Keller László (MSZP)

1995. február 13.

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Két héttel ezelőtt figyelmesen hallgattam az ellenzéki vezérszónokok érveléseit, és mivel Szabó Iván képviselőtársam érvelése számos vonatkozásban megismételte a Demeter Ervin képviselő úr által a költségvetési bizottsági ülésen elmondottakat, szükségesnek tartottam mélyebben megismerni azokat az ellenvetéseket, amelyek alapján a vezérszónok a törvényjavaslat visszavonását javasolta a kormány részére.Természetesen az elemzés elkészítésénél - a tanulságok miatt - kötelező olvasmánynak tartottam a számvevőszék e témakörben elkészített jelentéseit a korábbi időszakról. Mindezek tükrében hogyan látom én Szabó Iván vezérszónok képviselőtársam állításainak helytállóságát és ezen keresztül a privatizációs törvényjavaslatot?

Az elmúlt héten elhangzott hozzászólások csak megerősítették a már megelőzően kialakult, de csak most elmondható véleményemet, még akkor is, ha Raskó úr már gyökeresen mást mondott a legnagyobb ellenzéki párt törvénnyel kapcsolatos álláspontjáról, mint a frakció vezérszónoka.

"Nincs társadalmi jövőképe ennek a törvényjavaslatnak" - mondta a vezérszónok két hete. Milyen jövőképet mutatott fel a korábbi négy év törvénykezése? - kérdezem én, hogy a privatizációs gyakorlatról ne is beszéljünk. A vagyonpolitikai irányelveknek évről évre rögzíteniük kellett volna a privatizáció aktuális céljait, az értékesítési feltételeket, a tulajdonszerzés, az osztalékpolitika követelményeit. 1991 szeptemberétől egy teljes évig semmiféle iránymutatás nem volt, végül visszamenőleges hatállyal születtek határozatok. Az előírásokkal összhangban csak 1994-re nézve jártak el.

Az egyértelmű elvek hiánya módot adott az erőviszonyokat tükröző személyi behatások érvényesülésére. Az elmúlt években nem volt átlátható az sem, hogy egy vállalatot miért és milyen arányban soroltak tartósan állami tulajdonban maradó vagy értékesítendő körbe, illetve miért, milyen elvek szerint javítottak fel. Ez egyébként el kell hogy gondolkoztassa a vagyonpolitikai irányelveket hiányoló képviselőtársaimat is.

Megítélésem szerint mind a privatizációs stratégia, mind pedig a benyújtott törvényjavaslat reális, követhető és követendő gazdaságpolitikai, a gazdasági célrendszer megvalósításához szükséges, domináns eszközrendszernek minősíthető. Szerintem határozottan folytatni akarja az állami tulajdon lebontását, de eközben nem feledkezik meg a gazdaság működtetéséhez szükséges prioritásokról sem.

"1993-ban a privatizációs bevételek rekorderedményeket értek el" - mondta Szabó Iván képviselőtársam. Nem tudni, mit tekinthetünk rekorderedménynek. Az eredetileg úgynevezett könyv szerinti értéken 2000 milliárd forint vagyonból 1990 és 1994 harmadik negyedéve között készpénzért, hitelben és kárpótlási jegyért megközelítően 350 milliárd forintnyit értékesítettek. Ha a privatizációs és reorganizációs költségeket, garanciavállalásokat levonjuk és csak a befolyt készpénzhányadot vesszük, akkor mindössze 100 milliárd forintnyi az az összeg, ami ténylegesen elosztható és felhasználható állami bevételt jelentett. A privatizációs bevételeken belül 1993-ban egyaránt csökkent a deviza- és készpénzbevétel aránya, ezen belül is az adott eredmény egy nagy tranzakciónak köszönhető.

A bevételnövekmény a kedvezményes konstrukciókkal megvalósított, valamint a kárpótlási jegyekkel fedezett privatizációkból származott. A szakértők szerint 1990-1994 között megközelítően 2-300 milliárd forint nagyságrendű a vagyon leértékelődése. Az 1994. év elejére az ÁVÜ készpénzbevételei már a privatizációs költségeket is alig fedezték.

