Szalay Gábor (SZDSZ)

1995. február 27.

SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Elnök Úr! A mostani felszólalásom tulajdonképpen két részből fog állni, az első részében a privatizációs törvényjavaslathoz, a második részében pedig ennek legfőbb célterületéről, az energetikai privatizációról szeretném elmondani gondolataimat.Négy-öt évvel ezelőtt egy rendkívül figyelemreméltó tanulmány jelent meg a nemzetközi hírű The Economist című újságban, és ez az akkortájt kisebb-nagyobb zökkenőkkel beinduló kelet-európai privatizációt taglalta és részletezte. A cikk végső közvetkeztetését a következőképpen vonta le. "Közép-Kelet-Európa országaiban a privatizáció nem olyan teendő, melynek megindításával a jobb időkre lehet várni. Enélkül ugyanis a jobb idők soha nem fognak elkövetkezni." Nálunk sem. Mert az állami vagyon, ha nem privatizáció következtében, akkor értékvesztés útján, vagyonfelélés eredményeként tűnik el. S ez utóbbi az a legrosszabb, ami csak bekövetkezhet.

Minderre azért érdemes most visszaemlékezni, mert újabban ismét érezhetők bizonyos törekvések, melyek a privatizáció meglévő hiányosságaira és hibáira történő hivatkozással annak leállítását vagy legalábbis lassítását szeretnék elérni. Ennek nyílt kimondását természetesen nagyon kevesen vállalják, de azok a kifogások, amelyek refrénszerűen azzal kezdődnek, hogy "én támogatom a privatizációt, de, csak, azonban...", ezek az indoklások rendszerint azzal a ki nem mondott, de annál könnyebben levonható tanulsággal zárulnak, hogyha ennyi ügyetlenség, hanyagság, lelkiismeretlenség, korrupciógyanú és igazságtalanság kíséri a tulajdonátrendezést, mely ráadásul bevételt sem annyit hoz, mint amennyit mi szeretnénk, akkor talán tényleg legjobb lenne elfeledkezni az egészről.

Privatizálni azonban, tisztelt Képviselőtársaim, kell! Még ha az nagyon nehéz is. De azért, mert nehéz, még nem kérdőjelezhető meg a szükségessége. Privatizálni kell, hisz az eredményben érdekelt, a vagyont jól működtető, kockázatot vállaló magántulajdonosok tömege jóval nagyobb motorikus erőt jelent egy nemzet gazdasága szempontjából, mint az állam, a megfoghatatlan köztulajdonos.

Privatizálni kell, hisz tőkeinjekciókra, modern technológiákra bizony nagy szüksége van helyenként elaggott termelő, szolgáltató infrastruktúránk hatékonyabbá tételére.

Privatizálni kell, mert adósságaink egyre nyomasztóbb kamatterheit csökkentendő, a költségvetésnek privatizációs bevételre van szüksége.

Privatizálni kell, mert tapasztalati tény, hogy a domináns tulajdonforma működési jegyei öröklődnek át a kisebbségi tulajdonformára is, azaz állami tulajdoni többség esetén még a magánszektor is az előbbi működési tökéletlenségeit teszi magáévá.

És végül privatizálni kell azért is, mert az állami tulajdon rohamosan értékelődik le, s mert az állami tulajdonosi monopólium a jogállami berendezkedés más területeit is gyengíti.

Nem tagadom, hogy a korábbi négy év folyamán a megfelelő társadalmi ellenőrzés nélkül folyó privatizáció megfelelőbb keretek között tán több eredményt s kevesebb hordalékot hozhatott volna.

(12.00)

Azt sem állítom, hogy a még előttünk álló privatizáció majd maga lesz a tökéletesség. Tudom, hogy jó privatizáció nincs, de ez nem jelenti egyben azt is, hogy ne lenne jobb. S nekünk erre kell törekednünk!

Ellenzéki felszólalók méltánytalanul és nem megalapozottan vetették a szabaddemokraták szemére, hogy mi nem kívánjuk a magyar tulajdonosi réteg kialakulását, mivel szerintük nem támogatjuk azon kedvezményes privatizációs technikákat, melyek a külföldiekkel szemben jelentős anyagi hátrányban lévő magyar befektetőket segítenék. Ez nem igaz! Mi ugyan jelenlegi gazdasági kényszerhelyzetünkben valóban a készpénzes technikát preferáljuk, de emellett, s különösképpen ennek híján márpedig ez várhatóan nem lesz ritka az előttünk álló privatizációs időszakban ugyanúgy használni szeretnénk ezeket a különféle kedvezményes privatizációs technikákat, mint bármelyik ellenzéki képviselőtársunk azt hangoztatta. Ezen szándékunkat egyébként módosító indítvány formájában fogjuk nyomatékosítani.

