Egerszegi László (MSZP)
DR. EGERSZEGI LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valamennyien tisztában vagyunk azzal, hogy az Országgyűlés törvényalkotási folyamatában különös jelentősége van azoknak a törvényeknek, amelyek a családot érintik. Ez egyrészt azért van így, mert a család a maga gazdasági, szociális és érzelmi funkcióival a társadalmi létezés alapzata. Másrészt pedig azért is megérdemli ez a témakör a kitüntetett figyelmet, miután a megélhetési gondok, az életmód visszahat a család belső életére, és ez a helyzet újabb okot ad arra, hogy a család megrendült stabilitásáról, válságáról beszéljünk. Meg kell mondanom, hogy a törvény tárgyalása, megvitatása területén egy egészen sajátos akusztikát adnak azok a terhek, amelyek a családra hárulnak és fognak hárulni a családra. Azért is fontos a család és ezt különösen kiemelném , valamint az ezt körülvevő jogi szabályozás is, miután a család az egyén szocializációjának a kerete, az elvárható és lehetséges viselkedésmódok közvetítője, így a mai családi viszonyok nagyjából meghatározzák az ezredforduló utáni családok életét és minőségét is.
Amit elmondtam eddig, tisztelt Országgyűlés, tudom, hogy közhelyszámba megy. Mégis azért kellett ezeket a dolgokat felidéznem, mert az a meggyőződésem, hogy az előttünk lévő törvényjavaslat határozottan a korszerű családmodell kialakítására utal, és próbál segítséget nyújtani a jog szerény és ezen a területen meglehetősen korlátozott eszközeivel.
A másik ok, ami miatt az előttünk fekvő törvényjavaslat kiérdemli az Országgyűlés megkülönböztetett figyelmét, az az, hogy a családjogi törvényünk mostani módosításának hivatkozási alapja a gyermek jogairól szóló 1989-es egyezmény, amint azt az expozé is említette. Ez az egyezmény az emberi jogi nemzetközi szerződések családjába tartozik, és minden korábbinál átfogóbban foglalkozik a gyermek védelmével a legteljesebb, az emberi jogokat védő deklarációk, egyezmények hosszú sorában, miután az első egyezményeket, nemzetközi egyezményeket a századforduló után kötötték, és ez az egyezmény szinte összefoglalja a nemzetközi gyermekjog közel évszázados fejlődését.
A Magyar Országgyűlés az egyezmény megerősítése óta két határozatban hívta fel a kormányt a nemzetközi szerződés magyar jogrendszerbe való beillesztésére. Ezáltal tehát a törvényjavaslat napirendre tűzése hosszú ideje húzódó adósságokat törleszt.
A továbbiak előtt meg kell említenem a törvényjavaslatnak azt a feltűnő sajátosságát, hogy a családjogi törvényt az egyezmény hatására viszonylag kevés helyen kellett módosítani, hiszen a törvényjavaslat tizenkét paragrafust tartalmaz mindössze.
(12.30)
A meglévő jogszabályok nem tartalmaztak az egyezményben foglaltakkal ellentétes rendelkezéseket, és amint az expozéban azt hallottuk fenntartásokkal sem kellett élnünk. Mindez azt mutatja, hogy családjogi törvényünk annak ellenére, hogy 1952-ben a mostanitól gyökeresen eltérő társadalmi feltételek között született , alapjában véve megfelel a nemzetközi normáknak, és ebben természetesen a sorozatos módosítások is közrejátszottak.
Tartalmi szempontból az a fő kérdés, hogy a törvénymódosítási javaslat milyen változásokat irányoz elő a gyermek családon belüli helyzetében, ezen túlmenően a társadalmi helyzetében. Végigolvasva a törvényjavaslatot, azt látjuk, hogy a módosítások három aspektus mentén fejtenek ki hatást a gyermek jogaira:
A javaslatok egy része fokozott védelmet kíván biztosítani a gyermek számára. Itt természetesen némi absztrakcióval kell élnünk, hiszen voltaképpen minden a gyermek érdeke körül forog. Ez a védelem természetesen indokolt, hiszen a családszerkezetben, sőt a társadalomban általában, a gyerek gyenge érvényesítő képességű fél és ezt az aszimmetriát kell pozitív diszkriminációval helyreállítani. Erre a családjogi törvény is gondolt, miután már eddig is több mint húsz helyen találunk benne utalást kifejezetten vagy tartalmilag a gyermek érdekére. Most tehát ennek a védelmi rendszernek a kiegészítése történik meg a törvénymódosítás keretében.
