Horn Gábor (SZDSZ)
HORN GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Ezt a rövid hozzászólásomat egy szomorú megállapítással kell kezdenem: közgazdászként azt kell mondanom, hogy jó költségvetéssel én még nem találkoztam. Jó költségvetés nincs. De ez a költségvetés ezek között is különösen rossz. Olyan rossz, mint a gazdaság helyzete ma Magyarországon. Ezzel teljesen egybecsengő módon alakul ez a költségvetés. Abból a helyzetből indul ki, amelyet mi magunk is május után döbbenten tapasztaltunk és amely sajnos jóval rosszabb, mint amit eredetileg gondoltunk. Még annál is rosszabb. Sajnos sokkal rosszabb, mint amit az előző kormány gyakran emlegetett, ma ellenzékben is néha felvetve, hogy nem is olyan rossz a helyzet. Sajnos a helyzet nagyon rossz. Ennek megfelelően ez a költségvetés is olyan megszorító intézkedéseket tartalmaz, amelyek jelentősen érintenek számunkra, számomra mint tanárember számára is fontos területeket, így az oktatást is.Ezzel együtt is azt gondolom, nem tehetünk mást, nincs más dolgunk nekünk, parlamenti képviselőknek, mint tudomásul venni ezt a rossz gazdasági helyzetet. És persze azt a nehéz helyzetet is - akár saját szakszervezeti múltamra visszaemlékezve -, ha én az érdekegyeztetés másik oldalán állnék, akkor nyilván most mást tennék és azt mondanám, hogy ez a költségvetés talán lazítható. De parlamenti képviselőként, kormányzati képviselőként nem tudok mást tenni, mint tudomásul venni ennek a költségvetésnek a keretszámait, keretfeltételeit. S ezen belül a költségvetés alaphelyzetét figyelembe véve azt vizsgálni, hogy mit is jelent az oktatás számára ez a költségvetés.Mert azt kell mondanom - és akkor már nem is vagyok olyan szomorú, a második kijelentésemmel -, hogy ez a költségvetés az oktatás számára nem jelent olyan megszorításokat, mint más területek számára. Ez a kormány a költségvetésében, ha nem is tudta figyelembe venni a tényleges szükségleteit az oktatásnak, a közoktatásnak, a felsőoktatásnak, de figyelembe vette azt, hogy van egy kormányprogram, amely kormányprogramnak nagyon jelentős törekvései vannak az oktatás vonatkozásában. S ezeket a törekvéseket egy ilyen rossz gazdasági helyzetben, ilyen körülmények között is elő kell készíteni, még ha az idén ezeket nem is lehet következetesen végrehajtani.Röviden hadd térjek ki tehát ezekre a pontokra, amelyekben ez a költségvetés kifejezetten támogatja az oktatás ügyét, azt a kormányprogramot, amelynek megvalósítása számomra mindennél fontosabb.Nézzük először a felsőoktatás ügyét. Elég lehetetlen vita bontakozott ki felsőoktatás-ügyben az elmúlt hónapokban. Egy félresikerült pénzügyminisztériumi belső anyagban, egy munkaanyagban szerepelt egy olyan mondat, amely felvetette egy esetleges létszámcsökkenés kérdését a hallgatói területen, elsősorban az első évfolyam vonatkozásában.Szeretném jelezni mindenki számára, hogy ez az állítás ma már nincs benne a költségvetésben. Ez a költségvetés 9-10 ezer fővel kívánja növelni 1995-ben a hallgatói létszámot, ezen belül is 2000-2500 fővel az első évfolyamosok létszámát. Tehát egyszerűen tudomásul veszi ez a költségvetés azt a kormányzati törekvést, hogy nincs mese, meg kell nyitni a felsőoktatási intézmények kapuit. Ez az egyetlen megoldási lehetőség az ifjúsági munkanélküliség, a szerkezetváltás, a gazdaság felemelkedése szempontjából. S ugyan kis lépést, de tesz ez a költségvetés ebben az irányban. Nem árt ehhez