Gyárfás Ildikó (MSZP)

1995. február 12.

RÁDÓNÉ GYÁRFÁS ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosítására benyújtott T/451. számú törvényjavaslatról fejtsem ki gondolataimat. Ha ránézünk a törvénymódosításra, már terjedelménél fogva is úgy tűnik, jelentéktelen törvénymódosítási javaslat fekszik előttünk. Az indítványozott változtatások ugyanis nem igényelnek hatalmas többletkiadásokat; az egyetlen kivétel a gyermeknevelési támogatás, amelynek korlátai több mint indokolt lebontásához a szükséges forrást a költségvetés 1995. évi előirányzata már tartalmazza. Nem járnak jogalkotási bonyodalmakkal sem az alkotmányosság, sem a jogalkalmazók szempontjából, nem okoznak érdeksérelmeket, így keresve sem lehetne ez alkalommal komoly ürügyet találni politikai csatározások lefolytatására. Látszólag tehát rutinfeladat elvégzéséről lenne szó, amelynek még ráadásul mint az általános indoklásban joggal olvashatjuk társadalmi fogadtatása várhatóan kedvező lesz.

Mégis engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy itt fontos apróságok változtatásáról döntünk. Azért kértem szót, hogy az állami, önkormányzati szociálpolitika szempontjából egyáltalán nem jelentéktelen, kedvező szemléleti változtatásokra, az alkalmazott jogi, végső soron társadalmi technikák finomodásának, a gyakran joggal követelt perspektívikus megoldások fokozatos beépítésének erre a szerencsés megoldására rámutassak.

Engedjék meg, hogy ezúttal eltérjek a szokásos tárgyalásmódtól, amely az ellátási formákat követve, vagy a módosító paragrafusok egymást követő rendje szerint tesz észrevételeket, hiszen képviselőtársaim ezt előttem többségükben már megtették. Ehelyett fontosabbnak tartom, hogy három, megítélésem szerint lényegi összefüggésre rámutassak.

1. Ebben a törvénymódosításban megtaláljuk a szigor és méltányosság követelményeinek együttes tiszteletét. Egyrészt teljes joggal ugyanis megköveteli a jogalkotó, hogy a rendszeres pénzellátás visszamenőleges folyósítása, valamint a szociális ellátás egyidejű folyósítása például a jövedelempótló támogatásban részesülő rokkant nyugdíjazása esetén a jogosult köteles visszamenőlegesen egy összegben kifizetett rendszeres pénzellátásból a szociális ellátást megtéríteni. Másrészt a javaslat a szigorú szabályokhoz méltányos megszorításokat is rendel a kamatfizetés, az összeghatár és a visszamenőleges kötelezettség időhatárának korlátozásával, védve az állampolgárt.

Különösen fontos, hogy a jogszerűtlen gyakorlatról való tudomásszerzés szempontja olyan szabályozási kritériummá válik, amely védi az állampolgárt a hatóság esetleges késlekedésének hátrányos következményeitől is. A javasolt szabályozás itt éppen a szociális ellátások körüli indulatokat kiváltó egyik leglényegesebb szemléleti kérdésben, a több szigor vagy nagyobb méltányosság dilemmájában kínál a többség igazságérzetével minden bizonnyal találkozó differenciált megoldást.

2. Ugyancsak alapvető szemléleti, módszertani problémát kezel véleményem szerint helyesen az a javaslat, amely megengedi, hogy a rendszeres jövedelemmel nem, de jelentős ingatlan, illetve készpénzvagyonnal rendelkező gondozottak költőpénzével ezt a vagyont megterheljük. Ez folytatása, kiterjesztése annak a gyakorlatnak, amely anélkül, hogy a szükséges alapellátásban a legcsekélyebb diszkriminációt is megengedné, igenis különbséget tesz a vagyonnal rendelkező és a vagyontalan ellátandók között. Ez pedig nemhogy nem sérti a szociális igazságosság elveit, hanem éppen az ellátások sokat emlegetett célzottságát javítva érvényesíti azokat.

3. Az önkormányzati szociális ellátások különböző szereplői közötti együttműködést, a kötelezettségek és források kalkulálható megosztását segíti elő az a pontosítás, amely meghatározza, hogy a gyermekintézményekben nyújtható kedvezményeket a lakóhely szerint illetékes önkormányzat köteles biztosítani. Ezen a ponton annak a helyes elvnek az alkalmazásával találkozhatunk, amely szerint a települési önkormányzat nem szabadulhat meg teljesen a lakosaival szembeni szociális kötelezettségeitől, pusztán azáltal, hogy közülük valaki távoli intézménybe kerül. Ez lehet az egyik legfontosabb biztosítéka annak, hogy a mindenkori önkormányzatnak megéri-e annak állandó kiszámítása, hogy szociális kötelezettségeit milyen szolgáltatások formájában teljesítheti a legésszerűbben.

Természetesen ahhoz, hogy a települési önkormányzat a nem általa fenntartott intézményt igénybe vevő lakosainak nyújtott szolgáltatások után fizetni tudjon, ahhoz neki magának is megfelelő forrásokra van szüksége, mégpedig a szociális problémák fajlagos mutatói szerint képzett forrásokra.