Amit mi kifejezetten nem támogatunk, az csak a minden kockázatvállalás nélküli tulajdonhoz jutás. Az, ahol egyesek ingyen vagy legalábbis játékpénznél valósabb értékkel alig rendelkező fizetőeszközzel juthatnának vagyonhoz, melyet azután vagy sikerül működtetniük, vagy nem. Ahol a tulajdonos attól függetlenül képes meggazdagodni, hogy csődbe vitte-e a cégét, vagy felvirágoztatta azt. Ezt viszont, azt hiszem, tisztelt ellenzéki képviselőtársaink sem támogathatnák.

Az ellenzéki szónok részéről az is gyakorta elhangzott vád volt irányunkban, hogy az egykori úgynevezett spontán privatizáció szellemi örököseiként most is a lovak közé kívánjuk dobni a gyeplőt, s nem igazán kívánjuk az átlátható, társadalmilag ellenőrizhető privatizációt. Ez sem igaz! Elsődleges célunk éppen az, hogy olyan privatizációs szervezetet s olyan privatizációs technikákat eredményezzen a törvényjavaslat, mely ez irányba hat. Mi parlamenti felügyelet alá kívánjuk helyezni az ÁPV Rt.-t, de ha ÁV Rt. marad belőle a név nem tesz különbözőséget a tartalom szempontjából , mi azt akarjuk, hogy eredménytelen pályázat esetén kötelező legyen újabb és újabb pályázatok kiírása mindaddig, amíg mindez sikeres nem lesz. Mi nem elégszünk meg azzal, hogy az ÁPV Rt. tevékenységét csak utólagos külső és következményekkel nem járó ellenőrzés minősítse. Mi azt a hatékony belső ellenőrzési rendszert akarjuk, szeretnénk felállítani, aminek persze már rég fel kellett volna állnia. Mi azt akarjuk, hogy a pályázati feltételrendszer pontjai pontosan megjelenjenek a majdani privatizációs szerződésekben, hogy menet közben ne lehessen úgy módosítani a feltételeket, mint az eddig volt szokásban. Mi azt akarjuk, hogy olyan külső befektető részére történő eladás esetén, ahol egyébként racionális anyagi megfontolásból érthető módon a menedzsment végzi a vagyonértékelést, ott rögzítve legyen a menedzsment büntetőjogi felelőssége. Ahol pedig a menedzseri kivásárlásra is sor kerül, ott minden esetben külső független vagyonértékelő szervezetnek legalább az ellenőrző szerepét elő kívánjuk írni. Mindezen szándékainknak szintén módosító indítvány formájában tervezünk majd eleget tenni.

Olyan törvény meghozatalát kell majd tehát közös munkával, együtt a parlamentben elősegítenünk, mely egyrészt átláthatóvá teszi a privatizációs folyamatokat, másrészt pedig jelentősen felgyorsítja azokat. Bizonyos számítások 5-6 milliárd forintra becsülik az állami vagyon havi leértékelődését. Ezzel vág egybe az Állami Számvevőszék 1994. novemberi jelentésének azon megállapítása, miszerint 1990 és '94 között megközelítően 200300 milliárd forint nagyságrendű az állami vagyon leértékelődése. Az állami vagyon tehát, tisztelt képviselőtársaim, olyan fagylalthoz hasonlítható, melyet a napon szervíroznak, és előttünk, a szemünk előtt olvad.

Éppen ezért nem vagyunk olyan helyzetben, hogy végeláthatatlan vitákat folytassunk magának a privatizációnak az indokoltságáról, valamint arról, hogy kivárjuk-e esetleg a jobb időket mindezzel. Mindaz azonban, hogy privatizálni gyorsan kell és érdemes, nem jelenti azt, hogy ennek érdekében minden más, szintén fontos privatizációs szempontot fel kéne áldoznunk, semmibe kéne vennünk. Mert bizonyos közös érdekeink szerint való az is amint arról már szóltam , ha a privatizáció átlátható körülmények között zajlik, ha eredményes, s inkább bevételt, mint kiadást jelent, ha elősegíti gazdaságunk szerkezetének rekonstrukcióját, ha eredménye különféle gazdasági prioritásaink teljesítését tudja elősegíteni. Sajnos azonban be kell látnunk, hogy ezek a szempontok legtöbb privatizációs ügylet esetén nem teljesülhetnek maradéktalanul, mert teljesülésüket ráadásul külső tényezők is befolyásolják. A befektetők hite és bizalma, politikai-gazdasági stabilitásunk, szavahihetőségünk, következetességünk, a régió helyzete, a szomszédainkkal való viszonyunk mind olyan tényezők, amelyek befolyásolják cégeink, vállalataink privatizációjának hatékonyságát.

