Torgyán József (FKGP)

1995. február 13.

DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót. Igen tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Amikor az előbb ebben a Házban elhangzott, hogy vajon a beterjesztett privatizációs törvényjavaslat valóban lehetővé teszi-e egy szűk csoport látványosan, gyorsan történő meggazdagodását, és ez maga után vonja-e a tömegek elszegényedését, megdöbbentem, hogy ez egyáltalán vita lehet ebben a Házban, ahelyett, hogy igen tisztelt képviselőtársaim, akik ezt a felvetést megkérdőjelezték, elolvasnák a beterjesztett törvényjavaslatot és megnéznék a tényeket.Mielőtt a tények és a beterjesztett törvényjavaslat alapján kimutatnám, hogy sajnos ez igaz, ennél sokkal többet kell mondanunk a Független Kisgazdapárt részéről, nevezetesen azt, hogy itt bizonyos érdekek tudatosan - vagy fel nem fogva a következményeket - egy olyan gazdasági-társadalmi átalakulás alapjait vetették meg, amelyek óhatatlanul a tömegek elszegényedéséhez vezetnek.

Miről van szó? A tények makacs dolgok, és aki megvizsgálja, hogy az elmúlt időszak privatizációs eladásaiból, abból a 47 százalékból, ami az időközben egyéb úton történt privatizálással 50 százalék fölötti magántulajdont jelent ma már, mi került visszaforgatásra a nemzeti vagyonba, mennyi jutott, mondjuk, szerkezetátalakításra, mennyi a mezőgazdaság, az élelmiszeripar talpra állítására, akkor azt hiszem, valamennyiünknek egyet kell értenünk abban, hogy ilyen kimutatható tételt megnevezni egyikünk sem tud. Tehát eltűnt a nemzeti vagyonnak több mint a fele, elprivatizálták, tehát a tendencia ebből kimutatható.

Magából a törvényből pedig számos helyen kitűnik mindez, hiszen gondoljanak arra, hogy a nagy vagyonokat, a stratégiai fontosságú nagyvállalatokat illetően vajon az országalap fogalma mit jelent. Egy olyan mesterségesen létrehozott holdingot, amely a nemzet legértékesebb vagyontárgyait - mondjuk, adott esetben a Molt, a Matávot, az MVM-et, a gázszolgáltatókat, a gyógyszeripart - úgy fölosztaná, hogy ezek egy-egy része az országalapba kerülne. A holding önálló részvényeit lehetne megvásárolni. A holding önálló részvényei vegyes tulajdont hoznának létre, az előbb felsorolt vagyonból bekerülne egy-egy ilyen részvénycsomagba - legyen szabad a saját szóhasználatommal élni -, mondjuk, 30 százalék Mol, 20 százalék Matáv, 10 százalék gyógyszeripar stb., így a vevő számára egy rendkívül kedvező olyan részvényt hoznának létre, ami több lábon áll, sőt azon belül egy-egy láb önmagában is monopolisztikus helyzetbe kerülne és nyereséges lenne.

Ezért tehát ez egy rendkívül kedvező részvénycsomagként fogható fel, amelyre le fog csapni a külföldi tőke, áron alul fel fogják vásárolni ezeket a holdingokat, és ezt fogja követni az, hogy a külföldi tőke - amely mindezt felvásárolta - kezd a tőke természetének megfelelően továbbhaladni, ezekre hiteleket fog felvenni. Igen ám, csak a tőzsdei játékszabálynak két eredménye lehet: az vagy sikeres, vagy sikertelen. Aki egy csöppet is ismeri a tőzsde világát, az egyet kell értsen velem abban, hogy az esetek nagyobb részében mutatható ki a sikertelenség, a kudarc; márpedig ne feledjék, a nemzet stratégiai vagyonáról van szó, tehát olyan vagyonról, ami a nemzet jövőjét, az állampolgárok létbiztonságát jelenti, és ezek a stratégiai vagyontárgyak ily módon a tőzsdei spekuláció területére csúsznak át. Ahol pedig gondjai lesznek az ilyen kedvező részvénycsomagot megszerzőknek, az a piacon nyilván tovább fogja adni, mert az egy- vagy kétéves tilalmi időszak gyorsan letelik. Ezek tehát be fognak kerülni olyan idegen tőzsdékre, ahol ezek a vagyontárgyak kisebbségbe kerülnek; ennek következtében az egész vagyon eltűnik, értékét veszti, mert hiszen a nemzetközi tőzsdepiacon ezek az értékek nem tekinthetők számottevő értéknek.

