Lányi Zsolt (FKGP)
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt érdeklődő hölgykoszorú a karzaton; mert ma többen vannak az érdeklődők, mint a képviselők. Engedjék meg, hogy második felszólalásomat, a kis beszédemet talán egy szubjektív gondolattal kezdjem.Én rendkívüli módon sajnálom a kormánypárt tisztelt képviselőit, mert rendkívüli erőfeszítéseket tesznek és rendkívüli retorikai fordulatokat kénytelenek bedobni annak érdekében, hogy ezt a nemzetrontó, társadalmat megnyomorító költségvetést valahogy pozitívan tudják értékelni. Nagyon sajnálom őket; hisz őket választották, sok-sok ember rájuk szavazott. Nekik ezzel el kell számolni majd, haza kell menni, szembe kell nézni a választókkal - és ez, azt hiszem, nem minden esetben lesz kellemes. És... hát ezért sajnálom őket. De hát nem a sajnálkozás ideje van; ez a parlament. El kell mondjam, itt az előttem felszólaló MSZP-s képviselőtársak közül többen megemlítették, hogy érdekes módon mi, akik a jobb oldalon ülünk, baloldali retorikát használunk: mi vagyunk azok, akik a társadalom érdekeiért küzdünk, akik a kisemberek érdekeiért küzdünk - és nem ők, akiknek ez lenne a feladatuk. (11.40)Ez egy teljesen helytelen felfogás, mert a jobboldal nem azt jelenti, hogy nem érzékeny a szociális problémák iránt, nem azt jelenti, hogy nem kívánja a társadalom jobb közérzetét, nem kívánja a megélhetés javítását, tehát ne keverjük ezeket a dolgokat, és ne baloldali és jobboldali elképzelésekről beszéljünk ilyen esetben. Természetesen, amikor a szakszervezetekkel szövetkezett az MSZP, akkor felmerült a közvéleményben, a lakosságban, hogy biztosan azért, mert a szakszervezet érdekvédelmi szerv, valószínű, hogy a társadalom, a kisember érdekeit fogja nézni, ezeknek az életkörülményein próbál javítani. Ez egy feltételezés volt, de megdöbbentő módon pontosan az ellenkezője történt, az ellenkezője történik.Arra a megjegyzésre, amikor azt mondta a tisztelt MSZP-s képviselő innen a pulpitusról - előttem nem sokkal -, hogy a pénzügyi kormányzatnak, a pénzügyminiszter úrnak van igaza, és nekünk nincs, mi nem értjük, és mi csak azért mondjuk, mert ellenzék vagyunk és ez a kötelességünk, akkor felhívom a szíves figyelmét, hogy az nem volna baj drága pénzügyi kormányzat, az nem volna baj drága képviselőtársaim, hogyha Lányi Zsolt független kisgazdapárti képviselő nem értene egyet a költségvetéssel, még az sem volna olyan tragédia, ha az a 26 független kisgazdapárti képviselő sem értene egyet a költségvetéssel és ezt ragozhatnám a többi jobb oldalon helyet foglaló pártoknál. Itt nagyobb baj van, drága képviselő urak: az egész társadalom nem ért egyet ezzel a költségvetéssel. Ha a tisztelt képviselőtársam olvasná az újságot, hallgatná a rádiót, nézné a televíziót - valószínűleg nincs ideje, mert itt ül a parlamentben -, akkor nincs olyan társadalmi réteg, nincs olyan foglalkozási ág, ahol ne a sztrájkra készülődnének. A mozdonyvezetőktől kezdve az egészségügyi dolgozókon keresztül, a pedagógusokig... és nem akarom ragozni az összes olyan szervezetet, olyan érdekvédelmi szervezetet, amelyek arra készülnek, hogy sztrájkkal, munkabeszüntetéssel, különböző eszközökkel megakadályozzák, hogy ez az országrontó költségvetés megszavazásra kerüljön. Egyszerűen az életfeltételeiket, a megélhetésüket, az állásukat féltik. Gyakorlatilag higgyék el nekem, hogy - bár nem ildomos itt anekdotákat mesélni - ezek a felszólalások egy kicsit emlékeztetnek arra a bizonyos anekdotára, amelyben a bolondokházából a bolondok néznek ki a kerítésen és azt mondják: "Nézzétek meg, mi vagyunk a normálisak, az mind bolond, aki ott kint van!" Ez így látszik ma: az egész társadalom bolond, és önöknek van igazuk. Ez egy elég veszélyes és csúszós pálya.A Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt nemcsak kritizálni akar, hanem keresi azokat a forráslehetőségeket, amelyekkel a költségvetési egyensúlyt valahogy fenn lehetne tartani, ugyanakkor a teljes társadalom teherbírását figyelembe véve, a társadalomban elsűrűsödő szinte megoldhatatlan terheket valami módon csökkenteni tudja. Mi ebben gondolkodunk, erről vitatkozunk, erről beszélgetünk, ezért a