Pancza István (FKGP)

1995. február 5.

PANCZA ISTVÁN (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1993. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló T/400. számú törvényjavaslat tárgyalásánál az Országgyűlés ismét rossz példát mutat az országnak. Az államháztartási törvény keményen szankcionálja például az önkormányzatokat, ha a költségvetési beszámolójukról szóló rendeletet nem hozzák meg kellő időben - most viszont 1995-ben tárgyaljuk egy 1993. évről szóló költségvetés végrehajtását.Azt hiszem, képviselőtársaim többsége számára ez a törvény nem tűnik jelentősnek, hiszen régen elköltött pénzről van szó - tehát a teljesítés már nem befolyásolható -, és a még függőben lévő kérdések sem tűnnek lényegesnek. Ennek ellenére feltétlenül szükséges alaposan foglalkozni a törvényjavaslattal, hiszen egyrészt az államháztartás egyik legneuralgikusabb pontjáról, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól van szó, másrészt komoly tapasztalatokat lehet levonni abból a folyamatból, amely a társadalombiztosítási reform keretében indult meg.

(18.50)

Általánosságban örvendetesnek lehet tekinteni, hogy a társadalombiztosítási alapok hiánya - különösen a nyugdíjbiztosítási alapé - 1993-ban a tervezett alatt maradt. Ezek az adatok várhatóan garanciát nyújtanak arra, hogy a társadalombiztosítás profiltisztításával meg lehet teremteni a jövőben a kívánt egyensúlyi állapotot. A közismerten igen jelentős kintlevőségekről ugyan a beszámoló semmilyen információt nem ad, de jól látható, hogy ezek részleges behajtása is lehetőséget nyújt a szükséges fedezet megteremtésére.

A törvényjavaslat eldöntendő kérdése az 1993. évi hiány rendezése, amelynek megoldására rögtön két alternatíva is rendelkezésre áll. A társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól szóló törvény szelleméhez egyértelműen az "A" változat áll közelebb. Azokat a kötelezettségeket, amelyeket az Országgyűlés megszabott, teljesíteni kell, ellenkező esetben komolytalanná válik a törvényhozás. Az át nem adott vagyon hozamát tehát mindenképpen szükséges biztosítani.

Az egészségbiztosítási alap esetében arról sem szabad megfeledkezni, hogy a hiány fedezésére javasolt "B" változat - a 6. § (1) bekezdés c) pontja - nem illeszkedik az eredeti törvényhez. Ugyanis a törvény hosszú távú - és nem egyéves lejáratú - értékpapír-kibocsátásra ad lehetőséget, azaz a kapott felhasználásra (sic!) nem lehet hivatkozni. Erre csak az 1995. évi költségvetési törvény nyújt módot. Meg kell jegyezni, hogy ez a gyakorlat terjed, tehát egy-egy adott törvény kapcsán nem történik meg minden esetben a kapcsolódó jogszabályok összhangba hozatala.

Kétségtelen, hogy az alap hiányának rendezéséhez szükséges 14 milliárd forint kifizetése a költségvetés számára gondot okozhat. Ugyanakkor a törvényjavaslat indokolása is leszögezi, hogy kicsi a valószínűsége annak, hogy a kérdés értékpapír-kibocsátással megoldható legyen.

A társadalombiztosítás 1993. évi hiányának mintegy harmadát egyetlen tétel, a gyógyszertámogatás költségeinek nem tervezett növekedése okozta. Ez a probléma lassanként krónikussá válik. Csak reménykedni lehet, hogy a népjóléti miniszternek a napokban kiadott - az új támogatási rendszert szabályozó - rendelete végre valamilyen megoldást hoz, bár a körötte kibontakozott szakmai vita arra mutat, hogy talán ez sem az igazi megoldás. Mindenesetre egyértelmű: a gyógyszertámogatás költségadatai régen az illetékes szervek rendelkezésére álltak, nem lett volna szabad ilyen sokáig várni a megoldással.