viszonyulni a továbbiakban és nem egy október elejei munkaanyag mondatához.A másik elem, amelyet gyakran a felsőoktatás vonatkozásában eme költségvetéssel szembeállítanak, hogy nincsenek benne fejlesztési források. Szeretném jelezni, hogy ebben a költségvetésben 3 milliárd forintnyi fejlesztési forrás áll rendelkezésre 1995-ben a felsőoktatás számára. A felsőoktatás ennek sokszorosát fel tudná használni. Magam is úgy gondolom, indokolt lenne ennél nagyobb mennyiségű fejlesztési forrás. De van beépítve a felsőoktatás költségvetési keretszámaiba - igenis - fejlesztés. Ez a bizonyos 3 milliárd forint.Ehhez képest vannak más források is, amelyek rendelkezésre állnak. Négy és fél, ötmilliárd forint hever
a Felsőoktatás-fejlesztési Alapban, ebben a bizonyos FEFÁ-ban, amely az elmúlt kormányzati ciklusban szinte alig költött valamit ebből a pénzből. S ami rendelkezésre áll - még egyszer mondom: 4,5-5 milliárd forintnyi összeg rendelkezésre áll - a felsőoktatás fejlesztésére. Ugyanígy egy 120 millió dolláros világbanki program, felsőoktatási taneszközprogram hever ugyanígy kihasználatlanul, kiaknázatlanul két éve a kulturális tárca asztalán, az előző kormány asztalán. Nem sikerült még csak a feltételeit sem biztosítani annak, hogy ez a világbanki program, ez a világbanki hitel megvalósulhasson. Százhúszmillió dollár már elég sok pénz - ne kelljen most ezt a fantasztikusan nehéz műveletet elvégeznem, hogy mennyi pénz -, de mindenesetre nagyon komoly erőforrás. Bízom abban, hogy a jelenlegi kulturális kormányzat 1995 első félévében ezt a szerződést aláírja és megnyílnak ezek a forráslehetőségek. Nem az történik velük, mint az elmúlt négy év során történt, hogy tudniillik a közelébe sem kerültünk ezeknek.Harmadrészt a felsőoktatás fejlesztésének egy lényeges eleme az expó elhagyásával nem szűnt meg. Tehát az a fejlesztés, amely az expó kapcsán a felsőoktatást érintően, sajnos elsősorban Budapestet érintően elkezdődött, ez be fog fejeződni a következő néhány évben. Tehát az az Universitas program, amely elindult a kilencvenes évek első felében, az befejeződik. Erre megvannak a források ebben a költségvetésben. Tehát lesznek új lehetőségek.Végül, de nem utolsósorban azt gondolom, a felsőoktatás problémáinak egy része nemcsak vagy nem elsősorban pénzkérdés. Szándék kérdése, törvényi szabályozás kérdése, hogy támogatja-e ez a parlament, ez a kormány a magánalapítványi és egyházi felsőoktatási intézményeket.Magyarországon összesen 3, azaz három magán-felsőoktatási intézmény van. Azt hiszem, ennél sokkal több létrejötte indokolt, ami nem feltétlenül költségvetési többletforrást jelent, hanem a felsőoktatási törvény sürgős módosítását jelenti. Megnyitva ezzel a magyar felsőoktatásban olyan lehetőségeket, amelyek újszerűek, más típusúak, más forrásokra épülnek.Ugyanígy azt gondolom, a közalapítványi forma, amelyet a kormányprogram rögzít a felsőoktatás számára, lehetővé teszi azt, hogy az állami felsőoktatásban új erőforrások jelenjenek meg, ezek végre lehetővé teszik annak az abszurd helyzetnek a feloldását, amely abból fakad, hogy Magyarországon egy városnak, egy vidéki vagy akár a fővárosi önkormányzatnak sok esetben istencsapása az, ha egyetlen főiskola működik a terepén, miközben tőlünk egy kicsit nyugatabbra óriási üzlet egy önkormányzat számára az, hogy egyetemet, felsőoktatási intézményt tart fenn. Magyarországon az a struktúra, amely ma is létezik, s