Békesi László (MSZP)
DR. BÉKESI LÁSZLÓ pénzügyminiszter: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani képviselőtársaimnak a tavalyi zárszámadás parlamenti vitájában elhangzott észrevételeikért és javaslataikért. Sok mindenről szó esett ebben a vitában, figyelmet érdemel, hogy jó néhány kérdésben a vélemények összecsengtek vagy nagyon közel kerültek egymáshoz. Ezek elsősorban a költségvetés belső tartalmi kérdéseivel voltak kapcsolatosak, más kérdésekben pedig - mint amilyen például az 1993-as esztendő gazdaságpolitikai vonalvezetése és annak következményei - gyökeresen eltérő vélemények alakultak ki a parlamenti pártok körében. Ez is érthető.A megkésve tárgyalt zárszámadás rávilágít néhány nagyon fontos tanulságra, ami a jövőnket is meghatározza. Ezeket - az expozéhoz hasonlóan - érdemes megismételni, hangsúlyozni és a zárszóban is összegezni.Az 1993-as gazdaság- és költségvetés-politika kiindulópontjai téves feltételezésre épültek. Amint azt a
'93-as makrogazdasági eredmények tanúsítják, távol állt a realitásoktól az az értékelés, hogy a magyar gazdaság túljutott átalakulásának mélypontján és elindulhat a tartós növekedés útján. Az elmúlt esztendő azt bizonyította, hogy az ország a piacgazdaságra való áttérés újabb szakaszába érkezett, és ez a szakasz válságokkal terhes, ahol ugyan már nem fenyeget a korábbiakhoz hasonló mélységű visszaesés, de az egyensúlyromlásból adódó veszélyekkel szembe kell néznünk.Mivel az 1993. évi program várakozásai alapvetően nem a gazdaság realitásaiból indultak ki, hanem abból, amit a közelgő választások okán növekedést felmutatni kívánó politika látni és láttatni kívánt, az elképzelések természetesen nem teljesülhettek. Ami megvalósult, az súlyos aránytalanságokat eredményezett.Ma már világosan látjuk, mikor és hogyan csúszott téves pályára a gazdaság. A kamatszínvonalat ugyan sikerült mesterségesen leszorítani, ám ez egyfelől nem váltotta ki a beruházások növekedését, másfelől olyan mértékben visszavetette a lakossági megtakarításokat, hogy a belső források messze elégtelennek bizonyultak a gazdaság egészének finanszírozásához, ezért nagymértékű külföldi tőkebevonásra volt szükség. A likviditási többlet ugyanis nem az exportra termelésnek adott ösztönzést, hanem az import felé fordult és az inflációt táplálta. Miként arról már az expozéban is szóltunk, a külső egyensúlyromlást jelzi, hogy az ország konvertibilis nettó adósságállománya - a korábbi évek csökkenésével szemben - '93-ban 1651 millió dollárral emelkedett. A már működő belső eladósodási spirál mellett újra megindult a külső is. Az állam konszolidált külső adóssága 572,7 milliárd forinttal nőtt a belső államadósság 467,4 milliárd forintos többlete mellett. A jelzett egyensúlyromlás és a gyorsuló adóssághalmozódás csökkenő hazai teljesítmény mellett következett be, ami különösen megnehezíti a későbbi, így 1995-ben is az adóssághegyekkel való birkózást. Az, hogy a magyar gazdaság az elmúlt esztendőben a recesszió enyhülése mellett mély válságba került az egyensúly területén, a korábbi évek gazdaságpolitikájának hibája is. Ám, aligha vitatható, hogy a tavalyi első fél évi, pontosabban kilenc hónapon keresztül tartó, lényeges döntésektől mentes csodavárás jelentős mértékben járult hozzá az eladósodási probléma eszkalálódásához.A más tartalmú gazdaságpolitika szükségességéről a kabinet idejekorán, még az év elején értesült, ám akkor nem vett vagy nem akart tudomást venni erről. Így az 1994-re is áthúzódó és hatásában egyelőre még pontosan fel nem mérhető egyensúlyi válság megjelenéséért és fokozódásáért komoly felelősség terheli az előző kabi-
netet.A tavalyi költségvetési folyamatokban érvényesült először markánsan az elmaradt államháztartási reform negatív hatása a költségvetési egyensúlyra. A költségvetés újraelosztási és szerkezeti átalakulása továbbra is váratott magára. Ennek ellenére az államháztartási reform végrehajtása terén érdemi lépések nem történtek. A probléma jelentősége és gazdaságpolitikai súlya természetesen ismert volt, és nemcsak az 1993-as esztendőben. Az államháztartási reform elmaradása mellett tavaly - a ciklikus elemekkel szemben - diszkrecionális lépések is jelentősen rontották a költségvetési folyamatokat.