Hogyan szolgálják ezt a célt a módosítások? Először is úgy, hogy a törvényjavaslat generális szabályként az alapelvek szintjére emelve fogalmazza meg azt, hogy a szülőknek, bíróságoknak, gyámhatóságoknak mindenkor a kiskorú gyermek érdekeire figyelemmel és jogait biztosítva kell eljárni.
Szintén lényegbe vágó ebből a szempontból az a módosítás, miszerint az elvált felek tartós jogviszonyát rendező egyezség megváltoztatását két éven belül akkor is lehet kérni, ha az a felek kiskorú gyermekének érdekét szolgálja, tekintettel arra, hogy mindeddig csak a gyermek súlyos érdeksérelme esetén volt jogosult a kérelem. Ez még akkor is fontos változás, ha a bírósági gyakorlatban nem túlságosan gyakori, hogy a felek két éven belül kérik a tartós jogviszonyt rendező egyezség megváltoztatását.
Ugyancsak a gyermek védelmét erősítő módosítási javaslatok körébe tartozónak gondolom a családjogi törvény 49. §-át kiegészítő új bekezdést, mely szerint a gyermek külföldre történő örökbefogadása csak akkor engedélyezhető, ha a gyermek örökbefogadására belföldön nem kerülhetett sor mivel ezzel a kérdéssel a családjogi törvény eddig nem foglalkozott. Ennek a kérdésnek a felvetése mindenképpen jogos, akkor is, hogyha el kell ismernünk, hogy a tervezett szabályozás nem elegendő, a továbbiakban mindenképpen kiegészítésre, módosításra szorul.
A módosítások második csoportja, a törvényjavaslat pregnáns törekvése, egyben a családi élet belső demokratizmusát és általában véve a gyermek véleménynyilvánítási szabadságát kívánja növelni. A szabad véleménynyilvánítás természetesen emberi jog és alkotmányos jog, jogképessége folytán a gyermeket is megilleti, ez azonban a családjogi törvényben az egyezményhez képest hiányosan érvényesül. E kérdéskörrel összefüggésben utalnom kell a családnak arra a hivatására, hogy a gyermeket szociális értelemben véve is személyiséggé formálja és ez csak úgy lehetséges, ha a szülő elfogadja gyermekét mint autonóm személyiséget, tárgyaló partnernek tekinti, és bevonja a család ügyeinek intézésébe. A módosítások alátámasztására, egyúttal azonban érvényesíthetőségük korlátaira utalva említem meg azt a tapasztalatot, hogy a mai magyar családok nagy részében tradicionális szereposztás, paternalizmus, a gyermek szükségesnél nagyobb alárendeltsége érvényesül bár éppen a mai közvélemény-kutatásban olvashatjuk azt, hogy ez örvendetesen átalakulóban van. Ezt a hagyományt tükrözi jogi szóhasználatunk is, amikor "szülői felügyelet"-ről beszélünk, míg ismereteim szerint az európai jog inkább a "szülői felelősség" kifejezést használja, ami a szülői kötelezettségek egészét tekintve sokkal találóbb megnevezésnek tartható.
E téren a változtatás szándékát átfogóan tükrözi a törvényjavaslat 4. §-ában olvasható, az egyezmény 12. cikkének 1. pontjából szinte szó szerint átvett kiegészítés, mely szerint a szülőknek biztosítaniuk kell, hogy az ítélőképességének birtokában lévő gyermekük az őt érintő kérdések előkészítése során véleményt nyilváníthasson, és hogy a gyermek véleményét figyelemmel korára és érettségére tekintetbe kell venni.
A családjogi törvény 78. §-a jelenleg úgy szól, azt, hogy a gyermek milyen életpályára készüljön, a gyermek hajlamai, testi és értelmi képességei, valamint egyéb körülményei figyelembevételével, a gyermek meghallgatása után, a szülői felügyeletet gyakorló szülők közösen választják meg. Az előttünk lévő javaslat a gyermek és a szülő közös döntését igényli az életpálya meghatározását illetően, ami tartalmi szempontból progressziót jelent, és szemben áll a hagyománnyal is, azzal, hogy a gyermek életpályáját általában a szülők határozzák meg, és ilyenkor a képességek, hajlamok kevésbé esnek latba, mint az egyéb elképzelések a gyermek jövőjével kapcsolatban.
