ennek a döntésnek. Tizennégy ország küldött ilyen választ, jónéhányan a huszonnyolc ország közül - tehát a már bejelentkezettek közül, amelyek már eldöntötték a részvételt -, köztük olyan országok, mint Ausztria, Németország, Franciaország, Hollandia, Svédország, Kanada és a Koreai Köztársaság.Néhány ország megkönnyebbüléssel fogadta a döntést. Azt jelezte, hogy politikai megfontolásból tartotta szükségesnek a részvételt, de a felkészülést még nem kezdte meg és számára megkönnyebbülést jelent, hogy nincs egyfajta politikai kényszer a részvételre. Ilyen választ küldött az Egyesült Államok, Kína, Norvégia, Ausztrália és néhány más ország.Három nagykövetségünk jelzett kifejezetten negatív reagálást: a berni, a helsinki és a tokiói nagykövet jelezte azt, hogy politikai és gazdasági körökben értetlenséget és sajnálatot okozott a magyar kormánynak ez a döntése.Nos, tisztelt Ház, sem a svájci, sem a finnországi értetlenséget vagy negatív reagálást azóta diplomáciai csatornákon nem igazolták. A japán külügyminiszterrel személyesen volt alkalmam New Yorkban megbeszélést folytatni, s amikor szóba hoztam a világkiállítás ügyét, Kono úr úgy reagált, úgy nyilatkozott, hogy bölcs döntés volt a magyar kormány döntése, ami - idézem - "...növelni fogja a magyar kormány hitelességét." Nos, ennyit a nemzetközi fogadtatásról, tisztelt elnök úr, tisztelt Ház. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)