Csapody Miklós (MDF)
DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Kapcsolódva ahhoz, amit most Pozsgai Balázs képviselőtársam mondott, javasolnék egy olyasmit ebben az intim, késői órában, amikor, ha jól számolom, huszonöten sem vagyunk a parlament üléstermében, hogy amikor huszonötnél kevesebb a jelenlévők száma, akkor egy ilyen fontos kérdésben a jövőben térhessünk el a Házszabálytól. Persze ez vicc volt nem úgy, mint az a probléma, amivel kapcsolatban a szocialista és más pártokhoz tartozó képviselőtársaim is szót kértek. Az én ötéves parlamenti szolgálatom alatt rekord ez a mostani napirend utáni hozzászólásom, mert ilyen kevés képviselőtársam előtt még sohasem szóltam. De ez nem akadályoz meg abban, hogy két kérdésben elmondjam azt a gondolatsort, ami ahhoz a hidegzuhany-csomaghoz kapcsolódik, amiben a kormány tegnapi döntése részesített milliókat. Gondolom, itt a forintleértékelés, tandíjbevezetés, családipótlék- megvonás, külpolitika, alapszerződések és rengeteg kérdés volt szőnyegen és volt beszédtéma ma is itt előttünk, a parlamentben. Ebből két kérdéssort, két tárgyat szeretnék kiemelni. Az egyik valóban az alapszerződésekkel kapcsolatos, a másik egy tőlem talán szokatlan téma, a leértékelésekkel kapcsolatos két vagy több dátum furcsa egybeesése.
Az elsővel kezdeném, nem tartva fel önöket túl hosszú ideig. Szeretek idézni. Ma is fogok. Lapszemlét nem tartok, de ma a Vasárnapi Hírekből és a Magyar Hírlapból fogok idézni. A Vasárnapi Hírekből az MSZP helyettes frakcióvezetőnőjének egy mondatát szeretném idézni: "Azt hiszem, minden rosszat el lehet mondani erről a kormányról, de ami változott, az a stílus".
Igen, itt ismét az alapszerződésekhez jutok. Most, amikor a román kormány szóvivője nemzetközi sajtóértekezletén mosolyogva jelenti ki, hogy szaporodnak a pozitív elemek Románia és Magyarország kapcsolatában, hiszen aláírtuk az 51 pontos emlékeztetőt az alapszerződések ügyében folytatott tárgyalásokon, és most, amikor Iliescu elnök úr és Horn Gyula miniszterelnök úr telefonon is beszéltek, akkor csak azt tapasztaljuk, hogy elég sok a mosoly a színpadon, de a háttérben egészen más dolgok történnek, mert provokáció provokációt ér Romániában. Megszoktuk, hogy az ügyes és hatásos román diplomácia éppen, amikor eredményt akar elérni a nemzetközi porondon, illetőleg amikor a nemzetközi diplomácia valamilyen okból jobban figyel Romániára, akkor a lehető legkedvezőbb képet mutatja magáról. Így volt ez az Európa Tanácsba történő felvétel esetén is.
Szlovákia ugyanezt a módszert követte, de utána hamarosan bejelentették, hogy a belépéskor vállaltakat nem tartják magukra nézve kötelezőnek. Ne legyenek illúzióink afelől, hogy miképpen tartják majd magukra nézve kötelezőnek a magyarokkal kötött szerződésben emlegetett kisebbségvédő elveket azok, akik még az Európa Tanácsra is fittyet hánynak. Most állítólag a nyugat is odafigyel a tervezett szerződésekre, sőt szorgalmazza azokat, és mégis rászánta magát a román politika egy sor provokatív lépésre.
Nemrégiben egyértelműen kiderült a román és a magyar pártpolitikai paletta közti egyik lényeges különbség is, mivel már az ott liberálisnak tartott demokratikus konvenció is csatlakozott az RMDSZ-ellenességhez. Ott ugyanis... (Néhány képviselő elhagyja az üléstermet.) Közben látom, hogy fogy a létszám, de nem baj, azért folytatom.
Ha románságukról, legalább vélt nemzeti érdekükről van szó, akkor nincs nézetkülönbség a politikai pártok között. Márpedig ha a meghirdetett román nemzetállami célt már létükkel is veszélyeztetik a magyarok, akkor ott minden politikai áramlat számára a közös és legfőbb ellenség ez a közösség.
(19.20)
Látszólag most sincs baj Szlovákia és Románia kapcsolataival, hiszen az úgynevezett kisantantos taktika szerint az alapszerződések ügyében most a románok engednek és a szlovákok azok, akik szorítanak. Érthető, hiszen Horn Gyula miniszterelnök úr első találkozásukon már engedett Mečiarnak, hátha megteszi megint. Akkor viszont a precedensre hivatkozva a románok is újabb követelésekkel léphetnek fel az aláírások előtti utolsó pillanatban.
