Surján László (KDNP)

1995. február 26.

DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Ezen napirend utáni kis bensőséges együttlét alkalmával azért engedjék meg, hogy néhány gondolatot elmondjak ezzel a törvénnyel kapcsolatban.

Az elmúlt parlamenti ciklusban nagyon sok szakma képviselője törekedett arra, hogy nagy, átfogó törvények jelenjenek meg, foglalják össze a szakma gondját-baját, a rájuk vonatkozó jogszabályokat. Ezek a törvények rendre elmaradtak, egyéb feladatokra való hivatkozással.

A most tárgyalt törvénytervezetet azzal a céllal terjesztették be, hogy a maga területén mozdítsa elő az európai integrálódást, építsen ki egy nemzetközileg is elfogadható és elfogadandó rendszert a különféle vizsgáló laboratóriumok felkészültségének hivatalos elismerésére.

Azt gondolom, olyan időkben, amikor változó mennyiségű ólom jelenik meg a paprikában, eléggé nyilvánvaló, hogy fontos tudni: azok a mérések, amelyek alapvetően beleszólnak az életünkbe, pontos mérések-e, megfelelően hitelt érdemlőek-e vagy sem, mert gondoljuk csak el, ha utólag kiderülne, hogy nem is volt ólom a paprikában, akkor ebből mennyi cirkusz keletkezne és mennyi kárpótlást kellene fizetni azoknak, akik azt állították, hogy volt ólom a paprikában. Ne haragudjanak, hogy ilyen triviális példával szemléltetem azt, hogy lényeges, mindannyiunk közös érdeke, hogy Magyarországon a mérések hitelesek legyenek, s ez a hitelt érdemlőség kiterjedjen egyébként országhatárokon kívülre is.

(18.50)

A javaslat mint ahogy az előttem szóló képviselőtársam is erre már kitért létrehozza a Nemzeti Akkreditáló Testületet, azaz egy új NAT jön létre, amelyet remélhetőleg kevesebb vita kísér majd, mint névrokonát a közoktatásban. Bár megfontolandónak tartom azt, amit az MDF vezérszónoka mondott a szabványügyi dolgokkal kapcsolatban, hogy ne nevezzük ezt NAT-nak, mert már egy ilyen létezik.

Mindazok, akik valamelyest ismerik az Európai Uniót, tudják, hogy kisebb-nagyobb részletek közül sokat kell még elrendezni ahhoz, hogy Magyarország teljes jogú tag legyen. Valóban, ez a mostani törvényjavaslat egy ilyen részlet elrendezése, és teljesen egyetérthetünk a kormánnyal abban, hogy nem kell megvárni a belépéssel kapcsolatos tárgyalásokat sem annak érdekében, hogy ilyen előbbrelépések megtörténjenek.

Az európai egyesülés felé mutató törvények alkalmat adnak az ellenzéknek arra, hogy sokat emlegetett konstruktivitását bizonyítsa, csökkenthetők a pártok közti feszültségek, elismerést kaphatunk mindazoktól, akik szerint itt az Országgyűlésben többnyire csak szócséplés folyik, s a pártok nem működnek kellően egymással. Nagyon sok polgártársunk van, mintegy 60 százalék, aki így gondolkodik.

Megfigyelhettük az előbbi napirendi pontnál, ennél is, hogy valóban egyetértés látszik a fő dolgokban. Én mégis egy picit elrontom ezt a baráti hangulatot, és néhány megjegyzést teszek, amelyben nem a pozitívumokat, hanem a negatívumokat említem.

Kezdjük rögtön azzal, hogy a törvény a 3. §-ában fogalom-meghatározásokról szól, de valójában nem szól, hanem azt mondja, hogy lásd a mellékletben felsorolt szabványokat. Nos, ezekben a szabványokban nagyon jó fogalom-meghatározások vannak, de a kisördög azt súgja nekem, hogy megkérdezzem, mi történik akkor, ha ezen szabványokat megváltoztatják. Ezek a szabványok nemzetközi szabványok, a magyar szabványügyi szervek viszonylag nehézkesen tudnák megváltoztatni, de a szabvány mégsem ebben a parlamentben születik, s ha megváltozik a mögötte lévő tartalom, akkor megváltozik az a törvény is, amelyet most vagyunk hozandók. Csupán azt mondom, hogy szebb lett volna, ha átvesszük ezeket az egyébként nagyon jó fogalom-meghatározásokat. Így nagyon le van egyszerűsítve a kérdés.

