Győriványi Sándor (FKGP)
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Mélyen tisztelt Országgyűlés! A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény az előző parlamenti ciklusban megalkotott egyik fontos törvény volt. Kétségtelenül igaz, hogy a leggondosabban kimunkált törvény felett is eljár az idő, így ma a munkanélküliség a tartósan munkanélküliek arányának folyamatos növekedésével, az elhelyezkedési esélyek romlásával még égetőbb gond, mint annak idején volt.A benyújtott törvénymódosítás azonban - a korábbi törvénymódosításhoz hasonlóan - nem átgondolt koncepció szülötte, hanem egy-két kisebb szabályozó elem változtatásából, illetve a jövő évi költségvetés célkitűzéseinek érvényesítéséből áll. Sajnálatos ez a kapkodó törvényalkotás, amely lassanként parlamentünk munkájára általánosan jellemző lesz.A benyújtott törvénymódosítás érdemi részét tekintve teljesen érthetetlen, hogy a javaslatból miért maradtak ki mindazok a szempontok, amelyeket mint szükséges módosításokat a Munkaügyi Minisztérium már hónapokkal ezelőtt feltárt és megfogalmazott. A nyolc paragrafusban foglalt módosítások többsége korántsem az, amivel jogi szabályozás útján a jelenlegi helyzetben segíteni lehet. Arról nem is szólok, hogy alapvetően fontos, hogy a módosítás pontosabbá és egyértelműbbé tegye a törvény szövegét, ellenkező esetben ugyanis újabb zavarok támadnak.A törvénymódosítás 1. §-ában foglaltak az előzőkben elmondottak ékes példáját adják. Az indoklás szerint a módosításra azért volt szükség, hogy a törvény egyértelműbb legyen. Ezért a változás annyi, hogy a törvény eredeti szövegét pontokba szedték a gyengébbek kedvéért. Nem is lenne kevés ez a probléma, ha nem érezték volna úgy a szövegezők, hogy a 2. § beillesztésével legyen ez teljesebb - de csak teljesebben értelmetlenebbé vált.(11.10)A törvény ugyanis arról szólt - és ez a módosítással sem változott -, hogy a munkáltató megkapja a közfeladat ellátása esetén a költségtérítést, tehát a foglalkoztatás megkezdését megelőző havi átlagos statisztikai állományi létszámhoz képest bővíti a foglalkoztatottak számát. Mindezt folyamatosan, de legfeljebb egy évi időtartamra biztosítják. Egyszerűen érthetetlen, hogy az így foglalkoztatott dolgozót hogyan lehet foglalkoztatása megkezdése előtt az előző egyhavi átlagos statisztikai létszámba beszámítani. A törvényben foglalt folyamatosság viszont nem havi újraszámolást igényel. A módosításnak csak akkor volna értelme, ha a munkáltató a dolgozót előbb elbocsátja, majd a támogatási rendszerben foglalkoztatja tovább. Ez viszont enyhén szólva nem tisztességes
eljárás. Hasonló módon átgondolatlan a 2. §-ban foglalt módosítás. Az eredeti törvényszöveg a támogatásokkal kapcsolatos eljárási szabályok megállapítását a munkaügyi miniszterre bízza. A jelenlegi módosítás viszont ezen túlmenően a támogatások nyújtása további feltételeinek megállapítását is ide helyezi. Így viszont minden további törvénymódosítás, ami a feltételek megállapítására vonatkozik, teljesen fölösleges. Egyértelműen el kell választani a hatásköröket. Lehet és kell pontosítani a miniszter feladatait, de a törvényben foglaltak meghatározása, módosítása nem lehet ilyen feladat. Átgondolatlanság jellemzi a 4. §-ban foglalt módosításokat is. A törvény rendelkezései szerint, ha a munkaügyi központ által ajánlott munkahelyen a havi bér nem érte el a minimális bér mértékét, a munkanélküli járadék folyósítása nem szűnik meg. A módosítás ezt a lehetőséget törli, illetve a megbízási jogviszonyt. Ez a gyakorlat azt jelenti, hogy a munkaügyi központ felajánlhat olyan munkahelyet, ahol a foglalkoztatásból eredő jövedelem nem éri el a minimális munkabért. Ha a munkanélküli elfogadja, megszüntetik a járadék folyósítását; ha nem, akkor azért szüntetik meg. Teszik ezt annak jegyében, hogy a munkanélkülieket visszavigyük a munkaerő-
