Sirály Péter (MSZP)

1994. november 24.

DR. SIRÁLY PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg nekem, hogy kicsit szubjektíven kezdjem. Idén tavasszal, amikor már látszott, hogy kormányzati felelősség szakad a nyakunkba, amit természetesen akartunk is, beszélgetve képviselőtársaimmal, beszélgetve azokkal az emberekkel, akik kormányzati tisztséget töltöttek be, arra a megállapodásra jutottunk, hogy minden intézkedésünk, minden gondolatunk, minden elképzelésünk, amit megpróbálunk valóra váltani, egy koncepcióba illeszkedjék bele. Ez a koncepció Magyarország modernizációja. Minderről azért volt szó, hogy ne legyenek elképzeléseink, cselekvéseink kapkodóak. A jelen költségvetés torokszorongató kényszerűségei között is, és ennek dacára sem lehet megfeledkezni ezekről a szempontokról.A változtatás kényszere sohasem akkor jelentkezik, amikor minden jól megy köröttünk, a változtatás kényszere mindig akkor jelentkezik, amikor problémák vannak, amikor megoldatlan feladatok vannak, és amikor a változtatások megoldására sokszor legrosszabbak a lehetőségek. Mégsem ment föl minket ez alól a felelősség alól a jelen helyzet. Az államháztartás nagy ellátórendszereiben egyre növekvő feszültségek megoldásában én nagy jelentőséget tulajdonítok a társadalmi önszerveződéseknek és a vállalkozásoknak.Nézzük meg, hogy ezzel kapcsolatban a nyolcvanas évek közepén az Egyesült Államokban megjelent tanulmány mit ír. Idézem. "A heves pénzügyi nyomás hatására az állami és helyi vezetőknek nem volt más választása, mint változtatni azon, ahogyan eddig a dolgokat intézték. Polgármesterek és kormányzók tették magukévá a közösségi magántársulások gondolatát, és fejlesztettek ki alternatív módszereket a szolgáltatások nyújtására. A városok támogatták a szolgáltatók közötti versenyt, és új költségvetési rendszert fejlesztettek ki. A közintézményi vezetők vállalkozói irányításról, tanuló szervezetekről, önerőre támaszkodó városokról kezdtek beszélni. Az államok elkezdték újraszervezni a legköltségesebb közintézményi rendszereiket: az oktatást, az egészségügyet és a szociális ellátást."Ugye, ismerősek a gondok? Én nagyon jól tudom, hogy Magyarország nem Amerika. De a gondok és a megoldásra váró feladatok, úgy látszik, a világon mindenütt közösek. Azt is látom, hogy a megoldás lehetőségei és eszközrendszerei jelentősen eltérnek: mások az Egyesült Államokban, mint Magyarországon. És itt nemcsak a pénzre gondolok, hanem az Egyesült Államokban már széles körben kialakult vállalkozói, karitatív és nonprofit szférára.Mindezekkel együtt Magyarországon is kialakult az elmúlt négy évben egy olyan ellátórendszer vagy kezdeményezés, amellyel a költségvetési törvény foglalkozik, amellyel érdemes nekünk is foglalkozni, amely rendszert szándékaink szerint bővítenék, és amely rendszer megéri azt, hogy egy kicsit közelebbről megvizsgáljuk. Ezzel a rendszerrel a költségvetési törvény IV. fejezete foglalkozik, és nagyon röviden - nyilván nem tudja mindenki szám szerint, hogy mi hol található - elmondanám a kérdéskör lényegét. Ez a IV. fejezet a szociális, oktatási, nevelési közfeladatokat ellátó egyházak, társadalmi szervezetek, magánszemélyek stb. részére adandó normatív hozzájárulással foglalkozik. Ez a szabályozás a jelen pillanatban messze túlmutat a jelenlegi jelentőségén. Azért tartom én ezt a költségvetési törvény kiemelkedően jelentős részének, illetve a jövőbe mutató, egyébként már évek óta meglévő szabályozásának, mert a humán szférába is beviszi a sokszínűséget, alternatív megoldásokat kínál, ugyanakkor reális társadalmi szükségleteket elégít ki, illetve a hiányok megszüntetésében segít. Előremutatónak tartom, mert vélhetően az évek folyamán egyre szélesebb körben alkalmazhatók az itt bejáratott formációk, szervezési, gazdasági megoldások, s kiterjeszthetők egyéb közszolgálati feladatok ellátására, valamint az egészségbiztosítás területére is.A már említett szervezetek, s az ezek között meglévő bújtatott vállalkozások működése racionális, költségérzékeny, a társadalomban jelentkező hiányokhoz, amit nevezhetünk keresletnek