múltkor, amikor először szóltam ehhez a témához, akkor említettem két forráslehetőséget. Akkor csak 8 perc 10 másodperc, most egy kicsit több áll rendelkezésemre, erről a két témáról egy kicsit kibontva szeretnék beszélni.Az egyik a privatizáció. Mi öt éve hirdetjük, hogy a privatizációból és az állami tulajdon lebontásából hiányzott egy jelentős elem, amelyet egyszerűen reprivatizációnak hívnak, tehát először becsületesen kellett volna a tulajdont rendezni. Ez miért fontos?Egyrészt azért, mert ezt követeli az erkölcs, a római jog és egyéb dolgok, mert a magántulajdon szentsége egy olyan dolog, hogy amit erőszakkal elvesznek, térítés nélkül, kártérítés nélkül elrabolnak, ha gyakorlatilag egy rendszerváltozás történik, és lebontjuk a kommunizmus államosító és elrabló tevékenységét, a diktatúrát, akkor ezt becsületesen el kell rendezni. Ez nem történt meg, ennek következtében az első úgynevezett vadprivatizáció, az úgy-ahogy szabályozott privatizáció gyakorlatilag nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Miért?Azért nem váltotta be, mert létrehoztunk egy Állami Vagyonügynökséget, amelyet nemes egyszerűséggel egy államilag létrehozott orgazda-szervezetnek szoktunk nevezni. Azt is megmondom, hogy miért szoktuk annak nevezni. Azért, mert az Állami Vagyonügynökségnek a világon semmi köze nincs ahhoz a vagyonhoz, amit most árusít. Az a vagyon vagy magánembereké volt, vagy a társadalom hozta létre, de semmiképpen sem ők, ennek következtében az értékesítése is orgazda-színvonalon szokott történni, 10 százalék körüli értékesítési nagyságrendben.Jóformán az ország kétharmada el van adva külföldinek, belföldinek, ügyeskedőnek - ezt nem akarom ragozni -, ugyanakkor a költségvetésben nem látom a befolyt milliárdokat, tízmilliárdokat, százmilliárdokat. Keressük, hol van ez a pénz, hová tettük, hová tette a kormány?Nem önök, a régebbi, mindegy, most nem akarok ilyen háborúsdit, hogy melyik kormány hibázott, hogy hibázott, mert ezt már eléggé ragoztuk itt többen, több tízen. Gyakorlatilag ez a pénz nincs meg, vagyon sincsen, tehát nagyon nehéz a helyzet. Most lehet, hogy ezek a nagy Matáv- és egyéb privatizációk bizonyos milliárdokat a költségvetés forrásoldalán megjelentetnek - ugyan most legutóbb hallottam, hogy azt is kölcsönből fogják befizetni, amivel tartoznak, tehát az sincs meg, de a vagyon sincsen meg. Ez egy elég furcsa helyzet, megérné, hogy ezt egy kicsit jobban megvizsgáljuk. Ezzel többet kellene foglalkozni, ezzel nem foglalkozott a zárszámadás, nem foglalkozott a kormányzat, nincsen kibontva, még a számvevőszék is nagyon diszkréten és bájosan érintette csak ezt a témát; nem tudom, miért, biztosan megvan a mélyebb oka. Tehát gyakorlatilag ez volna egy olyan forrás, amivel esetleg a társadalom teherviselését lehetne könnyíteni.A másik dolog pedig az adósságállomány. Egy kis történelmi visszatekintés: amikor a háromoldalú tárgyalások voltak, akkor az a megtisztelő feladatom volt az egyik ilyen albizottságban, amely gazdasági kérdésekkel foglalkozott - akkor a kisgazdapártot abban az albizottságban képviseltem -, akkor azt kértem, hogy vegyük elő az adósságállomány témáját, nyissuk ki a főkönyvet. Ez alatt azt értem, hogy nézzük már meg, hogy a Kádár-kormány idején az új gazdasági mechanizmus, a nyugat felé nyitás esetében a felvett milliárd dollárok - amelyek az úgynevezett rendszerváltásnál 23 milliárd körüli nagyságrendet képviseltek - vajon hogyan kerültek elköltésre? Mit használtunk fel ebből belföldön akár az életszínvonal stabilizálására, akár nagyobb beruházások létrehozására: Paksra stb., és vajon mennyi az az összeg ebből az akkori 23 milliárdból, amely nem Magyarországon került felhasználásra? Hiszen mindnyájan tudjuk, és ez ma már nem titok, hogy a Kádár-időkben a szalonképességet Kádár nyitása jelentette, így lehetőség mutatkozott, hogy ide pénzeket hozzon a nyugati világ, a nyugati bankvilág. Ugyanakkor tudjuk, hogy volt úgynevezett internacionalista segítségnyújtás, amelyet Kubától Nicaraguán keresztül, akár a volt Szovjetunió felé is bizony rajtunk csak "átkönyveltek". Tehát megjelent egy szám, hogy ennyi pénzt kaptunk, és rögtön továbbvittük.