Sepsey Tamás (MDF)

1995. január 29.

DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Mentegetőznöm kellene, ha én lennék a hibás abban, hogy a Házszabály 72. §-ában foglaltak ellenére a mezőgazdasági bizottság nem értesített arról, hogy mikor fogja tárgyalni az ezen törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokat. Ezért nem is tudtam ott megvédeni a javaslatomat. Kénytelen vagyok itt most a Ház előtt kifejteni a részletes indokokat, hogy a módosító javaslat bizonyos szakaszai ne nyerjék el a Ház tetszését, s arra kérem képviselőtársaimat, hogy ne szavazzák meg azokat. Hozzátéve egyébként: nyilvánvalóan adminisztrációs hiba lehetett. Én nem felróni akarom a mezőgazdasági bizottságnak, hogy elmaradt az értesítés. Azt hiszem, a téli szünet alatt más bizottságok sem értesítették az érintett képviselőket.Megdöbbenve olvastam - pénteken vagy szombaton - valamelyik újságban, hogy Lakos miniszter úr azt mondta: a kárpótoltakat megnyugtatta a földművelésügyi kormányzat, és a kárpótoltak bíznak a kormányzatban.Nekem egészen másak az információim. A benyújtott törvényjavaslat is éppen azt támasztja alá, hogy messzemenőkig nem kívánja a kormányzat figyelembe venni nemcsak a kárpótoltak érdekeit, hanem a szövetkezeti tagok érdekeit sem. Nyilvánvalóan összefügg ezzel is, hogy a 2. számú Földalap árveréseit a miniszter úr szeptember óta jogellenesen megakadályozza. Most kiderül, hogy valójában ez összefügg azzal, hogy ez a javaslat csökkenteni kívánja a Kárpótlási Földalapot. Nem vitás, hogy az a cél, hogy olyan ültetvénytulajdonosok, akik bevitték a szövetkezetbe a sima szántójukat, s utána saját költségükből szőlőt, gyümölcsöst telepítettek rá, azok rosszul járnak, hogyha a bevitt aranykorona-értékük alapján kapják vissza a földjüket. Hiszen bevittek - mondjuk - 10-15 aranykorona-értékű földet, s a gyümölcsös betelepítésével az 50-60-80 vagy akár 100 aranykoronásra is változott. Igenám, csak ennek a problémának a megoldása mások szerzett jogait nem csorbíthatja. Ezért kérném az alkotmányügyi bizottságot, hogy bár kijelölt bizottságként nem foglalkozott ezzel a törvényjavaslattal, illetőleg a módosító indítványokkal, mégis vizsgálja meg, hogy a törvényjavaslatnak az a megoldása, hogy utólagosan csökkenti egyes személyek megszerzett jogait, összhangban áll-e a magyar alkotmánnyal, illetőleg a jogszabályokkal. Tudniillik két területen kíván szerzett jogokat csökkenteni ez a törvényjavaslat, az idézett 7/A § (2) bekezdése.Egyrészt két százalékkal csökkenteni akarja a kárpótlási földalapot, másrészt azt mondja, hogy azoknál a szövetkezeteknél, ahol már lezajlottak a kárpótlási árverések, de a tagok között még nem nevesítették a megmaradt földeket, azokból a földekből lehessen kielégíteni ezeket a többlet aranykorona igényeket.A másodikkal kezdeném - talán egyszerűbb annak az indokolása, hogy miért jogszerűtlen.Az 1992. évi II. törvény, az úgynevezett szövetkezeti átmeneti törvény 24. §-ának (3) bekezdése írta elő: ha a kárpótlási árverések lezajlottak, az azt követően megmaradt földeket a tagok között a vagyonnevesítés szabályainak megfelelő alkalmazásával nevesíteni kell. Tehát ezeket a földeket a tagok tulajdonába kell adni.A szövetkezetek esetében az árverések 90-95 százalékos nagyságrendben lezajlottak. Az árverési határidő 1994. május 31-e volt. Ezt követően tehát a szövetkezeteknek fel kellett mérniük, hogy megmaradt-e terület, és