amelyet a kormányprogram szerint szeretnénk felszámolni - jelzem, nemcsak szeretnénk, hanem fogunk is felszámolni -, lehetővé teszi azt, hogy az önkormányzati szféra is megjelenjen a felsőoktatási intézményekben mint többletforrást képviselő. S természetesen ezzel együtt mint megrendelő, mint a felsőoktatási intéz-ményekben tulajdonosként részt vevő pénztulajdonos, fenntartó. Ez természetesen igaz lehet, igaz kell legyen azokra a vállalkozókra, azokra a nagyvállalatokra vagy akár közepes és kisvállalatokra is, amelyeknek igenis érdekük lehet a jelenleginél jóval nyitottabb felsőoktatási intézményrendszerben való részvétel, anyagi erőforrások
biztosítása.Ez tehát nem költségvetési kérdés, hanem kormányprogram kérdése. Egy valóságos nyitási folyamat megvalósításának kérdése. De mindenképpen kiegészítő forrás a felsőoktatás vonatkozásában.Ennél talán nagyobb indulatokat, még a felsőoktatási ügyeknél is nagyobb indulatokat váltottak ki a közoktatás ügyei az elmúlt néhány hétben, hónapban. Kétségtelen tény, sokszor elhangzott a költségvetési vitában is, hogy a közoktatási intézmények alapvető forrását jelentő normatív támogatás harmadik éve a költségvetési tervek szerint nem változik. 1993-ban, 1994-ben és a tervek szerint 1995-ben is a normatíva nominálisan ugyanannyi, egy fillérrel sem több, mint az előző időszakban.Ez - azt gondolom - szakmailag, oktatáspolitikailag tarthatatlan helyzet. Ezt az abszurd helyzetet, ezt az elfogadhatatlan helyzetet egyetlenegy dolog igazolja, s ez pedig az, amivel az elején kezdtem: az ország gazdasági állapota igazolja ezt a helyzetet.Ezzel együtt is azt gondolom, a vita során meg kell vizsgálni azt, hogy vannak-e és ha vannak, akkor hol vannak olyan erőforrások, amelyek legalább néhány ponton lehetővé teszik a közoktatási normatívák változtatását. Néhány olyan kulcsponton, mint például az óvodai normatívák ügye. Mert az előző kormányzat nagyon gálánsan viszonyult az óvodai rendszerhez. Az óvodai normatívák ma majdnem felét jelentik az általános iskolai normatívának. Nem tudom, ki gondolhatja komolyan azt, hogy azért, mert egy gyerek kicsi, azért önmagában ettől a ténytől olcsóbb is.(12.00)Az előző kormányzat ezt gondolta, és sajnálatos módon ez a költségvetés is ezzel számolt. Tehát példának okáért: ha vannak források - hallottam javaslatokat az elmúlt időszakban a vita során -, akkor azt gondolom, ezek a források legalább gesztus értékűen az óvodák felé kell hogy nyissanak, mint az egyik ilyen lényeges terület felé.Ugyanígy valószínűsíthető a közoktatás más pontjain, például a kistelepülések kis iskoláinak vonatkozásában szükséges források megtalálása. Bár szeretném jelezni, hogy ez a költségvetés, az előzőekben nemzettipró
- de lehet, hogy nem jó szót mondok, mert annyira szép volt, hogy nem jut eszembe - költségvetés, amely nagyon jól hasonlít az előző évire, tehát az is eléggé nemzettipró lehetett ilyen alapon. Ez a nemzet még nem tipródott teljesen el, még ha időnként munkaszolgálatos időszakainkra emlékezünk is szépen vissza itt, eme mikrofonnál, azért nem tartunk még itt, szerencsére. Ezzel együtt is azt gondolnám, hogy ebben a költségvetésben van egy 1,2 milliárd forintos többlet az előző évhez képest a kistelepülések kis iskoláinak támogatására. Tehát több van, mint az előző évben volt. Azt gondolom, ez az 1,2 milliárd forint kevés lesz. Lehet, hogy majd a pótköltségvetésben kell valamikor ősszel megoldani, hiszen itt kötelezettsége van mind az államnak, mind a helyi önkormányzatoknak.