Ilyen körülmények között tehát kimutatható ebből a törvényből, hogy ez egy olyan hazardírozás a nemzet vagyonával, amely megengedhetetlen. Engedjék meg, hogy erre mondjak egy hasonlatot. Ha egy családon belül valamelyik házastárs, teszem azt a férj, felelőtlenül gazdálkodik, és ellehetetleníti a család, köztük a gyerekek megélhetését, akkor büntetőeljárást indítanak ellene ifjúság elleni bűntett miatt. A büntetőeljárás eredményeként megállapítják a bűnösségét, és börtönbe csukják.

Mi lesz azzal, aki a nemzeti vagyonnal teszi ugyanezt? Semmi, kérem! Az égvilágon semmi, hiszen jól láthatják, hogy ez a hitelfelvételi sorozat mostanra olyan elképesztő helyzetbe hozta az országot, hogy ma már több mint 30 milliárd dollár a bruttó adósságállománya, USA-dollárban számolva! Ezeket semmiféle hátrányos büntetőjogi következmény nem érte ezen magatartásuk miatt, s nem érte büntetőjogi szempontból kifejezésre juttatható hátrány azokat sem, akik az elmúlt négy év alatt 310 milliárd forintot fordítottak úgynevezett bankkonszolidációra, tehát a bankárok által kiürített bankkasszák feltöltésére, amelyet azután az éhes bankárok megint kiürítettek, s lehet beletenni az újabbat. Ne feledjék, mert a bankárok, szegények, havonta csak másfél milliót kapnak azért, mert az állam kasszáját kiürítették!

(12.00)

De őket sem éri semmilyen büntetőjogi hátrány, hátha még lehetővé tesszük, hogy az országalap létrehozása kapcsán, amelyet Soros úr talált ki... (Zaj a bal oldalon.)... - nekem semmi gondom-bajom nincs Soros úrral, ha a saját vagyonát kockáztatja; de azt gondolom, nem szabad megengednünk a nemzet vagyonának kockáztatását, hiszen a nemzet iránti felelősségünk ezt egész egyszerűen nem engedi meg!

Miért gondolom én azt, hogy ebből a törvényből még ezen túlmenően is következik a szándék, tehát hogy egy szűk csoport kapja meg mindazt, ami a magyar nemzet értéke, amely a magyar nemzet által évszázadok alatt szorgos munkával lett létrehozva? Azért, mert a nagy vagyonok, a stratégiailag fontos nagyvállalatok ilyen felelőtlen elkótyavetyélése mellett benne van ebben a privatizációs törvényben a közép- és az úgynevezett kisvállalatok privatizációja is, az egyszerűsített privatizáció is.

Nem lehet elégszer felhívni az önök figyelmét arra, hogy tessék végre felfigyelni a folyamatokra! A végrehajtó hatalom kinevezi az Állami Vagyonügynökség Részvénytársaságot, az Állami Vagyonügynökség Részvénytársaság kinevezi a menedzsmenteket. A menedzsmentek ezek után felértékeltetik a saját vállalatukat úgy, hogy tudják, hogy ők azt meg akarják szerezni.

Miért gondoljam én azt, hogy ők fel fogják értékeltetni a saját maguk által kiszemelt állami vagyont? Én arra gondolok, hogy ők azt le fogják nyomni, és fognak találni erre akár két-három ingatlanértékelőt, akik ezt a tendenciát fogják majd a szakvéleményükkel alátámasztani. Ezek után meghirdetik a versenytárgyalásokat, önmagukat benevezik a versenybe, önmagukat győztesnek kihirdetik, és mindezt ki vizsgálja, ki ellenőrzi?

Az Állami Vagyonügynökség Részvénytársaság, amely már eleve a sor elején van - ahogy elmondtam ezt a folyamatot -, közvetlenül a kormányzattól nyeri a hatalmát. És hogy milyen hatalomról van szó? Gondoljanak arra, hogy Horn Gyula milyen könnyedén tudta kinevezni Bartha Ferencet vagy milyen könnyedén tudta felállítani a helyéről! Itt hatalmas erő koncentrálódik egy kézben!