ha megmaradt terület, akkor azt a területet nevesíteni kell a tagok között. A szövetkezet joga, kötelessége, hogy eldöntse, milyen elvek alapján fog nevesíteni, hiszen a szövetkezetek számára, miután ezt vagyonként tulajdonba fogják adni a tagoknak, értelemszerűen már a vagyonnevesítési törvény sem írt elő nagyon szigorú szabályokat. Lehetővé tette, hogy a szövetkezet közgyűlése rangsorolhasson.Véleményem szerint, ha a részarányként mutatkozó eltérések kiküszöbölésére a megmaradt területeket akarja a jogalkotó felhasználni, akkor hátrányos helyzetbe kerülnek azok a szövetkezetek, ahol a közgyűlés vagy a szövetkezet vezetősége mulasztást követett el, mert május 31-e óta nem hajtotta végre a nevesítést. (17.40)Azoknak a tagoknak a földalapját, akik érdekelve voltak, hogy nevesítsék ezt a területet, és el tudták érni, hogy a szövetkezet végrehajtsa a törvényt, már nem érintheti ez a törvénymódosítás. Azok kerülnek hátrányosabb helyzetbe, ahol a szövetkezet vezetősége jogsértő magatartást tanúsított, nem hívta össze a közgyűlést, nem rendelkezett a vagyonnevesítés elveinek alkalmazásával arról, hogyan és miként adják a tagok tulajdonába ezeket a területeket. Tehát akkor, amikor egy folyamat közepén vagyunk, nem lehet utólagosan módosítani ezeket az elveket, és kimondani, hogy aki idáig nem járt el jogszerűen, nem nevesítette a megmaradt földeket, azon szövetkezetek tagjai ne is számítsanak már arra, hogy kapnak tulajdonba földet, mert az ilyen részarány-különbségek kiegyenlítését most a jogalkotó az ő rovásukra akarja megtenni. Ez az egyik jogi aggályom.A kárpótlási földekkel kapcsolatban pedig a következő:Mit már említettem, 90-95 százalékban lezajlottak az árverések. Ha meg lezajlottak, ott értelemszerűen nem is maradhatott egyáltalán kárpótlási földalap, ott nincs mit csökkenteni. Arra a maradék öt százalékra próbálunk most egy törvényt hozni, ami hátrányosan érinti a kárpótlásra jogosultakat - mert ha valami csökken, az egyértelműen hátrányos. Hol van még mindig vita a földalapok kijelölésénél? Tehát melyek azok a földalap-kijelölési ügyek, amelyek nem zárultak le jogerős határozattal, és nem történtek meg a földárverések? Ott, ahol eleve kevés a föld. Ott vitatkoznak a mai napig, most már bíróság előtt az érintettek, ahol eleve olyan csekély a földterület, hogy nem lehetett az alapvető földalapokat sem kijelölni. Tehát olyan érdekellentétek voltak már '92-ben, hogy a felek nem tudtak megegyezni, és ez a folyamat még '95ben sem zárult le jogerősen.Ha a magyar jogalkotás ismét egy olyan példát mutat, hogy egy folyamatnak a végén 10-15 gazdálkodó szervezet esetében megváltoztatja a szabályokat, előtte pedig több száz gazdálkodó szervezet már önkéntesen végrehajtotta ezt a jogszabályt, akkor ez egy olyan társadalmi hatást vált ki, amelyre volt példa az elmúlt időszakban egyes vezetők megnyilatkozásai alapján, hogy nem kell a jogszabályokat betartani, minél tovább húzzuk az eljárásokat, mert hátha valamiféle módosítás lesz a végén, és akkor az számunkra kedvezőbb lesz. Azt hiszem, ebben az országban, ahol valóban tényként megállapítható, hogy a kárpótlási földalap az igényekhez képest csekély, nem lehet olyan módosítást az Országgyűléssel elfogadtatni, amely ezt a Földalapot továbbra is csökkentené. Ennek jogi érveként azért hadd adjam elő azt is, hogy eleve meghatározta a törvény, milyen nagyságrendben kell képezni földalapokat. Azt is