Összességében tehát azt gondolom, hogy a normatívák jelenlegi állapota nagyon rossz helyzetet teremt az iskolák számára. Nehezen kezelhető helyzetet teremt, bár hibásnak tartom azt a gondolatmenetet, ami a januári energiaár-emelkedéseket összekapcsolja ezzel a kérdéskörrel, hiszen a januári energiaár-emelkedések majd a vita következő fázisában kerülnek a parlament elé. Nyilván lesznek - mint ahogy tudomásom szerint vannak is -ennek kompenzációs elemei. Tehát ez nem azt jelenti, hogy ebből a normatívából kellene azokat teljes egészében finanszírozni.Van azonban az önkormányzatok számára egy pici előrelépési lehetőség ebben a költségvetésben. Azzal, hogy harminc százalékról harmincöt százalékra emelkedik a személyi jövedelemadó helyben maradó része, ezzel az önkormányzatoknak egy kicsit nagyobb mozgásterük lesz. Ha nem is oldódnak meg azok a konfliktusok, amelyek rájuk zúdulnak, de mégiscsak valamilyen formában egy picike többlet mozgási lehetőségük lesz az önkormányzatoknak ezzel az öt százalékkal. A következő nagyon lényeges kérdés - tételszerűen nem milliárdokról van szó, de az oktatáspolitika, az oktatás modernizációja szempontjából nagyon lényeges kérdés - a közoktatás modernizációjának ügye. 1994-ben a költségvetésben, ha mindent összeadunk, körülbelül négyszázmillió forint állt rendelkezésre a közoktatás fejlesztésére. Ebből - írd és mondd - 80, azaz nyolcvanmillió forint jutott volna el, részben el is jutott a pedagógusokig, a helyi szintű fejlesztésekig magukhoz az iskolákhoz a pedagógusszakma megújítása program keretében.Ezzel szemben ebben az egyébként nagyon szigorú - ha szabad ezt a szót mondanom - szőrös szívű költségvetésben ez az összeg nyolcszázmillió forintra emelkedik. Tehát a közoktatás modernizációs alapjára nyolc-százmillió forintot tervez ez a kormányzat, amiről azt gondolom, hogy önmagában persze kevés, de mégiscsak egy olyan jelentős lökést jelenthet - vesd össze a nyolcvanmillióval -, amely elindíthat bizonyos folyamatokat a magyar közoktatásban. Mire gondolok? Nem arra gondolok, amit az előző négy, illetve nemcsak négy, hanem nyolc-tíz évben nyomon követhettünk a közoktatás-fejlesztésben, hogy tudniillik iskolakísérletekre, nagyívű pedagógiai kutatásokra jutottak pénzecskék
- nagyon kevés - nagyon sokfelé szétszórva. Azt gondolom, a magyar közoktatásnak - és ez a kormányzati programban is rögzítődik - van néhány olyan neuralgikus kérdése, amelyekre sürgősen választ kell adni. Erre a válaszra ez a nyolcszázmillió forint elegendő. Melyek ezek? Szinte csak felsorolásszerűen: ilyen probléma a kisiskoláskor egész oktatási-nevelési rendszere, amelyről sok mindent el lehet mondani, de egyet biztos nem, hogy tudniillik gyerekközpontú, személyközpontú lenne, hogy a kisgyermekek életkorára, lehetőségeire, egyéni fejlesztésére lenne nyitott. Sajnálatos módon ezt a nagyon rossz helyzetet szülőként is tudom igazolni.Sürgősen el kell tehát indítani - szerencsére nem elölről elkezdve -, támogatni kell azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek a magyar oktatási rendszer legkülönbözőbb pontjain, Winkler Mártától kezdve egészen az alapítványi és magániskolákig vagy egyházi általános iskolákig, megindultak. Ezekhez a programokhoz pénzt kell adni. Nem arra, hogy ezekben a programokban részt vevők az iskola folyosóját ki tudják festeni, hanem