Szabad György (MDF)

1994. november 24.

DR. SZABAD GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnöknő! Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, hogyha egy szóval kellene kifejezni azt, hogy egész átalakulásunknak mi legyen, és rejtetten indulásától mi az alapkérdése, úgy fogalmaznék, hogy emberközpontú legyen a politika. Emberközpontú, mert egy olyan rendszert váltunk le kínok között és kanyarok útján is, amely a "legfőbb érték az ember" jelszavát magasra írta, és mélyre temette a vele kapcsolatos gyakorlati politikai követelményeket. Merem tehát mondani, hogy nincs olyan korszak, amelyben bármilyen tényezőnek e fölé szabadna emelkedni. Igen, a gazdasági felemelkedésünknek is az emberközpontú politika jegyében kell mennie, költségvetéseinknek is emberközpontú költségvetéseknek kell lenniök, ami korántsem jelenti azt, hogy valami elvont humáncélúságnak el kell takarnia gazdasági problémáinkat, vagy akár elébük kellene tolakodnia. Át kell hatnia az egészet annak a célnak, hogy Magyarország boldog emberek országa legyen, és nem egyszerűen jól termelő üzemek együttese vagy valamilyen vonzó ideológiai cél megvalósulásának kísérleti műhelye.(11.10)Az adótörvények és a költségvetés nyilvánvalóan messzemenően összefüggenek egymással, és ezért attól a néhány képviselőtársamtól, akik múltkor egy késői órán, amikor az adótörvények vitájában szóhoz jutottam, jelen voltak és véletlenül most is jelen vannak, elnézést kérek, amikor - legalábbis egy mondat erejéig - magamtól idézek. Arról szóltam, hogy aki ma Magyarországon nem vállal terheket, az értelemszerűen holnap súlytalanná válik; de aki ma Magyarországon túlterhel, annak vállalnia kell a felelősséget az emberek esetleges összeroppanásáért. Ezt megismételve engedjék meg, hogy csak néhány általános vonatkozást említsek fel a költségvetésünkben számomra problémát okozó mozzanatok kapcsán. Elsőként említem - ha úgy tetszik: most is - azt, hogy a költségvetés szerény megítélésem szerint nem számol eléggé az inflatorikus hatásokkal sem a terhelésben, sem a kedvezményezésben. Nincs végigvive sem annak az esztendőnek, amely most fejeződik be, ilyen vonatkozású terhe, sem annak a következményei, amit az elkövetkező év inflatorikus vonatkozásban hoz vagy hozhat. S két vonatkozásban nincs ez eléggé jelen a költségvetésben - ennyivel beérem az általános vitában -: sem olyan tekintetben, hogy a számoszlopokban kellő módon, mértékben és arányokban jelen lenne az inflatorikus tényező beszámítása, sem olyan módon, hogy a költségvetést megközelítő számára világossá válnék, hogy a kormány gazdaságpolitikájában az infláció elleni küzdelem milyen formában jelenik meg.A másik tényező, amit itt is szeretnék szóvá tenni és a bevezetőben mondott emberközpontúság jegyében az inflatorikus tényező mellett ezt is beemelni ide - hiszen közvetett és közvetlen hatásai nagyon is szembetűnőek -: a költségvetést elvonttá, alig-alig vitathatóvá teszi az a körülmény, hogy a kormányzat lebegteti, és e lebegtetés közepette benyújtva a költségvetést, egy árnyékot vet egész vitánkra az energiaárak emelésének mértéke, és emberi vonatkozásban még külön aláhúzva - nem csak a gondolatritmus kedvéért -: a módja is. A hogyan, milyen mértékben és miből kompenzálva kerül mindez bevezetésre - olyan mozzanatok, amelyek után, senkit nem akarva bántani, számomra egyszerűen talány, hogy hogyan tudnak számokról ilyen hevesen és ilyen pontos idézetek formájában vitatkozni a vita résztvevői, amikor ezeket a számokat rendre-sorra megkérdőjelezi vagy meghatározza az energiaár tervezett, de ismeretlen