is, sokkal könnyebben, gyorsabban és jobban alkalmazkodó, a versenyhelyzet miatt a jobb minőségre törekvő tevékenységet folytatnak. Teszik mindezt annak dacára, és éppen azért, mert a normatív finanszírozás az esetek jelentős részében nem fedezi a tényleges költségeket. Ugyanakkor az ellátottak hozzájárulása sok esetben szerény nyereséget is hoz, vagy "csak" biztos megélhetést nyújt a szolgáltatónak, szolgáltatóknak. A normatív támogatás elegendő arra, hogy az ellátókör a humán szolgáltatásra mintegy rámozduljon, így ez feladatellátó kezdeményezést indukáljon, és valós szükségletek így nyerjenek kielégítést. Természetesen ezeknek a közfeladatokat ellátó, nem állami intézményeknek speciális jogszabályok között kell működniük. Ugyanis a norma plusz támogató szakminisztérium által kijelölt feladat, ebben az ellátási kötelezettség, a szükséges minőségkontroll bátran speciális körülménynek nevezhető.Mindezeket a specialitásokat a maga korlátaival együtt szükségesnek tartom a jó működés reményében. Mindez a jelen szabályozás megváltoztatásának szükségességét, felesleges szabályozások megszüntetését, szektorsemlegesség biztosítását, kontroll beépítését igényli.Nézzük végig, hogy melyek a jelen szabályozás neuralgikus pontjai, talán éppen azért, hogy az ebben lévő lehetőségeket ki tudjuk bővíteni, és a társadalomban ezekben a nagyon költséges ellátó szférákban anyagi ráfordítás nélkül jobb feltételeket alakítsunk ki.A jelen szabályozásban ki vannak rekesztve a normatív költségvetési hozzájárulásból a társas vállalkozások, miközben hátsó kapun, alapítvány által működtetve, vagy közkereseti társaságként becsempészhetők. A kirekesztés sérti a szektorsemlegesség elvét, kirekesztésükkel elvész annak a lehetősége, hogy a humán szférába, ha szerény mértékben is, tőkét hozzanak. Megakadályozza, hogy tisztán elkülönüljön a profit és nonprofit tevékenység. Egyébként mindkét tevékenységi formát hasznosnak, sőt ezeken a területeken közhasznúnak is tudom tekinteni, azzal együtt, hogy az eltérő szabályozást célszerűnek látom.Másik gondnak a feladatátvállalási szerződést látom, melyet az ellátónak az önkormányzatokkal kell kötni. Ezt én feleslegesnek tartom, mint ahogy az egyházi jogi személyek számára ez nem is kötelező. Itt is az egységes szabályozást látom célszerűnek, azzal a megszorítással, hogy az összes résztvevőnek igazolni kell az engedélyező szerv által, hogy az intézmény működési feltételei megfelelnek. Ugyanakkor garanciákat kell beépíteni a működésbe, hogy az általa vállalt feladatok elvégzése megtörténjék. Azt az aggályt, hogy ily módon a humán szolgáltatásokat végző nagyobb vállalkozások gomba módra szaporodnának, s így a költségvetésre többletterhet raknak, nem látom megalapozottnak.A jelen helyzetben, mint már említettem, a törvény megkerülhető, s a tapasztalat az, hogy a szakminisztériumok liberális döntéshozatalai óta sem tolongnak az ilyen ellátást vállalók. Lényegében a humán szolgáltatást nyújtó intézmények szektorsemlegességét, minden résztvevő számára az egységes szabályozást tartom célszerűnek, mely szabályozásban az ilyen intézmények, illetve tevékenységek létrehozását könnyíteném, működését ellenőrizném, ellátási garanciákat építenék be, és az elszámoltatást szigorúbban venném. Bárki, aki csak háza tájára kerül egy ilyen intézmény létrehozásának, beindításának, az tudja, hogy a létesítőnek milyen kálváriát kell bejárnia, hogy a létesítmény szabályai a valóságtól sok esetben elrugaszkodnak, illetve az engedélyezés teljesen szubjektív.(10.10)Ezért tartom szükségesnek a könnyítést, természetesen szigorúan megkövetelve a szakmai garanciákat, a jó működés feltételeit. Ugyanakkor azt is látom, hogy a működés szakmai és pénzügyi megvalósulását szigorúbban kell ellenőrizni. Végezetül: a témát azért tartom nagyon fontosnak, mert jelen pillanatban a szociális-oktatási ellátásból 2-3 százalék esik erre a szférára. Feltétlenül szükségesnek és célszerűnek tartom bővíteni; kevesebb eszközből, kevesebb ráfordításból jobb minőség érhető el. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)