Sepsey Tamás (MDF)
DR. SEPSEY TAMÁS előterjesztő: Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Sajnos nem tudom megígérni, hogy nagyon rövid leszek (Mozgás és zaj.), hisz' a kormány nem támogatja a beterjesztett módosító javaslatot. Egyetlen egy módosító javaslat lett beterjesztve, arra figyelemmel, hogy az általam 1994 szeptemberében beadott törvényjavaslat a pótigényjelentés határidejét 1994. december 31-ében jelölte meg. Nyilvánvalóan módosítani kellett a határidőt, hisz' most már 1995 márciust írunk.
S miután a kormány ezt a módosító javaslatot nem támogatja, ebből értelemszerűen következik, hogy magát a politikai üldözöttek kárpótlási jegyeinek utólagos életjáradékra váltását sem támogatja. S ha a kormány nem támogatja, akkor valóban kénytelen vagyok a vitában elhangzottakat összegezni, s utolsó lehetőségként képviselőtársaimat rábírni arra, hogy szavazzanak a kormányuk ellen, és szavazzák meg a módosító javaslatot.
Tegnap még megpróbáltam néhány informális lehetőséget kihasználni, hogy megtudjam, mi a nemleges döntés indoka. Igazából nem sikerült megtudnom. Igazából nem sikerült megtudnom: miután a tisztelt Ház megszavazta, hogy azok, akik a vagyoni kárpótlási törvény alapján kárpótlási jegyet kaptak 900 ezren , utólag kérhessenek életjáradékot ez valójában, az életkort figyelembe véve, körülbelül 500 ezer embert jelent , akkor a kormány miért nem támogatja, hogy a kárpótlás másik területe, amelyik a politikai üldözötteket érinti, hasonló elbírálásban részesüljön. Nem tudom megtalálni azt a logikát, hogy az egyik helyen a vagyoni kárpótlási jegyek esetében a költségvetési bizottság meg se vizsgálta, van-e fedezete az utólagos életjáradékra váltásnak. Én tettem fel a kérdést, hogy miért nincs bemutatva a gazdasági hatásvizsgálat. Azt a választ kaptuk erre, képviselőtársaim, hogy igazából nem lehet tudni, hányan lesznek, és nem lehet tudni, hogy ez milyen gazdasági kihatással jár a magyar költségvetésre.
Ezek után meg kell kérdeznem, hogy a politikai üldözöttekre vonatkozó törvényjavaslat esetében miért lett kiadva a költségvetési bizottságnak ez a törvényjavaslat, mi volt a kettő közötti különbség. Az, hogy az egyik a politikai üldözöttekre vonatkozott, a másik a vagyoniakra? Ebben az esetben ugyanúgy nem lehet tudni, hányan fognak kérni pótlólag életjáradékot. Egyet viszont nagyon lehet tudni, hogy az a privatizációs kínálat, amely elméletileg a kárpótlási jegyek fedezetét biztosítja, mások számára van félretéve 1994 nyarától fogva, ezért az a politikai üldözött, aki kárpótlási jeggyel rendelkezik, nem bízhat semmiben sem. El akarjuk lehetetleníteni az ő helyzetüket?
1994-ben a pótköltségvetés vitájában felhívtam képviselőtársaim figyelmét arra, hogy akkor még 4 milliárd forint állt rendelkezésre a politikai üldözöttek életjáradéka fedezetére. Az akkori pénzügyminiszter úr azt mondta, hogy ez az összeg akkor felesleges, el kell vonni, és a tisztelt Ház azt a 4 milliárd forintot elvonta a politikai üldözöttektől. Ebben az évben ebből esetleg vissza lehetne adni mondjuk 1-1,5 milliárd forintot. Ebben az évben ennyi lenne a folyó kiadás. Mert nem lehet illúziókban ringatni magunkat, hogy hányan vannak olyanok, akik eredeti jogosultként még őrzik a kárpótlási jegyüket. Hisz' a törvényjavaslatnak az a célja, hogy az eredeti jogosult adja vissza a kárpótlási jegyét, és helyette megkaphassa az 1992. évi XXXII. törvény alapján őt megillető életjáradékot.
