Nagy Frigyes (MSZP)
DR. NAGY FRIGYES, az európai integrációs ügyek bizottságának alelnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Az európai integrációs ügyek bizottsága a T/415. számú törvényjavaslatot amelynek címe: A vízgazdálkodásról 1995. március 1-jén megtárgyalta, és egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta. Az európai integrációs bizottság természetesen nem azért foglalkozik ezzel a kérdéssel, mert mint tudjuk a magyarországi vizek 95 százaléka külföldi eredetű. Sőt, azt is kiszámítottuk, hogy a Magyarországra érkező vizek 71 százaléka az európai integráció területéről jön ide. A Dráva, a Rábca, a Lajta Ausztriából, a többi pedig a Dunából bár az elmúlt időszakban sajnálatos kerülőúton. Ez a 71 százalék ez 2579 köbméter/secundum azért biztató, mert olyan mértékű környezetszennyezéssel talán nem kell számolni, mint amelyet esetleg más területekről kapunk.
Hogy az európai integrációs bizottság vizsgálta ezt a témát, elsősorban nem az elmondottakból következik, hanem azt próbáltuk megnézni, hogy milyen követelményeket támaszt az Európai Unió a vízgazdálkodással kapcsolatosan, és milyen törvényi előírásokat követel. A Brüsszelben előírt európai megállapodás amelyet 1991. december 16-án írtunk alá kimondottan a vízgazdálkodásra vonatkozó cikkelyt nem tartalmaz, de jól tudjuk, hogy az Európai Unió valamennyi tagállama számára ajánlásokat ír elő a vízgazdálkodás területén. Ezek kapcsolódnak az európai megállapodás 70. cikkelyéhez, amelyik mint tudjuk a környezetvédelemmel van szoros kapcsolatban. Az európai integrációs bizottság megállapította, hogy mindezek az előírások és feltételek ebben a törvényjavaslatban érvényesíthetők.
Bizottságunk vizsgálta, hogy ez a törvény milyen lehetőséget nyújt a piacgazdaság kategóriájának elfogadásához, hisz tudjuk, hogy a piacgazdaság intézményrendszerei az Európai Unióban megköveteltetnek.
Tudjuk, hogy az 1965-ös tehát a korábbi vízügyi törvény, amely Magyarországon még most is érvényben van, olyan irányt vett a legelső törvényhez képest, amely az emberekben azt a látszatot és képzetet keltette, hogy a víz ingyen van. Ez egy paternalista törvény volt; a lényege az, hogy az állam a lakosokat ellátta vízzel, ezért minimális összeget kellett fizetni. Tehát gyakorlatilag semmi köze nem volt a piaci szemlélethez.
Nyilván érvényre kell juttatni azt az elvet, hogy a víz korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre. Tudjuk, hogy jelentőségét elsősorban akkor ismerjük fel, amikor nincs. Magyarországon ez nem az ivóvízre, hanem elsősorban a mezőgazdasági vízszükségletre vonatkozik. Ilyenkor saját bőrünkön érezzük, hogy a víz pazarlása, a nem megfelelő vízgazdálkodás óriási károkat okozhat. Ha piacgazdálkodásban, piaci kategóriákban gondolkodunk, akkor egyidejűleg el kell fogadnunk, hogy a víz előállításának költségei vannak, és ezeket a költségeket a fogyasztókkal el kell fogadtatni. Ekkor várható csak el, hogy a vízfogyasztásban nem pazarlunk, és különösen nem leszünk hajlandók pazarló technológiákat alkalmazni sem az iparban, sem pedig a mezőgazdaságban.
Az európai integrációs bizottság azt is megvizsgálta, hogy a lakosságiszennyvíz-kezelés szempontjából milyen elmaradásunk van az Európai Unióhoz képest. Azt tapasztaltuk, hogy az Európai Unió országaiban a szennyvízelvezetés mintegy 85-87 százalékban megoldott, míg nálunk ez a szám 52-54 százalék. Az Európai Unió országaiban a szennyvíztisztítás mintegy 65-67 százalékban megoldott, míg nálunk 33 százalékban.
Látható tehát, hogy ezen a területen majdnem egy generációnyi elmaradást kell behoznunk. Márpedig be kell hoznunk, mert nyugodtan kijelenthetjük, hogy egy társadalom vízhez való viszonya egyidejűleg a civilizáció fokmérője is.
Az Európai Unióhoz való csatlakozás és az Európai Unióval való kereskedelem egyik jelentős tétele az agrárkereskedelem mint ahogy már elhangzott , s e kérdésben bizottságunk messzemenően csatlakozni kíván a mezőgazdasági bizottsághoz.
Öntözéses gazdálkodás nélkül korszerű mezőgazdaság nem képzelhető el, s emiatt nagy gondot kell fordítani az öntözővízhez való hozzáférési lehetőségekre, de főként az öntözővíz árára, amely jelenleg nagymértékben sújtja mindazokat a gazdálkodókat, akik tisztességesen adminisztrálják is öntözővíz-felhasználásukat.
A 34. § foglalkozik a vízgazdálkodási társulásokkal. Bizottságunk kiemelte azt a kérdést, hogy ezek a társulások jelenleg működnek, hiszen az elmúlt évben mintegy 1 milliárd forint értékű közhasznú munkát végeztek. Akinek földterülete van, ehhez köteles hozzájárulni, köteles vízműtársulási hozzájárulást fizetni. Sajnálatos azonban, hogy az elmúlt időszakban a földprivatizáció révén létrejött mintegy 600 ezer új parcella tulajdonjogilag nem rendezett, így ezek a társulások képtelenek beszedni azokat a díjakat, amelyek tulajdonképpen az öntözőművek, a csatornák, a vízművek fenntartását szolgálnák. Bizottságunk nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy a jövő öntözéses gazdálkodása, az európai szintű mezőgazdaság megteremtése érdekében hassunk oda, hogy ezek a pénzügyi források a vízműtársulások rendelkezésére álljanak. Ugyanis ha ezeket a csatornákat csak egy-két évig nem tudjuk karbantartani, tönkre fognak menni, s ezek újra történő kiépítése óriási összegekbe fog kerülni. Nagyon szerencsétlen dolog lenne, ha a Magyarországon korábban kiépített öntözőrendszerek arra a sorsra jutnának, mint a nagy folyammenti birodalmak öntözőrendszerei, amelyek már csak a történelemben és a szájhagyományban élnek.
Bízunk benne, hogy a hozzáfűzések, a módosító javaslatok tovább finomítják ezt a törvényjavaslatot, amelyet mint említettem, s ismételten elmondom az európai integrációs bizottság egyhangúlag általános vitára alkalmasnak tartott.
Köszönöm szépen. (Taps.)