Szilágyiné Császár Terézia (KDNP)
DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt napok vitáiban a '95-ös költségvetés tervezetét igen sokan, sokféle szempontból elemezve bírálták vagy pozitív jelzőkkel illették. Én többek között egy olyan szempontból is vizsgáltam, hogy hányszor sértett törvényt a kormány a költségvetés tervezetében. Nem olyan túl régen, e Ház falai között egy képviselői kérdésre válaszolva - ha jól emlékszem, Pusztai képviselőnő kérdésére válaszolva - a miniszterelnök úr garanciát vállalt arra, hogy a kormány a törvények minden betűjét be fogja tartani, s ő lesz az, aki az esetlegesen előforduló törvénysértések ellen fel fog lépni. Én most többek között szeretnék az ő szíves figyelmébe ajánlani egy kis csokrot a beterjesztő törvénysértéseiből - amit persze lehet, elnézően mosolyogva, csupán a pénzügyminiszter úr apró furfangjainak is tekinteni. A kormány a költségvetés késedelmes beterjesztésével többször is megsértette az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII-as számú törvényt. Mert e törvény előírja, hogy a kormány a helyi önkormányzatok költségvetésének összeállításához augusztus 31-ig rendelkezésükre bocsátja a költségvetési irányelveket és az önkormányzat pénzügyi szabályozásának előzetes elgondolásait. E törvény még akkor is kötelez erre, ha éppen önkormányzati választások zajlanak. A törvény azt is előírja, hogy a kormány köteles szeptember 30-áig benyújtani az Országgyűlésnek a következő évre vonatkozó törvényjavaslatot, és ehhez mellékeli az államháztartási mérlegek tervezeteit. A törvényszegés ténye alól az sem jelent felmentést, hogy a 70 százaléknál nagyobb többséggel rendelkező kormánypártok a Magyar Köztársaság pótköltségvetéséről szóló 1994. évi XLIX-es törvény 44. §-ában felmentették magukat az államháztartási törvényben megfogalmazott kötelezettségek alól, mivel a pótköltségvetés azonban csak október 29-én jelent meg a Magyar Közlönyben, amikor a kormány már rég a törvénysértés állapotában volt; tehát nemcsak erkölcsileg felelős a késlekedésért, de jogilag is törvénysértést követett el. Mielőtt még elfogultsággal lennék vádolható, az is igaz persze, hogy a megelőző kormány az államháztartási törvény 50. § (2) bekezdésétől eltérően valóban nem tájékoztatta az Országgyűlést a következő évi gazdaságpolitikai programról és a költségvetési politika fő irányairól. Ezt azonban június 30-ig kellett volna megtennie, amikor a régi parlament már régen feloszlott; tehát nem volt kinek benyújtania.A választások előtt és után az MSZP és az SZDSZ gyökeresen új gazdaságpolitikát ígért. Így tehát egyértelmű, hogy a gazdaságpolitikát megtestesítő, az elveket a gyakorlatba átültető költségvetés meghatározó irányelveit már az új kormánynak kellett elkészítenie. De az új kormány nem ezt tette, hanem elkészítette a '94-es pótköltségvetést, amelynek gazdaságilag teljesen felesleges voltát az ellenzék képviselői már annak vitája során
is bebizonyították, és az elhangzott érveiket azóta az 1994-es költségvetéssel kapcsolatban megjelenő legújabb adatok szintén alátámasztják.A benyújtott költségvetés az ÁSZ-vizsgálat szerint is legalább hat alkalommal megszegi az államháztartási törvény előírásait, egyes rendelkezései pedig ellentmondanak a pénzintézetekről szóló törvényeknek. Ezen törvénytelenségeknek, persze, eltérő súlyú következményei vannak, de egy részük szinte lehetetlenné teszi a költségvetési törvény tárgyalását. Az államháztartási törvény szerint az államháztartás alrendszereinek minden bevétele és kiadása költségvetésük részét képezi, továbbá, hogy az Országgyűlés a költségvetési törvényben meghatározza a bevételeket és kiadásokat, fejezetenként és címenként. Mindebből következik tehát, hogy az előző évek gyakorlatának megfelelően a kormány köteles minden olyan törvényt benyújtani az Országgyűlésnek, amely befolyásolhatja a bevételek vagy a kiadások alakulását. A költségvetés benyújtásakor azonban például a privatizációs