(17.20)Ez elsősorban a költségvetési kiadások növekedésében mutatkozott meg, amit szociális - és ez helyes - és politikai szándékok egyaránt motiváltak. A kiadások többleteiben nemcsak az új kiadási elemek, hanem a régiek erőteljes növekedése is szembetűnő volt. A diszkrecionális elemek érvényesülését jelezte a pótköltségvetés, illetve annak szerkezete. A költségvetési folyamatokra az a felfogás is rányomta a bélyegét, amely szerint a költségvetési deficit növekedése nem okoz jelentősebb makrogazdasági feszültséget, sőt az aggregált kereslet egyik elemeként fontos szerepet játszik még a recesszióból történő kilábalás keresleti oldalról történő elősegítésében is. Ez a költségvetési politika szerepét, a költségvetési deficit átmeneti gazdaságokban történő növekedésének makrogazdasági hatásait hibásan felmérő szemlélet eredményezte azt, hogy a deficit növekedését tolerálták, az erőfeszítések nem a hiány csökkentésére, hanem annak finanszírozására irányultak. A költségvetési hiány növekedését elfogadó, sőt gyakran támogató vélemények egyik fontos érve, hogy a gazdasági átalakulás során az összesített kereslet jelentős mértékű visszaesése nyomán a piacok összeomlása, valamint a belső jövedelmek drasztikus zuhanása következne be a korábbi hagyományos exportpiacok összeomlása, valamint a belső jövedelmek csökkenése miatt. Ezért a makrogazdasági kereslet fenntartása érdekében szükséges a hiány növekedése, amely ellensúlyozza az összesített kereslet többi elemének - a beruházásoknak, a fogyasztásnak és a nettó exportnak - a szűkülését. A költségvetési deficit azonban tavaly sem eredményezte a várt pozitív hatásokat. Az összesített kereslet alakulásában a hiány növekedése mellett legalább olyan fontos volt a deficit makrogazdasági hatásainak érvényesülése. A költségvetési hiány emelkedése miatt erőteljes kiszorító hatás jelentkezett, amely a vállalkozói szektor beruházási keresletét mérsékelte és a beruházások stagnálásához vezetett. Az államadósságok további halmozódása 1993-ban összességében kedvezőtlen következményekkel járt. Különösen aggasztó volt a dinamikája, amely az utóbbi három évben nagymértékű gyorsulást jelzett. Növekedésének üteme meghaladta mind a GDP, mind a fogyasztói árszint növekedését, és ezért az államadósság relatív és reálértéke is gyorsan emelkedett. 1993-ban elért nagysága már veszélyes, és jelentős kiigazító lépések nélkül középtávon fenntarthatatlan költségvetési folyamatokra vezet. Az államadósság mértéke nemzetközileg is kiugróan magas eladósodottságot mutat, különösen ami a Magyarországgal azonos fejlettségű gazdaságokat illeti. Súlyosbítja a helyzetet, hogy növekedése kedvezőtlen következményekkel járt a következő területeken: A növekvő adósságszolgálati kiadások és a reálkamatlábak, illetve a gazdaság reálnövekedési üteme közötti tartós eltérés miatt egyre nagyobb mértékű elsődleges többlettel és az elsődleges egyenlegben érvényesülő költségvetési restrikcióval lehet csak megállítani az államadósság és a költségvetés adósságszolgálati kiadásainak bővülését. Az államadósság emelkedése változatlan kamatszínvonal mellett is növeli az adósságszolgálatot, ami fokozottan igaz emelkedő kamatlábak esetén. Az államadósság gyors felhalmozódása olyan állandó elkötelezettséget jelent a mindenkori kormányok számára, amelynek mértéke az adósságszolgálat növekedésével tovább bővül. Az államadósság emelkedése miatt - a mai adatok szerint - a következő években a költségvetési kiadások több mint harmadát kell az adósságszolgálat teljesítésére fordítani, ami mérsékli a költségvetés által felhasználható szabad források körét és a költségvetés lehetséges pozitív makrogazdasági hatásait. A megnövekedett adósságszolgálati kiadásokat valamilyen formában finanszírozni kell. Erre az adóbevételek növelése vagy - jegybanki pénzteremtéssel - az inflációs adó erőteljesebb alkalmazása, esetleg a külső és belső eladósodás további növekedése nyújthat lehetőséget. Az említett finanszírozási megoldások egyike sem kedvező. A bruttó és nettó államadósság magas szintje mellett veszélyes és öngerjesztő folyamat alakulhat ki az adósságszolgálati kiadások és a kamatlábak között. A magas adósságszolgálati kiadások következtében nagy lesz a költségvetés hitelfelvételi követelménye, ez nyomást gyakorol a pénzpiacokra és kiváltja a kamatlábak további emelkedését. A magas kamatok viszont tovább drágítják az adósságszolgálatot, aminek eredményeképp