A törvényjavaslat lehetővé teszi a gyermek közvetlen véleménynyilvánítását a szülői felügyelettel, elhelyezéssel, illetve az elhelyezés megváltoztatásával kapcsolatos eljárásokban. Ennek indoka nyilvánvaló: mivel ezekben a kérdésekben a gyermeket érdekelt félnek kell tekinteni, nyilvánvalóan meg kell hallgatni, be kell vonni a döntési folyamatba.
A 14 éven felüli gyermek esetében az elhelyezésre vonatkozó döntést a gyermek egyetértéséhez köti a törvényjavaslat mint azt az expozéban is hallottuk. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a 14 éves kort megért gyerek igaz, nagyon szükséges kontroll mellett szinte maga választja meg azt, hogy hol nyer elhelyezést. Meg kell mondanom, hogy ezt a rendelkezést a családjogászok egy része máris erőteljesen vitatja, egyrészt azért, mert túlságosan alacsonynak tartják a 14 éves korhatárt, másrészt túlzottan erősnek találják a 14 éven felüli gyermek egyetértési jogát, és attól tartanak, hogy a gyermek érdekében nem álló befolyásolásnak engednek az egyik fél részéről.
A harmadik kérdéskör: a gyermek számára az élet teljességéhez szüksége van mindkét szülőjének közreműködésére és támogatására. Ismeretes, hogy az elvált szülők gyerekeinek személyiségében, pszichikus tulajdonságaiban, tanulmányi előmenetelében gyakran szignifikáns hátrányok mutatkoznak, melyek nagyrészt lélektani okokra, a gyermeki szocializáció féloldalassá vált feltételeire vezethetők vissza. Ezen a helyzeten kíván javulást elérni az előterjesztett módosítások harmadik csoportja.
A törvényjavaslat 10. §-a teljes összhangban a nemzetközi egyezmény 9. cikkének (3) bekezdésével leszögezi és gyermeki jogként nevesíti, hogy a külön élő szülőjével kapcsolatot tartson. Ezzel a javaslat egyébként az elvált apák különféle szerveződéseinek régi kívánságait elégíti ki, és annyiban tükröz jelentős szemléletváltozást, hogy a családjogi törvény eddig kizárólag a szülő jogaként határozta meg a láthatás jogát, nem beszélt arról, hogy ez a jog kölcsönös, nem a két szülő magánügye, hanem a gyermeket éppúgy megilleti. Tekintettel arra, hogy a láthatást sok esetben a tartásdíjért járó fizetségként kezelték, a zsarolás és a bosszú eszközének használták fel egymással szemben a volt házastársak a gyakorlatban, az új szabályozás az elvált szülők közötti viszonyok tisztulásához járulhat hozzá.
A szülői jogokat egyúttal a gyermek mindkét szülőjéhez való jogát újszerűen közelíti meg az 5. §, amely a különvált szülők közötti szerepek átrendezésének a lehetőségét teremti meg. Ez a szakasz, amely egyben a törvény egyik legizgalmasabb pontja, azt tartalmazza, hogy a szülőtársak megállapodhatnak közös szülői felügyeletben. Együttes kérelmükre a bíróság ezt elrendeli, illetve erre vonatkozó egyezségüket jóváhagyja. A közös szülői felügyelet intézménye iránti igény szinte minden fejlett jogállamban megfogalmazódott, ismeretem szerint azonban egyelőre csak kevés helyen van erre lehetőség. Ezek közé tartozik az USA több tagállama és Svédország; Németországban pedig Alkotmánybíróság állapította meg, hogy a közös szülői felügyelet kizárása alkotmánysértő. Ahol a közös szülői felügyeletre lehetőség van, ott is a gyakorlatban viszonylag ritkán alkalmazzák valószínűleg nálunk is ez lesz a helyzet.
(12.40)
Ugyanis a közös szülői felügyelet működőképessége elsősorban attól függ, hogy a felek felül tudnak-e emelkedni sérelmeiken, képesek-e a gyerek érdekeinek kizárólagos az egyezményben gyakran alkalmazott fordulat szerint , mindenek feletti mérlegelésére, és hogyan tudják a felügyelet során felmerült konfliktusaikat kezelni. Tömeges kiterjedéséhez éppen ezért kevés remény fűzhető. Másrészt viszont ez a lehetőség erős inspirációt jelent az elvált szülő számára, hogy gondoskodását és felelősségét a korábbi színvonalon tartsa, és ez a gyermek számára is kedvező, mivel az ép családot megközelítő feltételeket teremt számára ilyenkor is. A jog most mindenesetre megteszi, ami tőle telik, megteremti a normális és toleráns szülői viselkedés feltételeit.