piacra. A megbízási jogviszony előtérbe helyezése viszont ugyancsak vitatható. Ezt a jogviszonyt általában nem a munkaügyi központokon keresztül szokták létesíteni - a módosítás ezt nem is kívánja -, így a szabályozott és ellenőrizhető módosítás azért szükséges, mert a járadékfizetést csökkenteni kell; tehát ha a járadék és a minimális munkabér összege sok, lehet az 50 százalékát érvényesíteni, de akkor közvetített, tehát ellenőrzött körülmények között, és nem szabályozatlanul. Az 5. § azzal, hogy rövid időtartamú, 90 napon belüli kereső tevékenység esetén javasolja a munkanélküli járadék szüneteltetését, a megszüntetés helyett el kívánja érni, hogy erősödjön a munkanélküliek elhelyezkedési szándéka. A módosítás megfogalmazója nem vette észre, hogy főleg olyan esetben, ha az így elérhető jövedelem alacsonyabb, mint a járadék, semmire sem ösztönöz. Ennek a megoldásnak csak akkor volna értelme, ha a szüneteltetés időtartamát a folyósítási idő számításánál figyelmen kívül hagynák. Meg kell ezért adni ezt a lehetőséget a dolgozni kívánóknak, ha már a törvény a börtönbe kerülteknek megadja. A törvénymódosítás lényegét a javaslat 6. és 7. §-ai tartalmazzák. Ezek a módosítások viszont csak a költségvetéssel összhangban értelmezhetőek. A 6. §-ban foglaltak módosítása látszólag egyszerűnek tűnik, amíg az eredeti törvény a Szolidaritási Alap hiányának meghatározott mértékű költségvetési pótlásáról rendelkezett, a módosítás ugyanezt a törvényben foglalt, juttatások fizetésére vállalt kötelezettséggel helyettesíti. Ez a megoldás kedvezőbbnek tűnik, de nem szabad elfelejteni, hogy ugyanakkor az önkormányzatok által visszaigényelhető összeget is a Szolidaritási Alapra terhelte. Erre viszont már nincs garancia, sem kötelezettség. Ha tehát az Alap eszközei nem elegendőek a juttatások fedezésére, a különbséget a költségvetés vállalja, de akkor az önkormányzatok részére kevés jut.A 7. §-ban javasolt módosítás a munkaadói járulékot nagylelkűen 5 százalékról 4,2 százalékra kívánja csökkenteni, hiszen a korábbi években jelentős többlet jelentkezett. A bevételek csökkentését - a kiadások növelése és a garanciák szűkítése mellett - azonban megfontolandó végrehajtani. A kockázat mértéke jól látható, ha az 1995. évi költségvetés adatait vizsgáljuk. Amíg 1994-ben jelentős elvonás történt, 13 milliárd forinttal zárt a szociális alap, 1995 végére szinte nem maradt pénze. Az esetleges többletkiadások esetén nem lesz tehát fedezet. E járulékcsökkentés gesztusában megkérdőjelezhető az is, hogy ha a kormány egyáltalán rászánta magát a csökkentésre, vajon a munkavállalói járulékot miért nem csökkentette hasonló arányban. Természetesen azt is különös gesztusnak kell tekinteni, hogy a költségvetési szervek munkavállalóinak keresete után fizetendő munkaadói járulékot a központi költségvetés átalányösszegben kívánja folyósítani; akkor, amikor a gazdaság minden szintjén a pénzügyi fegyelem, a fizetések pontosságának megszilárdulása volna szükséges, éppen a költségvetés nem engedheti meg magának, hogy kivételt képezzen.Összefoglalva a törvényjavaslattal kapcsolatos észrevételeket: jó volna, ha a kormány a foglalkoztatáspolitikai koncepcióját mielőbb teljesebbé tenné, az megfogalmazódna, és a toldozgatások helyett a törvény érdemibb módosítás céljából kerülne - így igazán egysége-
sen - az Országgyűlés asztalára. Köszönöm szépen. (Taps.)