Tímár György (FKGP)

1995. február 19.

DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): Igen tisztelt Képviselőtársaim és szépséges Elnök Asszony! Figyelembe fogom venni azt, amit az elnök asszony mondott, és igyekszem mondanivalóimat a lényegre korlátozni, nem elvéve az igen tisztelt egyéb frakcióképviselőktől a szó, a televízió előtt történő megszólalhatás lehetőségét.Tisztelt Képviselőtársaim! Előttünk fekszik egy törvény, amellyel kapcsolatban szeretném az önök figyelmét felhívni, hogy célszerű dolgokat vegyünk figyelembe: a lényeget és ne a formális eszközoldalt. Gondolom, mindannyiunkat az vezet a törvényalkotás folyamataiban és itt, ebben a konkrét esetben is , hogy hazánk lakosságának, polgártársainknak a jólétét, a létbiztonságát megalapozzuk, s lehetőség szerint növeljük. Én úgy gondolom, ezért célszerű figyelembe venni, hogy ez a törvény mire épül, mit kíván elérni.

Kérem: a leglényegesebb termelőerő, a gazdasági élet valódi hajtóereje és mindannyiunk szükségleteinek a megteremtője nem egyéb, mint az emberi akarat, az emberi produktum és a tudás. Tehát amikor hazánk lakossága részére jólétet kívánunk teremteni, az esélyegyenlőtlenségeket meg kívánjuk szüntetni, akkor elsősorban nem holmi részletkérdésekben kell elveszni, hanem a lényeget, a jogbiztonságot kell megteremteni, a gazdasági élet tekintetében pedig a tulajdonbiztonságot.

Láttuk, hogy amikor a második világháború véget ért, akkor hazánk a fizikai romok állapotából, a jogbiztonsággal szembeni bizalom alapján, abban a hitben milyen rövid idő alatt tudta termelőképessé tenni ezt az országot, minden tekintetben. Hiszen kezdetben föl sem merült holmi alkotmánysértő tulajdonelvonás. Minden párt, minden politikai erő és mindenki hirdette a jogbiztonságot. S aztán történt alkotmánysértő elvonás sok jelzőt lehetne alkalmazni, én szándékosan nem teszem, mert megtisztelem a Házat azzal, hogy a Házhoz méltó meghatározásokat használok. De rá kell mutatnom, hogy már akkor is hazánk fölött olyan külső teher vette el a termelőeszközök egy részét, az eredmény egy részét, amely hasonlítható a négy évvel ezelőtti és azóta folyamatosan meglevő helyzethez. Ugyanis 1945-öt követően hazánknak jóvátételt kellett fizetni, ami az akkori körülményekhez képest ugyanolyan terhet jelentett hazánkra, mint a mostani adósság-visszafizetés. És mégis a jogbiztonság tudata elegendő volt, hogy ez az ország felépítse a romokból a házait, a termelőeszközöket és a mezőgazdaság meginduljon fölfelé. Sajnos, annak ellenére, hogy az 1988-89-es folyamatokban minden józanul gondolkozó, önzetlen politikus tisztán látta, hogy alapjaiban megrendült az a gazdasági és politikai rend, amely négy-négy és fél évtizedig uralkodó volt hazánkban, és az akkori az MSZMP által, Németh Miklós által irányított kormány hozzákezdett a minden jogász és minden józanul gondolkozó ember számára egyetlen reális és kivitelezhető megoldáshoz, magyarul: elkészítették a jogtalanul elvont tulajdonok visszaadási törvénycsomagját.

(16.10)

Ennek első elemét be is emelték a magyar törvénytárba. Egész pontosan az 1990. évi 9-es törvényerejű rendelettel úgy döntött az akkori kommunista kormányzat, hogy minden hibás mezőgazdasági tulajdonszerzést eredetre visszamenőleg annullál, megszüntet, visszaadja a régi, úgynevezett hibátlan tulajdonosaiknak. Sajnos az 1990 májusában hatalomra kerülő kormányzat korábbi politikai ígéretei ellenére ezzel szögesen ellentétesen járt el.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért tette. Tény az, hogy semmifajta felmérés nem előzte meg azt a politikai döntést, amelynek lényege, hogy a jogbizonytalanságot érvényre lehet juttatni. Ugyanis semmi statisztikai felmérés nem történt az államosított vagyonról, arról, hogy kik kérik vissza, hány százalék kéri vissza, hogy a visszaadás mit jelentene gazdaságilag, és hogy a vissza nem adás a kárpótlási hivatalok, a földmérők és maguk a kárpótlási jegyek mennyibe kerülne az államnak.

Vissza kell utasítani minden olyan politikai állásfoglalást, amely konkrét tények, statisztikai felmérések nélkül születik, és ezzel megalapozza az első- és másodrendű állampolgárok kategóriáját. A másodrangúak azok, akik régen sérelmet szenvedtek hiszen itt voltak az ingatlanok úgy, ahogy álltak, és mégsem adták vissza!