törvény végleges változata nem volt ismert - legalábbis ellenzéki parlamenti képviselők előtt. Pedig a költségvetési törvény egyik legjelentősebb bevétele a privatizációs bevétel, ami önmagában 150 milliárd forintot tesz ki. Vajon milyen számítások alapozták ezt meg, amikor már menet közben többször és alapvetően módosult a törvénytervezet? Ismerve az e körül zajló vitákat és ellentéteket, például, hogy a privatizáció mekkora része legyen készpénzes és milyen mértékben engedélyezzék vagy támogassák az ettől eltérő technikákat... és ha itt még figyelembe veszem miniszterelnök úr ígéretét, hogy a privatizáció során nagyobb mértékben juthatnak vagyonhoz a termelők, a dolgozók, az első kárpótlási tulajdonosok, és ehhez idézek Bauer Tamás képviselőtársam által elmondottakból, aki többek között azt mondta: olyan privatizációs politika kell, ahol csak olyan tulajdonos lehet, akinek pénze, tőkéje van. Hiszen - mondta - tudunk példát arra, hogy a privatizációt politikai, ideológiai szempontoknak rendelték alá. Ezt az előző kormánynak címezte; ez számára elfogadhatatlan. Ugyanakkor felhívja a figyelmet a veszélyre, amely szerinte jelentkezik a másik oldalon is - a másik oldal alatt a munkavállalói szervezeteket és a szakszervezeteket érti -, akik szintén ellenzik a készpénzes privatizációt, és ellene vannak a benyújtott törvényjavaslatnak. Veszélyesnek tartja továbbá azt is, hogy a Ház egészén keresztülívelő koalíció látszik kialakulni a kormány privatizációs elképzeléseivel szemben. Én szívből remélem, hogy a Ház egészén átívelő koalíció meg fog születni a privatizációs törvény vitája kapcsán.De a lényeg az, hogy ez már önmagában is megkérdőjelezi a bevételi tervezet realitását. Mert ezek után igazán nem nehéz megjósolni, hogy a parlamenti vita és szavazás során ez a törvény jelentős változásokon fog átesni. De a költségvetési törvény nem számol a sokszor beharangozott és elkerülhetetlen energiaár-emeléssel sem. A várható 30 vagy 70 százalékos emelés olyan mértékű megterhelést jelent a központi és az önkormányzati költségvetési szervek számára, hogy a kiadási elő-irányzatok egészen biztosan tarthatatlanná válnak. Ahhoz, hogy a költségvetésről, annak bevételi vagy kiadási oldaláról valóban érdemi vita folyhasson, tisztelettel kérjük a kormányt, hogy a tervezett áremelés hatásait vezesse át a költségvetésen. Az államháztartás másik alrendszere a társadalombiztosítás, amely rengeteg szálon keresztül kapcsolódik a költségvetéshez. A további profiltisztítás mértékét, az állami tehervállalás volumenét és rendjét például csak a társadalombiztosítási önkormányzatok költségvetésének ismeretében lehet majd eldönteni.(10.20)Ezek azonban olyan mértékig befolyásolják a költségvetés kiadási oldalát, hogy erről egyáltalán beszélni is csak a társadalombiztosítási költségvetés elfogadása után lesz lehetőség. A kormány persze mindent el is követett annak érdekében, hogy a komoly szakmai vita lehetőségét ki is zárja.Az ÁSZ-vizsgálat is megállapította, hogy a címrend változása, a változások levezetésének hiánya miatt az előirányzat évek közötti összehasonlítása nem lehetséges. Ez lényegében azt jelenti, hogy az országgyűlési képviselők, legyenek kormánypártiak vagy ellenzékiek, úgy kénytelenek dönteni egy-egy előirányzatról, hogy semmiféle összehasonlítási alapjuk nincs.Hegyi Gyula képviselőtársam felszólalásában a következőket mondotta: "Ezt a költségvetést nem szeretném úgy tekinteni, mint egy éves, lezárt költségvetést." Teljes mértékben egyetértek vele, ezt a költségvetést én sem tudom úgy tekinteni, mint egy éves, lezárt költségvetést. Azt gondolom, hogy az igazi, érdemi, szakmai vita talán a már készülőben lévő 1995-ös pótköltségvetés kapcsán fog e Házban lezajlani.A 10. § (1)-(4) bekezdésében egy normatív rendszer szabályozza az ingó és ingatlanvagyon értékesítéséből származó bevételek felhasználását. Mindezt az (5) bekezdés gyakorlatilag annullálja és a döntést a kormány kezébe