Ha egyszer igaz ez az egész folyamat, amit én végig mondtam, márpedig igaz... (Zaj. - Közbeszólás a bal oldalról: Márpedig nem igaz!).., akkor azt kell hogy mondjam, hogy a vállalati menedzsment ebben az esetben az én szememben úgy jelenik meg, hogy ennek a törvénynek most már nem azt a nevet kellene adni, hogy "az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről...", hanem az Ali baba és a negyven menedzsmentről szóló... (Derültség, zaj.)... törvényként kellene ezt megjeleníteni. Azonban nem is negyven menedzsmentünk van, hanem jóval több; a gond csak az, hogy ahogy az elmúlt négy év privatizációs folyamatain láttuk: a menedzsmentek nem hagytak - már megbocsássanak a kifejezésért - a magyar államnak a privatizálás kapcsán egy kanyi krajcárt sem, tehát eltüntették az egész állami vagyont.

Úgy gondolom, a beterjesztett törvényjavaslatból most teljesen világosan nyomon követhető ez a folyamat, még akkor is, ha legnagyobb sajnálatomra az általam rendkívül tisztelt Bauer Tamás számára ez nem olyan nyilvánvaló, mint az én számomra.

Legyen szabad arra is rámutatnom, hogy a valóságos veszély és baj ennél sokkal nagyobb, és szeretném, ha igen tisztelt képviselőtársaim ezt a privatizációs törvényt nemcsak önmagában, hanem a teljes társadalmi, gazdasági környezetbe ágyazottan vizsgálnák meg. Ha így tennének, akkor rájöhetnének arra, hogy amikor 1988-ban ezt a folyamatot megindították, útjára indították, amikor az eltelt négy-öt év alatt az állami vagyon több mint felét elprivatizálták, akkor nem lehet megfeledkezni arról sem, hogy erre az időre esett a 30 milliárd USA-dollár külső államadósság keletkezésének egy igen tekintélyes hányada, de a megígért ipariszerkezet-váltásra egy fillér nem jutott! Semmiféle ipariszerkezet-váltás nincs; mert hiszen remélem, hogy képviselőtársaim azt az embertelen eljárást, amit a magyar munkássággal tettek - hogy kirúgták az embereket a munkahelyükről -, nem tekintik szerkezetváltásnak. Mindössze tulajdonosváltozás történt, a nómenklatúra tagjai párttitkárból tulajdonossá tették önmagukat. Ennyi a változás, ez világosan kimutatható.

De tessék megnézni, hogy ugyanakkor tönkrement az ipar, tönkrement a mezőgazdaság, tönkrement az élelmiszeripar. Az élelmiszeripar nagy része idegen kézre került, úgyhogy ma nem lehet biztonsággal mezőgazdasági termelést sem folytatni igen sok ágazatban, hiszen az élelmiszeripar és az élelmiszeriparral egybefüggő stratégiai mezőgazdasági termékeink fölött mások rendelkeznek; és ha ehhez még hozzávesszük a nemzeti alaptantervnek azt a változtatási szándékát is, amelynek vitája éppen ezekben a napokban csúcsosodott ki, ha figyelembe vesszük az önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszerében... (Zaj, közbeszólás a bal oldalról: Miről beszél?)... bekövetkezett rendkívül kedvezőtlen változásokat, hogy megszüntetik a tanyasi iskolákat - mert elsősorban a tanyasi iskolákra nem jut pénz -, hogy a vidéki kistelepülések mind nehezebben tudják a saját iskoláikat fenntartani, hogy jövőre bevezetik a tandíjat, hogy 16 éven felül tulajdonképpen majd csak tandíjjal vagy igen erős anyagi bázissal a háttérben lehet tanulni, akkor ezek arra utalnak, hogy egyesek az ország lakosságának döntő többségéből bérmunkást akarnak csinálni! (Derültség, zaj a bal oldalon.) Ez a bérmunkássá süllyesztése az országnak világosan kimutatható!

Igen tisztelt MSZP-s és SZDSZ-es Képviselőtársaim! Természetesen önök közül lehetnek néhányan, akik ezen nevethetnek, még Soós Károly Attila államtitkár úr is. (Derültség a bal oldalon.) De úgy gondolom, hiába tetszik széttárni a kezét, mert az előbb, egészen más helyen ülve, Soós Károly Attila államtitkár úr ezt tette! De úgy gondolom... (Soós Károly Attila Gaál Gyulához fordulva: Mit tettem én? - Derültség.).., azok, amiket mondok, cáfolhatatlan tények! S ha ezt bele tetszik ágyazni a privatizációs stratégiába és ezt a nemzeti alaptantervig bezárólag a társadalmi folyamatokba is beleágyazzák, akkor szembeötlően ki kell hogy tűnjön mindenki előtt, hogy az általam felemlített veszély nem a távoli jövőre vonatkozik, már nem is csak kopogtat az ajtónkon, hanem azon belül van!