A most előttünk fekvő törvényjavaslat, még ha kicsit szezonvéginek tűnhet is, nagyon is szükséges, hisz privatizálásra várnak még az igazi nagyvadak: az energiaipar, a bankszféra, valamint a táv- és hírközlés, a szállítás és vegyipar egy része, de ugyanígy a várhatóan nehezebben privatizálható vaskohászat, alumíniumipar, nehézvegyipar és a k+f szféra is. Van tehát még mit tenni és mire ügyelni. Az SZDSZ álláspontja szerint a törvényjavaslat alkalmas az országgyűlési vitára, és bizonyos módosításokkal alkalmas arra, hogy a privatizáció új rendjét meghatározó törvény váljék belőle. Olyan, mely hozzájárulhat a gazdaság stabilizálásához, s mely jobban megfelel majd a társadalmi elfogadtatás kritériumainak, mint az eddigi privatizációs gyakorlat.

Az előbbiekben már említettem a törvény két olyan vonatkozását, ahol megítélésünk szerint szükség van bizonyos módosításra. Az SZDSZ azonban ennél többet szeretne elérni anélkül, hogy a törvénytervezetet sokakhoz hasonlóan, koncepcionálisan mi is puhítani szándékoznánk, szükségesnek tartjuk az ÁPV Rt. vagy mint említettem, esetleg ÁV Rt. javasolt intézményi kereteit módosítani.

Ezáltal lényegesen csökkenne a szervezet nagy és ellenőrizhetetlen hatalmi koncentráltsága. Olyan nemzeti tulajdonosi szervezetet javaslunk felállítani, amely az Országgyűlés felügyelete alá van rendelve, mely intézményesen független a közigazgatási közhatalomtól, kissé a Magyar Nemzeti Bank mintájára, mely átlátható és ellenőrizhető döntéshozatali rendszerrel rendelkezik, s melyet a kormány nem utasíthat politikai megfontolásai szerint, s mellyel szemben a tulajdonosi jogokat gyakorló pénzügyminiszter hatásköre jogilag szabályozott.

Kormány-részvénytársaság helyett olyan közjogi részvénytársaságot kívánunk létrehozni, mely a parlament által meghatározott felső határig alapíthat csak gazdasági társaságokat, vállalhat kezességeket, bocsáthat ki értékpapírokat, miközben nem támogathat magánalapítványokat, s ingyenes vagyoni juttatást is csak törvény által korlátozottan tehet. A transzparencia, a normativitás és a jogbiztonság irányába hat, miszerint az ÁPV Rt. kötve lenne az általa megalkotott versenyeztetési szabályzathoz, melynek megszegéséből eredő kárért felelne.

Mindezen módosítások elvégzésével, ha nem is érhetjük el egyes ellenzéki felszólalók által számon kért igazságos privatizáció illúzióját, elérhetünk egy jogszerű és az eddigieknél minden esetre optimálisabb privatizációt.

(12.10)

S ha célkitűzéseink reálisak, ennél nem is akarhatunk többet.

Még egy dologról szólni kell, tisztelt képviselőtársaim: ez az energetikai privatizáció ügye. Köztudott, hogy az ez évi 150 milliárd forintra tervezett privatizációs bevétel túlnyomórészt ezen szektorból származna. Az is nyilvánvaló, hogy ezen bevételnek az év során lehetőség szerint egyenletes megoszlásban kellene realizálódnia ma azonban már február utolsó napját írjuk, miközben a legbonyolultabb államtalanítási feladatot jelentő energetikai privatizáció megindítását négyes bizonytalanság késlelteti:

bizonytalan, hogy egyrészt a parlamenti viták, másrészt az új pénzügyminiszteri akarat eredményeként milyen törvény születik az előttünk fekvő törvényjavaslatból;

bizonytalan, hogy a stratégiai vállalatok privatizálásáról december első napjaiban meghozott hibás kormányhatározatok miként javíthatók, hisz' azok de különösképpen a villamosenergia-ipari vállalatok privatizációjáról szóló nem szolgálhatják a kívánt cél elérését: a gyors és eredményes privatizáció lebonyolítását;

bizonytalanná vált nemrég, ha nem is az elmúlt napokban, de mondjuk, tíz nappal ezelőtt maga a villamosipari privatizáció koncepciója is, hisz' az eddig decentralizált modellt egy centralizáltabb váltaná fel, legalábbis egyes elképzelések szerint;

s bizonytalan az alsóbbrendű jogi szabályozások, szabályok tömege elkészítésének időigénye, közös harmonizációjuk biztosíthatósága.