(17.00)
Úgy tűnik, hogy 1992-ben ezt a törvényt, bár megszavazta a Magyar Szocialista Párt, bár megszavazta a Szabad Demokraták Szövetsége, de álságos szándékokkal szavazta meg. Álságos szándékokkal, mert amikor a végrehajtásnak az irányítása a kezükbe került, akkor semmit nem tesznek a politikai üldözöttek érdekében! Sőt diszkriminatív módon a vagyoni sérelmet szenvedetteket előnyben részesítik, s a politikai üldözöttekre azt mondják, hogy nem; nektek nem adom meg azt a lehetőséget, hogy bár az állam a kárpótlási jegyetekért nem ad vagyont, legalább visszacserélhessétek életjáradékra. Nem, a politikai üldözötteket ki tetszenek rekeszteni ebből!
Én nem hiszem, és ezért még mindig bízom abban, hogy képviselőtársaimnak, önöknek nem az a szándéka, hogy különbséget tegyenek, ki a vagyoni kárpótlásra jogosult és ki a politikai üldözött. Mert tessenek belegondolni, kik a politikai üldözöttek! Az '56-osok, a recski tábor lakói, a tiszalöki internálótábor lakói, a koncentrációs táborok foglyai, Szibéria elítéltjei! Ezekkel az emberekkel szemben lehet azt mondani, hogy hittek az állam ígéretében, hogy a kárpótlási jeggyel szemben vagyon lesz, s miután nincs vagyon, most akkor semmi sincs? Kótyavetyéljék el 300 forintért az 1740 forintot érő kárpótlási jegyeiket? Ezt akarják önök?
Nagyon nem akartam elmondani ezt a beszédet. Azért bíztam benne, hogy a kormány az utolsó pillanatban meggondolja magát, és rá fog jönni arra, ha azt ígérte a politikai üldözötteknek mert volt félelmük a politikai üldözötteknek, hogy a választások után vajon milyen lesz a helyzetük , hogy változatlan lesz a helyzetük, akkor most ez a kormány és önök, tisztelt kormánypárti képviselők, megadják a kegyelemdöfést ezeknek a politikai üldözötteknek.
Igen tisztelt Országgyűlés! Ha önök nem szavazzák meg ezt a módosító indítványt és nem szavazzák meg a törvényjavaslatot, október 23-án nem ünnepelhetnek. Nem ünnepelhetnek október 23-án, mert azokkal szemben követnek el jóvátehetetlent, akikre október 23-án nekünk emlékezni kell. Ha önök nem szavazzák meg a politikai üldözöttek számára ezt a lehetőséget, akkor hiába kért a miniszterelnök úr bocsánatot a magyarországi zsidóságot ért sérelmekért, ez a bocsánatkérés üres szó, amely mögött nincs tartalom. Mert bocsánatot kérni és tenni valamit az két különböző dolog! Hiába tetszenek akkor megemlékezni azokról a százezrekről, akiket kényszermunkára hurcoltak a Szovjetunióba, hiába tetszenek megemlékezni azokról a németekről, akiket kitelepítettek Németországba, ezek puszta szavak maradnak mindenfajta érzelmi töltés nélkül! Hiszem, hogy önök elgondolkoznak azon, ki lehet-e rekeszteni az ország törvényhozása által azokat a száz- és százezreket, akik megszenvedték az elmúlt ötven év történelmét.
Gellért Kis Gábor képviselőtársam azt mondta, hogy 100-150 milliárd forintba kerül ez az országnak. Elképesztő badarság! (Szórványos derültség.) Nem tudok erre mást mondani, tudniillik a politikai üldözötteknek három év alatt életjáradékként ez az ország körülbelül 8,5 milliárd forintot fizetett ki. Három év alatt! Erre az évre ez az ország a politikai üldözötteknek 2 milliárd forintot szavazott meg, életjáradékra ekkora összeg fordítható. Akkor hol van a 100, hol a 150 milliárd forint? Ha csak nem az van mögötte, hogy önöket megriasszák hasszámokkal, hogy önöket elijesszék attól, hogy jót tegyenek. Ötezer, tízezer ember...?! Annál több nem lehetséges már, akinek a kezében van még az eredeti jogosultként kapott kárpótlási jegye.
