Schamschula György (MDF)

1995. március 13.

DR. SCHAMSCHULA GYÖRGY, az MDF képviselőcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az a frenetikus érdeklődés, amely megnyilvánul a Házban ez iránt a jelentős törvény iránt, azt hiszem, rámutat arra, hogy sem a Ház, sem az ország nem ilyen típusú törvények tárgyalását várná ma az Országgyűléstől. Ez egy technikai törvény, amelyet boldogabb sorsú államok is akkor visznek a parlament elé, mikor amúgy rendben megy a szekér. Én azt hiszem, hogy jelen pillanatban, mikor újból nő a munkanélküliség Magyarországon, mikor nekilódult az infláció, mikor a gazdaság a kormány kijelentése szerint válságban van, nekünk nem a vízügyi törvényről kellene beszélni, illetve azt nem ilyen aspektusból tárgyalni.Nem azt mondom ezzel, hogy a leírt törvény nem jó. Azt mondom, hogy nem ez ma az ország legfőbb gondja, amit ma önök előtt föl kellene hozni, és amiről tanácskozni kellene. Elképzelem az országban azt a sok tízezer vállalkozót, aki 36-38 százalékos kamathoz jut hozzá, hogy azt mondja, kérem, ez mind nem baj, de a vízügyi törvény majd rendelkezik az ingatlanok elhabolás elleni védelméről. Hát megnyugtató érzés lehet. És folytatnám a sort sok mindennel, hogy mi fontosabb volna ma az országnak, mint a vízügyi törvény, és a vízügyi törvénynél fontosabb volna, esetleg magának a vízgazdálkodásnak is, hogy a pénzekről, az állami támogatásokról legyen néhány szó.

De visszatérve, és maradjunk a tárgynál: én három kérdést tennék föl a vízügyi törvénnyel kapcsolatban, hogy ad-e választ ez a törvény.

Az első, azt hiszem, amely mindnyájunkat érdekel, hogy olcsóbb lesz-e ettől a víz- és csatornadíj. Kérem szépen, nem elhanyagolható kérdés.

Ma, amikor az országban nem a jólét jelei tapasztalhatók, akkor nem csekély azoknak a családoknak a száma, amelyeknek gondot okoz az állandóan növekvő víz- és csatornadíjak kifizetése.

Hogy néhány számadatot idézzek, hadd mondjam el, hogy 1990-ben a legmagasabb lakossági díj 1 köbméter vízre vonatkoztatva, beleértve a csatornaszolgáltatást is, 21 forint 30 fillér volt. Ez öt év alatt 110 forintra, tehát az ötszörösére nőtt föl. Ugyanakkor az állami támogatás, amely '90-ben a legmagasabb szinten 36 forint volt, ma 242 forintot ér el. Itt már hétszeres a növekedés. Kérem szépen, nem nehéz belátni, hogy ezt se a családok költségvetése, se az állami költségvetés hosszan nem tudja finanszírozni.

Tehát még egyszer kérdezem: olcsóbb lesz ettől a törvénytől vajon a vízdíj? Én azt hiszem, hogy nem. Amit a törvénytől ilyen vonatkozásban elvárnánk, az az, hogy olyan előírásokat tartalmazzon, amellyel az olcsó nagytérségi víz- és csatornaellátó rendszerek rekreációja, újjáalakítása jöhetne létre. Tehát magyarul mondva, az, amit sajnos, 1990-ben az önkormányzati törvénnyel szétromboltunk. Ma minden falu, minden város lassan már megcsinálja a maga vízművét, és ez sokkal, de sokkal drágább országos szempontból, mint a nagytérségi ellátó rendszerek, amelyek felé minden fejlett vízellátási rendszer törekszik.

Egy kicsit ahhoz a példához hasonlítanám ezt, mint idősebbek talán emlékeznek, hogy volt Kínában a nagy ugrás idején az úgynevezett népi kohó mozgalom. Minden falu, sőt egyes tanyák is kohót építettek, és ott állították elő a valószínűleg kiváló minőségű acéljukat. Kína ettől nem ugrott nagyot, és mi se fogunk nagyot ugrani attól, hogy minden faluban külön víz- és csatornamű-rendszer fog kiépülni, természetesen igazgatóval, főkönyvelővel és egyéb produktív személyzettel együtt.