Ezért az energetikai privatizációból, tisztelt képviselőtársaim, meggyőződésem szerint csak akkor lesz sikersztori, ha a privatizációs folyamat jelenleg mintegy tíz pontban összefoglalható tökéletlenségének orvoslásáról haladéktalanul gondoskodunk.

Az alábbiakban szeretném ismertetni véleményemet az általam tíz pontban összefoglalt tökéletlenségekről:

1. A törvényjavaslat elfeledkezni látszik az aranyszegélyű részvény kategóriájáról, mint a tartós állami tulajdonosi részesedés egyik minimális mértékéről, miközben az energetikai privatizáció nagyrészt erre épül.

2. A törvényjavaslat tévedésből nem az MVM Rt. mint konszern egészére kívánja fenntartani az 50 százalék plusz egyes állami majoritást, hanem a hozzá tartozó egységekre egyenként és külön-külön.

3. A törvényjavaslat tartós állami tulajdonban maradó társaságok felsorolását tartalmazó melléklete egyszerűen elfeledkezik az erőművek, áramszolgáltatók és gázszolgáltatók megemlítéséről, pedig az ezekben megmaradó aranyrészvénye útján kívánna eleget tenni a kormány ellátási kötelezettségének.

4. A kormányhatározatban előírt villamosenergia-ipari részvénycsere az ÁV Rt. és az MVM Rt. között praktikusan alkalmazhatatlan módszer, annyira idő- és költségigényes. A privatizációt megelőző tulajdoni átrendezés más, például a bizományi eladási technikával röviden talán így mondható valósítható meg, amelyet az MVM menedzsmentje kidolgozott.

5. A kormányhatározatok azt a látszatot keltik, mintha az elektromos energia, a hőszolgáltatás és a földgáz jelenlegi fogyasztói ára már a törvény által meghatározott minden költségelemet magába foglaló, költségarányos ár lenne. Ez sajnos nemcsak hogy nem igaz, de kimondása csak nevezzük nevén a gyereket: Prímagáz-szindrómát idézhetne elő, amikor is a befektető úgy tesz, mintha mindezt elhinné, és ennek tudatában nyomott áron tesz ajánlatot, majd birtokon belül kerülvén, a bíróság előtt fogja bizonyítani áremelési szándékának megalapozottságát az alacsonyabb hatósági árral szemben. Sokkal inkább árszabályozási modellt, áreszkalációs formulát kellene jogszabályilag rögzíteni.

6. A kormányhatározatnak nem lenne szabad olyan érzést keltenie, mintha a jogilag sem tisztázott hátterű, úgynevezett aranyszegélyű vagy aranyrészvény ez egy speciális részvényfajta egyrészt megfelelő biztonságot adna a magyar állam számára ellátási felelősségének érvényre juttatása céljából, másrészt pedig nem rontaná le a többi részvény értékét. Nyilvánvaló ugyanis, hogy minél több joggal ruházzuk fel az aranyrészvényt, annál kevesebbet fog érni a többi.

7. A rendkívül bonyolult, jelentős összehangolást feltételező jogi szabályozási háttér még távolról sem teljes, és feltehetően már önmagában is gátját képezi az elképzelt privatizációs menetrendnek. Működési engedélyek, végrehajtási utasítások, közüzemi szabályzatok, üzletszabályzatok, üzemi szabályzatok és különféle rendeletek egész sorát kell meghozni, miközben még a gázszolgáltatásról szóló törvény és a bányatörvény végrehajtási utasítása is módosításra szorul, hisz' például ez utóbbi híján megtörténhet, hogy a Mol Részvénytársaság, nemzeti olajvállalatunk kiszorul saját piacáról, s miközben megrendelő és piac híján saját maga nem tudja használni saját szállítóvezetékeit, azt az open eccess vagyis a szabad hozzáférhetőség, a csővezetékek szabad hozzáférhetősége miatt köteles lesz például egy többségi külföldi tulajdonú kereskedőháznak bérbe adni.