kimondta, hogy ezekre a földalapokra vételi jog illeti meg kárpótlás esetében a kárpótlásra jogosultat. Tehát van egy elméletileg szerzett joga, amelyet most az Országgyűlés utólagosan csökkenteni akar. A végrehajtás tekintetében pedig értelmezhetetlen a 2 százalék. Tudniillik mihez képest 2 százalék? Az aranykoronához képest, vagy a területhez képest? Azt hiszem, szakemberek számára ez a kérdésföltevés jogos. Egyáltalán nem mindegy, hogy az aranykoronához viszonyítom-e a 2 százalék mértéket, vagy a területhez. A másik kérdés pedig az, ki és milyen módon fog dönteni arról, hogy ez a 2 százalékos csökkenés hol kerüljön kiadásra. Mert lehet a belterület határában levő területet kijelölni, amely nyilvánvalóan jogos fölháborodást fog kiváltani, lehet kijelölni olyan teljesen értéktelen szántókat, amelyek viszont az érdekelteknek nem kellenek. Nagyon hosszú folyamat volt az, amíg a földalapok kijelölése úgy-ahogy megtörtént. Most úgy érzem, ezzel újabb bombát dobunk a még vitatkozó felek közé, hisz' hogy a további 2 százalékot hogy értelmezzék, hol csökkentsék, ez csak ott érvényes, ahol még nem jogerős a Földalap; és újra elindítjuk azt a folyamatot, amely a jogorvoslati fórumok figyelembevételével - megyei kárrendezési hivatal első fok, országos hivatal másodfok, elsőfokú bíróság, másodfokú bíróság, felülvizsgálati kérelem - ezeken a vitatott területeken két évre ismét elhinti a viszály magvait.Harmadik aggályom - s igyekszem rövidre fogni, elnézést kérek -, hogy ha nincs Földalap, akkor jöjjön az állam, az állam adjon földet, illetőleg pénzbeli kártalanítást. Sajnos, véleményem szerint, az elmúlt négyéves időszak jogalkotásának is hibája volt, hogy ha különféle társadalmi csoportok érdekeit kellett kielégíteni, akkor legvégső soron mindig azt mondták, hogy fizessen az állam. Az egy jó, biztos fizető, fizessen ő. Jelen esetben miről van szó? Egy szövetkezet vagyoni viszonyait kell rendezni. Valaki bevitt vagyont a szövetkezetbe, hogy mennyit kap vissza, hogy van-e a vagyonnak fedezete, ez a szövetkezetnek a belső dolga. Ha nem tud a szövetkezet annyi vagyont kiadni, mint amennyit bevittek - adott esetben erről az átmeneti törvény rendelkezett, a '92. évi II. törvény 22. §-a -, mert ha csökkent a nyilvántartott aranykorona-érték kisajátítások, ültetvénytelepítés és egyebek folytán, akkor arányosan szét kellett osztani ezt a tagoknak és kétezer forint-aranykorona figyelembevételével kártalanítani kellett őket. Jelen esetben sincs másról szó. Nem az államnak a felróható magatartása okozza a vagyonvesztést. Itt nincs szó erőszakos tulajdonelvonásról, nincs kötelező lemondás, ingyenes vagyonátengedés az állam számára - mint ami a kárpótlási törvények esetében fölmerült, hogy azért kell az államnak helytállni, hisz' ilyen törvényekkel kötelezte az állampolgárokat a tulajdonuk átengedésére. Tehát jelen esetben én úgy gondolom, a magyar államnak a felelőssége föl sem merülhet, ezért indokolatlan, hogy az állam a saját tartalékföldjeiből földet adjon az ilyen részarány kielégítésére, illetőleg, ha ez sincs meg, abban az esetben pedig az állam fizessen pénzbeli kártalanítást. Úgy vélem - bár lehet, hogy ez bizonyos csoportok számára kedvezőtlen -, próbálják meg a vagyon elosztása során a szövetkezeten belül érvényesíteni azokat az elveket, amelyek alapján az ilyen értékkiegyenlítésre sor kerülhet. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)