"A költségvetési hiány, amelyet a törvény 150 milliárdos privatizációs bevétellel kíván enyhíteni, célirányosságában mindenképpen veszélyes" - hallottuk. Sokkal inkább veszélyes volt az a politika, amely erre az évre 450 milliárd forint kamatfizetési kötelezettséget eredményezett. Valamiből fedezetet kell teremteni a megfizetésre. Persze, ha más képes új módon megközelíteni a hiány finanszírozását, akkor nyilván mérsékelhető az ez évre tervezett bevétel.

"A tulajdonosi szervezet minden korlátozás nélkül társaságba viheti a vagyont - lásd 22. §." A hivatkozott paragrafus lényegesen többről szól, nevezetesen arról, hogy mi képezi az ÁPV Rt. saját bevételeit és azokat milyen célokra fordíthatja. A bevételek egy részét többek között valóban felhasználhatja gazdasági társaság létesítésére, illetve befektetési célú alap létesítésére. De ha erre a törvény nem biztosítana lehetőséget, akkor milyen más módon válna lehetővé az egyes társasági részesedések együttes értékesítése, portfóliókezelése? A törvény ezen szakasza éppenhogy korlátozza a saját bevétel felhasználásának jogcímeit.

"Bevételeiből cégeket alapíthat - lásd 23., 24. §" - mondta a vezérszónok. E két paragrafus az ÁPV Rt.-nek a hozzárendelt vagyonnal való gazdálkodását rögzíti, tehát nem a saját vagyonnal való gazdálkodást. Valószínű, hogy nagyobb ráfordítást igényel majd az ÁPV Rt.-t terhelő kezesi, szavatossági vagy más igényekből eredő kiadásokra történő kifizetés, amely szintén része a lehetséges ráfordításoknak. Az én aggodalmam inkább ez.

"Csökkenti a kötelező versenyeztetést - lásd 28. §." E megállapítással szemben a beterjesztett törvényjavaslat szerint az értékesítést minden esetben versenyeztetéssel kell kezdeni, a kivételeket pedig a törvény határozza meg.

"A részvénycserék forgalma mögött bármi megtörténhet" - mondta Szabó Iván. Bennem is felmerült hasonló kétség, főleg amikor az 1993. évi zárszámadást tárgyaltuk és az ÁSZ-jelentés jelentős kötvény-, igaz, nem részvénycserékről adott számot, csakhogy akkor arra senkinek nem volt törvényi felhatalmazása.

(10.50)

"A szakértői privatizációban semmilyen kontroll nincs - lásd 47. §." Ebben a megállapításban csak azt hallgatta el Szabó Iván képviselőtársam, hogy a szakértő az ÁPV Rt. helyett kizárólag a 27., 34. § keretei között járhat el. Ez pedig azt jelenti, hogy a szakértőre ugyanazon szabályok vonatkoznak kötelező érvénnyel, mintha az értékesítést közvetlenül maga az ÁPV Rt. végezné.

"A pályázatok kiértékelésének rendje a 29. §-ban nincs rögzítve." Ez valóban igaz, de a 33. § kötelezi a kormányt a versenyeztetési szabályzat jóváhagyására, amit a Magyar Közlönyben közzé is tesznek. Igaz, ez más, mint a korábbi gyakorlat, amikor is a privatizációs szervezet tetszés szerint változtathatta a versenyeztetési szabályzatot, és e szabályzatról a befektetők csak egy szűk körben hozzáférhető tájékoztatóból értesülhettek.

"Lényegében szabadon lehet átadni a vagyont a magánszemélyeknek - lásd 35. §". Itt ismét idézhetném az ÁSZ jelentését a korábbi évek gyakorlatáról, de nem teszem, mert nem akarok olyan dolgokat ismételni, ami ismert sokak előtt. Helyette idézem a törvényjavaslat szövegét: "Az ÁPV Rt. kivételesen három indokolt esetben adhat át állami vagyont térítés nélkül. Először azoknak, akik megfelelő biztosíték nyújtásával vállalják a 32. § (3) bekezdés szerinti kötelezettségek teljesítését - ez pedig nem más, mint amit Szabó Iván néhány perccel ezen kijelentése előtt mondott: vagyis hogy részesítse előnyben a privatizáció azt, aki a fejlesztésre is kötelezettséget vállal -; másodsorban közfeladat-ellátásra létrejött közalapítvány és egyéb hasonló közcélú egyesületek részére törvény alapján; végül költségvetési törvényben meghatározott esetekben." Szintén az ÁSZ-jelentésben szerepel, hogy 1990-1994 között 50 milliárd forinthoz közelít a különböző regionális alapoknak, befektetési társaságoknak, intézményeknek ingyenesen átadott vagyon.