adja. Ez különösen százmillió forint feletti értékesítések esetében jelent igazán komoly gondot, hiszen a kormány szabad kezet akar adni saját magának ilyen nagyságrendű pénzek felhasználására. Ez nem más, mint egyértelműen az Országgyűlés kikerülése és a pénzek ellenőrizhetetlen felhasználása. Ily módon az ingó és ingatlanvagyonok eladogatásával a kormány tetszőleges mértékben növelheti a felhasználási kötelezettség nélkül rendelkezésére álló pénzt.A központi költségvetési szervek beszerzése évente folyamatosan ismétlődő, óriási volument jelent. Olyan gazdasági érdekek húzódnak meg mögötte, hogy szabályozása az egész gazdaságra igen jelentős kihatással van. Egy ilyen horderejű kérdést nem lehet kormányrendeletben szabályozni. Be kell fejezni az előző kormány által félig már kidolgozott közbeszerzési törvényt és azt az ország nyilvánossága előtt, a parlamentben kell megvitatni. Ellenkező esetben ugyanis felmerülhet az a gyanú, hogy a párbeszéd és a nyilvánosság kormánya rejtetten kíván olyan dolgokat szabályozni, amit az előző kormány az Országgyűlés elé vitt volna.A központi költségvetési szerveket sújtó befizetési kötelezettség érthetetlen rendelkezés. Ez egyfajta, a költségvetési szervekre kidolgozott nyereségadó, amelynek nincs túl sok értelme. Évek óta visszatérő probléma, hogy ezek a szervek rendszeresen alátervezik bevételeiket, és így tartalékolnak pénzt maguknak. Ezt fényesen bizonyította az 1993-as zárszámadás, amely kimutatta, hogy e bevételek 73 százalékkal haladták meg a tervezetet. Ennek csak a jobb tervezés és a szigorú beszámoltatás
- amely a kormány egyik alapvető célja - tudna gátat vetni, nem pedig a bevételek megadóztatása. Ez tendenciájában is ellentmond az államháztartás reformjának.A költségvetési szervek radikális létszámcsökkentése csak úgy képzelhető el, ha azok kizárólag az alaptevékenységüket látják el, de azt magas színvonalon. Minden olyan tevékenységet, amely gazdasági alapon végezhető, célszerű gazdasági társaságba kivinni. A mostani nyereségadó bevezetése csupán annak hallgatólagos elismerése, hogy a költségvetési szervek továbbra is vállalkozhatnak, maszekolhatnak, s a kormány nem képes az államháztartási reform kidolgozására és megvalósítására.A kormánypárti képviselők felszólalásaikban nagy hangsúlyt adnak az önkormányzatok támogatásának. Én megnéztem az elmúlt évek költségvetéseihez benyújtott, akkor még ellenzéki képviselők módosító indítványait, például Békesi Lászlóét, Soós Károlyét, amelyek a mostaninál jelentősen nagyobb mértékben, 40-50 százalékban akartak visszajuttatni az önkormányzatoknak. Érdekes
- persze nem váratlan fordulat -, hogy most, amikor kormányon vannak, már megelégszenek a 35 százalékkal. Felmerült bennem a gondolat, hogy csupán egy aláíráscserével ezeket a módosító indítványokat benyújtom, remélve, hogy most kormánypártiként támogatni fogják két évvel ezelőtti elképzelésüket, de frakcióm a módosító indítványok tekintetében is önkorlátozásra határozta el magát, ezért elsősorban szociális módosító indítványokat nyújtunk be.Van még egy furfang. A jövedelemkiegészítés városi mértékénél, a 35 ezer fő lakosságlétszám feletti városok esetében elfelejtették definiálni a kiegészítés maximális értékét. Helyesebb lett volna talán ezt a pontot úgy megfogalmazni, hogy 10 001 fő felett a kiegészítés legfeljebb 40 millió forint vagy pedig rögzíteni kellett volna, hogy 35 001 fő felett x vagy y millió forint. A korlát teljes elhagyása azt jelenti, hogy ezeknél a városoknál - a képviselők tájékoztatása nélkül - automatizmusszerűen annyi pénz megy ki, amennyit esetleg nem is szántunk volna erre a célra. Én még arra is félve gondolok, hogy esetleg a kiegészítés mértéke attól is függhet majd, hogy az adott város vezetése kormányzópárti vagy ellenzéki lesz-e. Ismét tisztelettel kérem tehát a kormányt, hogy mutassa be a parlamentnek, hogy mely város mennyi támogatást kap ezáltal.A 26. § klasszikus esete annak, hogy amit ad a