Ugyancsak nem teljesen méltó a jogalkotóhoz az a pontatlanság ha jól értem a normaszöveget , hogy a 16. § (2) bekezdésének d) pontjában előíratik, hogy az akkreditálási eljárás során a díjszabás mértékét ez a bizonyos NAT, a Nemzeti Akkreditálási Tanács alapszabályában kell meghatározni.

A díjszabás mértéke felfogásom szerint az az összeg, amit fizetni kell. De lehet, hogy ezt rosszul értelmezem. Mindenesetre a 17. § (5) bekezdésének c) pontja az ár-megállapítást az akkreditálási tanács, tehát az előbb említett NAT egy szervének a feladataként deklarálja.

A tényleges akkreditálási munka a szakmai akkreditálási bizottságokban fog zajlani. E bizottságok javaslatáról a tervezet szerint az ügyvezető igazgató dönt. Megítélésem szerint ez a döntés egy formai döntés, aláírja, érvényessé teszi az akkreditálási szakmai bizottság döntését. Ha vita keletkeznék, erről nem szól a törvény. Vagy ki kellene mondani, hogy nem lehet vita, vagy meg kellene nevezni a vita eldöntésére alkalmas fórumot.

Adós marad a törvény tervezete annak a tisztázásával is, hogy milyen szempontok alapján jelölheti ki a már említett szakmai akkreditáló bizottság a minősítőket, tehát azokat a személyeket, akik elmennek a vizsgálandó laboratóriumba, megállapítják, hogy ez tényleg akkreditálható vagy nem akkreditálható.

Lehetne még keresgélni az ellentmondásokat, s azokat a pontokat, amelyeken a tervezet javítható. Például meg kellene gondolni, helyes-e, ha adományokra bízzák a NAT működésének a költségeit. Nem hordja-e ez magában a korrupció lehetőségét? Ám mielőtt ilyen súlyos váddal illetném az általam nem ismert és a jövőben fontos közfeladattal megbízandó személyeket, inkább arról szeretnék szólni, ami nincs benne ebben a törvényben.

Nincs benne a már említett probléma, hogy hogyan választódnak ki a minősítők. Nincs benne az sem, hogy mely szakterületeken indulnak meg ezek a szakmai bizottsági munkák.

Rengeteg részletkérdéssel foglalkozik a törvény, hogy hogy áll fel ez a Nemzeti Akkreditálási Tanács, mik az átmeneti rendelkezések, de hogy hogyan is fog működni, milyen szempontok alapján kell a tevékenységét ellátnia, erre nézve a törvénytervezet autonómiát ad ennek a testületnek. Ha az eljárási szabályok részleteit előírjuk, akkor a működés néhány alapvető elvét is elő kellene írni. Azt hiszem, hogy ezzel a tervezet adós maradt.

Lelkesítő mindannyiunknak, hogy megint teszünk egy lépést az említett európai integráció során, de két dologról végképp nincs fogalmunk a tervezet elolvasása után. Az egyik, hogy mibe fog kerülni, ha ezt a törvényt jogerőre emeljük. A másik, hogy a benne foglaltak mikor valósulnak meg.

1991-ben hozott az Országgyűlés egy törvényt a mérésügyről. Az a törvény néhány hónappal később, '92. január elsején lépett hatályba, és előírja, hogy a joghatállyal rendelkező méréseket hiteles mérőeszközökkel kell végezni. Nem hiszem, hogy merné valaki vállalni annak a kijelentésnek a súlyát, hogy ez minden területen már megvalósult. Nincs is előírva abban a törvényben, hogy mikorra kell, de elő van írva, hogy kell, nyilván mostantól, mármint 1992. január elsejétől, s ez nyilvánvalóan teljesíthetetlen.

Ez a törvény szintén nem tartalmaz ilyen előírásokat, de nem tartalmaz még mást sem. Azt mondja: hatálya kiterjed azokra, amely laboratóriumok akkreditálva vannak. S mely laboratóriumok lesznek akkreditálva, akik akarják, hogy őket akkreditálják, s a joghatósággal rendelkező laboratóriumok közül azok, amelyeket még meg nem hozott miniszteri rendeletek erre kényszerítenek.