arra, hogy ezeket a programokat befejezzék, és ezek a programok hozzáférhetőek legyenek a pedagógusok széles körei számára.Ennek másik forrása lehet - hadd jegyezzem meg zárójelben - a megyei pedagógiai intézetek fejlesztése. A kormányprogram alapján a kormány '95-ben a tankerületi oktatási központokat meg fogja szüntetni. A költségvetésben erre tervezett, körülbelül kétszáznegyvenmillió forint elegendő lehet arra, hogy a megyei pedagógiai intézetek végre színvonalasan el tudják látni a helyi szintű szolgáltatásokat, végre ne úgy kelljen alternatív taneszközöket választani a pedagógusoknak, hogy nem is látják azokat, hanem stencilezett papírokon szám formájában jelennek meg előttük, hanem elérhető lesz az, hogy a megyei pedagógiai intézetekben egy könyvtárban ezek a könyvek megtekinthetők legyenek, ad absurdum ki is kerüljenek az iskolához egy-két hétre, hogy a pedagógusok dönteni tudjanak. Ehhez az a bizonyos kétszáznegyvenmillió forint számításaink szerint igenis elegendő forrást jelent. Ezeket a lépéseket meg kell és meg is lehet tenni eme költségvetés keretében.Ugyanígy ez a nyolcszázmillió forint forrást jelenthet az információs robbanásra való válaszadásra. Nagyon komoly feladat, nagyon komoly kihívás a magyar közoktatás számára az informatika, az információs rendszerek behozatala az iskolarendszerbe Természetesen úgy, hogy ez minden iskola számára hozzáférhető legyen. Hiszen jelenleg az történik az informatika-oktatásban, hogy a jó helyzetben, jó pozícióban lévő, általában gazdag önkormányzatok területén működő iskolák elérik ezt a lehetőséget, de a kistelepülési szinteken, vidéken, kis iskolákban nem áll rendelkezésre az a minimális infrastruktúra sem, amely tisztességes informatikai oktatáshoz kellene.Nagyon nagy kihívás - és ebből a nyolcszázmillióból azt gondolom, minden további nélkül megoldható - a kommunikációs készség fejlesztésének belopása az iskolarendszerbe, a konfliktusok megoldásának iskolai közegben való felvállalása, vagy az iskolai közélet egészének fejlesztése. Nyilván hosszú időnek kell eltelnie addig, amíg Magyarországon az iskolarendszerben a diákok, a gyerekek alattvalóból, kiszolgáltatott gyerekből iskolapolgárrá válnak. De ez program kérdése is, és ez a kormányprogram ezt vállalta, remélem, vállalni is fogja.Tényleg csak jelzésszerűen: ugyanígy megoldandó feladat a társadalomismeret képzésének, oktatásának bevonása az iskolarendszerbe. Hiszen, miközben a magyar oktatási rendszer, mondjuk, történelemoktatás szempontjából nagyon színvonalas és magasröptű a mo-hácsi vésztől a második világháború környékéig, addig szinte egyáltalán nem foglalkozik a közelmúltunkkal, a tegnapunkkal vagy a mánkkal ez a képzési rendszer. Tulajdonképpen a pedagógus jószándékára van bízva, hogy ellop-e időt a történelemoktatástól vagy más tárgyaktól arra, hogy például beszéljen arról, mi folyik itt, ebben a parlamentben, miért vagyunk ennyien, és miről is vitatkozunk. Azt gondolom, ez a helyzet tarthatatlan. Kormányzati feladat biztosítani annak a feltételeit, hogy a társadalomismeret része legyen az oktatásnak. Ez a nyolcszázmillió forint ezt szolgálja. Mint ahogy ugyanígy szolgálnia kell a környezeti nevelés ügyét. Több mint négyezer pedagógus vállalja ennek ma már összes terheit, és nem élvezi ennek előnyeit. Vagy az olyan iskolaszerkezetek támogatását, az olyan iskolatípusok támogatását, amit az angolszászok komprehenzív iskolának