(11.00)

Én nagyon hiányolom ettől a törvénytől azt, hogy nem tesz olyan előírásokat, nem csinál olyan szabályozásokat, amelyekkel valamiképpen a vízdíjak ilyen mértékű emelkedését megfékezné, akár a hozzávetőleges költségnormák kialakításával, akár mint mondtam koncepcionális elgondolások bevezetésével.

A második kérdés, amit fel kell tennünk: vajon a törvény hatására az úgynevezett közműolló záródni fog-e vagy sem. Közműollónak nevezzük azt az eltérést, amely a vízzel ellátott és a csatornával ellátott háztartások, illetve fogyasztók létszáma között mutatkozik.

Köztudomású, hogy a lakosság részéről elsősorban az ivóvízre van igény, és amikor az ivóvízvezeték megépül, akkor a lakosság általában már vonakodik a csatornakiépítésre költeni. Én azt hiszem, ez egy nagyon természetes és logikus gondolkodás, hiszen ma, amikor ismétlem aránylag nehéz helyzetben van az ország, nagyon kevés pénz van arra, hogy csatornarendszereket építsünk ki.

Nos, ettől a törvénytől azt várná az ember, hogy valamiféle módon erősen szubvencionálja a csatornák megépítését, hogy a keletkező szennyvíz ne a talajban meglevő vízkészletünket, ne életünk környezetét tegye tönkre, hanem valamiképpen irányítottan, egy tisztítórendszeren keresztül, tisztítva kerüljön vissza a természetbe, és a víz örök körforgásának megfelelően idővel újból rendelkezésünkre álljon mint tiszta csapadékvíz. Kérem, én nyomát nem találom ennek az elképzelésnek a jelenlegi előterjesztésben!

Sajnálatos módon még arra sem utal a törvény, hogy az önkormányzatoktól visszavont csatornaépítési támogatást milyen módon lehetne pótolni. Márpedig, hölgyeim és uraim, nagyon rövid időn belül, egy-két évtizeden belül a tiszta ivóvíz éppolyan kincs lesz, különösen Európában, a sűrűn lakott földrészeken, mint ma az olaj vagy a gáz. És Magyarországnak nagy készletei vannak ebből! Tehát mindenképpen indokolt volna ezek megvédését szorgalmazni, mert majd gyermekeink úgy fognak visszaemlékezni ránk, mint akik elpazarolták az ország vízkészletét.

Ma, azon kívül, hogy ez a törvény elvileg támogatja a vízbázisvédelmet, nagyon keveset ír elő ebben a vonatkozásban. Én úgy gondolom, ebben a törvényben lett volna lehetőség megfogalmazni azt a követelményt, hogy a jelenlegi díjrendszert meg kell fordítani.

Többször volt alkalmam elmondani a tisztelt Háznak, hogy ma az az abszurd állapot van Magyarországon, hogy aki vizet fogyaszt és utána a szennyvizet elengedi a vakvilágba, az nagyon jól jár nem kell neki csatornadíjat fizetni. Aki netalántán olyan meggondolatlan volt, hogy a szennyvizet valamiképpen kanalizálta, annak előbb-utóbb rá kell döbbennie, hogy sokkal többet fizet, mint szomszédja, aki erre nem áldozott; tehát jobban rombolta a természetet.

Végezetül: aki annyira felelőtlen volt, hogy nemcsak kanalizálta a szennyvizet, hanem még egy szennyvíztisztító berendezést is tett a végére, az aztán ingét-nadrágját ráköltheti a víz- és csatornadíjra, mert az aztán igazán drága lett.

Hölgyeim és Uraim! Nekünk meg kéne fordítani ezt: és annak legyen a legdrágább egy köbméter víz felhasználása, aki elengedi a vakvilágba a szennyvizet, és annak legyen legolcsóbb a víz, aki megtisztítva adja vissza a természetnek! Sajnos ennek az elvnek sem látjuk nyomát a törvénytervezetben.

