Jeszenszky Géza (MDF)
DR. JESZENSZKY GÉZA (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Miniszter úr elfoglalta posztját tavaly nyáron - két hét leforgása alatt rendkívül fontos személyi döntéseket hozott. Meggyőződésem az, hogy ezekben nem mérlegelte kellőképpen az illető személyek kvalitásait és végzett munkáját. Azóta módja volt tájékozódni a Külügyminisztériumban maradt diplomaták tehetségéről, működéséről, de úgy látom, hogy előítéletei változatlanok.Engedje meg a tisztelt Ház, hogy összefoglaljam, ki képviselte hazánkat 1990 januárjától 1995. január 31-éig Varsóban, az utolsó két évben pedig Minszkben is:
Engelmayer Ákos rendkívüli és meghatalmazott nagykövet az 1960-as évek eleje óta íróként, fordítóként a lengyel és a magyar értelmiség közötti kapcsolatok egyik kulcsembere volt. Az 1970-es években kibontakozó lengyel ellenzéki mozgalmakkal szoros kapcsolatban állt, a Szolidaritás Szakszervezet tagjaként ő volt az első számú közvetítő a magyarországi ellenzéki körökkel. Ő és lengyel barátai 1986-ban Kossuth-címeres emléktáblát állítottak az '56-os magyar forradalom évfordulójára - ez volt az első ilyen tábla az egész kommunista tömbben. Gondolhatja a tisztelt Ház, hogy Engelmayer Ákos nem volt éppen persona grata az akkori magyar nagykövetségen, és különösen élénken - látható módon nem éppen szimpátiával - figyelte őt az a személy, aki most magas rangú beosztott diplomatának került ki Varsóba.
Nem kívánom elvitatni: Kovács miniszter úrnak szíve joga volt, hogy négy és fél év után hazarendelje a varsói diplomáciai testületnek azt a nagykövetét, akit pártkülönbség nélkül minden politikai erő tisztel és becsül Lengyelországban. Engelmayer meg is kapta a jelenlegi szocialista-parasztpárti lengyel kormánytól a Lengyel Köztársasági Érdemrend parancsnoki keresztjét, ami a lehetséges legmagasabb fokozat. Ezt Walesa köztársasági elnök különleges megbecsülést tanúsító külsőségek mellett adta át a távozó magyar nagykövetnek.
Mindezzel merőben ellentétes volt a hazai magatartás - igazolva a tételt, miszerint senki sem próféta a saját hazájában.
Horn miniszterelnök úr decemberi lengyelországi látogatásakor a magyar nagykövetet tüntetően mellőzték: a szűk körű találkozókra - amelyeken természetesen részt vett Lengyelország magyarországi nagykövete, illetve Poznanban a közép-európai szabadkereskedelmi övezet értekezletén Csehország és Szlovákia nagykövete is - a magyar fél nem engedte őt oda a tárgyalóasztalhoz. Ez olyan megütközést keltett, hogy a fogadó állam és nagykövet kollégái nem győztek szabadkozni - pedig nem nekik volt szégyenkeznivalójuk, hanem önnek és felettesének vagy akik ezt a döntést... (Az elnök egy pillanatra kikapcsoltatja a képviselő mikrofonját.)
Akkor fölteszem a kérdést... (Derültség a bal oldalon.)
Kérdezem miniszter urat - miután Engelmayer Ákos megkapta a felmondólevelet -: ilyen gazdagok vagyunk lengyel-szakértőkben? Olyan jól tájékozott a kormány lengyel ügyekben, hogy senki sem tesz fel kérdéseket a hazaérkezett nagykövetnek, holott ő kihallgatáson jelentkezett miniszter úrnál, az államtitkárnál és az illetékes helyettes államtitkárnál?
Kérdezem miniszter urat, hogy milyen visszhangot vár lengyel barátaink részéről a fenti lépésekre. És általában tisztában van-e a kormány azzal, hogy a diplomáciai kapcsolatokban mit érnek és mit érdemelnek a jó nagykövetek? (Taps a jobb oldalon.)