bal kéz, azt elveszi a jobb, mert bár nagyon jól lehet táblázatokban prezentálni, hogy az új kormány mennyivel több támogatást nyújt az önkormányzatoknak, mint az elődje, közben el lehet feledkezni a kivetett pótadóról. Nemcsak azért nem helyeslem tehát a költségvetési szervek vállalkozási tevékenységét, mert az az államháztartási reformmal ellentétes, hanem mert ellentmond a kormány által oly sokat hangoztatott elvnek is, hogy az önkormányzatoknak saját lábukra kell állniuk és náluk kell hagyni ehhez a helyben keletkezett jövedelmeket.A társadalombiztosítási alapok számláit kezelő pénzintézet kijelölése ellentétes nemcsak a piacgazdaság alapelveivel, de betű szerint is ütközik a pénzintézeti törvénnyel. A javaslat megszünteti az alapok azon jogát, hogy igénybe vegyék a központi költségvetés forgóalapját, ami alapvetően helyes intézkedés. Ugyanakkor ez jelentősen megnehezíti majd az alapok dolgát, hiszen ha az igénybe vett pénzért piaci kamatokat kell majd fizetniük számlavezető bankjuknak, akkor az amúgy is rossz anyagi helyzetük sokkal rosszabb helyzetet fog eredményezni.A törvényjavaslat 30. §-a szintén törvényellenes, mert az államháztartási törvény szerint a kormány az alap bevételeinek és kiadásainak tervezett összegét és rendeltetését az éves költségvetési törvényjavaslattal egyidejűleg köteles jóváhagyásra az Országgyűlés elé terjeszteni. Ennek értelmében a "tájékoztatásul tudomásul veszi" rendelkezést egyszerűen nem lehet elfogadni.Az államháztartási törvény rögzíti, hogy a kormány a költségvetési évben a kezesi felelősség alapján esedékessé válható fizetési kötelezettségeit köteles előterjeszteni az Országgyűlésnek. Ezzel ellentétben a kormány csak az újonnan induló kezességekre határozza meg a 2,5 százalékos felső határt, ami egyértelműen törvényellenes. A járulékos hitelköltségek kivonása a garanciavállalási határ alól szintén törvényellenes. Az előbb idézett rész jól meghatározta, hogy minden olyan törlesztést figyelembe kell venni, ami az adott évben esedékessé válhat. A járulékos hitelköltségek, például egyszeri kezelési díj rendelkezésreállási díj, stb. szerződésben rögzített konkrét összegek, amelyek jól kalkulálhatók a költségvetés összeállításakor is.(10.30)Egyedül az árfolyam-változások hatása valóban kiszámíthatatlan, nehezen számszerűsíthető, ezért ennek kihagyása érthető és elfogadható.Az 54. § nem rendelkezik arról, hogy a Világkiállítási Alapnál a kártérítések kifizetése után megmaradó pénzzel mi fog történni. Szeretnénk elkerülni, hogy az valamilyen csatornán keresztül az általános tartalékba kerüljön.Végezetül Hegyi Gyula képviselőtársamtól szeretnék újra idézni, aki azt mondta, hogy ezt a költségvetést egy olyan lépésnek tekinti, amely a szociális békéhez és a szociális piacgazdasághoz vezető egyik lépcső. Nagyon jó lenne, én örülnék a legjobban, ha ez a vágya, ha ez az álma igaz lenne. De ez a lépcső egyikhez sem vezet' Hogy aggályaim valóban jogosak, talán nem kell mást tennünk, mint odafigyelni a napi eseményekre. Odafigyelnünk azon társadalmi rétegekre: - közalkalmazottakra, vasutasokra, pedagógusokra - és a nagycsaládosokra, akik még nem fenyegetnek sztrájkkal, csak nem értik, hogy a kormány milyen értékrend alapján, milyen prioritást meghatározva sújtja a gyermekeket nevelő családokat. Miniszterelnök úr tegnapelőtt este egy nagygyűlésen, korábbi ígéreteivel szemben, többek között csupán már csak annyit tudott ígérni, hogy azokat a demokratikus jogokat, amelyek a sztrájkhoz, az utcára való kivonuláshoz biztosítottak minden állampolgárnak, senki nem fogja csorbítani. Én azért optimista vagyok. Bízom benne, hogy ennél sokkal többet tudunk nekik adni, ha például a másik oldalon ülő kormánypárti képviselők támogatni fogják módosító indítványainkat, s akkor talán miniszterelnök úrnak még azon ígérete is valóra válhat, hogy az energiaár-emelésből befolyt összegeket teljes mértékben kompenzációra fordítjuk.Köszönöm a türelmüket. (Taps.)