Harmadik kérdésem az volna, hogy javulnak-e az életviszonyai a vízügyben dolgozó több tízezer embernek ettől a törvénytől. Én úgy gondolom, hogy sajnos nem javulnak, hiszen az államigazgatási szerveknél dolgozókra igen komoly bérnövekmény-csökkenés vár; hiszen ezt írja elő a tegnap vitatott gazdasági törvénycsomag, amely semmi mást nem tud előterjeszteni, mint valamiképpen restriktíve kezelni a lakosság jövedelmeit, ezzel szemben viszont bátran elengedi az inflációt.

Én azt hiszem, azok az emberek és nem kevesen vannak ma az országban , akik a vízügyi államigazgatásban dolgoznak, sajnos nem várhatják azt, hogy az elkövetkezendő években ettől a törvénytől vagy bármi mástól jövedelmük, életszínvonaluk valamiképpen javulni fog. Az a csekély fizetésemelés, ami elő van írva a köztisztviselői, közalkalmazotti törvényben, nagyon hamar áldozatává válik majd annak az inflációnak, amely az országra szabadult.

Ezenkívül van még egy dolog, amire rá kell mutatni: a kormánynak az a törekvése, hogy jelentős leépítéseket hajtson végre az államigazgatási szektorban, ezeknek az embereknek a létbiztonságát fenyegeti. Meggyőződésem, hogy nem ez a jelenlegi válságból kivezető út.

A községi vízműveknél más probléma van. Az önkormányzatok egyre nagyobb mértékben lehetetlenülnek el gazdaságilag, és nem fogják tudni biztosítani azokat a többletjövedelmeket, amelyekkel a községi vízellátás-csatornázásban dolgozó emberek életszínvonalának megőrzéséhez szükséges pénzeket előteremtik.

Más valamit föl kell itt vetnünk nagyon súlyosan, hogy a lakosság díjhátraléka évről évre növekszik. Budapesten, úgy tudom, a vízműveknél már milliárdokra tehető az a pénzösszeg, amelyet a fogyasztók, a lakosság és a közületek nem fizettek be mint vízdíjat. És ezek behajtása vajmi bizonytalan...

Így tehát elértük azt a színvonalat, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy hiába emeljük meg a víz árát vagy a csatornaszolgáltatás árát, az emberek nagy részben nem tudják majd kifizetni, illetve azok a vállalatok, amelyek ellehetetlenültek, nem jelentenek potenciális vásárlóerőt a szolgáltatóknál.

Egyetlen kivételt jelent ez alól az elég szomorú kép alól a törvénynek az a fejezete, amely a vízgazdálkodási társulatok újraszabályozását írja elő.

Azt hiszem, ezért a fejezetért érdemes volt a törvényhez hozzányúlni, hiszen valóban szükséges volt a vízgazdálkodási társulatokról tárgyalni. Ezt egyik képviselőtársam részletesen fogja a parlament elé terjeszteni.

Hölgyeim és Uraim! Összefoglalóan: úgy gondolom, idézve Széchenyit mint ahogy miniszter úr tette az expozéban; aki azt mondta, ugye, hogy nem a víz nemléte a baj, hanem ott van a sok víz, ahol nem kellene -: nem az a baj ebben a törvényben, amit leírt, hanem az a baj, ami hiányzik belőle.

Ez a törvény a maga megfogalmazásaival jó kerettörvénynek minősíthető, amely meglátásom szerint némely módosító indítványokkal javítható, de alapvetően elfogadásra érdemes. A probléma az, hölgyeim és uraim, ami kimaradt belőle és ami benne kéne hogy legyen.

(11.10)

Végezetül: én azt hiszem, a legnagyobb baj az, hogy ma a vízügyi törvényt tárgyalja a parlament, és nem azokat az akut problémákat próbálja orvosolni, amelyek miatt a kormányzat ilyen megszorító lépéseket tesz; nem arról tárgyal, hogy lehetne megfékezni az inflációt; nem arról tárgyal, hogy lehetne növelni az ipari termelést az országban; nem arról tárgyal, hogy lehetne több munkahelyet teremteni hanem egy békés, messzire mutató vízügyi törvényt terjesztettek elénk.

Hölgyeim és Uraim! Tárgyaljuk meg, ha jobb nincsen, és utána fogadjuk el. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)