az államadósság újabb emelkedése várható, hacsak nem sikerül az elsődleges egyenleget javítani vagy a reálkamatokat meghaladó reálgazdasági növekedést elérni. Ez utóbbi esélyét rontja, hogy 1993-ban az államadósság növekedése az általa kezelt folyamatok pozitív változása nélkül következett be. Végezetül, az adósságállomány emelkedése azért is rendkívül kedvezőtlen, mert növekvő aszimmetria van a költségvetés egyensúlyi helyzetét jelző folyó, azaz a költségvetési deficit, és állományi, azaz az államadósság mutatói között. A magas adósság miatt a költségvetési egyenleg óriási javulása kell az államadósság kismértékű csökkenéséhez, miközben az adósság 1 százaléknyi növekedése hatalmas költségvetési többletkiadásokkal jár. Ebben a csapdában vergődünk ma, amit a szakmai zsargon adósságspirálnak is hív. Ezért vagyunk kényszerpályán, amikor a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot tárgyaljuk. Az 1993-as, '94-es, '95-ös évek egymásra épülnek, egymásból következnek. Erre is gondoljanak, amikor elfogadják a '93-as zárszámadást és vitatják a jövő évi költségvetést.Tisztelt Ház! Megköszönöm képviselőtársaimnak és az Állami Számvevőszéknek azokat az észrevételeket, amelyek rávilágítottak a zárszámadási törvényjavaslat vitája során a költségvetés gazdálkodási, finanszírozási problémáira, az államháztartási reform késleltetéséből adódó feszültségekre, a széttagolt intézményfinanszírozás veszélyeire, költséges voltára, valamint az ésszerűtlen tervezési és beszámolási folyamatokra. A most érintett kérdések, feszültségpontok megoldása napirenden van. Tájékoztatom a tisztelt Házat: meg akarjuk reformálni a privatizáció és a vagyonkezelés szervezeti és működési rendszerét az államháztartás vagyoni helyzetének átfogó és megbízható feltérképezésével, és a változások figyelemmel követésére alkalmas információs rendszert is létre szeretnénk hozni. Az államháztartás egész reformját gyorsított ütemben tervezzük megvalósítani. Az állami feladatvállalás kezelhetetlen és finanszírozhatatlan, a ráfordítások és az ellátási színvonal között egyre növekvő különbség el-odázhatatlanná teszi, hogy a reform most már végre a konkrét megvalósulás szakaszába lépjen. A kezdeti lépéseket megtettük, a jövő évi költségvetési törvényjavaslat erről tanúskodik. A viták kereszttüzében álló elkülönített állami pénzalapoknál is várható ésszerűsítés; amint ismeretes a tisztelt Ház előtt, 251-es számon benyújtottuk az egyes állami elkülönített pénzalapokról szóló törvény rendelkezéseinek módosításáról és kiegészítéséről szóló törvényjavaslatot. Nem teszünk le a központi költségvetés finanszírozási korszerűsítéséről sem, a kincstári finanszírozás indítását tervezzük több lépcsőben, fokozatos kiterjesztésére pedig készen vagyunk. Ennek fontosságát is világosan látjuk. Ezek természetesen már túlmutatnak a '93-as zárszámadás kérdéskörén, még akkor is, ha ennek kapcsán felszínre kerültek a mai meglévő hiányosságok.Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály 106. §-ának
(4) bekezdése szerint a kormány írásban tájékoztatta a képviselőcsoportok vezetőit arról, hogy milyen módosító javaslatokkal, illetve kapcsolódó módosító javaslatokkal ért egyet. Az elfogadásra javasolt módosító indítványok alapvetően két nagy csoportba sorolhatók. Az egyik: azok a jogtechnikai korrekciók, amelyek a törvény pontosítását szolgálták, a másik pedig az Állami Számvevőszék által feltárt javaslatok beépítése a törvénybe. Külön szeretnék szólni azokról a módosító indítványokról, amelyeket a kormány nem most és itt támogat. Tóth András képviselőtársam módosító javaslatához a számvevőszéki bizottság is csatlakozott az Állami Számvevőszék javaslata alapján. A módosító indítvány lényege, hogy az egyes elkülönített állami pénzalapok
1993-94. évi beszámolóit a könyvvizsgálók hitelesítsék, és ezt a jelentést 1995. május 31-éig terjesszék az Országgyűlés elé. Egyetértünk a célkitűzéssel, megvalósítását azonban nem a zárszámadási törvényjavaslatban, hanem a decentralizált alapokról szóló törvényjavaslatok között fogjuk ajánlani a tisztelt Háznak. Mindezekre tekintettel kérem az Országgyűlést, hogy a köztársaság 1990. évi költségvetési zárszámadásáról szóló törvényjavaslatot, a jelzett módosításokkal együtt, szíveskedjék elfogadni. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)(17.30)