mértékű emelése. A harmadik dolog, amiről szólni szeretnék, az az, hogy egyáltalán nem vitatva, sőt azt kell mondanom, helyeselve, hogy a kormányzat a költségvetés keretei között is felveszi a küzdelmet a fizetési mérleg deficitjének felszámolásáért, és vállalja az egyensúly helyreállításáért vívandó harcot, szeretném megerősíteni azoknak a szavát - talán másképp, mint ahogyan elhangzottak -, akik arra figyelmeztetnek, hogy a gazdaságban bármilyen fontos is a fizetési mérleg deficitjének csökkentése, majd felszámolása, aggasztó, ha a gazdaságpolitika vagy akár a pénzügyi politika egyetlen, bármennyire is fontos tényezőjének és mutatójának a kizárólagossága kerül szinte hangsúlyozásra, és ennek minden az alárendeltje. Engedjék meg, hogy azt mondjam, csak a többtényezős gazdaságpolitika hatékonysága érvényesül a modern gazdaság egész történetében. Mióta az országok kiléptek az autarkiás gazdaságok világából - értve az autarkiás hagyományos parasztgazdaságok meghatározó szerepét -, két tényező volt, ami veszélyessé tette a fejlődést: az, ha a termelés sokszínűsége nem kapott olyan impulzusokat, amelyek a világpiacon felismert jelenségeket számára irányadó tényezőként felmutatni és ezeknek befolyásához segítséget nyújtani tudtak volna; a másik eset, hogy ha ilyen vagy olyan okból egytényezős fejlődést mutatott akár monokultúrás értelemben, akár a gazdaságpolitika egyetlen tényezőre koncentrálása révén. Ezeket a következtetéseket történészként vontam le, sok más, nálam kiválóbb szakértővel együtt, de ajánlom a mai magyar gazdaságpolitikának is, összhangban azokkal a nézetekkel, amelyeket például az MDF vezérszónoka és mások tulajdonképpen hasonló irányultsággal fejeztek ki: ne legyen gazdaságpolitikánk egytényezős! S nagyon-nagyon egyet tudok érteni ennek részproblémái tekintetében azokkal a figyelmeztetésekkel, amelyeket például Bálint György közvetlenül előttem mondott el. Legyen szabad az ő gondolatait most még egy csavarral ellátni. Ő nagyon finoman és nagy szakértelemmel tett különbséget a parlag, a nem művelt föld és az ugar, a nem vetett föld között. Én azt gondolom, nagyon kell figyelnünk erre. Annak lehetnek gazdaságpolitikai indítékai, hogy föld ugaron marad - primitív nyomásos rendszerek nem is olyan jelentéktelen eredményeket értek el a maguk szintjén az ugartartással. (11.20)De egyetlen gazdasági rendszerben, s egyetlen földművelési rendszerben sem vezetett a siker irányába a parlag. Mert az ugar az egy állandó előkészítése az olyan belső vagy külső konjunkturális viszonyoknak, amikor vetni lehet, vetni érdemes, vetni kell. De olyan gazdasági helyzet Közép-Európában elfogadhatatlan, amelyben parlagon maradnak földek, amikor munkaerő-feleslegünk van. Hadd mondjam el, 1944-ben, nem önszántamból, egy munkásszázad keretében különböző háborús és nem háborús feladatok ellátásában volt részem. Átéltük Dosztojevszkij nagy élményét, az Emlékiratok a holtak házából, idézem, amikor a fegyenceket teljesen céltalan feladatokra használták föl. Ő leír ilyen esetet: kiütni egy csónaknak a fenekét a tó közepén, aztán kivontatni emberi erővel, újra befenekelni, újra kivinni, embergyalázó, embert megtörő feladat.