Ha ennyire nem vigyáznak Romániában a nemzetközi megítélésre éppen az alapszerződés aláírása előtt, akkor ebből talán néhány következtetés levonható. Lehetséges, hogy a Nyugat nem is kíséri olyan megkülönböztetett figyelemmel szerződéskötéseinket, és esze ágában sincs csatlakozási előfeltételként felfogni azokat, miként a magyar koalíció és sajtója állítja. Ha már a tárgyalások finise idején ennyire nem adnak szomszédaink még a puszta diplomáciai látszatra sem, ennyire kimutatják, hogy hiú reményt táplálnak azok, akik szerint az alapszerződés hatására javulhat a magyar-román viszony, akkor láthatjuk, hogy milyen változásra számíthatunk román részről az aláírás után. Mindenki számára, aki csak egy kicsit is ismeri az e századi román politikát, egyértelmű, hogy semmilyenre sem.
A belpolitikai érdekek oltárán ezeket a nemzeti külpolitikai érdekeket feláldozni nem szabad, tilos. Természetesen nem feltételezve, hogy a kormány erre készül, azért nem érdektelen felhívni a figyelmet néhány körülményre.
Ez megtörtént ellenzéki képviselőtársaim részéről éppen úgy, mint több kormánypárti képviselő részéről nem ismétlem meg az argumentációt. Annyi mindenesetre megállapítható, hogy éppen az elmúlt évek, hónapok fényében nem politikai jóakarat nyilvánult meg szlovák és román részről, inkább valami más.
A miniszterelnök úr ma itt bejelentette, hogy mindaz, amivel kormánya tegnap meglepte az országot, nem kapkodás eredménye. Nekem is úgy tűnt, hogy nem kapkodásról van itt szó és talán nem is egy hirtelen, erős felindulásból elkövetett modernizáció kísérletéről: ez inkább kitervelt módon, előre megfontoltan elkövetett lépéssor volt.
Én az alapszerződések ügyében nem bízom Horn Gyula miniszterelnök úrban a tegnapi megnyilatkozásai ellenére vagy talán éppen azok miatt sem. Nem bízom a miniszterelnök úrban, hiszen már eddig is annyi mindent ígért, annyi mindent félreértett és annyi mosolynak engedett. Így készült ez a kormány ha nem is március 15-ére, de a mai, meglehetősen szerencsétlen, március 13-ai napra.
És most, ahogy ígértem, a Magyar Hírlap legfrissebb, mai számából egy érdekes hír. Március 14-én, vagyis holnap zárják a márciusi kötéseket a tőzsdén. Tehát a kicsi hírnek az a címe, hogy "A kitartó spekulánsok nyertek". Érdekes, hogy 12-én megszületik egy olyan kormánydöntés, ami már 12-én este bejelentésre kerül, és másfél nap választja el ezt a dátumot attól a naptól, amikor a tőzsde bezár, ily módon idézem "egyetlen napon múlt, hogy a dollár mélyrepülése miatt nem jelentős bukással zárják némelyek az első negyedévet. A legrosszabbul azok jártak, akik komolyan vették a jegybank elnökének a forint leértékelését cáfoló, többszörösen aláhúzott kijelentéseit, és az elmúlt tíz napban dolláronként 4-6 forintos veszteséggel likvidálták, számolták fel vételi kötéseiket. A legtöbb haszonnal az utóbbi egy héten vásárló spekulánsok számolhatnak, ők 110 forint körüli áron jutottak a dollárhoz, amely mától megközelíti a 120 forintot."
Szemet szúró a tegnapelőtti, a mai és a holnapi napnak ez a furcsa összefüggése. Felvetem annak gondolatát, hogy talán érdemes volna a legszélesebb közvéleménnyel is megismertetni nem ám feltétlenül csak azokat a magánszemélyeket hiszen ennek nyilván a tőzsdetörvény előírásai is gátat szabnak , hanem érdemes volna talán a nagy nyilvánosság elé tárni azon gazdasági társaságokat, vállalkozásokat, amelyek éltek ezzel a lehetőséggel. Ugyanis nagyon nehéz eloszlatni annak a gyanúját, hogy míg nagyon sokan azt hitték, semmilyen forintleértékelés nem lesz, addig mások nemcsak a gyakorlott tőzsdések kitartásával, hanem esetleg más típusú, más eredetű információk birtokában is ebben az esetben biztosra mentek. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)