Csépe Béla (KDNP)

1994. október 16.

CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Ha hinni lehet a parlamenti matematikának, akkor itt rövidesen szomorú pont kerül egy szomorú történet végére, expóügyben, a kormány előterjesztése alapján. De bármi legyen ez a döntés, azt hiszem, azt már tényként leszögezhetjük, hogy a jelenkori magyar politikatörténet részévé vált ez az egész expóvita.

Ebben hasonlít a bős-nagymarosi ügyhöz, hogy sokan beszélnek róla, a magyar közvéleményt nagyon érdekli, és jelenleg is nagy kíváncsisággal várják a parlament döntését. Ebben - de csak ebben hasonlít. A bős-nagymarosi beruházáshoz ezt itt már többen hasonlították, s az expót is az a vád érte, mintha egy szocialista beruházás készülne. Nos, ez messzemenően nem igaz. Véleményem szerint itt csak negatív párhuzamról lehet szó. Ez pedig az, hogy a bős-nagymarosi ügyben sajnos ránk kényszerült külső körülmények miatt valamit elvesztünk, elvesztettünk; itt pedig a kezünkben lévő lehetőséget saját magunk adjuk fel. Ez az a negatív párhuzam, ami Bős-Nagymaros és a világkiállítás ügyében vonható.

Minthogy a magyar politikatörténet része ez az ügy, ennek van előtörténete és lesz utótörténete is. Az előtörténet igen cikcakkos. Ebben valóban többször volt pálfordulás; azonban vitatkozom Boros László képviselőtársammal, aki azt mondta, hogy még jóval a választások előtt következett be ez a pálfordulás. A jelenlévők közül többen itt voltak azon az éjszakai ülésen, amikor Pál László képviselő úr valóban azt mondta, hogy a Szocialista Párt már nem támogatja az expót. De utána elhangzott ennek a cáfolata is! S az igazi pálfordulás most következett be, amikor a kormány végül is úgy döntött, hogy javasolni fogja az expó lemondását. Azért merem ezt mondani, mert a választások után, amikor nyilvánvaló volt, hogy a közvéleményt érdekli ez a kérdés, a választásokon győztes pártok képviselőinek valamit nyilatkozniuk kellett. Olvashattuk a Magyar Hírlap hasábjain Békesi László és Kuncze Gábor nyilatkozatában - akik akkor még nem voltak miniszter urak, de nyilvánvalóan az ország köztudatában már ez szerepelt, hogy az új hatalom jelentős képviselői, és bizonyára valamilyen tisztség várományosai, és nyilvánvalóan a gazdasági kérdésekben, s az expót is ide lehet csatolni, Békesi László véleménye volt irányadó -, hogy az expó megrendezhető, de szűkebb keretek között. Ezzel én teljes mértékben egyetértek. Tehát a pálfordulás valamikor jóval később következett be - történészek talán majd kiderítik, hogy miért és hogyan.

De mi lesz az utótörténettel? Ha valóban bekövetkezik ez a negatív döntés, az utótörténet az én véleményem szerint semmiképpen nem az lesz, hogy itt meghiúsult egy ábránd, egy szép álom szertefoszlott; az utótörténet az lesz, hogy elmulasztottunk egy óriási lehetőséget.

Amikor az expóról véleményt alkotunk, azt hiszem, mindannyian három körben gondolkozunk. Az első a legszélesebb kör, amelyben az úgynevezett nemzeti szempontok és egyebek szerepelnek - ezért is vált nemzeti üggyé ez az egész expó -; a második kör csak gazdasági, de szélesebb, mint maga az expó ügye; s a harmadik kör pedig a csak költségvetési ügy - mibe kerül, ki tudjuk-e fizetni.

Az első körrel kezdeném. Nagyon hangsúlyozottan szeretném állítani, hogy ez az egész expóügy valóban nemzeti üggyé vált, éspedig azért, mert teljesen véletlenül egybeesik a honfoglalás 1100 éves évfordulójával. Az ország közvéleménye, de nemcsak az országé, hanem az országon kívül élő magyaroké is ezt az egybeesést tulajdonképpen már ünnepli is. Ez úgy terjedt már el, hogy egy olyan páratlan lehetőséget kínál a történelem, amit nyilván meg fogunk ragadni, és valamiképpen a világ elé tudunk állni, hogy itt, a Kárpát-medencében több mint ezer éve államalkotó nemzet vagyunk, és egy világkiállítás alkalmával az egész ország lelkesülten mutatja meg magát a világnak. Úgy vélem, ez nem egy nemzetiszínű, pusztán érzelmi dolog; úgy vélem, mindazok, akik csak gazdasági kérdésnek tekintik az expót, azok sem lehetnek közömbösek egy ilyen lehetőséggel szemben. Én legalábbis nem tételezem fel a várhatóan negatív szavazatokat leadó kormánypárti képviselőkről, hogy az ő számukra közömbös lenne egy ilyen ügy. Én ezt nem téte-

lezem föl!