Átéltem ilyeneket. És örültünk, amikor más munka nem lévén egy, akkor Magyarországhoz tartozó, most Szlovákiához tartozó községben a helyi vezetők a céltalan munkára bennünket hajszoló keretnek azt a tanácsot adták, hogy évszázad óta itt van egy magas fennsíki legelő, tele elszórva kövekkel. Itt vannak ezek a fiatal legények, hát gyűjtessék össze velük a köveket, hogy a legelő marha megszabaduljon ettől. Gyűjtöttük a köveket, lelkesen. A kövekből kerítés készült, kérem szépen, a legelő révén, és amikor elvonultunk, a község megköszönte, hogy valamit, amire nem volt erő és összefogás, most mi megcsináltunk.A példa, mint minden példa, persze sántít. Mert nem kényszermunkásokról van szó. De ilyen célfeladatok helyben és országosan adódnak. Nincs ok arra, hogy a munkaerő felhasználásában, annak értékesülése arányában, díjazott feladatként ne kerüljenek be ilyenek. Csak impulzusok kellenek, csak kezdeményezés kell, csak elszánás kell, hogy a pocok, ugye, ha jól tudom, a mezei egér 60-at kölykezik egy nyáron, hát ne szaporodjon el olyan mértékben, hogy a káros növények ne szórhassák szét stb., stb. az ártó termésüket a szélben. Nem akarom folytatni.Én azt hiszem, óriási lehetőségek szunnyadnak a társadalomban, ha az emberi értékeket mozgásba hozzuk.De visszatérve a fő mozzanatra, emésztem az időt, kérem, talán ez az epizód sem volt káros. Hadd hívjam fel a figyelmet, hogy hol látom én a deficitet. Egyfelől amit vezérszónokunk elmondott, a gazdasági élénkítés programjának a hiányában is. Tessék megnézni a tőzsde számait! Nyugaton haját tépné a kormány, ha a tőzsdének a számai úgy alakulnának, mint most az utóbbi hetekben, a költségvetés megismerése óta. Elgondolkozott a tisztelt kormány, hogy hogy lehetne itt a gazdaság embereinek nagyobb perspektívákat nyújtani? Külföldön, külpolitikusaink nyilván figyelemmel kísérik, aggasztónak látják a magyar tőzsdén kialakult helyzetet. Egy szót sem lehet, nem minden ülést ültem végig, hallom az erről szólókat. És össze is kapcsolják azzal a körülménnyel, hogy milyen perspektívákat nyújt kormányunk a magyar gazdaságnak a financiális helyzet állandó stabilizálására irányuló pénzügyi szándékokon kívül.De deficit nemcsak itt van. Sajnos, rosszul ütemeztem spontán született hozzászólásomat, nem számítottam arra, hogy ma idő lesz, ezek szerint kevés idő a felszólalásomra. De szeretném jelezni az ordító deficitet másutt. Szóltak róla mások. A demográfiai deficitünkről. Nem ismerek a statisztikában olyan szomorú helyzetet, ami az utolsó fél évszázadban Magyarországon e téren kialakult, és ebben a költségvetésben semmi biztatót nem látok, hogy a pénzügyi deficit a demográfiai deficitünk felszámolásával társulni tud. Pedig a kettő között kölcsönhatás kell hogy legyen. Köszönöm a mosolyokat, nyilván az egyetértést fejezik ki.De látom a másik deficitet is. Az oktatásügyi, művelődési deficitet. Igenis ki kell tűznünk e téren is a célokat. Megítélésem szerint közép-európai státusunk a 18 évig tartó kötelező oktatás bevezetését elnapolhatóvá, de el nem hónapolhatóvá teszi. Itt kopogtat ajtónkon ez a követelés, belülről a tudatszint aggasztó alacsonysága folytán, ami mindenféle demagógiának a leginkább keretet biztosító, aggasztó jelenség. Másfelől az a körülmény, hogy körülöttünk felnőnek a kedvezőbb oktatási feltételeket biztosító országok, és ha mi a pénzügyi, az egészségügyi deficit felszámolása mellé a művelődési deficit felszámolásának szándékát nem csatoljuk kellő biztosítékokkal, aggasztó lesz nemcsak a holnapunk, hanem a nagyon remélt holnaputánunk is.Arra kérem tehát a költségvetés mérlegelőit, hogy ne felejtsék el, hogy a gazdaságpolitikai és pénzügyi célok szolgálatába állítandó költségvetésnek a legnagyobb kötelezettsége mégis az emberközpontú, demokratikus világunk megteremtése, az önkényuralmakból való szabadulásunk és átalakulásunk olyan biztosítása érdekében, amelyik tud előrenézni, nem gigantikus, gigantomániás célokat, hanem emberközpontú világba illő célokat kialakítva. Köszönöm. (Taps.)