Semjén Zsolt (KDNP)
DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP): Köszönöm. Tisztelt Ház! A társadalombiztosítási alapok önkormányzatai és a kormány jelentős késéssel nyújtották be az 1993. évi zárszámadási törvényjavaslatot. Sajnos, megismétlődött az elmúlt évek hibás gyakorlata, ez a zárszámadás is az állami költségvetés hasonló időre vonatkozó, zárszámadási törvényjavaslatának tárgyalása és elfogadása után került benyújtásra. Ez azt jelenti, hogy a parlament, amennyiben esetleg el szeretne térni a már elfogadott 1993. évi állami költségvetés zárszámadása által megengedett mozgásoktól, akkor módosítania kellene azt is. A társadalombiztosítási alapok az államháztartás részei, amelyet mintegy megkoronáz az állami költségvetés. Ezért értelemszerűen előbb kellett volna az alapokról szóló törvényt elfogadni, vagy legalábbis az állami költségvetéssel együtt tárgyalni azt.A most benyújtott zárszámadási törvényjavaslat csak pénzügyi szempontból próbál eleget tenni a zárszámadási kötelezettségnek, de nem szól a tartalmi kérdésekről. Pedig 1993 a magyar egészségügyi reform egyik döntő esztendeje volt. A reformlépések végrehajtását részben a Népjóléti Minisztérium mint jogszabályalkotó, részben az Egészségbiztosítási Pénztár mint szerződéskötő és finanszírozó végezte. Az egész költségvetési beszámoló hiányos, ha a pénztár eme tevékenységének részletes megítélésére nem nyílik lehetőség. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy a hagyományos zárszámadási törvény kereteibe nehezen illeszthető be egy ilyen beszámoló, de a törvényjavaslat mellékletében ez a szöveges beszámoló mindenképpen szükséges lenne.
A hiány rendezésének két változata kerül bemutatásra a 2. §-ban. Mindkét esetben a költségvetés átad a Nyugdíj Alapnak 2 milliárd 52 millió forintot, ami az átmenetileg tb által finanszírozott kiadások túllépése miatt garanciális kötelezettsége az államnak. Az "A" esetben az elmaradt vagyonjuttatás miatt kiesett hozamot pótolná 2 milliárd 824 millió forinttal, illetve miután az Alap 5 milliárd forint értékben értékpapírt bocsátott ki, annak fele már fedezetet nyújt a hiány rendezésére, a másik felét a költségvetés az 1992. évi tb-hiány rendezésére átveszi és a arra visszafizetési kötelezettségeket vállal. A "B" esetében az elmaradt vagyonhozam fejében csak 349 millió forintot adna a költségvetés, és a kibocsátott értékpapírok fejében befolyt összeg fedezné a hiányt. Miután a korábbi kormány által vállalt kötelezettségeknek - az 1992. évi LXXXIV. törvényben - az "A" megoldás felel meg, így mi is ezt támogatjuk.
A 4. §-sal kapcsolatban megalapozatlannak tartom azt az ebben a törvényjavaslatban is képviselt álláspontot, miszerint a működési költségek a bevételi főösszeg növekedése esetén automatikusan nőnek, miután előirányzatuk másfél százalékban került megállapításra. Több bevétel miatt nem lesz feltétlenül drágább a működtetés.
A 6. §-ban ugyanaz történik, mint a Nyugdíj Alap esetében, csak az összegek változnak. Az "A" változat esetében az állami költségvetés a fennmaradó hiányt, amit már a kibocsátott értékpapírok sem fedeznek, átvállalja, megnevezve külön a még nem profiltisztított kiadásokra és az át nem adott vagyon hozamára eső összegeket. Természetesen itt is kapcsolat van az 1992. évi hiány rendezésével.
A "B" változat esetén minimális, 1 milliárd 788 millió forint az állami költségvetés kötelezettségvállalása, amit a nem profiltisztított kiadások túlszaladása fejében ad, a hiány többi, 12 milliárd 366 millió forint összegét az Alap kezelője értékpapír-kibocsátással rendezné.
A változás az, hogy az értékpapír "legalább 1 éves lejáratú", szemben az eredeti törvény 10 éves lejáratával. Ha ezt komolyan venné az Alap kezelője, akkor ez már most a jövő évi költségvetés számára komoly terhet jelentene.
Csakúgy, mint a Nyugdíj Alap esetében, itt is az "A" változatot támogatjuk, mert különben olyan terhek rakódnának az Egészségbiztosítási Alapra, ami a jövőben fokozná annak likviditási problémáit.
Sajnos, jelentősen elmaradt a tervezettől a települési önkormányzatok költségmegtérítése a közgyógyellátási igazolványok kibocsátásával kapcsolatban, amit a 7. § (2) bekezdése mutat be.