Mindezt hangsúlyozva, vegyük észre, hogy a hivatkozott módosítás egy korszerű, vagyis az ellátás, és a fedezetüket legalább részben együtt mozgató mechanizmus kialakulásának irányába mutat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Egy többtényezős, többszektorú szociálpolitika feladatainak bonyolult feltételeit építi tovább néhány módosító javaslat. Ezek közül csak utalásszerűen emelnék ki példákat.

Az egyik a jóléti rendszerek egyes ágazatai között teremt szervesebb kapcsolatot. Ilyen az a javaslat, hogy a munkanélküliek jövedelempótló támogatásában részesülők ezután csekély jövedelmű alkalmi munkát legálisan is végezhessenek. Így egy szociális ellátás szabályozásával a munkaerőpiaci visszailleszkedés és a feketemunka legális keretek közé emelése célját is elősegíti. S ugyanígy, amikor az átmeneti segély keretei között nevesítik a beiskolázási nehézségeket enyhítő támogatást, akkor a szociális és az oktatási rendszer összehangolása révén javul a közös cél az iskolázottság emelése érdekében.

A másik, jövőbe mutató javaslat az, hogy a nem állami, nem önkormányzati, bár részben normatív állami támogatásban is részesülő személyes gondoskodást nyújtó intézmények vagy fenntartói bizonyos feltételek közt szabadon megállapodhatnak az igénylővel a bekerülésről és a szolgáltatásokról. Ezzel a nem állami, nonprofit vagy vállalkozói alapon gazdagodó szociális szolgáltatások gyakorlatához igazítják a beutalások rendjét.

(15.30)

Végül azokra a megoldásokra szeretnék rámutatni, amelyek a szociálpolitika eljárásmódját teszik demokratikusabbá és egyszersmind életszerűbbé. Ilyen például az a javaslat, amely az intézményben lakó személy állapotváltozása s annak révén akár ugyanott, de más szakosított ellátásba utalása esetén kötelezővé teszi a jogi értelemben vett áthelyezési eljárás, egy új beutaló határozat kiadását. Ezzel a bentlakó számára biztosítják mindazokat a jogokat, amelyek a közigazgatási eljárás során őt egyébként megilletik. Hasonlóképpen elvi jelentőségű az a közelítés, amely szerint a más személyről is gondoskodó munkanélküli esetében nem tekinthető saját jövedelmének az alkalmi munkavégzés csekély jövedelme csakúgy, mint a várandósági pótlék.

Összefoglalva: végezetül azt szeretném megfogalmazni, hogy a törvénymódosítás szemléletét, az indítványozott korrekciók megoldásait támogatom. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy teljes mértékben helyeslem a 180 napos biztosítási idő eltörlését és a közösségi munkavégzésre vonatkozó rendelkezések hatályon kívül helyezését. Fontosnak tartom viszont kiemelni, hogy e törvénymódosítás látszólag kisebb jelentőségű vagy rövid távú módosításai hosszú távon is korszerű, célzottabb, szakszerűbb, egyszersmind igazságosabb szociálpolitika megoldásait kínálja elfogadásra az Országgyűlésnek. Olyan módosításokat, amelyek nem visznek bizonytalanságot a rendszerbe, inkább egyfajta fokozatos építkezés állomásának tekinthetők. Természetes módon vállalva az indokolt önkorrekciókat is, például a temetési segély visszaillesztése vagy a gyermekintézmények térítési díjának oktatási évhez igazítása esetében.

Igaz, ezen a kétségtelenül demokratikusabb és eredményesebb úton akkor lehet csak sikeresen továbbhaladni, ha jelentősen fejlesztjük, bővítjük a szociális szakképzést és a sokoldalú információs rendszert a helyi és az intézményi szociálpolitika, a szociális igazgatás számára.

Több mint figyelemreméltó, hogy a korántsem hiánytalanul felsorolt példák azt is bizonyítják: nem igaz, hogy kizárólag pénzkérdés a szociálpolitika eredményessége. A félreértések elkerülése végett persze tegyük hozzá, hogy kellő forrás nélkül a legjobb eljárás, szabályozás sem ér semmit, de a szociális törvény végrehajtásának eredményessége igen nagy mértékben ez utóbbiak kulturáltságán és társadalmi elfogadottságán múlik. Ebben ez a törvénymódosítás ismétlem jó irányba építkezik, folytatva egy olyan munkát, amit két évvel ezelőtt fő vonalaiban helyesen kezdtek el. S ha már olyan törvénymódosítással találkozhatunk, amelynek továbbépítése politikai kurzusokon átívelő egyetértésre, igazi társadalmi konszenzusra épülhet, akkor nem szabad megtorpannunk.

Mint ahogyan azt Lasalle mondja: "a törvény csak a társadalom kifejezése és írott akarata, nem pedig mestere." Ha a társadalom szükséglete megváltozott, akkor a régi törvénykönyvet el lehet tenni a történelem múzeumába, a helyébe lép a jelenkor új tükörképe, új arcképe: egy új törvény. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)