(12.10)

Én úgy gondolom, ha ehhez hozzáveszik azt a tényt, hogy az egész privatizációt illetően hiába mondják, hogy gyorsítjuk, a gyorsításnak nyilvánvalóan alapot és határt szab a fizetőképes kereslet. Olyan gyorsan lehet privatizálni, amilyen a fizetőképes kereslet. Ha nincs fizetőképes keresletem, akkor hiába mondom, hogy gyorsan privatizálok. De hiába mondom, hogy gyorsan privatizálok, ha közben az MSZP és az SZDSZ olyan hatalmi harcokat folytat, hogy mondjuk a privatizációs miniszter beállítása vagy be nem állítása miatt is hónapokig késedelmes eljárást vagyunk kénytelenek elkönyvelni akkor, amikor e kimutatás szerint havonta hatmilliárd forint a közvetlen kár a késedelemből fakadóan, kétmilliárd forint az import-többletbehozatali kényszer miatt. Tehát havi nyolcmilliárd forint kiadás ellenére önök elvitatkozgathatnak, ha igaz ez az adat.

Kérdezem: hogy lehet az, hogy önök hónapokig vitatkozgatnak azon, hogy kell-e vagy nem Suchman Tamás, kell-e vagy nem kell-e privatizációs miniszter. Én úgy gondolom, hogy ez az egész eljárás a privatizálás felelőtlenségének folyamatait messzemenően aláhúzza. Mint ahogy elfogadhatatlanul felelőtlen az a megközelítés is, hogy önök azt mondják: be kell fejezni eddig és eddig a privatizációt. Ha előre meghatározzuk, hogy meddig kell befejezni a privatizációt, vajon eleve nem lehetetlenítjük-e el az általunk elérni szándékolt vételárat? Nyilvánvaló, ahogy én azt már korábban egyszer elmondottam, itt egy végkiárusítás jellegű megoldást kíván előnyben részesíteni ez a kormányzat.

Tehát a mi álláspontunk az: hiába beszélnek ezzel ellentétben egy állítólagos parlamenti ellenőrzésről, képviselőtársaim is tudják, hogy hogy el vannak foglalva a képviselők. A parlamenti ellenőrzés nem jelent valóságos ellenőrzést. Én úgy gondolom, hogy még a bizottsági ellenőrzés sem jelent, ahogy az előbb hallottam egyik képviselőtársunktól, ha jól emlékszem, Karakas Jánostól, aki a bizottsági ellenőrzésre is hivatkozott. A bizottsági ellenőrzésre ugyanaz áll, mint a parlamenti ellenőrzésre. Ezek látszatellenőrzést jelentenek, tudnillik az ellenőrzés szerepe akkor dominálna, ha minden egyes vállalat esetében, amelyet privatizálnak, ez az ellenőri jogkör valóban érvényesülhetne. De itt nyilvánvaló, hogy ezek csak adott esetben jelenthetnek valamiféle megoldást.

A Független Kisgazdapárt álláspontja szerint a privatizációt illetően egyetlenegy megoldás lehetséges, ami viszonylagos biztonságot jelent az országnak. Ez - a mi álláspontunk szerint - a privatizáció teljes nyilvánossága, egy olyan privatizációs leltár kiadása, ahol a társadalom figyelemmel kísérheti, hogy a privatizált vagyonoknak mi a sorsuk, azokat mennyiért értékesítették. Ehhez természetesen fel kellett volna értékeltetni az egész nemzeti vagyont, a nemzeti vagyon felértékeltetésével kapcsolatos adatokat ugyancsak nyilvánosságra kellett volna hozni, akkor lenne az állampolgárnak egyáltalán esélye arra, hogy valamiféle ellenőrzési jogot gyakorolhat. Így az ellenőrzésre való hivatkozás, bárki szájából hangozzék is el, legyen az akár egy miniszterelnök által kezdeményezett hatpárti megbeszélés anyaga, akkor sem érheti el a kellő célt, mert a privatizációnak csak a nyilvánosság adhatja meg azt a társadalmi rangját, hogy ne kelljen arra hivatkozni a privatizáció félidejében, hogy az első felét már elprivatizálták, a második feléről pedig a jelenlegi technika szerint el sem tudjuk képzelni, hogy ne ugyanúgy történjék, mint az első félidőben. Köszönöm a türelmüket.(Taps a jobb oldalon.)