Azt elfogadom, hogy elsősorban gazdasági szempontból kell ezt megközelíteni, de a gazdasági részre később rátérve, szeretném azt is bizonyítani, hogy ebből a szempontból sem negatív a mérleg; legalábbis akkor semmiképpen sem, ha gondolatban fölállítunk egy teljes mérleget. Tehát a teljes széles kört figyelembe véve, ilyen kérdéseket is a mérleg serpenyőjébe dobva, merem én azt állítani, hogy ennek a mérlegelésnek az eredménye csak pozitív lehet. Valóban nagyon sok dolog van ugyanis, ami jelenleg pénzben nem mérhető; elfogadom, hogy nem lehet egy költségvetés asztalára odatenni mindezeket a dolgokat, amelyeket ez hozhat az országnak. Ezt elfogadom. De azt is állítom, hogy igenis, ezek a szempontok is aprópénzre válthatóak, ha nem is rögtön, ha nem is a világkiállítás évében, de később minden bizonnyal.

Én is hangsúlyozom az egyetemes magyarság ügyét. Ezzel szemben sem lehetünk közömbösek; akik Amerikában vagy Erdélyben élnek, nyilván gondolnak erre, hogy van egy ilyen lehetőség. És ebbe a mérlegserpenyőbe beletenném a kelet-európai régió ügyét is! Itt arról is szó van, hogy nemcsak hogy Magyarország kapta meg a világkiállítás megrendezésének lehetőségét, hanem Kelet-Európa! A Magyarországról kialakult képet tudjuk ezzel javítani, hogy az valamennyire jobb legyen, és semmiképpen ne süllyedjen le a világ közvéleménye előtt.

(17.00)

Nemzeti összefogásról is lehet beszélni, lehet beszélni arról, hogy egy öntudatát elvesztő nép számára egy feladat kijelölése azért csak jelent valamit. Nos, ezek azok az inkább morális, szellemi természetű dolgok, amelyek az expó megrendezése mellett szólnak, amelyek sajnos ebből az előterjesztésből teljesen kimaradtak. Ezért kell azt megállapítanom, hogy az előterjesztés alapján teljes érzéketlenség van a beterjesztő részéről ebben a körben.

Hogyha a második körbe megyünk, tehát most már csak gazdasági szempontból vizsgáljuk az expó ügyét, akkor is van egy szélesebb és egy szűkebb kör. Azt hiszem, azon nem nagyon lehet vitatkozni, hogy az expó, ha sikerülne megrendezni, azért konjunkturális hatást gyakorol az egész gazdaságra. Azt hiszem, ez egy alapvető dolog, legalábbis előttem. Ezt nem akarom különösebben ragozni, de nyilván ki kell emelnem a munkanélküliségre gyakorolt hatást, az idegenforgalom felélénkülését - már előtte is, utána is -, és itt, ebben a körben meg kell említenem azt a presztízsveszteséget, amit a lemondással tulajdonképpen produkálunk. Annak a 28 országnak, amely már jelentkezett, a közvéleménye, pénzemberei, gazdasági emberei, potenciális befektetői mégis csak meggondolják, hogyha nem is az expóra, de máskor is jöjjenek-e ebbe az országba, amely ilyen kevéssel a megvalósítás előtt lemondta az expót.

A külföldi tőke megtorpanása mintha már bekövetkezne, de véleményem szerint - legalábbis ezt az aggályomat szeretném itt kifejezni - könnyen bekövetkezhet ennek a hatására is.

Az ilyen gazdasági mérleget figyelembe véve is érzéketlenséget tapasztaltam a beterjesztésben. Véleményem szerint ez a mérleg is pozitív - lehet, hogy nem rögtön 1996-ban, de a későbbiekben mindenképpen.

Most a legszűkebb körbe érkezve: nyilván ez izgat mindenkit, hogy mibe kerül, ki tudjuk-e fizetni, mit lehet megtakarítani - és ez az igazi költségvetési szempont.

Még egy kicsit az előző köröknél maradva, aggályomat szeretném kifejezni, hogy ennél a döntésnél - de bármilyen más döntésnél is - nehogy az vezesse a pénzügyi kormányzatot, a kormányt, hogy szinte kizárólag két szempont szerint ítél: ez a két szempont az, hogy mibe kerül és mi a parlamenti matematika. Akkor nagyon leszűkülne mindenfajta döntés háttere; ezt nem tételezem fel, de ennél a döntésnél erősen félek ettől.

Itt van a konkrét szám: a 43 milliárd forintos megtakarítás, ami valóban nem csekély és emellett nyilvánvalóan nem mehetünk el úgy, hogy ne próbáljuk megközelíteni azt a döntő kérdést végül is, hogy megérné-e az expó megrendezése, illetőleg lemondjunk-e erről a megtakarításról.