neveznek, ahol az iskola falai között van a diáknak választási lehetősége, és nem tízéves korában kell egy nyolcosztályos gimnázium keretében otthagynia a szerencsésebbnek saját társait, a többieknek pedig eleve leszakadva helyben maradnia.Ezek a kiemelt feladatok, azt hiszem, támogathatók, finanszírozhatók ebből a nyolcszázmillió forintból. Reményeink szerint ez be is fog következni. Végezetül még két tételre hadd hívjam fel a figyelmet. Egyrészt ebben a költségvetésben hétszázmillió forinttal több van a tankönyvellátásra, mint az előzőben volt. Így is nagyon kevés az a pénz, ami a '95-'96-os évben tankönyvek támogatására rendelkezésre áll, de mégis jóval több, mint egy előző időszakban. Ha ehhez ki lehet és ki kell dolgozni egy olyan szociális ajánlást, amely elér az iskolákig, az iskolák számára lehetőséget biztosít differenciálásra a tankönyvtámogatások felhasználásában, akkor talán elképzelhető, hogy '95-ben eljut a tankönyvsegély, a tankönyvtámogatási segély azokhoz, akikhez el kell jutnia. Tudniillik azokhoz, akik ténylegesen nem tudják megvásárolni ezeket a tankönyveket.(12.10)Még egy tétel van, amiről beszélni szeretnék: ez pedig a közalkalmazotti bértarifa-rendszer költségeinek fedezete. Ebben a költségvetésben a tavalyihoz képest 9 milliárddal több áll rendelkezésre a sokat vitatott közalkalmazotti bértarifa-rendszer bevezetésére. Itt nem új forrásról van szó, hanem arról, hogy ez a kormányzat tudomásul veszi: ezen bértarifa-rendszer törvényben való bevezetésének terheit nem lehet az önkormányzatokra hárítani. Nem oldható meg úgy a kérdés, hogy mi itt, a parlamentben, megszavazunk egy új bértarifa-rendszert, és aztán valaki más majd kifizeti ennek a terheit, ha kell, hitelből - amit ugyanúgy nem tud visszafizetni, mint ahogy sok esetben hiteleket sem tud kapni egy-egy önkormányzat. Úgy gondolom tehát, igenis, fontos gesztusa ennek a költségvetésnek annak tudomásulvétele, hogy ha a parlament döntéseket hoz itt, a Házban, akkor ennek a következményeit nem viselheti valaki más.Azt gondolom, az szakmailag nagyon jó, hogy a normatív finanszírozás létezik 1995-ben is, tehát az előző kormány, illetve a közoktatási törvény ellenére sem jön létre Magyarországon 1995. január 1-jétől az az abszurd helyzet, amely központi bértarifa-rendszer központi bérszabályozását jelentette volna, amelynek keretében a pedagógusok kikerülnek a helyi társadalom köréből, amelynek keretében az iskola újból államosításra került volna. Azt kell mondanom: az a tény, hogy nem történt meg a törvény által előírt központi bérgazdálkodási rendszer bevezetése - és ezzel, ugye, módosul is a közoktatási törvény -, mindenképpen olyan pozitívuma ennek a törvénynek, amelynek lehetnek további kimenetei. Azt hiszem, egy következő időszakban egy picit jobb helyzetben lehet előremenekülni, lehet végrehajtani ennél keményebben és határozottabban a kormányzati program oktatási elemeit.Összességében tehát én azt gondolom, hogy a saját szakterületünkre vonatkozóan mindannyiunknak nehéz szívvel lehet majd ezt a költségvetést elfogadnunk. Nehéz szívvel, de nem lehetetlen ezt megoldanunk, hiszen jómagam hiszek abban, hogy ez a költségvetés az egyetlen lehetséges utat választotta, amikor tudomásul vette, hogy az egyensúly felborulása nem lehetséges változat, és ezzel együtt bizonyos elemeiben ez a költségvetés igenis szolgálja az általunk elfogadott kormányprogramot. Köszönöm szépen. (Taps.)