A 8. §-sal kapcsolatban: annak ellenére, hogy az 1992. évi LXXXIV. törvény 11. § (1) bekezdés b) pontja alapján be kellene mutatni az egészségügyi kiadásokat most már részletesen is, a társadalombiztosítás az egészségügyi kiadások megfelelően részletes mérlegét nem készítette el.
A 3. számú mellékletben tételes kimutatást kellett volna adni a "Vállalkozások, alapítványok" rovatra, hisz' itt nem a teljesítményfinanszírozás elvei érvényesültek, hanem feltehetőleg az alkué. Az alapkérdés pedig az: ki és miért került be ebbe a kedvezményezett rovatba? Erre csak tételes vizsgálat adhat feleletet.
Aztán pontosan mit takar a likviditási helyzet javítása címén kiadott jelentős, 1 milliárd 364 millió forint?
Számos kérdés megválaszolatlan, számos rovat így több, mint rejtélyes. Ezért is hiányzik a szöveges beszámoló.
Amennyire örvendetes, hogy a gyógyászati segédeszközökre fordított kiadásokban megtakarítás jelentkezett, annyira elgondolkodtató, hogy sajnos, ezen a területen a tb támogatott körben nincs egészséges importverseny és a segédeszközökre szorulók több százezres tábora korszerűtlen, esetleg fizikailag megterhelő, funkcionálisan nem kielégítő segédeszközök használatára kényszerül.
Az egyik legellentmondásosabb szakasz a 10. §. Tisztázni kellene először egy alapelvet. A társadalombiztosítási alapok az államháztartás részei. Parlament által jóváhagyott költségvetéssel gazdálkodnak.
(19.10)
Nagyobb kiadásra csak annyiban használhatnak fel többet, amennyivel többre a parlament felhatalmazást adott.
Az alapok működését az 1975. évi II. törvény és a minden évben aktuális költségvetési törvény szabályozza. Többletműködési kiadás csak előre nem látható új funkciók esetén lehetséges, de semmi esetre sem függ a bevételi többlettől. Az alapok kezelőinek kötelező a parlament által jóváhagyott éves költségvetésen belül tervezni kiadásaikat, azt nem léphetik túl.
Az 1992. évi LXXXIV. törvény 14. § (4) bekezdése még továbbmegy és előírja, hogy az alapok kezelése tekintetében döntési jogosítvánnyal rendelkező szervek csak a működési költségvetés előirányzatán belül határozhatják meg a bér-, érdekeltségi, felújítási, beruházási és dologi költségeiket. Ezek után rendkívül furcsa, hogy a benyújtott javaslat indoklásához készített mellékletben - ez az utolsó táblázat számozás nélkül - feltüntetésre kerül, hogy a felügyelőbizottság, az önkormányzati közgyűlések saját hatáskörben, a törvénnyel ellentétben milyen mértékben módosították a működési költségvetést.
Mi indokolta a (2) bekezdésben a működési tartalék igénybevételét, amikor 1 milliárd 679 millió forint maradvány keletkezett az (1) bekezdés szerint? Nem szólva az 1992-es működési pénzmaradvány igénybevételéről, amikor gondok vannak a '92-es hiány rendezésével, amit a '93-as hiány rendezésének "B" variánsa mutat.
A (3) bekezdés szól többek között az egyszeri kiadásokról. Tételes kimutatást kellett volna adni az informatikai projektről. Hogyan lehetséges az, hogy a tb a mai napig nem oldotta meg az egyéni biztosítotti és járulék-nyilvántartást? Csak nem az történik, hogy a kormány által aláírt és a felügyelőbizottságok elnökei által szignált világbanki projekttel ellentétben itt a nyugdíjalap párhuzamos nyilvántartási és ügyviteli rendszer kiépítését kezdte meg jelentős költséggel? Egyáltalán: miért állt le a világbanki projekt, miért csak 49 millió forintot költöttek el a tervezett 400 millióval szemben?
A 11. § 9. számú melléklete a kamat- és hozambevételeket mutatja. Sajnos, nincs melléklet a részletes vagyonmérlegről, pedig enélkül a kamat- és hozambevételek aligha érthetőek. Hogyan lehetne így felelősen megállapítani, hogy az alapok jól sáfárkodtak-e a vagyonukkal?
A 14. §-ban elgondolkoztató, hogy egy társadalombiztosító megelőzésre, egészségmegőrzésre még azt a kevés összeget sem használja fel, amit a törvény megenged neki: 11 millió helyett csak 8 millió forintot
Mindezeket összefoglalva keserűen kell megállapítanom, hogy miközben felelős alapkezelők léteznek másfél esztendeje, nem javult a költségvetési beszámoló. Köszönöm szépen. (Taps.)