Írásban megkérdeztem a privatizációért felelős, tárca nélküli miniszter urat, miben reménykedhetnek a jogosultak, hisz' ha lenne vagyon, akkor azt kellene mondani, rendben van, egyszer döntöttek, viseljék a döntésük következményeit. A miniszter úr azt válaszolta nekem, hogy 1995-ben 2 milliárd forint értékű nyilvános részvénycsere lesz. 2 milliárd forint értékű! Ezeknél az embereknél körülbelül 30 milliárd forint értékű kárpótlási jegy lehet. Megkérdezem akkor önöket, tisztességes dolog azt mondani, hogy ne kérhessenek életjáradékot, amikor a kormányzat ebben az évben nekik nem fog vagyont adni?! Ezeknek az embereknek egyáltalán nem megoldás, hogy privatizációs pályázaton 100 millió forint értékű kárpótlási jeggyel lehet fizetni. Nekik nincs annyi, nem is lesz. Nekik van 50, 80, 100 ezer forint értékű jegyük, és bíztak abban a törvényben, amely itt született meg, s amelyet még egyszer hangsúlyozom önök is megszavaztak.
Óriási a különbség a vagyoni életjáradék és a politikai üldözöttek életjáradéka között. Nagyon nagy szomorúsággal hallgattam Mécs Imre és Juhász Pál képviselőtársamat, tudniillik amikor felszólaltak, akkor elszólták magukat, hogy nem ismerik a jogszabályokat. Fogalmuk sincs arról, hogy a politikai üldözötti életjáradék felét a túlélő házastárs meg fogja kapni; nem is sejtették, hogy a politikai üldözöttek életjáradéka '92. január 1-jétől esedékes; nem is sejtették, hogy ez nincs életkorhoz kötve, hisz a 18-20 éves vagy még fiatalabb '56-os pesti srác, aki azt követően tíz-tizenöt évet volt börtönben, nem 60 vagy 65 éves, mint a vagyoniak esetében, hanem jóval fiatalabb. Nem is tudták azt, hogy míg a politikai üldözöttek életjáradékáról az Országgyűlés dönt, és a törvény alapján a kormány évente szabályozza az alapösszeget, a vagyoniak esetében egészen más a számítási módszer.
A kettőt nem lehet összekeverni, s miután mind a két törvény külön rendelkezett az életjáradékról, azt sem lehet mondani, hogy a politikai üldözött a megkapott kárpótlási jegyét a vagyoni szabályok alapján átválthatná életjáradékra mert ha ez megtörténhetne, akkor nem kellett volna külön törvényben szabályozni ezeket az Országgyűlésnek.
Igen tisztelt Országgyűlés! Tudom, és azért kértem önöket, mikor előterjesztettem ezt a törvényjavaslatot, ne a tárggyal szembeni esetleges elfogultság vagy ne a személyemmel szembeni ellenszenv vezesse az önök kezét, amikor szavazni fognak a törvényjavaslatról. Azokra az emberekre gondoljanak, akik valóban poklokat jártak, akik szenvedtek; azokról az emberekről kell nekünk dönteni, akik részben át sem éltük ezeket az időket, részben nagyon messze áll tőlünk azoknak az embereknek a szenvedése. De azért azt is tudom, hogy önök közül nagyon sokuknak a szülei igenis szenvedtek, igenis átélték az elmúlt rendszerek, a diktatúrák borzalmait.
Kérem önöket, amikor szavazni fognak a módosító javaslatról, bár lehet, hogy nem ma, mert a Ház határozatképtelen, de a legközelebbi alkalommal, gondoljanak a szüleikre, gondoljanak a nagyszüleikre, gondoljanak azokra, akik reménykedtek, hogy a kárpótlás valamit jelenteni fog nekik, és ezek után még egyszer adják meg nekik azt a lehetőséget, hogy életjáradékot kérhessenek ugyanúgy, mint a vagyoni sérelmet szenvedettek.
Elnök úr, köszönöm a szót. Képviselőtársaim, köszönöm a figyelmüket. (Taps az MDF padsoraiban.)