"Nincs szabály, mikor, hogyan lehet alkalmazni a részletfizetési lehetőségeket - lásd 5. §." Ez a paragrafus erre valóban nem ad választ, de a paragrafusnak ez nem is lehet célja, hiszen ez a törvény hatályáról szól. Viszont az 5l-54. §-ok választ adnak e kérdésre: a mikorra és a hogyanra is egyaránt.

"Nincs pontos szabály - mondja Szabó Iván -, mikor lehet élni a vezetői kivásárlással - lásd 58. §." A törvényjavaslat két paragrafusa foglalkozik a vezetői kivásárlás feltételeivel, igaz, nem kizárólag a vezetőivel, hanem a munkavállalói kivásárlás feltételeivel együtt. Míg a kifogásolt paragrafus két bekezdésben tartalmazza, az azt követő és Szabó Iván által nem említett 59. § hat bekezdésben részletezi a feltételeket.

"Feloldja a vezető és kormánytisztviselők, államhivatalnokok összeférhetetlenségét a privatizációs és vagyonkezelő társaságoknál - lásd 8l. §." Egészen pontosan a 8l. § azt mondja, hogy a közigazgatási államtitkárok és helyettes államtitkárok vonatkozásában nem kell alkalmazni az államtitkárok jogállásának átmeneti szabályozásáról szóló törvény egyes rendelkezéseit, ugyanakkor - ellentétben a korábbi gyakorlattal - a törvény nem teszi lehetővé a 19. §-ban rögzített tiltó szabályok alóli kormányfői mentesítést. Ez valóban lényeges változás.

"Egyetlen lényeges kérdésben a minisztériumok egyetértése nélkül nem lehet dönteni" - itt a 6., 7. §-ra hivatkozik a vezérszónok. A 6. § a következő eladásoknál köti az illetékes miniszter egyetértéséhez a szerződés érvényességét: ha a vagyonba természeti terület vagy műemléki védelem alatt álló ingatlan, védett muzeális emlék vagy gyűjtemény is tartozik, avagy termőföld, erdő esetén. A 7. § pedig a tartós állami tulajdont határolja be és a meghatározott állami tulajdonrészen túlmenő állami részesedés privatizációját köti a törvényben meghatározott miniszter egyetértéséhez. Tehát azon állítás, hogy egyetlen lényeges kérdésben sem lehet dönteni minisztériumok egyetértésének hiányában, nem állja meg a helyét.

"A nemlétező kincstári törvény és kincstár helyett most szétszórjuk a vagyon egy jelentős részét" - mondja a vezérszónok. A 76. § egyértelműen rendelkezik a Kincstári Vagyonkezelő Szervezetről. Csak a vállalkozói vagyont adja át, és nem szűnik meg a törvény hatálybalépésével. Végül, ha nincs a meghirdetett limitáron ajánlat, akkor belép a vezetői kivásárlások lehetősége, lásd 58. és 59. §.

Amint arról már említést tettem, a törvény nem vezetői kivásárlásokról, hanem vezetői és munkavállalói kivásárlásokról beszél. A kedvezményt mértékét tekintve én is túlzottnak ítélem, de meg kell jegyeznem, hogy Szabó Iván beszédének tizedik percében éppen ezért szólt, hogy a törvénytervezet háttérbe szorítja az elmúlt évek kedvezményes akcióit, amely a polgárosodást segítette elő.

Tisztelt Ház! Nem sorolom tovább. A célok ellentmondásának nevezte a törvényt az MDF vezérszónoka. A fentiek tükrében a megfogalmazott véleményét én a kritika ellentmondásának nevezném.