8. Az energetikai privatizáció során meggyőződésünk szerint a most elképzeltnél nagyobb szerepet kellene kapnia a tőkeemeléses privatizációnak jelenleg ugyanis csak az erőművek privatizációjánál van erre lehetőség. A centralizáltabb privatizációs koncepció megvalósulása esetén pedig csak az erőmű-bányaösszevonásból született vertikumok tőkeemeléses bevétele fordítódhatna a villamosipari infrastruktúra modernizálására. Ez pedig előreláthatóan, bizony, alig lesz több a nullánál.

9. Nem lehet úgy csinálni, mintha komolyan hinnénk abban, hogy ezen vertikumok tehát az erőmű-bánya vertikumok jó pénzért, úgy eladhatók, hogy az új tulajdonos nem kívánna azonnal megszabadulni a vertikum szénbánya részétől. Ez komoly probléma. Ezzel foglalkozni kell, mert vagy piaci módon privatizáljuk ezeket az erőműveket, és akkor a még így is minimálisra tehető bevétel mellett a költségvetésnek kutya kötelessége, hogy gondoskodjék a bezárt bányászati munkahelyek kárvallottjairól, vagy szigorú humánpolitikai megkötéseink miatt nem akad vevő ekkor viszont a keresztfinanszírozást kell a költségvetésnek megoldania, hisz' az eleddig működő MVM Rt. keresztfinanszírozási rendszer a jó erőművek kiprivatizálásával minderre alkalmatlanná válik.

10. Az elmúlt napokban megkérdőjeleződött a villamosenergia-ipari privatizációról szóló kormányhatározatnak még a koncepciója is. Felmerült a lehetőség, hogy az eddigi, decentralizált jellegű privatizációs modellt esetleg ismét egy centralizáltabb váltaná fel, vagyis az alaphálózaton, a teherelosztón és a paksi atomerőművön kívül a három, úgynevezett rendszertartó erőművünk is az MVM-konszernhez kerülne integrálásra, és az így létrejött konszern kisebbségi részvényei kerülnének azután szakmai befektetők részére eladásra. Ez az elképzelés tudomásom szerint jelenleg a szakmai vita fázisában van, s nem zárom ki, akár még az is bebizonyosodhat, hogy ezzel egyszerűbbé, gyorsabbá válhat a privatizáció folyamata.

(12.20)

Egyáltalán nem vagyok benne biztos, de egyelőre még nem zárom ki. Jelenleg tehát erről még nem lehet végleges véleményt mondani, de ez a fordulat mindenesetre újabb alapvető bizonytalanságot vitt a folyamatba.

Hát, itt tartunk, kedves képviselőtársaim, és akkor még hol van a pályázatok kiírása, a pályázatok ajánlattevők által történő elkészítése, a pályázatok elbírálása, eredményhirdetés, szerződéskötés és az első privatizációs előlegek megérkezésének ideje? Mindent összevetve sajnos jól látható, hogy a jelen törvényjavaslathoz mellékelt Privatizációs stratégia című anyag 1992-re vonatkozó összefoglaló megállapítása nem idegen a mai helyzettől. Tehát 1992-ben vagyunk a mostani kormányanyag értékelése szerint. Ez így hangzik: "A nagy vagyonértékű ipari cégek privatizációja nincs kellően előkészítve, mi több, kézzelfogható jelei voltak annak is, hogy maga az előkészítés sem folyik kellő ütemben és kellő határozottsággal, mert a kormányzat megosztott és nem képes ellensúlyozni a privatizációban ellenérdekelt lobbyk befolyását. Mint azt beszédem bevezetőjében kifejtettem, meg vagyok győződve arról, hogy a privatizáció gyorsasága igen fontos szempont. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, nagy bajt jelentene, ha a költségvetési bevétel teljesítése fontosabb lenne, mint a racionális privatizáció szempontja. Ha az előbbinek túlzott prioritást adunk, akkor az zavart fog kelteni, és jelentős veszteségeket fog okozni. Nem szabad ugyanis olyan helyzetbe hozni magunkat, amikor is jogi és szabályozási hiányosságokra hivatkozva a befektető vásárlásait kockázatosnak minősíti, ajánlatával az eladásra felkínált vagyont ennek megfelelően leértékeli, majd a vétel után birtokon belül kerülve, pont ezen hiányosságokat kihasználva a szolgáltatások árait túlzóan megemeli. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)