Tisztelt Országgyűlés! Összefoglalva: a törvénymódosítás kétségtelenül szükséges. Egyrészt szükségessé teszi az alkotmány, amely előírja a vállalt nemzetközi kötelezettségek és a belső jog összhangját. Másrészt ez a kötelezettség magából az egyezményből is fakad, amelynek negyedik cikke arra kötelezi a részes államokat, hogy hozzák meg az egyezményben elismert jogok érvényesüléséhez szükséges törvényalkotási intézkedéseket. A törvényjavaslat a nemzetközi egyezmény normáinak megfelelő rendelkezésekkel egészíti ki családjogi törvényünket. Harmadrészt pedig azt gondolom, megalapozott lehet az a benyomásunk, hogy tekintettel a mai magyar valóságra, a módosítások nagyobb része akkor is felmerült volna, ha történetesen nem született volna meg az egyezmény, és a Magyar Köztársaság nem csatlakozott volna ehhez.
Javaslom tehát, hogy az Országgyűlés a törvényjavaslatot vitassa meg, módosító indítványokkal javítsa miután úgy tűnik, hogy helyenként erre rá is szorul , és fogadja el.
Tisztelt Országgyűlés! Ehhez azonban még két megjegyzésem volna. Az előttünk fekvő módosítás nyilvánvalóan nem elégséges, ha a gyermeki jogok teljességét tekintjük. Ez nem a törvényjavaslat lebecsülését jelenti, hiszen a teljesség követelményének a családjogi törvény már csak szabályozási körének korlátja miatt is eleve nem tud megfelelni. Az egyezmény több területen igényel még jogalkotási intézkedéseket, de emellett is úgy tűnik, hogy a nemzetközi gyermekjog fejlődése feltartóztathatatlanul halad tovább, és ez további harmonizációt tesz majd szükségessé. Felül kell vizsgálni és újra kell szabályozni a gyermek- és ifjúságvédelmet szolgáló intézményrendszert. Az egyezményhez való csatlakozásból származó követelményeket amint erről az expozé is szólt a további jogalkotásban is figyelembe kell venni. Így például a most induló alkotmányozásra tekintettel vetem fel azt, hogy az új alkotmánynak nagyobb védelmet kellene biztosítani e korosztály számára, mint amit eddig nyújt, ezért megfontolandó az egyezmény alapelveinek beemelése az alkotmányba.
A mai magyar valóságban és ez a második megjegyzésem lenne a gyermekek helyzetét aggasztónak, sok vonatkozásban pedig kritikusnak kell tekintenünk. Csak megemlítem, hogy minden tizedik gyerek szülei elváltak hallottuk az expozéban, hogy évente 23 ezer gyerek szülei válnak el -; a nyilvántartott veszélyeztetett gyerekek száma 1989-hez képest több mint a kétszeresére nőtt. A családok anyagi feltételeinek romlása oda vezetett, hogy ma a gyermekek több mint harmada szegény családban él, ennek megfelelő szintű a szociális biztonságuk; és hozzá kell tennem, hogy ezen a helyzeten a kényszerből tervezett intézkedések egyáltalán nem fognak javítani. Aggasztó a pályakezdők helyzete munkához és lakáshoz jutásuk szempontjából, az ifjúság egy része kriminalizálódik; néhány évvel ezelőtt elképedve olvashattuk azt, hogy a gyermekek elleni bűncselekmények 80 százalékában a szülők és a gondozók a tettesek.
Ezek iránt a régi és új problémák iránt nem lehetünk közömbösek, nem hivatkozhatunk a gazdasági nehézségekre, a jogalkotási feladatok torlódására. Ezért én külön nyomatékot szeretnék adni annak, hogy az expozéban és az emberi jogi bizottság részéről elhangzott hozzászólásban is említett átfogó gyermek- és ifjúsági törvényre szükség van. Azt gondolom, hogy a lelkiismeretünk nem lehet nyugodt, amíg ez a gyermek- és ifjúságvédelmi törvény létre nem jön.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)