Bakonyi Tibor (MSZP)
BAKONYI TIBOR, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Áttanulmányozva a vízgazdálkodásról szóló törvénytervezetet és meghallgatva miniszter úr expozéját, szeretném örömömet kifejezni, hogy hosszú hónapok előkészítő munkája után végre a tisztelt Ház asztalán üdvözölhetjük ezt a jogszabályt. A vízgazdálkodásról szóló törvény merem állítani hiánypótló jogszabály, hiszen a korábbi felett igencsak eljárt az idő. Annak szabályozása, bár megalkotásakor korszerű volt, ma már a létrejött társadalmi és gazdasági váltás következményeként időszerűnek nem mondható.
Az új jogszabály legfontosabb kritériumait megismerhettük a miniszteri expozéból, így átfogó képet kaphattunk az új szabályozás előnyeiről és azokról az érdemekről, amelyek ezt a törvényt támogatásra méltóvá teszik. Én nem is ezekkel a pozitívumokkal szeretnék foglalkozni, hanem miután a költségvetési és pénzügyi bizottság tagjaként tevékenykedem a pénzügyi finanszírozás szemszögéből szeretném reflektorfénybe állítani a jogszabály mögött álló elgondolásokat.
Kétségtelen tény, hogy a víz egy időben jelen levő túlsúlya, illetve hiánya egyaránt súlyos milliókban, illetve milliárdokban mérhető kihatásokkal járhat.
Önök előtt nem kell különösebben ecsetelni, milyen súlyos terheket rótt a gazdálkodókra és az államra egyaránt a közelmúlt aszálya, de még ugyanígy emlékeinkben él a hetvenes évek pusztító áradata, annak megannyi emberi megpróbáltatása és milliárdokban mérhető károsító hatása.
(10.40)
Mint ahogy azt hallhattuk, az új törvény szakítani kíván az állam kizárólagos szerepével, a létrejött tulajdonosváltással kialakult gazdasági helyzet függvényében. Nem utolsósorban a piacgazdaságra történő áttéréssel egyezően meg kívánja osztani a feladatok mellett a teherviselést is.
Természetesen nem egyik napról a másikra fog ez megvalósulni, s az is természetes, hogy az emberek élet- és vagyonbiztonsága tekintetében a fő terhek továbbra is az állam vállán fognak nyugodni, hiszen ugyan ki vállalhatná fel a mai körülmények között a milliárdokat igénylő árvízvédelmi kiadásokat, ha nem az állam tenné azt. Ugyanakkor és itt kell ennek a kérdésnek a fontosságával foglalkozni ez szerencsére a törvénytervezetben is kiemelkedő részletességgel és nagy fontossággal jelenik meg.
Amiért erre igen nagy szükség van, annak oka, hogy Magyarország kiszolgáltatott vízgazdasági helyzetben van. Ez röviden annyit jelent, hogy mind mennyiségi, mind minőségi, mind pedig vízkár-veszélyeztetettségi szempontból medencejellegű földrajzi fekvésünk és a vízgyűjtők döntő részének országhatáron túli fekvése, a saját hatáskörben meghozható vízgazdálkodási döntések és beavatkozások körét és főleg azok hatékonyságát erősen behatárolja és korlátozza. A beavatkozások szükségképpen nagy volumenűek, költségigényesek és bonyolult kölcsönhatásúak.
Ez a kiszolgáltatott helyzet szükségszerűvé és törvényszerűvé teszi azt is, hogy az összes, velünk szomszédos állammal megkötésre kerülő kétoldalú szerződés reális szabályozást és jó hatásfokú együttműködést foglaljon magában, hiszen ennek hiányában nem tudnánk igazán hatékony árvíz- és belvízvédelmi tevékenységet folytatni, továbbá igen-igen nehéz lenne eredményesen kivédeni az esetleges külföldről származó szennyezés magyarországi károsító hatásait.
Így tehát, mint azt az elmúlt évtizedek bizonyították, függetlenül mindenféle változástól, nagyon kiegyensúlyozott, nagyon összehangolt munkára van szükség a szomszédos államok között.
Tudom, hogy hazánk jelenlegi gazdasági állapota szükségszerűvé teszi a ráfordítások mennyiségének meggondolását. Mégis azt kell mondjam, hogy az árvíz elleni védekezésre mindenekelőtt biztosítani kell a fedezetet, hiszen a meglévő védművek meglehetősen idősek, elhasználódottak, sérülékenyek. S ha most nem tesszük meg ezeket a szükséges lépéseket legalább a fenntartásra és az ésszerű fejlesztésre, akkor egy nem várt természeti katasztrófa olyan többmilliárdos kárt idézhet elő, mellyel szemben tehetetlenné válhat az ország. Ezt tehát minden körülmények között el kell kerülni.