Véleményem szerint ezt a 43 milliárd forintot erőteljesen meg lehet még kérdőjelezni, két ok miatt - és ezt az előterjesztés alapján merem mondani. Nem mutatja be eléggé az előterjesztés, hogy a bevétel elmaradása forintban mit jelent - az idegenforgalom növekedésére, növelésére gondolok elsősorban -, és adós marad azzal is, hogy a lemondás költségét bemutassa. Ha ugyanis ezt a kettőt mélyebben megnézzük, akkor én erősen hajlok arra, hogy a mérleg ebből a szűk költségvetési szempontból is esetleg pozitívvá válhat az expó javára.

Többen mondták már, hogy figyelembe kell venni a kapun belüli és a kapun kívüli beruházásokat. Én elfogadom azt, hogy a kapun kívüli is nélkülözhetetlen, anélkül nem lehet expót rendezni, de a teljes megítélésnél azért vegyük figyelembe azt, hogy rengeteg olyan kapun kívüli beruházás van, amelynek tulajdonképpen más célja is van, és az utóhasznosítással maga az expó-beruházás is ilyen célokat szolgálhat. Tehát óvok mindenkit attól, hogy kizárólag egy szűk körű szemlélet alapján azt mondja, hogy az expó ennyibe kerül, és nem tudjuk kifizetni. Itt nemcsak az expóra fizetünk: itt a főváros olyan beruházásokat nyer, amelyeket esetleg egyébként nem nyert volna.

Itt szeretnék rámutatni arra, hogy itt tulajdonképpen az expó lemondásával - habár én is fővárosi vagyok, de mégis ezt itt elmondanám - a főváros az expó örve alatt hozzájut olyan beruházásokhoz, amelyekhez egyébként nem jutott volna hozzá. Az is egy fontos szempont, hogy így a lemondás útján az igazi vesztes a vidék Magyarországa lesz, azok a vidéki városok, amelyek készültek, hogy bemutassák a magyar kultúrát, mindannyiunk kultúráját.

Mindezek alapján a végkövetkeztetésem az, hogy tulajdonképpen egy csökkentett expó megrendezése igenis reális, sőt a nemzeti ügy figyelembevételével szükséges, és gazdaságilag nem jelent ráfizetést. Ezért ajánlom, hogy a gondolkodásban erőteljesen kapjon szerepet a Világkiállítási Fórum ajánlata: az úgynevezett "E" variáns.

Ezzel kapcsolatban felvetem azt, hogy a költségvetési bizottság, amely tulajdonképpen nem foglalkozott részletesen és jelentősen az expó kérdésével, ismét foglalkozzon ezzel és vizsgálja meg a Világkiállítási Fórum ajánlatát, mert ebben az van, hogy egy csökkentett mértékű expót ez az ország igenis meg tud rendezni.

Felvetem továbbá azt, hogy a költségvetési bizottság, amely tulajdonképpen ennek a kérdésnek a fő gondozója kell hogy legyen - nem csak olyan szempontból, hogy megállapítja, általános vitára alkalmas-e a törvényjavaslat, illetőleg megtárgyalja majd a módosító indítványokat -, széles körűen ismét tárgyalja meg ezt az ügyet és vizsgálja meg ezt az ajánlatot: tehát az úgynevezett "E"

variánst.

Ez a javaslatom, illetőleg kérésem nem ellentétes Szabad György képviselő úr javaslatával, mert amennyiben létrejöhetne egy ilyen parlamenti különbizottság, amely záros határidőn belül foglalkozik ezzel, természetesen az csinálja. De ha ez nem tudna megvalósulni, erre az esetre javaslom, hogy a költségvetési bizottság újból foglalkozzék ezzel az üggyel.

Befejezésül: itt minden véleményben két hullámhossz jelent meg.

Az egyik hullámhossz a konkrét gazdasági hullámhossz: mibe kerül, meg tudjuk-e rendezni. Ezzel én teljes mértékben rokonszenvezek, hiszen ez valóban döntő kérdés ennek a megítélésénél.

A másik hullámhosszban megjelentek a sokak által pejoratívnak minősített, úgynevezett nemzeti szempontok. Ezeket én semmiképpen nem minősítem pejoratívnak és semmiképpen nem arról van szó, hogy valamiféle nemzetiszínű ügyet csinálva ezzel az expóval, olyan költségekbe akarjuk verni az országot, a költségvetést és a lakosságot, amelyek alapján évekig nyögünk egy óriási terhet. Ha ez lenne, akkor minden bizonnyal az "igen" gombot nyomnám meg a kormány javaslatára. Ez meggyőződésem.

De az elmondottak alapján merem azt állítani, hogy ez a gazdasági és ez a nemzeti szempont igenis összetartozik. Akik csak a gazdasági szempontot nézik, ismétlem újra: nem lehetnek közömbösek a többi szempont iránt. Ennek a gondolatnak a jegyében zárom mondandómat, és minthogy úgy kezdtem: rövidesen szomorú pont kerül egy szomorú történet végére, hadd fejezzem be azzal, hogy talán mégsem. Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)