Tisztelt Ház! A törvényjavaslat széles körű, szándéka szerint teljes körű privatizációs technikai modell- és eszközrendszert állít fel. Ennek során egy centrumba tereli a lebontandó, privatizálandó vagyonelemeket és az állam egyéb vállalkozás típusú vagyonrészeit. Ezáltal egy, a korábbinál is nagyobb hatalmi, gazdasági központot hoz létre az ÁPV Rt-vel. Valóban reális a veszély, hogy a létrehozandó részvénytársaság, mint minden önálló szervezet, saját érdekmechanizmusain keresztül fogja megvalósítani feladatait. Ebből következik, hogy az ÁPV Rt. mint szervezetrendszer és apparátusa akarva-akaratlanul ki van téve annak a veszélynek, hogy saját érdekrendszerét ugyan nem jeleníti meg, de látens módon az állami célrendszer elé helyezheti azt. Ezt a problémát azonban a törvényjavaslatnak kifejezett szándéka kezelni az ellenőrzési mechanizmus részletes, visszacsatolást is tartalmazó kibontásával.

Az állami vagyon privatizálása természetesen és nyilvánvalóan minden szándék ellenére ellentmondások során és bizonyos csoportok érdekeinek érvényesítése, míg más csoportok érdekeinek sérelme mellett valósulhat csak meg. Ebből következően folyamatos és jelentős viták, támadások kereszttüzében lesz az új szervezet is.

Tudatosan törekednünk kell arra, hogy az ÁPV Rt. filozófiája ne az legyen, ami az Állami Vagyonügynökség berkeiben esetenként ki is mondott privatizációs filozófia volt, miszerint a jó privatizáció az, ami körül nincs balhé. Ez a filozófia ugyanis nem a törvényjavaslatban meghatározott, az állam és a magyar társadalom céljait kifejező privatizációs elvek helyes gyakorlati megvalósítását szolgálja, hanem önvédelmi reflexek irracionális mértékű előretöréséhez, a valós döntések megkerüléséhez vezet, és a döntéselodázó sündisznóállást alakítja ki a megvalósításra hivatott szervezetből és annak alkalmazottaiból.

Tisztelt Ház! Két választási lehetőség áll előttünk. Az egyik, hogy a várható működési zavaroktól való félelmünkben addig finomítgatjuk az eljárási technikákat, döntési mechanizmusokat, amíg hibátlannak vélt modellt tudunk kialakítani. Ez naivitás, hisz a végtelenségig finomított papírmodell is csak papír, és nem tudja leképezni hibátlanul a változatok sokféleségét.

A másik, hogy az eddigi tapasztalatok figyelembevételével egy becsülhetően elfogadható hibahatár mellett működőképes törvényt alkotunk. Ez esetben a legjobb tudásunk szerint kell kialakítanunk a szabályokat és annak tudatában döntenünk, hogy biztosan nem tudunk minden lehetséges esetre tökéletesen hibátlan választ adni. Természetesen, felelősen csak a második változat a választható, hiszen a tökéletességre törekvés ára a döntés elhalasztása, illetve elhúzódása lenne, ami nyilvánvalóan és láthatóan a gazdaság jelen állapotában lényegesen többe kerül, mint egy viszonylag jó törvény működése során megjelenő esetleges hibák ára.

(11.00)

Mindezek figyelembevételével indokoltnak tartom, hogy minden olyan paragrafusban és bekezdésben, ahol a törvény az ÁPV Rt. számára döntési határidőket ír elő, rögzítse, hogy a határidő teljesítésének elmulasztása milyen konzekvenciákkal jár. E konzekvenciák egy részét a törvényben kell megfogalmaznunk, például a 39., 43. §-ban úgy, hogy ha az ÁPV Rt. a szükséges döntést nem hozza meg, akkor annak mi az eredménye. A döntések meghozatalához szükséges határidők más csoportját majd a kormány által jóváhagyandó szervezeti és működési szabályzatban és versenyeztetési szabályzatban kell hogy rögzítsük.

Tisztelt Ház! Szokásomtól eltérően kissé hosszabban fejtettem ki véleményemet a törvényjavaslatról. Köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)