Kelemen András (MDF)
DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Örömmel fogadtam azt a tényt, hogy a kormány beterjesztette az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény módosításának javaslatát, vagyis tulajdonképpen az elmebetegek beutalásával kapcsolatos javaslatot. Annak a folyamatnak lenne ez egy állomása, amelyben annak idején mint orvos magam is részt vettem, és amelyben a magyarországi elmeosztályok börtönszerű zártrendszerű megszüntetésével az irodalomban jól ismert Aranyketrec és Kakukkfészek elborzasztó gyakorlatából a beteg emberi méltóságát figyelembe vevő kezelési módok és célok megvalósítása nyilvánult meg. Kétségtelenül szépséghibája a beterjesztésnek, hogy a büntetőeljárásról szóló törvénymódosítások csomagjában került a Ház elé és nem is a Népjóléti Minisztérium gondozásában. Pedig az orvos-beteg viszony egyik legérzékenyebb területét kívánta szabályozni: a betegségbelátásban korlátozott, vagy magát gyógyításra szorulónak nem megélő páciens kórházba való beutalását. Ebben a vonatkozásban a pszichiátriai gyógykezelésbe vételnek három eljárási módja van a törvénymódosító javaslat 35. §-a értelmében. Mégpedig történhet a beteg kérelmére, sürgős szükség esetén orvosi közvetlen beutalással, s a bíróság kötelező intézeti gyógykezelést előíró határozata alapján. Az első és a harmadik eljárást érzem olyannak, amely nem megfelelően szabályozott a javaslatban. Például a 35. § (3) bekezdése önmagának mond ellent, amikor azt kívánja meg, hogy az elmeműködés zavarában szenvedő személy kérelmezze saját beutalását. Nem érthető, hogy miért szükséges feltétel a saját kérelemre történő beutaláshoz az elmezavar ténye. A második betegbeutalási módszer, a "B"-variáns a javaslat szerint, vagyis a bírósági elrendelés esetében fenntartásaim vannak az eljárás működőképességét illetően. Adva van az orvos, aki kórházi kezelésre szoruló betegét bíróhoz utalja be, hogy az hozzon határozatot az intézeti gyógykezelés szükségességéről. Ehhez a betegnek fel kell vennie a kapcsolatot a bírósággal, ott nyilván elmeorvos szakértőhöz irányítják, hiszen másképp hogyan lehetséges eldönteni a kórházi kezelésre szorultságot? Mindez gyorsan működő bírósági kapacitást és igen fegyelmezett, indulatmentes beteget feltételez, aki ha ilyen, akkor talán járóbetegként is kezelhető.(16.00)Kérdésem tehát: Hogyan látja miniszter úr, működőképes lesz ez a betegek érdekében tervezett, de egyelőre diszfunkcionálisnak tűnő javaslat? (Taps.)