Ezek után érthető, hogy a beterjesztő nem tudott letenni semmifajta gazdasági számítást arra nézve, hogy mibe fog kerülni ennek a törvénynek a végrehajtása, mert megállapíthatatlan, hogy a laboratóriumok milyen köre veszi igénybe az akkreditációt, milyen köre köteles igénybe venni, és még fel sem állt az a testület, amely majd megállapítja, hogy egy akkreditáció mibe kerül. Sok idő eltelik tehát még addig, amíg egy ilyen akkreditáció költsége beépül a szolgáltatások árába, és sok idő eltelik addig, amíg egy magyarországi laboratórium mérési eredményeit hitelesnek fogják tekinteni Európa minden országában.

Szóltam már arról, hogy mindannyiunk közös érdeke, hogy ez a hitelesség megtörténjék. Mégis jobban örültem volna, ha a Házszabályunknak azzal a pontjával, amely előírja, hogy egy törvény társadalmi és gazdasági hatásait lehetőleg számszerűsítve, az általános vita feltételének kell tekinteni, mélyebben foglalkozott volna az előterjesztő, illetve azok a bizottságok, amelyek jól látták ennek a törvénynek a hasznát és fontosságát és örömmel terjesztették elénk általános vitára.

Azt gondolom, hogy a jelen helyzetben nem igazán tehetünk mást, mint hogy ezt a törvényt meghozzuk. Vannak azonban olyan pontok, amelyekben, ha egy kicsit mélyebben elemezzük a törvény részleteit, lehetne, sőt szükségesnek látszik apróbb módosításokat létrehozni, s ezért illő tisztelettel azt javaslom, hogy a napirendünkben foglaltak szerint lehetőleg ne zárjuk le az általános vitát, hanem legalább ennek a hétnek a közepéig legyen lehetőség módosító indítványok benyújtására. A Ház napirendjének tervezeteit ismerve, ez semmifajta fennakadást nem fog okozni, hiszen a jövő héten nem foglalkoznánk a törvénnyel, és a kiadott tervezet szerint csak az azt követő héten lesz részletes vita. Ha szerdai határidőt szabna meg a Ház vagy az elnök asszony, akkor azt hiszem, hogy talán még néhány javító célú módosító indítvány előbbre vihetné ennek a törvénynek a sorsát.

(19.00)

Ez a törvénytervezet egyébként tudomásom szerint egy évvel ezelőtt már készen volt, el-elfeküdt egy-egy íróasztalban, változó vezetésű minisztériumok mellett. Nem tudom, hogy ezen idő alatt nem készültek-e el, legalábbis részben, azok a miniszteri rendeletek, amelyeknek a hiányában most egy kicsit vakon látjuk azt, hogy ez a törvény milyen hatással is lesz. Ha ezek elkészültek, akkor tájékoztatásul, azt hiszem, nem ártott volna megmutatni a képviselőknek, hogy lássák azt a közeget, amelyben ez a törvény működni fog. Erre egyelőre nem volt lehetőségünk.

Ennek ellenére azt gondolom, hogy célszerű lesz a törvényjavaslatot támogatnunk. Mi, kereszténydemokraták ezt fogjuk tenni. De előre jelezzük, ennek a törvénynek a végrehajtása során elég sok probléma adódik majd, és az Országgyűlés erre illetékes bizottságainak, sőt több bizottságának kell majd foglalkozni azzal, hogy milyen mértékben sikerül a törvényt a valóságban a gyakorlatba átültetni.

Nagyon sok törvényünk esetén, itt ezen törvény esetén különösen nagy jelentőségűnek tartom, hogy ha elkezdenek működni bizottságainknak azon albizottságai, amelyek az általunk meghozott, illetve jelenleg hatályos törvények gyakorlatban való alkalmazásának az ellenőrzését végzik. Azt hiszem, erre szükség van.

Tényleg nem árt tudni azt, hogy mennyi toxint is iszunk meg a kávéban, hogy egy másik aktuális példát hozzak a mindannyiunkat érdeklő és nagyon fontos mérési adatok világából.

Ezen némi fenntartások hangoztatásával és félig-meddig ügyrendinek tekintett javaslatom megismétlésével köszönöm megtisztelő figyelmüket, és javaslom a tisztelt Ház valamennyi frakciójának, hogy ezt a törvényt támogassuk és szavazzuk meg. Köszönöm. (Szórványos taps.)