De ha már az ingatlanokról szót ejtettem, szabadjon felhívni a figyelmüket egy nagyon súlyos tényhelyzetre. Jelenleg hazánkban köztudottan lakáshiány van. Kinek lehet most megfelelő anyagi bázisa lakások építésére nevezzük azt bérháznak vagy öröklakásnak? Az úgynevezett kisember nincs olyan anyagi helyzetben sajnos! , hiszen örül, ha futja a hó végi élelmiszerekre. Az állam? Itt állunk a pótköltségvetés kapujában! Sajnos az államnak nincs pénze arra, hogy bérházakat építsen. Az, akinek van tőkéje, olyan tőkéje, amelyből bérházakat tudna emeltetni? Egy bérház úgynevezett megtérülésének 50 évére nem fogja magát kitenni olyan bizonytalan jogi szituációnak, ahol már egyszer bebizonyosodott, hogy el lehet venni az ingatlanokat és nem kötelező visszaadni.

Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy volt sajnos érvényre is jutott olyan álláspont, amely, hogy úgy mondjam, alkotmányosnak igyekezett beállítani azt a megoldást, hogy nem kell visszaadni a tulajdonokat. "Nováció" nevet adtak neki és sok egyebet. De sajnos, ezek megalapozatlannak bizonyultak, gazdasági és politikai következményük pedig hibát jelentett az országnak. Nem kívánok abba belemenni, hogy mennyire megalapozott, pusztán csak jogelméleti szempontból, de a saját egyéni álláspontomat szeretném kifejteni: én nem értek vele egyet. De miért történhetett mindez? Van egy világhírű író, Orwell. Talán mindannyian ismerték az "1984" című regényét. Abban van egy nagyon súlyos igazság, ami röviden abban összegezhető, hogy aki a szavak fölött gyakorolja az uralmat, az rendelkezik minden erővel. Ezt "new speech"-nek nevezte el Orwell.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon örülnék, ha valaki nekem megalapozottan el tudná határolni a new speech érdemi tartalmát a novációtól, a pozitív diszkriminációtól, a privatizáció és reprivatizáció eredeti fogalmától. Nem arra gondolok én, amit az 1990. évi 21-es alkotmánybírósági határozat deklarált onnantól fogva ezt mindannyian tudjuk , hanem arra, amit azt megelőzően az 1990-es vagy '89-es politikai ígéretekben félreérett az átlagállampolgár, a szavazó.

Szeretnék rámutatni arra, hogy ez az előttünk lévő privatizációs törvény tulajdonképpen egy súlyos alkotmánysértő esélyegyenlőtlenséget fed. Ugyanis milyen eszközökkel lehet valaki tulajdonos? Olyan eszközökkel, hogy megvásárolja. De kinek van erre pénze? Ki szerezhetett az elmúlt 4-5 évtizedben olyan gazdasági erőt, tőkét, hogy most megvásárolja azt a tulajdont, amelyet nem adtak vissza a jogos tulajdonosainak, a hibátlan tulajdonosoknak, magyarul azoknak, akiktől államosították?

De ezen belül van egy másik szempont is. Igen tisztelt képviselőtársaim a választóikat képviselik. És a választók egy része a dolgozók, a fizikai dolgozók négy évtizeden keresztül sokkal alacsonyabb bért kapott munkahelyein, mint ami megillette volna őket, ha nem ebben a hazában születnek, ha nem itt dolgoznak, ha a Lajtán túl éltek volna. De hozzá volt téve, hogy ezzel szemben biztosítva lesz öregségetek, nyugdíjas korotok, a gyerekeitek iskolái stb., stb. És most mi történik? Azt az anyagi bázist, amelyet ezek az emberek a munkájukkal adtak össze, most nem ők kapják meg, hanem harmadik személyek megvehetik. Itt hivatkozhatnék például a téglajegyes akciókra, arra hogy az egyes vállalatoknál, állami vállalatoknál üdülőket építettek, és az úgynevezett kisdolgozó az évi szabadságának egy részét, vagy a hétvégéjét ott töltötte: felépítették a vállalati üdülőt, amit most a megkérdezésük nélkül privatizálgattak.

Tekintettel arra, hogy szeretnék más részére is megszólalási lehetőséget biztosítani, annyiban szeretném összefoglalni a mondanivalómat, hogy csak az emberi bizalom az, ami valódi termelőerő. És hiába kerül be az országunkba bármilyen tőke, bármilyen gazdasági erő, ha az átlagember, ha a gazdag ember nem érzi a vagyonának, a munkájának jogbiztonságát, akkor sajnos hosszú távon nem fogunk tudni előre jutni.

(16.20)

Egyébként a világon nagyon sok rossz példa van előttünk, tehát módunk lenne belőle tanulni. Egyetértek az igen tisztelt képviselőtársam, dr. Orosz Sándor megszólalásával, amelyet tavaly december 16-án mondott, és amelyet szó szerint szeretnék önök elé tárni, hogy egy torzszülött képződmény volt a kárpótlási törvény. Egyetértek vele. Viszont egy torzszülött tényalapra nem lehet jogbiztonságot és tényleges gazdasági felemelkedést építeni. Tudom, hogy nehéz helyzetben van a társadalom négy év után, de el kell dönteni, mi a kisebb hiba: aki gazdasági eredményre tesz szert, az igyekszik olyan helyre menteni, ahol nem érheti egy alkotmánysértő tulajdonfosztás vagy részleges tulajdonfosztás a korábbi példák alapján, vagy pedig vállalunk néhány polgári peres eljárást, amely megnyugtatóan rendezi a kérdéseket.

Kérem, hogy ezeknek az alapelveknek az értékelésével döntsenek a törvény felett. Köszönöm. (Taps.)