Ugyanakkor ahogy hallottuk az expozéban a vízgazdálkodás tekintetében osztódni fognak a szerepkörök. Ennek törvényszerű következménye, hogy akik valamely előnyhöz jutnak a vízgazdálkodás területéből történő jobb pozíció elfoglalásával, azoknak természetszerűleg többet kell tenni a teherviselés vonatkozásában is. Természetesen úgy is megfogalmazható ez, hogy azok fizessenek többet a víz hasznainak élvezetéért gondolok itt öntözésre s egyéb vízhasznosításra , akik több előnyhöz jutnak, vagy akik a vízhez történő hozzájutással csökkenthetik az egyébként őket szükségszerűen sújtó károsodást. Ez így igazságos, és a társadalom józan gondolkodása is ezt a logikai menetet támogatja.
A másik legalább ennyire fontos terület, amely szintén jelentős pénzfelhasználással jár, a ma még 41-45 százalékos szennyvíztisztítási és szennyvízelvezetési kapacitás fejlesztése. Nyugaton már meghonosodott a környezetbarát technológiák bevezetése, és ezek elterjesztésére is sor került.
Ezen a területen természetesen szintén az állam kell legyen a legnagyobb beruházó, de úgy vélem, lassan-lassan el kell jutni oda, hogy az ilyen jellegű beruházások preferált hitelnyújtási lehetőségekhez juttassák az ezt megvalósító személyeket vagy szervezeteket is.
Örvendetes az a tény, hogy ma már az egészséges ivóvízzel való ellátást az ország 98 százalékában biztosítottnak tekinthetjük.
De hangsúlyozottan kell beszélni arról, hogy az egészséges ivóvizet adó bázisok igen sérülékenyek, mondhatnánk úgy is, veszélyeztetett helyzetben vannak. Márpedig ezeknek a megvédése, az unokáink részére is biztosítani kívánt egészséges ivóvízkincs megőrzése szintén milliárdos nagyságrendű beruházást igényel. Ezt pedig ma már el kell kezdeni azért, hogy a holnapi cselekvés nehogy későinek bizonyuljon.
Mint a költségvetés világa körül mozgó embernek, nem lehet nekem sem közömbös, hasonlóan képviselőtársaimhoz, vajon honnan, miből teremthető elő az a sok-sok milliárd, amire szüksége van ennek az országnak ahhoz, hogy az évtizedek óta külföldön igen nagyra becsült és nem egyszer példaként emlegetett vízügyi szolgálat legalább ilyen szinten képes legyen feladatainak megfelelni; továbbá mely forrásokból teremthető elő az a forintmennyiség, amely a közeli-távlati, a környezet védelmét szolgáló, a természeti értékek megvédésére irányuló és korszerűnek tekinthető vízgazdálkodási politikai célkitűzéseink megvalósítását szolgálja.
A válasz akként fogalmazható meg, hogy a tulajdonosváltás, a feladatok decentralizációja folytán új szerepkörbe jutó személyek, szervezetek, társaságok törvényszerűen kell hogy nagyobb részt vállaljanak a terhekből is, ha már a előnyökből is több jut nekik.
Természetesen a másik nem elhanyagolható forrás az átgondoltabb, a célszerűbb, az ésszerűbb gazdálkodási módszerek és technikák bevezetése, a racionálisabb gazdasági struktúra felállítása.
Talán lehet milliókat megtakarítani azzal is, ha a ma még itt-ott előforduló párhuzamosságokat sikerül kiküszöbölni, de természetesen úgy, hogy a megfelelő feladatok oda kerüljenek telepítésre, amely szervezet ezen feladatok megoldását fel tudja vállalni a megoldás mikéntjének minél magasabb szintű elérésében.
Nem túlzok akkor, amikor azt állítom, hogy a víz ma Magyarország stratégiai eleme. Ez a megállapítás abból a felismerésből fakad, hogy az édesvíz mint a létezés alapfeltételét megteremtő elem ma már világviszonylatban is mind mennyiségileg, mind minőségileg egyre korlátozottabb mértékben van jelen, illetve egyre magasabb költségekért szerezhető be. Ennek folytán a természetes édesvízkészletek birtoklásának jelentősége felértékelődik.
Az előttünk fekvő törvénytervezet pozitív vonásaként értékelem azt, hogy a szabályozás elkövet mindent annak érdekében, hogy az élet fenntartásához nélkülözhetetlen ivóvíz-szolgáltatás minden körülmények között primátust élvezzen.
A törvénytervezet felállít egy rangsort arra az esetre, ha az ivóvíz-szolgáltatás mennyiségi korlátozásokat szenvedne. Természetes ugyanakkor az is, hogy a szolgáltatások megfelelő szintű fenntartása az erősödő piaci viszonyok között sajnos prognosztizálja az árak és költségek emelkedését. Ennek a törvényszerűségnek a társadalmi elfogadhatóságához, a megfelelő kezeléséhez szükségszerűen hozzátartozik az állami támogatás nyújtása.
Feltétlenül említést érdemel az a tény, körülmény, hogy a vízgazdálkodás sajátos infrastruktúrára épül. Ez azt jelenti, hogy a létesítmények többsége nem forgalomképes. Ha a vízgazdálkodási tevékenységek és létesítmények piacorientáltságát vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy a legkevésbé piacbarát tevékenység a folyószabályozás, a vízbázisvédelem avagy az árvízvédelem. Alig valamivel több piackonform tulajdonsággal rendelkezik az ivóvízellátás, a csatornázás és szennyvíztisztítás. Ugyanakkor piacosítható jegyek fedezhetők fel, illetve érvényesíthetőek a síkvidéki és a dombvidéki vízrendezésben, a túlszabályozásban.