A társadalombiztosítás területén az 1993. év átmeneti év volt. Az áttérés az új elszámolási, teljesítményösztönzési formákra igen nehezen teszi lehetővé, hogy az egyes költségtényezők, ezek felhasználása elemezhető legyen. Ezért - már a jövő költségvetési feladataira gondolva - kell a törvényjavaslat tartalmát értékelni. Az első észrevétel az, hogy a hasonló költségvetési beszámolók készítőinek tudomásul kell venni: a beszámolók országgyűlési jóváhagyása nem formaság, ahol elégséges az alapszámok felsorolása. A államháztartási törvény egyértelműen megfogalmazza, hogy az államháztartás számvitelének célja a szükséges intézkedésekhez megfelelő információk biztosítása.

A most tárgyalt költségvetési beszámoló viszont számos kérdésről nem ad még tömör információt sem, esetenként csak találgatni lehet. A teljesség igénye nélkül néhány ilyen kérdést fel kell vetni. A törvényjavaslat 15. § (3) bekezdése roppant tömören közli, hogy a befektetések hozama..., tartalék terhére eszközölt rövid távú befektetések vesztesége 668 millió forint. Hogy ezt hogyan sikerült elérni, arról az indoklás nem szól semmit, pedig roppant tanulságos lenne tudni, hogy valójában mi történt. A tartósan befektetett eszközök 2 milliárd 117 millió forintos értékvesztése, ami ugyancsak értékpapírok vesztesége - a társadalombiztosítás tulajdonában lévő bérházak értékcsökkenése minimális -, szintén nem indokolt; annál is inkább, mivel viszonylag jól fizető értékpapírokról van szó - információ nincs.

A 3. számú melléklet a gyógyító-megelőző ellátás 1993. évi kiadási előirányzatainak teljesítése. A tábla "B" altáblája - amely az úgynevezett központi kezelésű keret felhasználását mutatja be főbb jogcímenként - önmagában is érthetetlen, mivel tételei nem hozhatók összhangba a többi táblával. A tételek közül különösen kilóg a vállalkozásokra, alapítványokra fordított 2 milliárd 173 millió forint - megjegyzendő, hogy a 4. számú mellékletben 1 milliárd 643 millió forint. Kérdés, hogy az államháztartási törvénynek megfelelően a kormány hozzájárulását ehhez megkapta-e az alap kezelője?

Nincs információ arról, hogy tulajdonképpen milyen vállalkozásokról volt egyáltalán szó. Az előterjesztés erre sem ad választ. A hasonló kérdések felmerülését a jövőben mindenképpen el kell kerülni, annál is inkább, mivel a Pénzügyminisztérium az alapok gazdálkodásáról az információs rendszeren keresztül folyamatosan kap tájékoztatást, így módja van azokat elemezni.

A beszámoló összeállításánál figyelembe kell venni az államháztartási törvény előírásait, ettől nem lehet eltérni. Az államháztartási törvény 117. §-a előírja, hogy az alapok beszámolóinál a vagyonkimutatást is be kell mutatni. Az 1992. évi LXXXIV. törvény ezt értelemszerűen nem tartalmazta. Az 1993. évi beszámoló kapcsán azonban ennek áttekintése igencsak érdekes lenne, hiszen épületberuházásra ez évben 2 milliárd 186 millió forintot költöttek az alapok, illetve épületértékesítésből 43 millió forint bevételük keletkezett.

Az 1995. évben a társadalombiztosítási alapok működési költségeit alaposan át kell tekinteni, mivel a beszámoló ezen a téren furcsa tendenciákat mutat. A bérköltség - 1991-hez képest - 1993-ra több mint kétszeresére nőtt. Ez még megmagyarázható lenne, de a felügyelőbizottságok, illetve az önkormányzati közgyűlés által jóváhagyott bérnövekményt a szabályok szerint nem lehetett volna kifizetni; az összeg ugyanis nagyobb, mint ami a maradványból, illetve az egyéb bevételekből képezhető.

A jogszabályok az alapokra is vonatkoznak, így nem érthető, hogy a beszámoló elsiklik efelett.

Ugyancsak feltűnő a maradványképzés folyamatosan növekvő nagyságrendje. Végig kell majd gondolni, hogy az alapok esetében nem lesz-e szükség a költségvetés meghatározásánál olyan szigorító, illetve elvonó intézkedések meghozatalára, mint amilyeneket jelenleg a központi költségvetési szervekkel szemben alkalmaznak. Mindenesetre reméljük, hogy a következő beszámolókban már nem fogunk a jelenlegiekhez hasonló hibákkal találkozni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.)