Demeter Ervin (MDF)
DEMETER ERVIN (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Reményeimben a külügyminiszter úr jelenlétére is számítottam, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy jelezte előre, hogy nem tud jelen lenni a napirenden túli hozzászólásoknál, mert szlovák kollégáját fogadja. Mondanivalóm részben ehhez kapcsolódik.Közeledik március 20-a, az a nap, amikor a magyar kormány szándékai szerint úgynevezett alapszerződést fog vagy nem fog kötni Szlovákiával és Romániával. A szomszédos országokkal való kapcsolataink és azoknak alapszerződésekben történő deklarálása megítélésem szerint sokkal több egy külpolitikai szűk körű szakkérdésnél. Ezért fontosnak tartom, hogy a véleményem elmondjam, és az időpont közeledtére való tekintettel hiszen utoljára vagyunk együtt március 20-a előtt egy-két gondolattal reményeim szerint segítsem a magyar kormány munkáját.
Fontos kérdésről van szó. Mutatja ezt az is, hogy a lakosság meglepően széles köre érdeklődik az alapszerződésekről. Nagyon sok csoportosulás, társadalmi szervezet, szerveződés különböző formákban kifejezi az akaratát és véleményét, és a tömegtájékoztatási eszközök is szinte minden nap beszámolnak arról, hogy mi történik a két szomszédos állammal kötendő alapszerződések tárgyában. A fokozott érdeklődés megítélésem szerint teljesen érthető, hiszen nagyon kevés olyan család van ebben az országban, akit rokoni, baráti vagy egészen szűk körű kapcsolatok révén ne érintene a határon túl élő magyarság valamelyik vagy nagyon sok része, és a tét is nagy. Meglátásom szerint a tét nem más, mint a határon túli magyarság megmaradása. Erről kell igenis kell! reményeink szerint az alapszerződésnek szólnia.
1920-ban az első világháború veszteseként Magyarország aláírta a trianoni békeszerződést, és ekkor elvesztette területének kétharmad részét. A békemegállapodás, a békeszerződés vagy -diktátum következtében a magyarság egyharmad része határainkon kívülre került. A második világháborút követően az 1947-es párizsi békeszerződésben immáron másodszor írta alá Magyarország azt a békeszerződést, ami gyakorlatilag és nagy vonalakban a trianoni állapotokat rögzítette.
(18.00)
Ennek következtében több millió ember került politikai határainkon kívülre, több millió magyar került olyan helyzetbe, hogy az országát elvesztette olyan módon, hogy nem ő változtatta helyét, lakhelyét, nem hagyta el szülőföldjét, hanem a határok léptek át fölötte.
Ezek a szerződések nem nyújtottak megfelelő jogvédelmet ezen emberek számára és nagyon hátrányos következményként jelentkezett az, hogy ezekben az államokban az elmúlt években nem volt demokrácia. Mondjuk ki bátran, hogy nem volt demokrácia, hiszen egy demokratikus berendezkedésben sokkal könnyebb bármilyen kisebbségi és egyéb emberi jogokat érvényesíteni.
Az elmúlt 75 évben a magyarság ezen része elvesztette intézményrendszerének döntő többségét, elvesztette erejét, és egy nagyon erőteljes asszimiláció indult meg, különösen abban a két országban, amellyel alapszerződést kívánunk kötni.
Az országok közötti megbékélés alapja megítélésem szerint mindenféleképpen egyetlen és legfőbb kérdésre kell hogy összpontosuljon: a határon túl élő magyarság sorskérdésére, azaz a megmaradás kérdésére kell hogy érdemi választ adjon.
A mindennapi híradások közepette, amikor tegnap a televízió Híradójában a legutolsó híreket hallottam, azt a hírt kaptuk, hogy tulajdonképpen mindenben megállapodás született, egyedül a kisebbségi jogok kérdésében nincs még megállapodás. Ez aggódóvá tett engem, hiszen meggyőződésem és megítélésem szerint az elmondott indokok alapján ez az első és legfontosabb kérdés, amire ezekben az úgynevezett alapszerződésekben válaszolni kell. A szomszédos államokkal lévő konfliktusok kiküszöbölése a határon kívül élő magyarság több mindenre kiterjedő jogosítványainak biztosítása által lehetséges, amikor is figyelemmel kell lenni arra, hogy a magyarok nem történelmi adottságok alapján kialakult kisebbséget képeznek, hanem határmegvonások során kerültek kisebbségbe.
A magyarok számuk, történelmi és kulturális súlyuk alapján nem is klasszikus értelemben vett kisebbséget képeznek, hanem a nemzetnek egy részét egy történelmi helyen. A jogok ellentétben a klasszikus kisebbségekkel nem merülhetnek ki csupán a kulturális és a nyelvi jogok biztosításában, mert minden népnek joga van az önrendelkezéshez.
Ezt a határon kívül élő magyarok autonómia formájában, belső önrendelkezésként követelik, legitim autonóm és választott szervezeteik által. Egy népnek, amely a települési hely jelentős tartozékát alkotja, identitásának megőrzése céljából a kulturális jogokra való jogosultsága mellett joga van a politikai, a jogi, valamint a társadalmi ügyek intézésére a szubszidiaritás elve alapján. Minden megoldás, amelynek nem célja a területi, azaz a territoriális autonómia, csak látszatmegoldás és csak kiélezi a problémákat hosszú távon.
Ha az alapszerződések funkciójukban a stabilitásnak és a történelmi kiegyezésnek kívánnak megfelelni, messzemenően figyelembe kell venni a területi autonómia követeléseit, megteremtését és azt, hogy célként szolgálják és túlmutassanak a személyi autonómia jogain.
Engedjék meg, hogy a magyar kormány felelősségteljes döntése előtt a figyelmükbe ajánljam Kossuth ide vonatkozó intő szavait. "Eltiport nemzet újjászülethet, de öngyilkos nemzetre nincs feltámadás!"
Kérem és tisztelettel javaslom, hogy a magyar kormány tegyen meg mindent, és csak olyan alapszerződést írjon alá, amely biztosítja a határon túl élő magyarság megmaradását. Kérem és javaslom, hogy ennek a kérdésnek a megválaszolásakor a bölcs és felelősségteljes döntése mellett kérje ki a határon túl élő magyarság legitim szervezeteinek véleményét, mert meggyőződésem, hogy az ő véleményük kikérésével juthat csak kellően jó döntéshez. Talán ezek után nyugodtan és felemelt fővel hozhatja be az alapszerződést a tisztelt Ház elé, hiszen erről ezt követően nekünk is dönteni kell. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)