Határozottan piacorientált vízgazdálkodási tevékenységgé tehető az ipari vízgazdálkodás, az öntözés, a rekreációs célú vízhasználat. Ez a skála a direkt állami szerepvállalás mértékére is utal, illetve arra, hogy a politika a piacosítással, illetve a támogatáskivonulással mely területeken vállal minden kockázatot. Úgy vélem, a törvény ezen szabályozási koncepciója harmonikusan igazodik a napjainkban végigélt és a közeljövőben prognosztizálható változásokhoz.
(10.50)
Ebben a körben szeretném megemlíteni a törvényi szabályozásban hangsúlyosan kiemelt koncessziós lehetőséget, továbbá annak a kérdésnek a centrális jogszabályi tárgyalását, amely a társulatok szerepkörét vázolja fel.
A most előterjesztett törvényjavaslat pozitívumai között feltétlenül említést érdemel, hogy az csökkenti az állami szerepvállalást, jobbnak tűnő feladat- és költségmegosztást irányoz elő. Ez egyelőre nem a költségviselés mérséklésében jelentkezik, hanem abban, hogy az állam által eddig ellátott feladatok egy jelentős részét liberalizált tevékenységgé téve, a piaci értékítélet kap nagyobb szerepet. Ezzel a törvény azt az egészséges és racionális feladat- és tulajdonváltást készítheti elő, hogy a vízgazdálkodásból az állam, a kiszolgáltatottságunkat is figyelembe véve, valóban csak az állami feladatok ellátására vállalkozzék. Ebből fakadóan az érdekeltek teherviselése elsősorban mezőgazdasági vízszolgáltatás, illetve vízkárelhárítás feladatai ellátásának területén minden valószínűség szerint növekvő tendenciát mutat majd.
Ezeket a feladatokat, a törvény szelleméből fakadóan, az állam a saját érdekeinek a mérlegelése után támogathatja, és minden valószínűség szerint támogatja is erejéhez mérten. Ugyanakkor nagyobb súlyt kell hogy kapjon a társadalmi összefogás és azon szervezeti kérdések kidolgozása, ami az úgynevezett lokális árvízvédelmi feladatok megoldásában kaphat oroszlánszerepet.
A jelenlegi szűkös gazdasági körülmények mellett el kell gondolkodni azon is, hogy a vízközmű-szolgáltatások területén a szolgáltatási díjaknak egyféle fedezetet kell nyújtani az üzemeltetés költségein túlmenően a karbantartási és fejlesztési szükségletekre is. Ebből a szükségszerűségből fakadóan a szolgáltatási díjak nagy valószínűséggel növekedni fognak. Ezt az államnak ugyanakkor megfelelően kompenzálnia kell.
Ugyanakkor az állam a kizárólagos tulajdonában levő, felszín alatti vizek védelme érdekében ezen vizek mennyiségi és minőségi gazdálkodásának racionalitását szigorúbb előírásokkal segítheti elő.
Az előttünk levő törvénytervezet keretjellegű jogszabály. Ez azt jelenti, hogy többek között csak lehetőségeket teremt a teherviselés ésszerűbb megosztására. A majdan ehhez csatlakozó törvények, illetve a jelen jogszabály végrehajtását szolgáló alacsonyabb szintű normák elkészítése biztosíthatja a fokozatosságot az áttérésben, illetve az átrendeződést a társadalmi-gazdasági életben.
Pozitívumként szeretném megemlíteni, hogy ez a jogszabály a vízzel való takarékos és okszerű gazdálkodásra ösztönöz, és ezáltal természetszerűleg a racionális gazdálkodás irányába hat, úgy megfogalmazott normáival, mint, és ez nem kevésbé fontos, a szelleméből sugárzó, és remélhetőleg a közgondolkodás szintjére eljutó elméleti struktúrájával.
Meggyőződésem, hogy a szakemberek több éve tartó erőfeszítései, amelyekben tükröződik a nálunknál fejlettebb nyugati államok joggyakorlatából átvett megoldás is, olyan jogszabályi megoldást szült, ami kisebb finomításokkal használható és gazdaságilag is megalapozott.
Ma, amikor egyre többször beszélünk az Európához történő csatlakozásról, feltétlenül a jogszabály érdemei között említhető, hogy annak megfogalmazása, az alkalmazni kívánt módszerek egybevágnak az Európai Unió vízgazdálkodási ajánlásaival.
Összegezve mindezeket, az MSZP-frakció nevében arra biztatom képviselőtársaimat, hogy az égető problémák megoldása, a jövő vízgazdálkodásának célszerű gyakorlása érdekében fogadjuk el ezt a keretjellegű törvényjavaslatot, de természetesen vizsgáljuk meg azoknak a kérdéseknek a megoldási lehetőségeit is, amelyek anyagi lehetőségeink szerint ma is megteremthetők.
Köszönöm. (Szórványos taps a bal oldalon.)